Afrikai ​akác 125 csillagozás

Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Frances ​Irvine, a középosztálybeli angol úrilány egyetlen fillér nélkül marad apja hirtelen halála után, és kénytelen választani: vagy rosszindulatú nagynénje házába költözik dadának, vagy elfogadja az ellenszenves fiatal orvos, a Fokföldön dolgozó Edwin Matthews házassági ajánlatát. A kétségbeesett lány végül úgy dönt, férjhez megy, s követi a férfit Dél-Afrikába. A hajóúton azonban megismerkedik a rendkívül vonzó, ambiciózus William Westbrookkal, s szenvedélyes viszonyba bonyolódik vele.
Frances a két egymástól nagyon különböző férfi közt őrlődik; míg Williamet a becsvágy és a pénz utáni vágy hajtja, addig Edwin az eszményeit akarja megvalósítani, s méltóbb körülményeket szeretne kiharcolni a dél-afrikai gyémántbányákban agyongyötört őslakosoknak.
Francesnek döntenie kell. Vajon képes lesz-e a sok hányattatás után meghozni a megfelelő döntést és meglelni a boldogsághoz vezető utat?

„Az elsőkönyves McVeighnek sikerül teljességgel valósághű és érzékletes képet… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Alexandra, Pécs, 2016
350 oldal · ISBN: 9789633577660 · Fordította: Belia Anna
>!
Alexandra, Pécs, 2014
350 oldal · ISBN: 9789633574614 · Fordította: Belia Anna

Kedvencelte 16

Most olvassa 6

Várólistára tette 70

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

ziara>!
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Nem tudtam megszeretni ezt a könyvet. Nem tudta eldönteni magáról, hogy romantikus regény akar-e lenni vagy fejlődésregény, de a kettő ötvözete se nagyon sikerült. Frances-t a regény utolsó lapjaiig nem kedveltem meg, és ez eléggé levon a történet értékéből is számomra. Ha nem tudok egy kicsit sem azonosulni a főhőssel, akár jó legyen, akár rossz, akkor nem is érdekel.
A három csillag inkább az egész afrikai miliő leírásának, a gyémántbányászat rettenetes volta bemutatásának szól, amit elég jól el lehetett képzelni a szöveg alapján. Végül is nem bánom, hogy olvastam, de az Elfújta a szélhez hasonlítani elég nagy bátorságra vall:)

szilvamag_>!
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

A regényt (többek között) egy fiatal orvos naplója ihlette, aki a dél-afrikai gyémántbányákban kitört himlőjárvány nyilvánosságra hozataláért harcolt. McVeigh erre a történetre alapozta a regény díszletét, melyben Frances útkeresése zajlik.
Amikor a kezembe vettem a könyvet, még nem is sejtettem, hogy az idei év egyik legszórakoztatóbb és legjobb könyvével lesz majd dolgom. Pedig de! Imádtam ezt a regényt és természetesen kedvenc lett. :)
Bővebben: https://szilvikonyvespolca.blogspot.com/2014/06/jennife…

13 hozzászólás
Trixi>!
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Az írónő másik könyvéhez képest ez jóval mozgalmasabb cselekményű, gördülékenyebb stílusú. Ebben is megemlít néhány nehéz témát – a gyémántbányászatról, a járványról, az afrikai lét nyomorúságáról, a kizsákmányolásról, stb. Nem is finomít nagyon rajtuk, kendőzetlenül az arcunkba vágja a forró, poros, saras, bogaras, himlős valóságot. Frances apja védelme alatt nő fel Angliában, és apja halála után Afrikába utazik, mert férjhez megy. Már a hajóút sem volt mentes az undományoktól, de Afrikában sok mindent talál, csak kényelmes életet nem. Mikor már azt hittem, hogy egy-egy agysejtje éppen születőben van, pár oldallal később rá kellett döbbennem, hogy a nagy afrikai hőség hatására elpárolgott neki. Persze már az elején sejthető volt a vége, mégis izgatott, hogy mikor és hogyan fog rájönni a dolgok lényegére. Mert jobb későn, mint soha :D :D.

