A ​gorilla, aki olyan akart lenni, mint az apukája 84% 75 csillagozás

Pongó, a gorillakölyök története szintén egy tanulságos kis mese. Miközben bemutatja, milyenek a mindennapok majomként, Afrika erdős részein és hegyvidékén élve, bepillantást enged egy általános családi mechanizmus működésébe is. Api az, aki egybetartja a családot, biztonságossá teszi az életet, akire bármikor számíthatnak. Anyus féltő szeretetével és gondoskodásával tovább erősíti a köztük lévő kapcsolati hálót. Pongó pedig elsőként a megfelelő példaképet követő gyermek szerepében tetszeleg, majd későbbiekben a tökéletes nagytestvér alakját ölti magára, miközben ő maga is gyermekből egyre inkább felnőtté válik.
Olvasás közben csak úgy melengette a lelkemet ez a történet. Lehet, hogy csak majmok – amiket pedig nem igazán kedvelek –, mégis a sorokból áradó összetartozás érzése boldoggá tett. Ezt a mesekönyvet be kell szereznem, szükségem van egy saját példányra is. Ahogy a többi Jill Tomlinson könyvből is. ♥

(És itt még az illusztrációk is tetszettek, olyan kis bohókásan aranyosak. )

Ha az eddigi Tomlinsonok öt csillagosak voltak, akkor ez 4,5-ös. Nagyon aranyos Pongó is, de nem volt annyira magával ragadó, mint a többi, amiket eddig olvastunk, de ez nem von le semmit az értékéből. Örülnék, ha csak egy szuper gyerekkönyvet tudnék írni, nemhogy hatot, amik ennyire zseniáliasak. Jill Tomlinsonnak sikerült!!!!!!

Kicsim nehezményezte, hogy olyan hirtelen vége lett. Egyszer csak a továbblapozás már csak a tartalomjegyzékhez vezetett. Szerette Pongó törrténetét. Elbűvölte, hogy mennyire kedves és odafigyelő nagytestvér; hogy mennyire szereti a húgocskáját és mennyire vigyáz rá.
Részemről ez volt az első Jill Tomlinson, ami úgy tűnt nekem, eddig a legnagyobb nevelő célzattal íródott. Ami nem vált kárára, sőt! Nagyon szeretni való történet volt. De már inkább nagyobbacska gyerekeknek, hiszen Pongó az édesapját követte a felnőtté válás felelősségteljes útján.

Most egy gorillacsalád életébe, mindennapjaiba pillantottunk be. Kistestvére született a főszereplőnek. Bátorságát, rátermettségét bizonyítja, amikor veszélyes helyzetekben megvédi húgát. Szülei bíznak benne. Több eseményt vártam volna, viszont az illusztráció sokat fejlődött. A formák már nem elnagyoltak, kellően színesek.
A megszokott humor is elmaradt ebben a részben.

Igazán megszerettem Pongót, aki egy nagyon kedves gorilla fiú. Amellett, hogy igyekszik megfelelni a szülei elvárásainak, nagyon jó testvér és barát is. Játékos, mégis felelőségteljes. A történet igazán alkalmas arra, hogy a gyerekek azonosulni tudjanak ezekkel a tulajdonságokkal és játszva szerezzenek ismereteket a gorillák életéről és szokásaikról. Felnőtt fejjel is igazán élvezetes olvasmány.

Gyermekirodalom 1. – kötelező olvasmány

Kedves kis mese egy gorillacsaládról. Nagyon tetszett, hogy a történet elején Pongó egészen kicsinek tűnik még, aztán ahogy telik múlik az idő, már igazi, felnőtt gorilla válik belőle.
Mindez olyan könnyed humorral átitatva, ami nem csak a kicsiknek, de a nagyoknak is élvezhető. Sokat nevettem rajta, viszont az illusztrációkkal annyira nem voltam kibékülve.
Mindenesetre tényleg nagyon cuki könyv, és fontos témákat taglal.
Zsupszi és Pongó testvéri kapcsolata nagyon meg fog bennem maradni! ❤

Nagyon aranyos és tanulságos kis könyv, nekünk legalábbis nagyon tetszett. Az illusztrációk is elnyerték a tetszésünket, főleg Api karaktere. A történet nincs túlbonyolítva, viszont nagyon sok tanulság lapul benne a gorillákról, a szokásaikról, a környezetről ahol élnek. Pongó olyan kis gorilla, akinek a vágyaival a gyerekek azonosulni tudnak, de akár ő magával is, hisz szeret játszani, a barátjával lenni, de ugyanakkor nagy benne a bizonyítási vágy. Csak ajánlani tudom :)

Ez a mese is nagyon tetszett. Utánozás nemcsak majomszokás, kívánom, hogy a felnőni vágyó gyerekeknek is ilyen jó apukájuk legyen, mint Pongónak.
A történet során nemcsak a „felnövés” állomásaival, hanem a gorillák életével is megismerkedhetünk.
Az illusztrációk nagyon cukik ismét, (a zsirááf és a kamééleon külön!).

Vannak rajzok, amik már annyira rondák, hogy szépek!
Vannak történetek, amik annyira aranyosak, hogy elnézed neki a hibákat. Nagyon édes a könyv, igazándiból a nagytestvér-kistestvér viszonyra kiélezve a dolog. Hogyan vigyáz a nagytesó a kicsire, hogy segít neki, hogy védi meg. Közben ott van az apa-fia kapcsolat is, hogy hogyan csúszik át, szép lassan a gyerek a felnőttek világába. Mindez a gorillák közegébe beépítve. Nekem tetszett, mert folyamatosan pozitív példákat mutat, és azért nem mindig olyan „arcodba mondósan”, hanem rejtve. Tehát, nem kapsz idegzsábát attól, hogy tanmese, mert jól beleépíti a történetekbe :)

Nagyon kis cuki volt ez a könyv. A mesén túl, ismét belecsempészett a sorok közé egy kis ismeretterjesztés. Ha az ember odafigyel, sokat megtudhat a gorillák természetéről, tulajdonságairól, életéről. S mindezt lassan adagolva, ahogy halad előre a történet.
Ez a harmadik Tomlinson mesekönyvem ebből a sorozatból, de eddig mindig a legelső szövegrészt szerettem a legjobban. Itt röviden és tömören, tőmondatokban megtudhatjuk mi lesz a főszereplő állat, s miről fog szólni a mese.
Szerettem Pongót! Ahogy nőtt, egyre ügyesebb és okosabb lett, nem beszélve a kistestvére felé nyújtott szeretetéről. Annyira óvta-védte, s tanította. Nagyon édes volt ez a kapcsolat.
Az illusztrációk megleptek. Azt hitem más az illusztrátor, mint a többi könyvnél. Nekem az eddigiek is bejöttek, de ezek most különösen tetszettek. Tetszett a gorillák alakja, a kidülledő, bandzsa szemeikkel, teli fogsorú vigyoraikkal. Ahogy tetszett az ember szivarhoz hasonlatos alakja is. Hát, nem hiába, férfi volt, ugyebár egy szivar. A kaméleont is csíptem, a kövérségével, ami túltett a hosszán, nem beszélve a zsiráf nyakán szőrszálakként végigfutó gombostűkön. S felfedeztem itt-ott egy-egy valós tárgyi megjelenítést. Az is tetszett, hogy emberi tárgyakat is adott az illusztrátor a gorillák kezébe, mint tányér, cumisüveg, bögre.
S bizony, nem csak mi emberek figyeljük az állatokat, hanem ők is tanulmányozhatnak bennünket. Csak nem tudunk róla, mert nem is gondolnánk.