Homokhegy (Wałbrzych 1.) 29 csillagozás

Joanna Bator: Homokhegy

Lengyelország ​dél-nyugati szegletében, a cseh határtól nem messze fekszik a sziléziai ipar- és bányászváros, Wałbrzych. Itt, pontosabban a város szélén felhúzott lakótelepen, a helyiek által csak Homokhegyként emlegetett sivár paneldzsungelben játszódik Joanna Bator családregénye, amely három nő – nagyanya, anya és leány – egymásba fonódó élettörténetét meséli el. A legidősebb, Zofia a második világháború után fél évvel szüli meg kislányát, Jadziát – immár özvegyen. Férje ugyanis a felszabadítás előtt nem sokkal halt hősi halált, vagy ahogy a környéken terjesztik, fulladt vízbe részegen. Jadzia azonban nemcsak e történettől, hanem származása zűrzavaros változataitól is nyomasztva nő fel: a helyi pletykalánc ugyanis „hivatalos” apja mellett még esélyes befutónak tartja a Zofiát megerőszakoló kollaboránst, valamint a padláson annak idején rejtegetett zsidót is. Nem csoda, hogy Jadzia szinte még kislányként menekül házasságba Stefannal. Hamarosan világra jön a kislányuk, Dominika,… (tovább)

Eredeti cím: Piaskowa Góra

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Magvető, Budapest, 2011
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428605 · Fordította: Hermann Péter

Enciklopédia 3


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 53

Kívánságlistára tette 30

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Joanna Bator: Homokhegy

Szerettem volna, ha Bator elmesél egy történetet a XX. század Lengyelországától, valamit, amitől tapasztaltabbnak érzem magam – ehelyett volt egy periódusa a könyvnek, amikor hajszálon függött, hogy nem hagyom a francba az egészet. Van egy objektíven alig megfogalmazható érzés, ami nagyon idegesít irodalmi alkotásokban – amikor az a gyanúm támad, hogy a szerző azért használ egy bizonyos nehéz, jelzőkkel és képekkel feltupírozott „fiatalos” szövegvilágot, mert valójában maga sem tudja, mit akar elmesélni. A kétszázadik oldalig ez a gyanú határozta meg a hangulatom.

Van ez a Jadzia. Na ahogy az író vele bánik, attól kinyílt a zsebemben a bicska – és mivel a könyv feléig ő a központi szereplő, érdemes foglalkozni vele. Jadzia egy szerencsétlen, tipikus proli, kövérkés, nyomorult, boldogtalan, buta. És a környezete is nagyjából ilyen arcokból áll. Ez eddig oké. Viszont Bator vele szemben a kívülálló pozícióját veszi fel, és határozottan megtagadja az azonosulást. Olyan érzésem támadt, mintha arra hívna fel engem, mint olvasót, hogy „na gyere, röhögjünk ezen a szánalmas senkin, nézd a terhességi csíkjait, hallgasd, ahogy az ura rotyogtat a rötyin, ugye hogy mi mennyivel másabbak vagyunk”. De milyen jogon fintorog valakire, akit ő teremtett? Meg aztán: mindenkinek a szomszédsága tele van hasonló alakokkal – az irodalomnak illene túlmenni azon a szerény célon, hogy sanda vigyorral mutogasson rájuk, én arra vágyom, hogy a mondatokon keresztül megérthessem őket. És erre a legcélravezetőbb módszer, ha az író méltóztatik azonosulni velük.

A regény második felében megjelenik Zosia (nagymama) és Dominika (unoka) is. No őket Bator már nem nézi le annyira, velük hajlandó együtt érezni, és innentől a regény is közelebb jut hozzám, de azért olyan rettenetesen jó már nem lesz. Az a fél-apokaliptikus befejezés is sántít nálam kicsit.

3 hozzászólás
ppeva P>!
Joanna Bator: Homokhegy

Már megint egy jó könyv.
Befejeztem, és jódarabig csak ültem, és csukott szemmel néztem befelé a fejembe.
Azannyát.
Nekem nem annyira Ulickajára hasonlít, bár a mesélőkéje és a nagyívű család- és kortörténet ugyanolyan lenyűgöző. Bator előszeretettel alkalmazza a mágikus realizmust, váratlan fordulatokban bukkan elő a realista és naturalista történetfolyamban.
Történelem alulnézetben, a második világháborúig visszanyúlva egészen napjainkig. „Panelprolik” és kisemberek, szegények és feltörekvő szegények. Kelet-Európai nagytotál, speciális lengyel színekkel festve.
Gratulálok a fordítónak.

