A ​tökéletes nevelőnő (Mackenzie fivérek 7.) 155 csillagozás

Jennifer Ashley: A tökéletes nevelőnő

A Skót Gőzhengerként emlegetett ügyvéd, Sinclair McBride – aki hét éve özvegy – a tárgyalóteremben a legvadabb bűnözőkkel is elbánik, ám saját két gyerekét képtelen féken tartani. Caitriona és Andrew hetente kerget őrületbe egy-egy nevelőnőt, akik általában sírva hagyják el a McBride-házat. Csak egy nő akad a városban, akit képtelenek kikészíteni.

Roberta „Bertie" Frasier belépője Sinclair életébe igencsak sajátos: ellopja a férfi óráját, aztán csókot lop tőle. Útjaik elválnak, de Bertie – egy East End-i bandita lánya – nem tudja kiverni a fejéből a jóképű skót úriembert, s végül úgy alakul, hogy egy veszedelmes helyzetből kimenti Sinclair gyerekeit, majd hazakíséri őket. Amikor a férfi látja, hogy a két ördögfióka mennyire hallgat Bertie-re, felkéri nevelőnőnek, nem is sejtve, hogy a kis zsebtolvaj mennyi leckét ad majd neki is – szerelemből.

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Kossuth, Budapest, 2016
416 oldal · ISBN: 9789630984782
>!
Kossuth, Budapest, 2016
416 oldal · ISBN: 9789630985574 · Fordította: Medgyesy Zsófia

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Hart Mackenzie · Eleanor Ramsay


Kedvencelte 9

Most olvassa 3

Várólistára tette 46

Kívánságlistára tette 39


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Jennifer Ashley: A tökéletes nevelőnő

Bár nem egy Mackenzie a főszereplő, mégis nagyon szórakoztató volt a történet. Az előző részhez képest néhány évet visszaugrottunk az időben, mivel Danny itt még nincs húsz sem.
Sinclair McBride házasság révén rokona a Mackenzie családnak, amúgy jónevű ügyvéd, özvegy és két eleven kisgyermek apja, akik úgy fogyasztják a nevelőnőket, mint más a cukorkát. Aztán belebotlanak Bertie-be, aki egy anti Mary Poppins, egy szélhámos, de amúgy remekül megérti a gyerekekeket. Aztán persze az ügyvéd úrral is remekül megértik egymást, sőt a nagy lángolások közepette egy zsarolót is el kell kapniuk. Amellett, hogy Bertie, azaz Miss Roberta Fraser egy kedvelhető, tűzröl pattant hősnő, a szerző összehozta a nagyobb családot is, ami kimondottan jót tett a történetnek. Betoppant Ian és Elliot, és a Mackenzie feleségek is rendesen sürögtek-forogtak főhőseink körül.

2 hozzászólás
Sippancs P>!
Jennifer Ashley: A tökéletes nevelőnő

Öt csillag és kedvenc és imádom és ha nem lenne bekötve a lábam, isten bizony, hogy táncra perdülnék a Vengaboys: Shalala lala c. számára! (Ne kérdezzétek, hogy miért pont erre a dalra, egyszerűen csak ez jutott eszembe, amikor leraktam a könyvet. :))
Komolyabbra fordítva a szót: zseniális volt! Maximálisan hozta az első négy, illetve a hatodik rész színvonalát, mind izgalomban, mind romantikában, mind huncutságban, mind családias hangulatban. Az írónő remek kis párost hozott össze Sinclair, a munkájának élő, kissé zárkózott ügyvéd és Bertie, a tűzről pattant, életvidám zsebtolvaj személyében, akiket Andrew és Cat, ez a két minden lében kanál gyerkőc csak még tökéletesebbé tett. Az pedig, hogy a legkedvencebb skótom, Ian Mackenzie ennyit szerepelt a történetben, csak feltette az i-re a pontot.
Hol a következő rész?!

37 hozzászólás
Tóth_Orsolya_3 P>!
Jennifer Ashley: A tökéletes nevelőnő

Nem hiába kedvencem ez a sorozat. ;)
Sinclair és Bertie párosa szintén elvarázsolt. A gyerkőcök pedig feltették az i-re a pontot.

