Egy ​ismeretlen világ 34 csillagozás

Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

„Megváltozott a lánya; annyira hasonlított a feleségére, hogy nem is bírt egyenesen ránézni. A lélegzete is elakadt ma, amikor meglátta a pázsiton. Idősebb volt az arca, olyan, mint a feleségéé, a haja is őszülni kezdett a halántékán, gumival fogta össze laza kontyba. Kísértetiesen idézték meg elhunyt anyját az arcvonásai, a szeme formája és színe, a gödröcske bal oldalon, ha mosolygott.”
A Pulitzer-díjas Jhumpa Lahiri kötetében hétköznapian egyszerű és szívfájdítóan szép történeteket mesél el, nyolc novellát fűzve egybe. Az öt elbeszélés, valamint a záró hármas csokor két, Amerikában élő bengáli család tagjainak néhol párhuzamosan futó, néhol egymást metsző vagy éppen eltávolodó életét meséli el. A legapróbb részleteket lefestve egy csodálatosan teljes kép sejlik fel előttünk, amely nem csupán a beilleszkedés kulturális nehézségeit fedi fel, hanem az emberi lélek, a szív legmélyére hatol, s tárja fel annak titkait rendkívüli biztonsággal és kivételes empátiával.

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
General Press, Budapest, 2009
364 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636431754 · Fordította: Kiss Annamária

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 55

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Ibanez P>!
Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

Az első – hosszabb – novella még nem győzött meg a kötetről… aztán észre sem vettem és teljesen belefolytam a szárik, rizses ételek, bevándorlási nehézségek, az indiai kultúra megőrzése vagy feladása témájába… Azt gondoltam, a történetek majd jobban összefonódnak. A végén sanda gyanúm volt, hogy ne már, Lahiri, ugye nem fogod valami nagyon romantikus dologgal lezárni (spoiler. Nagyon szép történetek, rengeteg mélyben húzódó, generációkon átívelő problémával, amelyek nemcsak a bengáliakban, de bennünk éppúgy megvannak… Nem lehet könnyű, főleg felnőttként (én már csak tudom), teljesen elölről kezdeni egy életet, főleg egy teljesen más kultúrájú országban… s az se lehet könnyű, ha a gyermekeink már azt a kultúrát akarják követni, s ezzel úgy érezzük, „ellenünk” vannak…

Lunemorte P>!
Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

Kedves jövendőbeli olvasó, kedves érdeklődő! Ha azt gondolod, hogy egy könnyed, tipikusan női olvasmányt fogsz a kezedbe el kell keserítselek. Egyáltalán nem könnyedek ezek a történetek és nemtől függetlenül mindenkihez szólnak…Az írónő egy-egy kis szeletet kiválasztott az amerikai indiaiak sorsából és remekül bemutatja nekünk mindenféle élethelyzetek közepette a mindennapjaikat. Szerelem és halál, esküvő és temetés kéz a kézben jár. Vajon az Indiában élő rokonok hogyan viselkednek akkor, ha meglátogatják esetleg a jobb életben reménykedő ismerősöket? Mit gondolnak? Hogyan öltözködnek az amerikai indiaiak? Tartják-e magukat az ősi hitükhöz, hagyományaikhoz? Olvasd el, megéri!

Amadea>!
Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

Érdekes párja ez a Sehonnainak, itt is megjelenik a gyökértelenség érzése, az identitáskeresés, csak a jellemző társadalmi réteg a módos (vagy módossá vált) középosztály, ahol a szülők generációja állandó konfliktusban él a fiatalokkal. Az Indiában született és nevelkedett idősebbek jobban ragaszkodnak a szülőhaza merev hagyományaihoz, a gyerekek viszont szeretnének beilleszkedni az új közegbe, farmert hordani szári helyett, sminkelni, alkoholt inni és kimaradozni éjszakára. Amerikainak érzik magukat, de a családjuk folyton emlékezteti őket a származásukra, a fiúknak orvosnak vagy ügyvédnek kell lenniük, a lányokat próbálják minél hamarabb kiházasítani.

Kevés a szeretetteljes családi kapcsolat, rengeteg kimondatlan fájdalom, elszalasztott lehetőség nyomja a szereplők lelkét és távolítja el őket egymástól. Látszatéletet élnek, amely kívülről ideálisnak, rendben lévőnek tűnik, belül viszont nincs semmi, csak a kongó magány és a mardosó kétségek.