12 hozzászólás
cseri>!
Joanna Bator: Homokhegy

Úgy jártam vele, mint a nemrég olvasott Papp Sándor Zsigmond könyvvel – amivel egyébként más hasonlósága is van: több évtizeden átívelő, közép-európai történetek, az egyik Romániából, a másik Lengyelországból –, csak még úgyabbul: sejtettem én, hogy nem rossz ez a könyv éppenséggel, de nagyon sokáig mégsem élveztem az olvasását. És ráadásul ez kb. a feléig vagy tovább tartott ennél a regénynél. Valahol ott kezdett el megragadni, amikor visszaugrott a történet az időben a második világháborúhoz és Zofia történetéhez. Onnantól már akár ötcsillagos is lehetett volna, de három egész ötről négy és félre ugrott fel.
Ez egy nagyon jó érzés egyébként, de irtóra meg kell érte küzdeni.
Az tetszett benne – persze ez most nem lesz egy túlzottan eredeti gondolat –, hogy eléggé hasonló is a sorsuk hozzánk, magyarokhoz, de azért mégiscsak egy teljesen másik ország, ami itt van közel, és olyan nagyon azért nem ismerjük őket.
Kedvenc részek: hát például az isaurás. Azt pont ugyanúgy nézték, mint mi, és Isaura volt Lengyelországban, szerintem pont akkor, amikor nálunk, és amire még személyesen emlékszem. :) Hát ez egy közös sztori abszolút, és nagyon vicces. Egyébként a Tövismadarak is ment náluk.
Ebben van a világirodalom egyik legszebb szerelmes története is.
Sajnálom, hogy az elején nem voltam annyira ráhangolódva, jó könyv, ajánlom.

alkalmasint>!
Joanna Bator: Homokhegy

Most fejeztem be. Nagyon jó volt. Az írónő cinikus, fanyar, tárgyilagos humorával annyira jó adta vissza a nyolcvanas évek (gyerekkorom) és az azt megelőző időszak (amit csak tárgyi emlékein keresztül és mások elbeszélésből ismerek) hangulatát a szocializmus égisze alatt, hogy visszarepített az időben, láttam magam előtt a helyeket, az embereket, éreztem az ízeket. Csak kelet-európai író tudja ilyen jól átadni a szocializmus nyomorát és a fellazulás éveinek vágyakozásait.

És szakmabeliként én is gratulálok a fordítónak, hogy ezt a nyelvezetet ilyen töretlenül sikerült visszaadnia.

Régen olvastam ennyire jó könyvet, amit „csak úgy”, ráérzéses alapon vettem meg.

Veronika_Katona>!
Joanna Bator: Homokhegy

Nagyon ütős könyv, szinte le se tudtam rakni. Az író egy olyan egyetemes kelet-európai valóságot szólaltat meg, amelynek hősei látszólag elbuknak, sorsuk, szerelmeik beteljesületlenek maradnak, álmaikat nem tudják megvalósítani a fojtogató történelem, egyéni és a generációkon átívelő múlt terhének árnyékában. A túlélés, az életben maradás csak ettől a helytől, ami végül felemészti önmagát lakóival együtt, távol lehetséges. A középszerű, szinte vergődő hősök mégis szimpatikusak, szerethetőek, az olvasó az utolsó pillanatig reménykedik a jobb és szebb jövőben. Talán mert Homokhegy lehetne akár itt is és a szereplőkben gyakran magunkra ismerünk.

friezars>!
Joanna Bator: Homokhegy

Eleinte annyira groteszknek tűnt az egész, hogy nem tudtam eldönteni, komolyan kell-e egyáltalán venni a történetet, illetve, hogy nevessek-e a szereplőkön, vagy inkább sajnáljam őket.
Aztán a könyv közepe környékén elkezdett érdekelni a sorsuk, a vége felé pedig kifejezetten izgalmassá vált a sztori. Arra is rájöttem, hogy valójában Jadzia és Stefan karaktere lett túl szánalmas és nevetséges – a többieket sokkal jobban meg tudtam kedvelni.
Az utolsó lapokon pedig már azt éreztem, hogy nagyon is hozzám nőttek mindannyian, úgy, ahogy vannak…


Népszerű idézetek

ppeva P>!