4 hozzászólás
oldmoviegirl01>!
Jennifer Ashley: A tökéletes nevelőnő

Nagyon szeretem Jennifer Ashley karaktereit, annyira élők, tele sebekkel, élettel, szeretni vágyással, még ha ezt saját maguk előtt is titkolják. Nagy élvezettel olvastam ezúttal Sinclar és Bertie kalandjait, amik olykor igencsak életveszélyesre sikerültek. Remekül kiegészítették egymást, megkapták egymástól mindazt, ami hiányzott az életükből. Igazán kiérdemelték a közös boldogságot.
Imádom, hogy minden kötetben megjelenik a tágabb család is: testvérek, sógorok, sógornők, gyerekek, kutyák; a jó hangulat és csipkelődés pedig garantált.
Remélem, hogy sose fogynak el a Mackenzie, McBride család tagjai, bár ez a gyermekek egyre gyarapodó számát tekintve azt hiszem nem fenyeget, Cat és Andrew is felnő egyszer…

Valeria729>!
Jennifer Ashley: A tökéletes nevelőnő

Nekem ez a kedvencem a sorozat eddig olvasott részei közül. Bertie nagyon vagány nő, helyén van az esze és a szíve.

Diana_Z I>!
Jennifer Ashley: A tökéletes nevelőnő

Olvasás közben kicsit megkeveredtem. A tökéletes nevelőnő időben a Mackenzie férfias játékai előtt játszódik. Daniel, az én személyes nagy kedvencem, még „ifjú legény”. Először komolyan azt hittem, hogy a kiadó kutyulta össze a dolgokat, de az írónő oldalán rájöttem, hogy csupán egy kötet maradt ki nálunk. Ettől függetlénül a sorrendet megtartották. Így nem igazán értem, hogy az írónő részéről ezekre az időrendi visszafelé ugrásokra miért volt szükség. Eddig sajnos nem sikerült rájönnöm. Minden esetre engem kicsit megzavart. Mintha utólag jutott volna eszébe Ms. Ashleynek, hogy bizony Sinclairről megfeledkezett és gyorsan írt neki is egy történetet. Másra nem tudok gondolni. Ezért a mínusz egy csillag.
Így utólag bevallhatom nektek, hogy az előző rész után nem sok esélyt adtam a további részeknek. Miután Daniel, a legkedvesebb szereplőm is párra talált nem gondoltam, hogy továbbra is képes fentartani az sorozat az érdeklődésemet. De Mrs. Ashley keresztülhúzta a számításaimat és elérte ugyanazt a hatást, amitől imádom a regényeit. Talán a krimi szállnak köszönhető, vagy a szereplők színes egyéniségének? Nem tudom. Az biztos, hogy egyre jobban belemerültem A tökéletes nevelőnő történetébe ahogy oldalról oldalra haladtam.
https://dianalandry73.wordpress.com/2016/05/05/konyvaja…

4 hozzászólás
pillangovirag>!
Jennifer Ashley: A tökéletes nevelőnő

Egy nagyon jo sorozat következő gyöngyszemét tartottam a kezembe. Igen a McBride pasik se rosszabbak a Mackenzie fiúknál. Sinclaire igazi össze tört szívű egyedül álló apuka akihez a sors jókor egy csodás természetű nevelonot hozott. aki mint már sokadik alkalommal mindenre megtanitotta Sinclairet mindenre amit elvesztett.
Nagyon élvezetes izgalmas olvasmány gyerekekkel és az ok nevelésének problémáival.
A krimi szál is nagyon érdekes s üdítő feny pontja volt a történetnek.
Kedves @kossuthkiadó meg több Mackenzie könyvet kérek remélem nemsokára a kimaradt Steven McBride történetét is olvasható lesz majd. köszönöm szépen. Mert ebből a famíliából soha nem elég. *-*

4 hozzászólás
_Leelan_>!
Jennifer Ashley: A tökéletes nevelőnő

Ó, hogy milyen jókor talált meg ez a könyv!
Imádtam! :)
Végre bezippantott és nem eresztett egy történet.
Annyira vártam már érte ah érzésre.
A történet nagyon tetszett, a megszokott kedves és családias légkör lengi be, ráadásként erős romantika és finom erotika is található benne.
Sinclair az egyik legjobb karakter. Vagyis mlst így érzem. A gyerkőcök igazi színes pontjai voltak a történetnek, főleg Andrew. Caitrionat sajnáltam és Jajj, de tetszik ez a név *-*
Bertie igazi talpraesett nő. Nagyon megkedveltem.
Úgy ahogy volt, az egész
könyv, a szereplők, a cselekmény minden-minden magyon tetszett! :)
És én még a sorozat eladásán gondolkodtam… jajj, de rossz ötlet is volt xD!

