!

Jó az ágyban 51 vélemény

Nagydarab nőt szeretni…
Jennifer Weiner: Jó az ágyban
Molybolt

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Mi lehet annál szörnyűbb, mint amikor a pasink kövérnek tart? Például ha ezt még meg is írja egy népszerű női magazinban…
„Soha nem felejtem el azt a napot, amikor megtudtam, hogy a barátnőm nehezebb, mint én…
Véletlenül megtaláltam a fogyókúrás naplóját, amelyben feljegyezte, mikor mit evett, mit tervez enni ezután, és hogy megissza-e az előírt 2-3 liter folyadékot naponta. Ott volt a neve. Ott volt a fogyókúrás programban kapott azonosító száma. És ott volt a súlya is, amit, mivel úriember vagyok, nem fogok elárulni. Legyen elég annyi, hogy sokkolóan magas szám volt.
Tudtam, hogy C. nagydarab lány. Nagyobb, mint a tévében látott fürdőruhás modellek, vagy a vígjáték- és kórházi sorozatok légiesen karcsú szereplői. Egyértelműen nagyobb volt, mint bármelyik korábbi barátnőm.
A válla olyan széles, mint az enyém, a kezünk is majdnem egyforma méretű, és a mellétől a hasáig, a csípőjétől a combja domborulatáig csupa édes hullám és hívogató melegség volt. De mások társaságában már nem éreztem magam ilyen kellemesen mellette. A 178 centi magas C., akinek a felépítése leginkább egy nehézsúlyú díjbirkózóéra emlékeztetett, nem tudott észrevétlenül beleolvadni a tömegbe.
Nagydarab nőt szeretni bátor tett a mai világban – sőt, talán hiábavaló is. Mert hiába szerettem C.-t, tudtam, olyasvalaki iránt lángolok, aki nem hiszi el magáról, hogy megérdemli a szerelmet.”
Cannie Shapiro nem akar hinni a szemének, amikor meglátja, hogy a barátja, Bruce, akivel épp „szünetet tartanak”, ezt írta róla. Amúgy sincs túl jó passzban, az anyja ugyanis váratlanul bejelenti, hogy leszbikus, az egyik kolléganője állandóan fúrja a munkahelyén, ráadásul valóban van egy kis probléma a súlyával…
Egy igazi nő azonban nem hagyhatja ennyiben a dolgot. Cannie kétségbeesett fogyókúrába kezd, hogy visszaszerezze Bruce-t, és helyreállítsa a saját önbecsülését, ám ezzel olyan eseménysorozatot indít el, amely örökre megváltoztatja az életét…
Jennifer Weiner, a nagysikerű Egy cipőben és Kismamák pácban szerzőjének első és egyik legsikeresebb műve, amellyel az egész világon berobbant az irodalmi köztudatba. Egy szórakoztató, intelligens, megható és humoros szingliregény azoknak, akik a kliséknél többre vágynak.

Borítók 1

Fülszövegek 1

Kiadás ISBN Oldalszám Fordította
Kelly, Kaposvár, 2009 9789639667648 382 Draskovics Mariann Ugrás

Nincsenek címkék.


Most olvassa 2

Összes olvasás 71

Várólistán 24

Kívánságlistán 12

Elcserélné vagy eladná

1.000 Ft ★★★★☆ Eladó Elcserélhető
morocco könyve
Elcserélhető
Anonyma könyve
Elcserélhető
island könyve

Top értékelések

!bozs P 2011. január 11., 10:31

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

Idei első könyv, amiért teljesen oda voltam. Az első mondattól faltam a sorokat.
Drukkoltam, hogy Bruce-t nehogy visszafogadja.
Reménykedtem, hogy le tudjon fogyni.
Rengeteget nevettem Cannie beszólásain, megszólalásain.
Apa – leány kapcsolatba beleéltem magam.
Az utolsó 50 oldalon pedig 3 darab zsebkendőt fogyasztottam el.
Forgatókönyves és filmsztáros rész nagyon mese volt, de ezt is elfogadtam.

!egyperces 2011. szeptember 4., 23:07

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

Könyv napsütéshez.
Egy barát.
Négy gombóc fagyi.
Ööö.

