Mi 83% 64 csillagozás

És ím, itt az „első” modern antiutópia, 1921-ből, benne már készen áll minden klisé (pontosabban a későbbi könyvekben klisévé váló elemek), megrázó, félelmetes, és szórakoztató. Valahogy sokkal hihetőbb, mint az 1984, ami mondhatni nem több, mint ennek a könyvnek az újrafogalmazása, kicsit szájbarágósabban (ezért aztán népszerűbb is). Leegyszerűsítve, az 1984 inkább ponyva, ez inkább szépirodalom.

Mert tényleg nehezebb olvasni: Zamjatyin nem ír le mindent, pontosabban leírja, de egy mondatba annyi mindent belesűrít, hogy első olvasásra nem is értjük meg. No és a párbeszédekben oly gyakori félbehagyott mondatok, amelyek nagyon hatásosak, de mégiscsak arra a bosszantó dologra késztetik az embert, hogy megálljon az olvasásban, és használni kezdje az agyát! Borzalmas dolog, nem igaz?

Az egyik legjobb antiutópia azok közül, amiket eddig olvastam (1984, Szép új világ, Fahrenheit 451, Gépnarancs).

És nézzük meg, milyen gondolatokat ébresztett bennem ez a könyv. Arra jutottam, hogy bár mindannyian a nyugalomra és biztonságra vágyunk végső soron, hiszen ez a boldogság, a vágytalan, növényi lét, már Buddha óta tudjuk, de mégis, az emberi lélek egyik alapvető szükséglete a szabadság. Ezzel nem tudunk mit csinálni, a túlzott szabályozás, a szabadságtól való megfosztás lelki betegséket okoz, borzalmas dolgokat eredményezhet, szörnyet csinálhat emberekből, lásd mai Japán.

A szabadság vágyát persze nagyon megmagyarázni nem lehet, hiszen a szabadság veszélyesebb, mint a hiánya (ha nem tartjuk be a szabályokat, szintén szabadok vagyunk, szintén veszélybe kerülünk), de az ember lelki és szellemi fejlődéséhez szükséges ez a veszély, hogy az élet próbatételein helyt álljunk (így mondaná Coelho). Szükségünk van a szabadságra, ne vegyétek el tőlünk! Emberek akarunk lenni, nem gépek és nem is vadállatok! Hagyjátok meg a fantáziánkat, hadd vétkezzünk mások és önmagunk ellen, hadd szeressünk, bármilyen fájdalmas is néha, a tragédia feldolgozhatatlan nemessége illik hozzánk, nem a komédia felületessége, hadd szigetelődjünk el másoktól, hadd legyenek titkaink, hadd legyünk ellenségesek és mogorvák, ha akarunk, hadd rontsuk és javítsuk úgy az életünket, ahogy mi akarjuk és tudjuk! Hadd legyünk ének, individuumok, szigetemberek, legyünk 6milliárd külön lélek, hadd érezzük a fájdalmat, a szenvedést és a nyomort, mert anélkül nem érezhetjük az igazi boldogságot és örömöt! Ne legyünk számok, legyünk tényleg emberek, ha már annak születtünk.

Amennyiben elfogadjuk, hogy bármiféle totalitárius diktatúra megtapasztalása nélkül csak holmi antiutópikus tündérmesét írhat valaki (bár ezt épp Huxleyra mondják egyesek Orwellel szembeállítva), úgy még Wellst is inkább csak romantikus fantasztának tarthatjuk. A legelső modern antiutópia szerzője bizony Zamjatyin. A szovjethatalom árnyékában írta, egy évtizeddel Aldous Huxley rettenetes látomása előtt (és először angolul is jelenik meg, na vajon miért, 1924-ben).

Függönyengedély. Szexjegy. Zenegyár. Ízlelgessük ezeket a szavakat és amik mögöttük vannak. Egy rémálomszerű világot rajzol fel nekünk az orosz jégtörőhajó-mérnök, amelyben a szépséget a gépek balettszerű harmóniája jelenti majd (a jövő „piramisa” az Integtrál nevű szerkezet – űrhajó? – lesz ), az emberben az lesz szép, ami gépszerű, és nem mint ma, mikor egy szerkezet akkor bájos, ha emberszerű. A fantáziával és a lélekkel, már ha valakiben felüti fejét ez a daganatféle, a sebészet foglalkozik, persze a művészetek nem haltak el, de naplóíró hősünk, „D-503” idejében, a 26. században a kortárs tragédiák közül az 'Aki elkésett a munkahelyéről' című az etalon. És ez a darab nem paródia…