A végére csömöröm lett a hasonló sorsok hasonló problémáitól. Szerettem olvasni a kötetet, de kissé monotonná vált, nem biztos, hogy fogok még a szerzőtől olvasni, a közeljövőben biztosan nem.

ppeva P>!
Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

A Beceneve Gogol-t is nagyon szerettem, és ez olyan volt, mintha a folytatása lett volna. Pedig nem ugyanarról a családról szólt, nem az a történet folytatódott – de a környezet, a felvetődő problémák, az érzelmek és a stílus annyira hasonló volt. Talán csak egy elbeszélés volt, amit nem éreztem közel magamhoz, a Senkinek semmi köze. De a többi a Gogolban felvetett, körüljárt témát boncolgatta tovább: az Amerikában élő bengáli családok viszonylatait. Azt a rendkívül nehéz helyzetet, amiben két, egymástól olyannyira eltérő kultúrát, szokásrendszert kell(ene) egyszerre követni, tolerálni, megőrizni, megszerezni, élni. Hogyan lehet egyszerre amerikaivá lenni és mégis bengálinak maradni? Lehet-e egyáltalán? És ha lehet, mennyire szabad, mennyire érdemes? Lehet-e átadni a következő generációnak mindazt az érzést, tapasztalatot, ami az első, diákkorban vagy felnőtt fejjel bevándorló generáció megőrzött és megszerzett? Ki a hibás, ha a következő generáció félig-meddig gyökértelen, egyáltalán hibás-e valaki?
Még egy fontos kérdést boncolgatott. A fiatalok könyörtelen, okkal-ok nélkül önigazoló viselkedését, azt a hol lekezelő, hol dühösen szembeálló magatartást, amivel szembefordulnak szüleikkel. Lehet itt hivatkozni arra, hogy ezeknek a fiataloknak nem volt könnyű életük – na de vajon tényleg igazuk van? Vajon ha körülnézünk, az emberek jó részének nem lenne oka ennél sokkal nagyobb hisztire?!
Vigyázat, cselekményleírás!!!
Az utolsó három novella tulajdonképpen egy kisregény volt. Már az első mondatoknál nyilvánvaló volt, hogy ez egy visszaemlékezős történet. Ahogy a történet haladt előre, annyira drukkoltam, nehogy valami nyálas happy end legyen a vége, hogy az utolsó fejezetnél olyan lelkiismeret furdalásom volt, mintha bármi közöm lett volna az események alakulásához. :(

cseri>!
Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

Azt hiszem, a titka a keresetlenség; egyszerű, sallangmentes stílusban mesél bármiről: van ebben a könyvben családi válság, leheletfinom szerelmi történet és féltékenységi dráma, de mindez bármiféle túlzás és felnagyítás nélkül, úgy ahogy tényleg megtörténhet, de hát nem ezek a sztorik a legérdekesebbek? Főleg ha hajszálpontos jellemrajzok járnak melléjük.

11 hozzászólás
Gólyanéni>!
Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

Az író stílusának, különös ízt adó fogalmazásának köszönhetően sikerült „megfürdenem ” a történetekben. A megismerkedés első perceiben meg voltam győződve, hogy egy siránkozós olvasásélményben lesz részem, feltételezve, hogy egy idegen társadalomba való beilleszkedés nehézségeit részletezi majd a szerző.
De nem. Más volt ez a könyv, másról szólt.
A megírt élettörténetekhez hasonlóakkal bárki, bárhol, akár többször is találkozhatott már, a mű hangvitele az, ami különös ínyencséggé teszi a kötetet.

kaen>!
Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

Egyszerűnek tűnő, de tipikusan a felszín alatt megbújó rengeteg érzelemről szóló novellák. Én nagyon bele tudtam feledkezni olvasás közben, pedig általában jobban szeretem a modernebb stílust; mégis volt bennük valami megkapó.

bagie P>!
Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

Nagyon szép és érdekes történetek, de valahogy nem sikerült meghatniuk, a lelkemig hatolniuk…más világ…vagy én nem elég nyitott.

benczikroxana>!
Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

Hónapokon keresztül csak ültem a könyvön. Valahogy nem fogott meg a kezdő sztori.
Aztán valamelyik reggel ezt a könyvet sikerült felkapnom az ágyam mellől, hogy legyen mit olvasgatnom aznap. A nagy rohanás ugye… Újrakezdtem, s pár nappal később már végeztem is vele. Megfogtak a hajszálpontos leírások, az apró, sokszor elenyésző részletek, de pont ettől megkapó. A könyv és most már az író is. Az utolsó másfél oldal után csak ültem és bámultam ki a busz ablakán. Elmaradt a várva várt happy end. Ettől igazán életszagú.


Népszerű idézetek

kaen>!