!ElinorA P 2011. október 24., 22:25

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az elején nem nagyon kötött le és ezért megijedtem a 380 oldalnyi hosszúságtól, de a humor és a kíváncsiság, hogy mi sülhet ki ebből, nagy nehezen vitt előre, és amikor végre átlendültem a hollywoodos 'álom luxuskivitelben' részen, akkor már sokkal jobban lekötött a regény. A cím nem igazán kötődik a történethez, szerintem ugyanúgy 'vonzza' mint amennyire 'taszítja' a lehetséges olvasókat – engem a cím miatt hajtott a kíváncsiság, de mást és jobbat kaptam, mint vártam – legalábbis a végefelé. Bár néha nem volt túl életszaga a dolognak, a vége legalább elgondolkodtat. Talán megérdemelné a négy csillagot (bár levon az is, hogy a lektor/szerkesztő/nem tudom ki borzalmas munkát végzett, tele van a könyv elírásokkal, elütésekkel, központozási és szerkesztési hibákkal – kb. minden ötödik oldalra jut egy, egy majd' 400 oldalas könyvben…)
6/10

!hajo 2011. október 5., 22:03

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

Jó hangulata volt, néhol vicces, de semmi extra. Nem egy nagy szám.

!eszter1818 2010. november 29., 09:51

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

Először a könyvről, egy blogon olvastam, ahol a ciki című művekről volt szó, és akkor felkeltette az érdeklődésem, majd elolvastam az értékeléseket, s mivel magam sem vagyok egy vékony egyén, így úgy gondoltam, hogy na ez nekem való lehet.
A könyv címe és borítója alapján, egy kis romantikus „bugyuta” történetnek gondoltam, de már az elején nagyokat kacagtam a főhős csípős, ironikus megjegyzésein, és úgy éreztem, mintha rólam szólna.
A végére megszerettem a történet szereplőit, teljesen együtt éreztem velük, sőt meg is könnyeztem a végét. (Lehet ciki, de én bevállalom…)
Csak ajánlani tudom, mert több van benne, mint amit a címe sugall vagy a borítója.

!Domeszka 2011. augusztus 24., 12:10

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

Többet kaptam tőle, mint amennyit vártam. Azt gondoltam, hogy idétlen zavaros katyvaszt kapok erőltetett poénokkal. Azonban kellemes olvasmány volt, és nem egyszer arra eszméltem fel, hogy hangosan nevetek, időnként még a könnyem is folyt Cannie poénjain. És bizony én is elfogadnék egy dr. K.-t :)

!Niki_ 2011. április 9., 13:46

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

Aranyos, kellemes, könnyed olvasmány, a vége felé már „velősebb”. Tökéletes kikapcsolódás, ha valaki épp erre a műfaj nyújtotta kikapcsolódásra vágyik.
Bővebben: http://azajtom.blogspot.com/2011/04/jennifer-weiner-jo-az-agyban.html

!ayuu 2011. március 24., 18:16

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

Nem szoktam könyvet félbehagyni (na jó, csak ritkán), de most muszáj voltam. Azt hiszem rosszkor kezdtem bele. Most valahogy nem tudott megfogni.
Nehezen haladtam vele, valahogy nem is tudom. Lassan indult. Azt hiszem félreteszem ínségesebb időkre… :)

!Rékababa 2011. március 15., 20:40

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

Mindenképp többet ad, mint amit a címe sugall. Azért „csak” 4 csillag, mert annyira nem maradandó élmény mégsem.

!picurka13 2011. április 3., 11:46

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

Több véleményt is olvastam a könyvről mielőtt elkezdtem, de nekem nagyon tetszett még így is.

Top idézetek

!mama_gold 2011. november 26., 21:09

A könyvek mindig csodás birodalmat jelentettek számomra – fehér oldalak, fekete tinta, de mindegyikben új világok és új barátok vártak. A mai napig fura ézés önt el, amikor először ütök fel egy kötetet. Izgatottá tesz a várakozás, hogy vajon hová jutok majd el, és kikkel találkozom benne.

369.o.

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

!Etike P 2011. február 1., 16:38

– Ez itt a tanulság.
– Ez itt egy halas pult – javítottam ki.
– Az a tanulság, hogy sok hal úszkál még a tengerben – mondta anyu. Odasétált a pulthoz, és megkocogtatta az üveget. Vonakodva követtem.
– Látod? – kérdezte. – Gondold azt, hogy minden egyes hal egy facér férfi.
A halakra bámultam. Úgy tűnt, a hatosával egymásra pakolt haltetemek visszanéznek rám.
– Kulturáltabban viselkednek – állapítottam meg. – Biztos vannak, akik kellemesebb beszélgetőtársak is.