Kilenc-tíz Isaura nyomakszik be a fülkékbe, számuk a szemfülességüktől és kövérségüktől függ; izgalmukban megizzadnak a török pamut alatt, a Bac dezodor dacára. Ilyen dezodor nem kapható a homokhegyi illatszerboltokban, a budapesti bevásárlótúrákról hozzák be őket. Törlőkendőkért és törülközőkért kapják cserébe, ilyesmi meg a magyaroknál nincs. Csak meg kell őrizni a hidegvérüket, amikor a vámos belenéz a bőröndbe, mintha tiltott iromány vagy gránát volna benne. Ha megtalálja, a túra nem érte meg, márpedig meg kell hogy érje, mert másképp minek utaznának oda, arra a Budapestre.

257-258. oldal

Kapcsolódó szócikkek: dezodor
8 hozzászólás
ppeva P>!

A szczawienkói Szeplőtelen Fogantatás templomában a Fekete Madonna enyhén kancsalított, és csúfolkodóan, szomorúan mosolygott. Ha az egész templom üres volt is, mellette mindig volt valaki. ha más nem, legalább három öregasszony, álluk alatt megkötött fejkendőben, bár a merészebbek lassan áttértek a mohersapkára. Drótkefével fésülték szőrével és visszafelé, a belsejét a Trybuna Wałbrzyska egyik kitépett lapjával merevítették. Sziszegtek ilyenkor a fejkendősök, lássátok az öreg Spałkowát, hogy kicsípte magát azzal a móherral? Egészen a seggébe ment az esze! Köszöntek, dicsértessék, denehézazélet. Koporsó alakú retiküljükkel, a rózsafüzért kocka módra csörgetve, összetömörültek a szentkép előtt, gyertyát gyújtottak, panaszkodtak erre-arra, kértek ezt-azt. Dicsértessék, denehézazélet, imkozzérettünk! Úgy imádkoztak, mintha borsót fejtettek volna, imkozérettünk. Imkozzérettünk, kéréseik héjában savanykás ízű szemrehányások és panaszok nyers magvai rejlettek. Imkozzérettünk, hajtogatták a májusi ájtatosságon, és számlákra, pofonokra gondoltak, meg elszámolásra valakivel, akivel már nem lehet elszámolni, mert meghalt, denehézazélet, imkozzérettünk. De akadtak fiatalabbak, türelmetlenebbek is, csak egy pillanatra ugrottak be a munkahely és a konyhai birodalom között, ahogy egy családtaghoz szokás beugrani egy szusszanásra, egy kis panaszkodásra, egypár régi sérelem kibeszélésére, denehézazélet imkozzérettünk. A Madonna csak nézte őket az ő szomorú szemével, mintha azt mondaná, megpróbálom, de megígérni nem tudom, mert korlátozottak a lehetőségeim. Denehézazélet, imkozzérettünk!

313. oldal

3 hozzászólás
ppeva P>!

Néha csak annyit szólt, hogyhogy, a németek mintha elvesztették volna a háborút, mennyi embert gyilkoltak meg, és most szupermarketjeik, Otto katalógusaik és dobozos italaik vannak, miközben a győztesek zsemlemorzsából és darált mortadellából csinálnak kotlettet.

167. oldal

Kapcsolódó szócikkek: zsemlemorzsa
ppeva P>!

Ignacy Goldbaum, ahogy öregedett, egyre megszállottabban akarta a számláit kiegyenlíteni, sokat beszélgetett erről Istennel és a családjával, miközben általában ez is, az is fontosabb dolgokkal volt elfoglalva.

310. oldal

ppeva P>!