Amilgade>!
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Szóval…
Mondtam már, hogy elég nehezen viselem a nagyon, de nagyon naiv lányokról szóló történeteket?? A főszereplő Frances olyan buta és naiv, hogy már festeni kell. Lehet, hogy én olvastam rosszkor ezt a regényt, de alig bírtam átrágni magam rajta. Csak azért olvastam tovább, mert érdekelt a bányászat, Dél-Afrika, a négerek sorsa. Mert kérem szépen egyébként gyönyörű tájleírásokat kaptam, és a lányon kívül mindegyik szereplő szimpatikus volt.
Mint már említettem Afrika vad tájain járhattam a szereplőkkel, sokszor odaképzeltem magam én is. A gyarmatosítók brutalitásáról már néhány könyvet olvastam, de még mindig megdöbbent, és sajnálattal tölt el. Azoknak a kemény embereknek állít emléket ez a regény, akik megpróbáltak szembeszállni a kizsákmányolókkal, haszonlesőkkel.

2 hozzászólás
Anó P>!
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Nagyon szerettem ezt a könyvet. Az elején nem gondoltam, hogy így lesz, mert Frances egyáltalán nem volt szimpatikus nekem. Elkényeztetett, kissé már fonnyadó, kesernyés nőnek tűnt, aki kemény akaratú, határozott apjával élt. Apja halála után a sors unokatestvére mellé, majd Afrikába kényszerítette. Útközben megismerkedett egy férfival, beleszeretett. Afrikában okáig idegenül érezte magát, szenvedett, de később úgy tűnt, sikerül beilleszkednie talán. Frances élete nem volt könnyű, se fordulatoktól mentes. Hosszú, nagyon hosszú időnek kellett eltelnie, mire az olvasó azzal az érzéssel búcsúzott el tőle, hogy „most már nyugodtan elengedheti a kezét”.
Afrikában az élet kemény. S ha az esős évszak elmarad, az a halált jelentheti az ott élő emberek/ állatok/ növények számára. Mennyire vártam Francessel és a holland családdal együtt az esőt!
Szerettem Frances férjét, aki talpig férfi volt, határozott, bátor és segítőkész. Végül az asszonyt is sikerült megkedvelnem, mert nem kullogott haza Angliába, keményen kitartott. Óriási jellemfejlődésen ment keresztül! Bízom benne, ha a regényt továbbgondolnánk, második nekifutásra nagyon sok minden másképp történik (folytatódik) majd.
Több olvasó írta, mennyire ostobának és szűk látókörűnek tartotta Francest. Néhány dologról azért elfeledkeznek. A lány a 19. században élt és anya nélkül nőtt fel. Apja csak azokra a dolgokra taníttatta, amire akkoriban egy angol úrilánynak szülksége lehetett. Nem tanította senki az élet dolgaira. Eredendően sem volt talpraesett. Hát persze, tapasztalatlan, naiv volt és könnyen megvezethető. De ostobának mégsem mondanám. S a tanulópénzt jócskán megfizette. Bízom benne, hogy ő is, akár az a bizonyos akác, új életre kelt és boldog lett.
Más: többen írtak ilyesmit a könyvről: szórakoztató, meg limonádé. Lehet, hogy én nem ugyanazt a könyvet olvastam?! Az a sok kegyetlenség, méltánytalanság, az a nyomor! S ahogy az őslakókról neszéltek, meg ahogy bántak velük! A járvány, a sok hullával, a pokoli jégesó, a zebra halála…? Valahogy számomra ezek nem szórakoztató, hanem nehezen elviselhető és elgondolkodtató dolgok.
S még valami: milyen jó, hogy nem olvastam el előre a fülszöveget, így nem vártam egy második Scarlettet, hanem elfogadtam Francest olyannak, amilyen, még ha sokáig bosszantottak is némely dolgai, s örültem, amikor kezdett változni, gondolkodni, kezdett felnyílni a szeme… (Amúgy Scarlett se volt egy makulátlan jellem, mert önfejű volt, dacos, önző és sokáig vakon ragaszkodott egy férfihez, aki gyenge volt és teszetosza, pedig ott volt a férje, aki különb volt sokkal… na, van hasonlóság?:)

Trudiz>!
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Frances egy butuska úrilány, akinek -az egész regény során- olyan cselekedetei követik egymást, melyekkel nem tudtam azonosulni. Igaz, nem érte sok pozitív élmény szegényt, de akkor sem így kellett volna viselkednie. A regény végére kialakult magatartása már elfogadhatónak, kedvelhetőnek bizonyult.