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

!mama_gold 2011. november 26., 21:13

Megtanultam, hogy a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan azokat eltervezzük, vagy ahogyan gondoljuk, hogy alakulniuk kellene. Azt is megtanultam, hogy vannak dolgok, amelyek elromlanak, és amelyeket soha többé nem lehet megjavítani. Megtanultam, hogy néhány törött dolog törött marad, és megtanultam, hogy túl lehet jutni a nehéz időkön és mindig előre lehet tekinteni egy jobb jövő felé, ha körülötted vannak azok, akik szeretnek.

376.o.

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

!moniquetm P 2010. július 7., 09:20

…s ettől az életünk szétesett, mint egy szeretett könyv, amit az ember addig olvas újra meg újra, amíg egy este ismét kézbeveszi, hogy jól ismert, kedves soraival álomba ringassa magát, és az lapjaira hullik szét.

Az ember nem tehet mást, mint hogy a földhöz lapul, és próbál életben maradni… megpróbálja összeszedni a szétesett könyv lapjait, visszagyömöszölni őket a borítóba, és úgy tenni mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

107., 110. oldal

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

!moniquetm P 2010. július 7., 09:21

April rám bámult. Éreztem – szó szerint éreztem –, ahogy a tekintete alatt megnő a pattanásom.

134. oldal

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

!moniquetm P 2010. július 16., 22:13

– … De azért annyit elmondhatok, hogy hiába ez a helyzet, azért én szívesebben lennék a te tested fogja, mint az enyémé. Akkor hordhatnék bikinit.
– Hát nem látod? Rabok vagyunk. A Test Rabjai.
Vihogtam, mire Maxi sértődötten nézett rám . – Mi van, nem értesz egyet velem?
– De – mondtam nevetve. – Csak a Test Rabjai úgy hangzik, mintha valami pornó címe lenne.

149., 150. oldal

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

!moniquetm P 2010. július 17., 09:43

– Meg ott volt a minibárja – mondtam, ahogy egyre jobban belelendültem. – Amikor a szülei repülővel utaztak valahová, mindig elhozták neki a gépen kapott kisüveges italokat. Egy cipős dobozban tartotta őket, és ha vendége volt, mindig azt mondta: „Szolgáld ki magad a minibárból”.

151. oldal

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

!mama_gold 2011. november 26., 21:04

Amikor azon a bizonyos első estén megjelent nálam a hálózsákjával, kockás ingben, nem volt már szűz, de még sose volt igazi kapcsolata, és még soha nem volt szerelmes. Ő álmai asszonyát kereste, míg én, bár nem tiltakoztam volna, ha összefutok a Nagy Ő-vel, leginkább kedvességre, és odafigyelésre vágytam…na jó, igazából szexre.

26.o.

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

!mama_gold 2011. november 26., 21:05

Kevés elvált apa tudott vagy akart megtanulni főzni. Mint utólag kiderült, a legtöbben csak a következő feleségre vagy barátnőre vártak, aki feltölti a hűtőt, és esténként vacsorával várja őket.

31.o.

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

!mama_gold 2011. november 26., 21:08

Ha el tudtam volna vonatkoztatni a helyzettől, tisztán láthattam volna, hogy Bruce csak ugyanolyan pasi, mint az ezernyi másik, a marihuánától kezdve a lófarkán át, a szándékoltan szétcsúszott, lusta életéig, a soha be nem fejezett disszertációjáig, a könyvespolcokig, amiket sohasem épített meg, és a lefolyóig, amit sohasem tisztított ki. A Bruce-féle pasikból annyi van, mint a Tescóban hatos csomagban árult fehér zokniból, még ha nem is oly hófehérek, és ha fogni akartam volna egy ilyet, csak mosolyognom kellett volna egy Phish-koncert hátsó sorában.

310.o.

Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni…

Blogbejegyzések

Jennifer Weiner: Jó az ágyban · Niki_

Jennifer Weiner – Jó az ágyban… · Nima

Külső linkek

Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el