Vörösbegy (Harry Hole 3.) 89% 771 csillagozás

Nos, ez a rész most nem jött át. Azt hiszem, Jo Nesbot télen kell majd megpróbálnom. Ez a rideg skandináv krimi így a verőfényes napsütésben monoton volt. Elég unalmas a nagy része…
Össze-vissza ugrált a könyv az időben, mindig a legrosszabb pillanatban következett be ez a váltás. Rengeteg szereplőt felvonultat, mind norvég nevekkel, amiket eleve nem egyszerű megjegyezni, viszont ennyi embernél teljesen elvesztettem a fonalat, hogy most akkor ki kicsoda. Ami pedig a legbosszantóbb; elvarratlan szál maradt.
Úgy érzem, pont elég nekem évente egy Jo Nesbo kötet.. :D

I. Harry a nagydarab, nagyfülű nyomozó hazatér eredményes, sorozatgyilkost megtaláló kalandja után Ausztráliából, majd Thaiföldről is, a sötét, hideg Norvégia, a nyomasztó Oslo bugyraiba, amely depresszióba és alkoholizálásba taszítja újra. Kolléganője segít neki kilábalni a mentális posványból, s főnöke is felelősségteljes megbízatást ad – pont olyat, amitől Harry irtózik. Mégis egy szerencsétlen esemény visszalöki őt a söntésbe. Így kezdődik a Harry Hole sorozat 3. kötete, az egyik kiemelkedően legjobbak közé tartozónak tartott krimi Jo Nesbo tollából…Előre tudtam, hogy ez a könyv top-on van, annyit hallottam már róla, de nagyarcúan megvettem németül, s nem beletört a bicskám…Szóval megvettem az Animus kiadást is, s eddig nem csalódtam…
II. Viszont a könyvből tudtam meg – nekem újdonság volt – hogy a II.VH-ban norvég önkéntesek (15000 fő jelentkezett, 7000 főt hívtak be) harcoltak Hitler katonái, a német hadsereg és – valszeg szintén önkéntes – hollandok oldalán…
III. Annyira életszerűnek éreztem – miután magam is átéltem hasonlót – hogy először találkozik a jóravaló, jobb sorsra érdemes, magányos Harry Hole egy neki tetsző hölggyel, akivel rövid érintkezésük során, mintha feszültség is indukálódna közöttük, s aztán – úgy tűnik -vége, az élet megy tovább. Igen, életszerűsége és reális társadalomábrázolása – amely általában a skandi krimik sajátja – miatt nagyon tetszik Jo Nesbo ábrázolásmódja.
Szerencsére az író is másképp gondolta, s visszaadta Harry-nak a lehetőséget…
IV. A regény cselekménye több szálon fut logikusan és érdekfeszítően felépített, akciódús detektívtörténet. A Vörösbegy savát-borsát azonban a II.VH-s történelmi szál adja. Az író váratlan pillanatokban csavarint egyet a történet alakulásán, épp amikor egyáltalán nem számítanánk rá.
A végkifejlet egy nem szokványos, zseniális írói húzás, amely majd szembemegy a detektívtörténetek logikájával. A kirakós játék egyik darabja felderítetlen maradt. Ez persze előre jelzi a folytatás útját is, az olvasóban fenntartja a jó értelemben vett kíváncsiságot, feszültséget.

Tegnap Pestre utaztam, de nem volt kedvem egy több mint 400 oldalas könyvet magammal cipelni a hátralévő 50-60 oldal miatt, így két másik, jóval rövidebb könyvet vittem magammal és olvastam a vonaton. Közben viszont, mivel időm volt bőven, többször is eszembe jutott, hogy mi lehet a szereplőkkel, és vajon mi lesz a történet vége – és hát ez a jó könyv egyik ismérve: később is foglalkoztatja az embert, nem csak olvasás közben. Ennek Jo Nesbo könyve tökéletesen megfelelt, ismét egy jó krimit olvashattam a szerző tollából. Sőt, talán még többet is kaptam, mint amit vártam, mert azért ez nem egy átlagos krimi: egész a második világháborúig nyúlik vissza az ezredforduló idején, – majdhogynem napjainkban – játszódó történet. Nesbo nagyon találékonyan és hatásosan szövi egymásba a múlt és jelen eseményeinek szálait, így egy meglehetősen hihető történetet épít fel, ami akár meg is történhetett volna. Harry Hole pedig minden megkeseredett/életunt/kiábrándult/stb. zsaru-tulajdonsága ellenére egy szerethető figura, én legalábbis megkedveltem, így most kíváncsian várom a sorozat következő részét.