folyt. http://pavelolvas.blog.hu/2012/01/06/zamjatyin_mi

Az az igazság, hogy tényleg megközelíti Orwellt. Sokat lehetne belőle idézni, de nehéz úgy kiemelni részleteket, hogy megértse a jelentőségét az is, aki még nem olvasta. Örömmel fedeztem fel, hogy a matematika – mint olyan – ellenségként (is) megjelenik, ez igazán szívet melengető volt, hisz sosem voltunk puszipajtások, habár azt hozzá kell tegyem, hogy az egyik kedvenc idézetem (http://moly.hu/idezetek/33867), igencsak összefüggésben van a matekkal, és én imádom ezt az önellentmondást. Találkozhatunk itt is 101-es szobával, csak épp más az elnevezés, a szorzótábla sosem téved, korlátozva van a gyerekek születése és természetesen kiemelt szerep jut a hölgyeknek, sok bonyodalmat okoznak főhősünknek, egyébként a nőkhöz csak szextikett ellenében lehet hozzájutni, persze az is meg van határozva, hogy kinek és mennyi a szükséglete és ehhez mérten működik a rendszer.
Jelentem megtaláltam Ouředník mesterét is (ezt igazából csak az Ad actába beavatottak érthetik), szóval Zamjatyin legalább olyan pimasz módon lealáz fél úton, mint az említett író. Spoiler-es megjegyzéssel beidézem: http://moly.hu/idezetek/33869
Erősen ajánlom.

Amikor az egyik legtrendibb téma a disztópia, és már én magam is olvastam a műfajból számosat, akkor igen érdekes volt megnézni, hogy közel 100 évvel ezelőtt, hogyan is képzelte el Zamjatyin a saját fantazmagóriáját a totalitárus rendszerről. És meg kell mondjam, hogy semmivel sincs lemaradva az utána következőktől, ismét egy könyv, amin nem nagyon fogott az idő (persze a technikát leszámítva).
Ezenkívül meglepett, hogy mennyire lírai a szöveg, de egyáltalán nem bántam, talán ez volt a legegyedibb része, hisz a történetet azóta már sokan, sokféleképpen megírták, ezért is érzem azt, hogy most egy időre elég lesz a disztópikus társadalmakból.
Ami még negatívum, hogy nekem voltak ellentmondások a könyvben, de ennek ellenére valóban remek volt, bátran ajánlom.

A könyv legnagyobb erőssége: megtalálta a tartalomhoz tökéletesen passzoló személytelen, egészen egyedi stílust. Ebben a könyvben TÉNYLEG nem szerepelnek igazi emberek arccal, lélekkel, jellemmel, érzelmekkel; ebben a könyvben SZÁMOK szerepelnek – itt-ott egy száj, egy ránc, két szem, egy mozdulat, de semmi más, még a narrátor-főszereplő sem emberi.
A könyv legnagyobb gyengesége: megtalálta a tartalomhoz tökéletesen passzoló személytelen, egészen egyedi stílust. Ebben a könyvben TÉNYLEG nem szerepelnek igazi emberek arccal, lélekkel, jellemmel, érzelmekkel; ebben a könyvben SZÁMOK szerepelnek – itt-ott egy száj, egy ránc, két szem, egy mozdulat, de semmi más, még a narrátor-főszereplő sem emberi.
Nagyon, nagyon rossz olvasni. De nagyon jó könyv. Azt hittem, nem lehet duvább vége, mint az 1984-nek. De lehet.

… ha valaki orosz irodalom függő, ezt alapműnek javasolnám a tervezett olvasnivalói közé felvenni; nem kötelezővé, mert azt tudjuk, hogy mi lesz abból, ha valamire kötelezik az embert ; nekem ez a könyv legyőzte Orwell 1984-ét, sajnos sokan nem ismerik, szerintem méltánytalanul nyomja el Zamjatyin könyvét a később megjelent Orwell könyv, amelyet itthon inkább preferál(TAT)nak (?)…

Alap és kedvenc a műfajban

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy világ, ahol a ráció, a logika az úr, és minden mást száműztek, kiirtottak, kontrollált az egész társadalom. Ez a mű a tökéletes rabság ódája. Úgy érzem, hogy a mostani világ is a rabság világa, csak éppen kicsit más. Mindenki azt hiszi, hogy tudja, mi a szabadság, pedig nem. Sőt, az emberek többsége retteg a szabadsággal járó felelősségtől és az önálló gondolkodástól.

Összességében kimondottan jó, és döbbenetes, hogy az 1920-s években írta. Nekem jobban bejött mint a Szép új világ, de ennél meg jobban tetszett az 1984. És remélem nem így lesz, ahogy ábrázolva van. 4.5 / 5

Nem tudom jobb-e, mint az 1984, de az biztos, hogy jól kiegészíti. Itt szerintem a lelki vívódáson van a hangsúly és kevésbe fontos a cselekmény. Emiatt is igaz, hogy talán nehéz olvasni, zavaró lehet a sok pontpontpont, a rövid mondatok és egy-egy odavetett szó. Összességében tetszett és kár lett volna kihagyni! :)