De Amit igazolva érezte magát. Hiszen nem Monika születése óta fordít-e ő is és Megan is oly sok erőt arra, hogy a másiknak jusson egy kis egyedüllét: Megan vállalja a lányokat, hogy Amit futni mehessen, vagy ő viseli a gondjukat, hogy a felesége elmehessen egy könyvesboltba vagy manikűröztetni? Hát nem szörnyű, hogy mennyire várja ezeket a pillanatokat, hogy a nap legjobb része néha már az, amikor egyedül utazik a metrón? És nem szörnyű, hogy miután az ember oly sokáig kereste a másikat, akivel az életét leélhetné, családot alapít vele, és bár hiányzik is neki a másik, hiszen Amitnak hiányzott Megan minden este, mégis ez a magány az egyetlen, még ha ilyen röpke, egyre fogyó adagokban is, ami segít megőrizni az ép eszét?

130. oldal

Lunemorte P>!

– Tudjátok, sosem hittem volna, hogy a hálaadást egyszer még indiánokkal… akarom mondani, indiaiakkal fogom köszönteni.

91. oldal, Menny és pokol

Lunemorte P>!

– Visszajött a szerelme, most már mondhatja a többinek, hogy mehetnek a fenébe.

204. oldal, Senkinek semmi köze

Kooczka>!

Végül is ez az élet: egypár tányér, egy kedvenc fésű, egy pár papucs, egy gyerek gyöngyfüzére.

340. oldal - Partra vetetten

ppeva P>!

Sanget gyakran hívták fel férfiak azzal, hogy feleségül vennék. Sang a legtöbbjét nem ismerte. Olyan is volt, akiről addig még csak nem is hallott. Megtudták, hogy Sang csinos, okos, harmincéves és bengáli, és még nem ment férjhez, és így ezek a férfiak, akik többségükben szintén bengáliak voltak, megszerezték a telefonszámát valakitől, aki ismert valakit, aki ismerte a szüleit, akik Sang szerint már rettentően szerették volna őt férjhez adni. Sang szerint ezek a férfiak mindig összekeverték a részleteket, amikor beszéltek vele, azt mondták, hogy hallották, fizikát tanul, pedig igazából filozófiaszakos volt, meg hogy a Columbián végzett, amikor igazából az NYU-n, Sazngítának szólították, pedig ő Sangnek hívatta magát. Lenyűgözte őket, hogy a Harvardon írja a doktoriját, amikor pedig Sang egy félév után otthagyta a Harvardot, és félmunkaidőben dolgozott a téren levő könyvesboltban.

194. oldala (Senkinek semmi köze)

Talise>!

A te húsodból és a te csontodból lett ez a gyerek. – Ruma akkor ismerte fel, hogy a természetfölötti a mindennapi életben is megjelenhet. De ma már azt is tudta, hogy a halál is áhítatot követel – hiszen élhet az ember hosszú éveket, gondolkozhat, lélegezhet és ehet, ezer gond, érzés és gondolat fűtheti, betöltheti a helyét a világban, hogy aztán egyszer, egy szemvillanás alatt, messzivé, láthatatlanná legyen.

57. oldal (Egy ismeretlen világ (General Press 2008)

Kapcsolódó szócikkek: halál
ppeva P>!

Rahulnak hála, végre akadt egy másik tanúja is a szülei különös házasságának. Nem volt az se boldog, se boldogtalan, és Sudhát éppen az bántotta legjobban, hogy hiányzik belőle a szélsőséges érzelem. A veszekedést megértette volna; úgy gondolta, hogy még a válást is megértené. Mindig azt remélte, hogy talán majd megcsillan a szeretet valamilyen jele; egyedül az a néhány kép vigasztalta, amely a szülei Londonban töltött évei alatt készültek. Az anyja felismerhetetlenül karcsú volt rajtuk, fodrász vágta frizurát viselt, a karján bőségszaru formájú fonott kézitáska lógott. Még az indamintás barna batikszárijai is elegánsak voltak akkoriban, szorosan tekerte őket magára, hogy látszódjék az alakja. Még az apja is követte valamennyire az akkori divatot, keskeny sötét nyakkendőket és napszemüveget hordott. Akkoriban, gondolta Sudha, még nagy kaland volt a kivándorlás, olajradiátorral fűteni, az életben először havat látni.
Wayland sokkolta őket. Egyszerre rádöbbentek, hogy most már nincs hova tovább, életfogytiglan arra ítéltettek, hogy idegenekként éljenek.

154-155. oldal

ppeva P>!