Ej, ezt most kár volt elolvasni. Kár volt, mert már nem nagyon tudok több függést beilleszteni az életembe, és most akkor lett ez a norvég krimi-függésem, sőt nagyobb baj, hogy még ez a súlyos Harry Hole-függésem is.
Sziasztok, Izabella vagyok, Harry Hole-függő.
Jó krimi. Izgalmas, fordulatos, szomorú, kicsit vidám (na jól van, ne szórakozz, norvég, érted), és végül nem minden szemétládát kapnak el. Életszerű is.
Azt bírtam benne, hogy ez a norvég űbersztár zenészíróközgazdászvoltfocista szépen beleásta magát a történelembe. Szóval kiderítette, hogy ez a klassz kis balsors, ami eddig talán csak drága nemzetünket, meg na igen, esetleg még a dominikaiakat is tépte, kösz Junot, az hosszú téli estéken a norvégokat boldogítja. Cool. Csak be ne pereljék Kölcseyt, mert akkor nekünk annyi.
Ami az egyéb hozzáértéseket illeti, a cselekmény középpontjába kerülő fegyver tekintetében elég sok a kétely, ezért egy kicsit kár. Jobb szeretem, ha az írók mindennek utánanéznek, de jóvanna, csak fél csillaga bánta, mert a madarak rendben voltak.
A könyv nyelvezete jó, feszültséggel teli, szűkszavúan szexis, vagy ja, az lehet, hogy inkább Harry Hole.
Az elején egy kicsit zavart, hogy nem tudtam a neveket megjegyezni, és kicsit úgy éreztem magam, mint a Száz év magányban (itt mindenkit ugyanúgy hívnak $@!%????), de aztán elmúlt.
Esetleg kéne nekem ennek a Holénak a száma …

Mondhatom azt, hogy ezzel a könyvvel szemben voltak idén a legnagyobbak az elvárásaim. Hogy beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket? Nem. Hogy csalódott vagyok-e? Érdekes, de nem.
Most kezdek csak ismerkedni a skandináv krimik világával, de kezdem azt látni, hogy itt a történetek csak lassabban folydogálnak, közben valahogy alattomos módon beeszik magukat az agyadba, és egy kicsit lehúznak. Az olvasásuk alatt kb. egy árnyalattal sötétebbnek látod magad körül a világot.
Nesbo könyve kegyetlen volt, de nem szenzációhajhász, hanem alattomos, lélekbe tépő módon. A könyv feléig nem nagyon fogott meg, de utána nagyon elkapott a gépszíj. Hole-t nagyon megszerettem. Tetszett, hogy az események több szálon futottak, bár néha untam a második világháborúsat. Az egyik ügy megoldódott, viszont van egy, ami igencsak nyitva maradt, akár félig-meddig függővégesnek is mondható a sorozat. Bár nem lett a kedvencem, de minél előbb sort kerítek a folytatásra. Elle nem hagy nyugodni.

Először nem tetszett,… aztán beindult, letarolt… Nagyon jó figurák, a történet a második világháborúig nyúlik vissza, szinte két történet egyben. A nyomozó egy önfejű, makacs figura, imádni valóan gonoszkodó poénjaival, csavaros észjárásával nagyon emberi, szerethető fazon.
Zseniális, pazar. Hangulata, a madártannal színesített II. világháborús történet, ami napjainkig vezet. Szerelemről és a hitről, kitartani egy eszme mellett, személyiségzavarról és az igazságról. Döbbenetes, a hangulatfestő tájleírásai is megkapóan szépek, már már szépirodalmi szintű.
Lélek és jellemábrázolásai, valóságszerű, sodróan érdekes lendülete van. Kerek, kidolgozott és izgalmas történet. Tudom, elfogult vagyok, de nagyon sok egyéb is van ebben a nem csak krimiben. HH hajrá!
Ezzel végig is olvastam a teljes sorozatot.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2017/01/vorosbegy.html

„– És maga, Harry, mit csinál, amikor kudarcot vall?
– Én? Hm. Én egy ideig csak ücsörgök a földön. Aztán összeszedem magam. Az embernek nem nagyon van más választása.”