KönyvMoly_1989>!
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Tetszett. Olvasmányos, érdekes regény két igen eltérő személyiségű ember kapcsolatáról, Afrikáról, a járványokról, szeretetről, elfogadásról és a változásra képesség művészetéről.
Az egy csillag levonás azért jár, mert majdnem végig egy nagy kedvencem, a „Színes fátyol” kockái peregtek le a szemem előtt olvasás közben… És az imént említett mű sokkalta kifejezőbb alkotás, mint ez, bár erről is sok dicsérő szót tudok ejteni. :)
Ajánlom. :)

Véda P>!
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Még hogy Scarlett O'Hara! Abban a nőben legalább működött az életösztön és nem egy színtelen-szagtalan báb volt. Aki az Elfújta a szelet nem szerette a főhősnő miatt, az el ne olvassa ezt a könyvet, mert Frances kb. egy milliószor idegesítőbb karakter Scarlettnél!
Az eleje a regénynek egy rémálom, követhetetlen kusza fonalakból kell kitalálni a cselekmények egymásba folyását, nem mellesleg dögunalmas is. Az Afrikáról szóló részek és a természet leírások értek valamit az egész nyűglődésben.

tgorsy>!
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

A történet vége tudható, ami miatt mégis érdeme elolvasni, az McVeigh könnyűkezűsége. Nem könnyedén ír, hanem könnyen. Úgy folynak klaviatúrájából a szavak, mint hűs patak az árnyas fák alatt.

Virágszépe>!
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Jennifer McVeigh igazi mesemondó, nagyon ügyesen adagolja a romantikát és a realizmust.
Árvaságra jutott úrilány, hosszú hajóút, szenvedély, ezzel szemben a gyémántbányászat kegyetlen világa, a pénz utáni hajsza, szerencselovagok vadászterülete. Sajnos a szereplők nekem nem voltak rokonszenvesek, nem tudtam aggódni értük, pedig arra szükség van, hogy valakivel azonosulni tudjak, vagy szeressem, izguljak érte. A főszereplő, Frances annyira vak és ostoba, hogy az már bűn. Összességében igazán érdekes történet, szép mondatok, gondolatok, leírások. Szívesen olvastam. (A végeredmény: nincs tökéletes férfi. :) )


Népszerű idézetek

Trudiz>!

Egy embert az egész életének teljesítménye alapján kell megítélni, nem pedig egy pillanatnyi szerencsétlen döntés alapján.

54. oldal

Trudiz>!

Túl komoly. Addig elemez mindig mindent, míg a végén elvész belőle minden öröm.

38. oldal

Anó P>!

Társaságban feszengett ugyan, de tökéletesen uralkodott magán, és inkább magányosan töltötte az idejét, mint másokkal. Francest arra a gyerekre emlékeztette, akiről az újságban olvasott: az nyolcéves koráig nem szólalt meg, míg egyszer reggelinél a Lear királyt kezdte idézni.

Trudiz>!

Az ember valódi énje akkor mutatkozik meg igazán, amikor valaki másnak öltözik.

101. oldal

Trudiz>!

A gabonaföldeket zölden hullámzó dombok követték, az ég beborult, és az eső csapkodta az ablakot. Egy temető vetette hátát a vasúti töltésnek, a dülöngélő sírkövek Törött fogakként sorakoztak benne.

47. oldal

Trudiz>!

Az utcavégi lámpa tompán fénylett a tejfehér párában, Frances nézte, amint a lámpagyújtogató felbukkan a fénykörben, nekitámasztja létráját a lámpavasnak, és lecsavarja a gázcsapot. A láng narancsos gömbbé apadt, majd pislákolva elaludt. Az ember a lámpaoszlopba kapaszkodva megpihent, és visszanézett maga mögé, végig az utcán, mintha arra várna, hogy a város megrázza magát, és felébred álmából.

7-8. oldal

Virágszépe>!

A halál annyira bizalmas dolog.

225. oldal (Alexandra, 2014)

Trudiz>!

Homlokán pattanások ütköztek ki, és már az orrát is kezdték meghódítani.

16. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Anthony Capella: A kávék költője
Guillaume Musso: Holnap
R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a magyar udvarhölgy
Jennifer L. Armentrout: From Blood and Ash – Vérből és hamuból
Gaby Roney: A Huszár esküje
María Dueñas: Öltések közt az idő
Ruby Saw: A Vörös és a Vadász
Karády Anna: A füredi lány
Ken Follett: Az idők végezetéig
David Safier: Pocsék karma