– Attól tartok, Rahulnak alkoholproblémája van.
– Sudha, kérlek – mondta az anyja. Kis szünet után hozzátette: – Az amerikai egyetemeken mindenki iszik. – Úgy beszélt, mintha az ivászat valami egyetemistahobbi lett volna, átmeneti, kinőhető.
– Nem ennyit.
– Te nem ittál az egyetemen?
– Nem ennyit – ismételte Sudha. Annyit nem, hogy letartóztassanak, lett volna kedve hozzátenni.
– Ez a baj ezzel az országgal – mondta az anyja. – A nagy szabadosság, az állandó szórakozás. Amikor mi voltunk fiatalok, nem csak szórakozásból állt az élet.
Sudha sajnálta az anyját, sajnálta, hogy képtelen felfogni a riasztó és idegen valóságot, hogy a fia helyett Amerikát és annak törvényeit okolja. Megérezte, hogy az apja mindent ért, de nem hajlandó csatlakozni a beszélgetéshez, mint ahogy Rahult sem vonta kérdőre, amikor később, lezuhanyozva és bűnbánóan lejött, és ígérte, hogy ilyet többet nem tesz. A szülei mindig vakon mentek el a gyerekeik életét megkeserítő dolgok mellett: hogy csúfolták őket az iskolában a bőrük színe miatt vagy mert az anyjuk furcsa dolgokat tett néha az uzsonnás dobozukba, például a szendvicsbe karis krumplit, amitől bezöldült a kenyér. Ugyan mi gondjuk lehetne, gondolták volna a szüleik. A „depresszió” nekik idegen szó volt, amerikai dolog. Ők csak azt tudták, hogy a gyerekeik mentesen az Indiában hátrahagyott nélkülözéstől és igazságtalanságoktól; mintha a gyerekorvos a csecsemőkori oltásokkal a szenvedéstől mentes életet is garantálta volna Sudhának és Rahulnak.

160-161. oldal (Csupa jóság)

ppeva P>!

A szállodás megoldást a szülei minden apelláta nélkül elfogadták; Rahul megfosztotta őket a tiltakozás képességétől. Tudomásul vették azt is, hogy Sudha és Roger anyakönyvvezető előtti esküvőt tervez Londonban, hogy Massachusettsben kizárólag egy fogadást hajlandók adni, hogy Roger már volt nős, hogy tizennégy év kettejük közt a korkülönbség. Nagyra értékelték Roger tudományos végzettségét és hogy örökségét okosan befektetve házat tudott venni magának és Sudhának Kilburnben. Ugyancsak jó volt, hogy Indiában született, hogy angol és nem amerikai, teát ivott, nem kávét, a zét zednek mondta – az ilyen felszínes dolgok segítettek nekik, hogy viszonyulni tudjanak hozzá. Nem arról volt itt szó, érezte meg Sudha, hogy a szülei befogadják Rogert a családba, inkább arról, hogy megengedik neki, hogy a lányukat elvigye.

170. oldal (Csupa jóság)

ppeva P>!

– A rokonok közvetítettek – mondta apám, mintha azt akarná ezzel sugallni, hogy nem őt kell hibáztatni érte. Ez a megjegyzése jobban felkavart, mint az eddig mondottakból bármi. Az apám nyakas ember, és én tudtam, hogy senki nem mert volna feleséget keresni neki, ha ő maga nem kéri.
– Belefáradtam, Kaushik – mondta. – Belefáradtam, hogy minden este üres házba jövök haza.
Nem tudtam eldönteni, hogy melyik a rosszabb: az, ha apám szerelemből házasodik újra, vagy az, ha a magány ellen egy idegent keres magának. A szüleim házasságát is rokonok közvetítették, de abban volt valami romantikus, az apám először egy esküvőn látta az anyámat, annyira megtetszett neki, hogy egy héttel később megkérte a kezét. Mindig is szeretetteljes volt a kapcsolatuk, de csak amikor anyám beteg lett, akkor szeretett bele apám végtelenül, fékezhetetlenül, így én tanúja voltam a szerelmüknek, pedig annak elvileg az én születésem előtt ki kellett volna hűlnie.

280. oldal (Év vége)


Hasonló könyvek címkék alapján

Salman Rushdie: Kelet, nyugat
Barkóczi András (szerk.): Test és tükör
Karin Slaughter: A jelentéktelen szív
Ursula K. Le Guin: A megtalált és az elveszett II.
Alexander Weinstein: Az Új Világ gyermekei és más történetek
Ted Chiang: Érkezés és más novellák
Diego Trelles Paz (szerk.): A jövő nem a miénk
Ted Chiang: Életed története és más novellák
Truman Capote: Pille a lángban
Justin Torres: Mi, állatok