Lassan olvasom az író könyveit, ugyanis még mindig nem tudtam teljesen megszokni a stílusát.
Az első két része a sorozatnak elég megosztó volt a számomra, az legelső nem igazán hatott meg, a második már jobb volt.
Itt egy kis stagnálást érzek, mert bár sok karakterrel volt dolgom, elég kusza szálakat kellett kibogozni, mégis megmaradt az érzés miszerint valami nem jó, nem tetszik.
Nagyon szeretem a feszültséggel teli történeteket, itt ezt is megkaptam.
Volt karakter fejlődés, gyomorszorító érzés, izgalom, és mégis hiányzik valami még mindig.
Amíg ezen töprengek nem fogok újabb könyvéhez nyúlni, nem akarom büntetni, mert nem jöttem rá mi hiányzik.
Addig is csak annyit írhatok, hogy jó volt olvasni mindentől függetlenül.
Egy olvasásnak tökéletesen megfelelt.

Még mindig nem kapott el úgy istenigazából a gépszíj, pedig azt olvastam, hogy ez a rész nagyon jó… Hááááááááááááááááát
A könyv mondjuk úgy majdnem fele unalmas volt…ugrált az író össze vissza és nem értettem. Harry szál után mi a manót akarunk mi 1944-el és a sok ismeretlen emberrel. De persze amire az olvasó elmerülhetett volna ebben az idősíkban már megint egy gyors váltás, aminek köze se volt ehhez…o.O
Kellett kicsi spoiler idő, hogy végre legyen értelme mindennek. Leginkább a könyv 70-80%-tól lett igazán izgalmas, egészen addig amíg el nem kapták az igazi gyilkost.
Viszont maradt egy hiányérzetem…Lehet én siklottam el felette, de spoiler

[öt dögcédula]
Sokkal több, mint egy krimi, nevezzük inkább történelmi kriminek, mert benne van Norvégia egész 20. századi múltja, néhány frontkatona múltjába rejtve, a náci örökséggel együtt, itt gondolhatunk a közelmúlt ifjú tömeggyilkosára is, de inkább a lelkeket megnyomorító világháborúra.
És természetesen ne is essünk egyik ámulatból a másikba, lehetne csak öt alá, mert azért nyelvében nem egy remekmű, és csak egy kevés, szolid humort enged meg magának (bizonyára nem véletlenül), mégis „csak” egy bűnügyi regény, és mert a közepe felé kissé megfekszik a sztori, de azért, hogy megint feszesre húzza a szálakat, és mi megint engedelmesen loholunk a szerző nyomában. Szóval nem csak a nyitva maradt korrupt, sőt gyilkos zsaru történetszála miatt rohan az ember a következő kötetekért a könyvtárba.
Az énekesmadarak ki- beletömése a regénykeretbe meg kissé erőltetett lett, de legalább elfedte/elfeledtette a vér szagát, sőt, néhol már költői magasságba szárnyal velük a szöveg.
(2011 k.)

Harry, iszol te rendesen?
Tetszett a történeted, érdekes volt a cselekmény felépítése, de én most elsősorban a züllöttséged miatt aggódom. Nyugtass meg, hogy nem válik belőled nyakkendős, szürke, jó fiú.
Nem szorul bizonyításra, hogy tudsz te isten igazában vedelni, no de arról szó se volt, hogy idővel esetleg megpróbálsz majd viselkedni, netán szerelembe esni. Nem mintha kifogásom lenne az érzelmek ellen, de lásd be, hogy úgy elbágyadtál Ámor nyilától, hogy legfeljebb a bodzaszörpnek csinálhatnál reklámot. De amit ezeken a lapokon legurítottál a torkodon, az nálunk egy közepesen elvetemült törzsvendégekkel dicsekedő kőműveskocsma amatőr lerészegedő tanfolyamán a regisztrációra sem lenne elég.
És a sorozatgyilkossal sem vagyok megelégedve. Oké, lelkiismeretfurdalás nélkül, professzionálisan tud ölni. És nem is csak egyszer. De tényleg létezik olyan boldog ország, ahol a könyvben érintett korszak ilyen miniatűr vérbosszúra serkent? Nyúlfarknyi célpontlista? Sehol egy nép, egy nagyobb csoport, amit feltétlenül ki kellene irtani? Tudod, egy olyan átlagos országban, mint az én hazám, az ilyen lightos sorozatgyilkos még parlamenti képviselő se lehetne.
Viszont el kell ismernem, hogy illemtanból nemcsak te, de még a norvég nácik is messze felette járnak egy bizonyos ország közszereplőinek.
Mi lesz így velünk?! Se részegség, se durva beszéd!
De meg ne sértődj! Nézz a pohár fenekére, és térj vissza minél előbb! Várlak!