Wałbrzychban alul szén van, fölül homok, no meg mindenfelől idevetődött népség az elűzöttek helyén. A német házakban a gót betűs könyvekből gyújtós lesz, a szabóra nem is hasonlító Schneiderből meg riasztó, és a Wasser felforralás után vízzé változik. Az Adolf-Hitler-Strassén, ami most már Włodzimierz Lenin utca, kézikocsikat tologatnak, bőröndöket cipelnek, gyerekeket, kutyákat és virágmintás kendőbe burkolózó öregasszonyokat vonszolnak. Az első turnus rögtön a háború után érkezik, még bűzlenek a lőportól. Hitler kaputt! ordibálják a kamaszok az utolsó németeknek vagy német külsejűeknek. a többi idegen nem kelt még félelmet, mert egyelőre senki sem biztos önmagában. Épp hogy csak elkezdődött az osztozkodás, kinek van vagy nincs aranya, ki van a most és mindörökké egyetlen Isten pártján, ki ellene. A jövevények ledobják csomagjaikat, és egy-kettő, karókat vernek a földbe. Itt deszkákból, kartonlapokból és pokrócokból tákolnak össze valamit, amott egy darab földet hasítanak ki krumplinak, répának, madzaggal körülkerítik, kiszögezik, hogy az övék, ellenkezésnek helye nincs. Bunkósbottal és gyűlölködő szavakkal fegyverkeznek fel; ha ide merészelsz, rendesen letöröm a derekad!

12. oldal

ppeva P>!

Ez a Gierek! Micsoda nagyszerű ember, a nemzet atyja. Jó tanácsot adott Waciak mérnök, amikor azt mondta, jelentkezz a pártba; nem veszített rajta semmit, kapott viszont tagkönyvet. Stefan szilárdan Gierek híve. Kijelenti Jadziának, egy rossz szót sem hagyok mondani Gierekre, de hát neki nincs is ilyen szándéka, mert ha hirtelen megkérdeznék, képes volna összekeverni a mostani titkárt az előzővel. Tetszik neki viszont Gierek elvtárs felesége, Stasia. Nagyon elegáns asszony, mintha divatlapból, egy német újságból vágták volna ki, habár biztos egy vagyonba kerül, hogy így nézzen ki. Stasia biztos Párizsba jár fodrászhoz, így hallotta Jadzia, de úgy gondolja, ez inkább pletyka lehet. Ennyire jól azért senkinek se megy! Stefant inkább azok érdeklik, akik megzavarhatnák Edward elvtárs iránti csodálatát, a felesége ruhakölteményei vagy frizurái kevésbé. Ha valakinek nem tetszik valami, tűnés a francba. Vissza a putriba, disznót őrizni, nem való a városba, lakótelepre, fortyan fel. Stefan családjában senkinek nem jutott olyan érték, mint egy lakótelepi lakás, honnan is kaphattak volna ilyet. Legföljebb egy használt alsószoknyát az asszonytól vagy egy taslit az úrtól, akire még rossz szemmel se lehetett nézni, ha megszorongatta a feleségüket a mosókonyhában vagy a lányukat a szénakazalban. Stefan tudja, hogy az a kéz, amelyik ajándékokat és pofonokat osztogat, mindig valakié. Úgy képzeli tehát, hogy ez az adakozó kéz személyesen Edward elvtárs keze. Kinyújtja feléje, Stefan Chmura fővájár felé, és ez boldoggá teszi. A fővájár eközben kinyitogatja és becsukogatja az összes ajándék ajtót, megkocogtatja az ablakokat, csak egy kicsi hiányzik ahhoz, hogy körbepisilje a falat, megjelölendő, hogy ez az övé. Konyha, rögtön mellette fürdőszoba vécével; Stefan ráül a kagylóra, mókásan rámorrant Jadziára, no milyen, Dziunia. Jadzia ráemeli egreshez hasonlóan erezett szemét, és egyetért vele, ez maga a családi boldogság.

59-60. oldal

3 hozzászólás
ppeva P>!

A konyha nem a férfi birodalma, nem is tudná kormányozni. Legföljebb a szemét levitelét és a krumplihámozást engedik meg neki. A mosogatás, az már vitatható, itt sok hibát lehet elkövetni, fontosak a részletek – a tervezés, a megfontolt anyagfelhasználás. A bábeli szomszédasszonyok egymást licitálják túl a férjek ügyetlenségével, és az nyer, akinek a férje a legkevesebbre képes a konyhában, az a legvalódibb.

125. oldal

Kapcsolódó szócikkek: konyha
ppeva P>!

Dominika osztályában harminckét gyerek van, tizenhét lány és tizenöt fiú, ebből az aszimmetriából az következik, hogy a tanulók közül egy fiúnak és egy lánynak nem lesz azonos nemű párja. A lánypárok az osztályterem bal oldalán ülnek, a fiúpárok a jobb oldalon, az ablaknál. A kislányok a többi kislányokhoz illenek, a kisfiúk a többi kisfiúhoz, de ez nem azt jelenti, hogy szabad túl közel kerülniük egymáshoz. Az ellentétek vonzzák egymást, ezt majd megtudják a fizikaórán. Ugyanígy a kémia is csak az ellentétek között érvényesülhet. Így van ez a természetben, a méhek, a papucsállatkák és a páfrányok között is, erősíti meg a biológia néni. Amikor az emberi lények biológiájára kerül a sor, a lányoknak és a fiúknak külön tartanak órát, mert különböző a biológiájuk, és jobb, ha nem tudnak túl sokat egymásról. Ez az a különbség, amit legjobb messziről nézni.

140. oldal

ppeva P>!

Legidősebb gyerekük, Dimitri csak fényképekről és a naponta hallott történetekből ismeri szülei hazáját. Kicsi korától arra tanítják, hogy olyan ízeket kívánjon meg, melyek itt, ahol most van, nem fordulnak elő. Megtanulja, hogy többre kell törekednie, mint amennyit itt elérhet, és hogy ez a több valahol vár rá. A fiú először is megismerkedik olyan szavakkal, mint baklava, Olimposz, kadafi, Karpathosz, és csak évekkel később tapasztalja meg az ízüket, amikor már megtanulta, hogy a kedvencei legyenek. Tudja, hogy Wałbrzych ideiglenes hely, pótmegoldás, s bár itt született, ezek a sületlen tésztából készült sápadt ázalékok idegennek tartják, cigánynak, sőt, ha kedvük tartja, négernek mondják. Az ő helye ott vár rá a fikusz árnyékában, azon a téren, ahol férfiőseinek egymást követő nemzedékei iszogatták a kávét és az ouzót, civódtak a politikán, a feketébe öltözött asszonyok pedig szőlőlevélbe göngyölt darált húst készítettek, és még meg nem született unokáik házasságáról egyezkedtek. Dimitri apja azzal foglalkozott, hogy a wałbrzychi gimnazisták fejébe verje a latin ragozás alapjait, anyja azon siránkozott, hogy az itteni paradicsom egy vicc az igazi paradicsomhoz képest, csak víz, illata sincs, a Földközi-tenger hosszúkás és keskeny szigetecskéje mindkettőjük számára mindig a világ leggyönyörűbb helye lesz. Nem tudják, hogy honvágyukban, melyet, mint egy kockányi édes zselét, kikristályosodott, készen megformált képekben adnak tovább a gyerekeiknek, szerencsésebbek, mint a város lakóinak többsége, akiknek vagy már nincs hazája, vagy nem is volt soha.

143. oldal

ppeva P>!

Jadwiga testvérei szerteszóródtak, mint a szélfújta homokszemek, és anyjuk halála után Jadwiga kapcsolata megszakadt velük. azt tudta csak, hogy Władzia, aki közülük a legfiatalabb és a legszebb volt, Amerikába ment, ahol jól megy a sora. Ha meglenne Władzia címe, sóhajtottak fel egymástól függetlenül a Dziurska nővérek a nehéz percekben; egyikük sem tudta meg, hogy Władzia éppen attól tartott a leginkább, hogy egy napon betoppannak a New York-i Lower East Side-on lévő háromszobás lakásába, hogy bejelentsék igényüket jól prosperáló esernyőműhelyének jövedelmére és boldog házaséletére. A hajón ismerkedett meg egy vállalkozó szellemű magyarral, akinek a nevét holtáig sem volt képes helyesen kimondani, ezért aztán Waceknek hívta.

248. oldal


A sorozat következő kötete

Wałbrzych sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Nagy Alex: Lelkek harca
Tóth Olga: Csupasz nyulak
Antoni Libera: A Madame
Janusz Głowacki: Good night, Jerzy
Jacek Dehnel: Lala
Wojciech Kuczok: Bűz
Stefan Chwin: Hanemann
Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér / Engedjétek hozzám jönni a szavakat
Olga Tokarczuk: Nappali ház, éjjeli ház
Magdalena Tulli: Vörösben