PEvice>!
Jennifer Ashley: A tökéletes nevelőnő

Naaaaa végre az egész család szerepelt a könyvben :) Jó volt olvasni róluk :D Jó párosa van ennek a könyvek :) Nem nyafognak, talpraesettek…ha padlóra kerülnek felállnak és mennek tovább. Hát nem mondanám olyan nagyon romantikus könyvnek :D sok volt a nyomozás és a társai …. Kezdi újra elérni a saját magas színvonalát az írónő.
Csak ajánlani tudom :)

Trice29 P>!
Jennifer Ashley: A tökéletes nevelőnő

Én ezt a sorozatot még mindig imádom :o) Most kivételesen Bertie lett a kedvencem. Ezt a tűzről pattant bestiát nem lehet nem szeretni! Persze Sinclair is jó pasi, de a kedvenc szintemet nem érte el. Izgalomból kijutott bőven. A két ördögfióka megszínesítette a történetet. Tetszett! (a sorrendiség engem nem zavart)


Népszerű idézetek

Diana_Z I>!

A férfinak nagyon vonzó hangja volt, Bertie szívesen hallgatta.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: hang
Diana_Z I>!

Egy újabb csapatos üdvrivalgást követően, az aprónép lökdösődve elhagyta a teraszt, és kiáltozva, nevetve futottak ki a kertbe.
Cameron is lesétált a terasz lépcsőjén, boldogan totyogó kislányát követve. – A fenébe is veled, Danny! Arra készültem, hogy a délelőtt további részét valahol kényelmesen bekuckózva tölthetem el, nem idekint, a fagyos kertben rohangálva.
Daniel az apjára vigyorgott. – Tudom, mire gondolsz, de a mostohámmal ráérsz később is hancúrozni. Ez a nap a gyerkőcöké, vagy nem?

Huszonkettedik fejezet

Diana_Z I>!

Miss Evans szipákolva igazított egyet a kalapján. – Legyen gondja rá, hogy a gyerekek hazaérjenek, mielőtt az apjuk megérkezik, különben rendőrt fog hívni. Az Upper Brook Street 22-ben laknak. Viszontlátásra!
Bertie szeme elkerekedett. – Ezt hogy képzeli? Maga meg hová megy?
– Az ügynökségre. Közlöm velük, hogy Mr. Sincler McBride nevét töröljék a megrendelői nyilvántartásból, örökre! Harmincegy éve nevelőnősködöm, London legelőkelőbb családjainál dolgoztam. De ezek itt nem gyerekek. – Fekete kesztyűbe bújtatott mutatóujját Andrew-ra szegezte. – Ezek vademberek.

5. Fejezet

Diana_Z I>!

– Akkor most te vagy az új nevelőnőnk? – kérdezte elkerekedett szemmel. – Nekem jobban tetszel, mint Miss Evans. – Andrew belefúrta arcát Bertie kabátjába és megszagolta. – És nincs csukamájolaj szagod.
– Szóval ezt éreztem? – kérdezte Bertie a távozó Miss Evans lobogó hosszúkabátját nézve. A nevelőnő cikázva haladt a kocsik és hintók között. Nem vitás, sietős tempót tudott diktálni. – Kicsit büdös volt, ugye?

5. Fejezet

Diana_Z I>!

A barátaim és a családom is azt akarja, hogy lépjek tovább. El tudod ezt képzelni? Csakhogy tőlük nem rabolta el senki legféltettebb kincsüket, igaz? Ha elvesztették volna a szerelmüket, biztosan nem beszélnének efféle badarságot! […] Ha már készen leszel arra, hogy engedj továbblépnem, biztosan jelzed felém, tudom.

1. Fejezet

Tóth_Orsolya_3 P>!

– Beborult az ég fölöttem, Bertie! De egy icipici fénysugár mintha áttörné ezt a sötétséget. Minden éjjel ott pislákol a fejem fölött, a gyerekszobában, s maga vigyáz rá. – Két hatalmas tenyere közé szorította a nő kezét, s ismét magába szívta a melegségét.
– Kérem, Bertie, ne hagyja kialudni ezt a fényt!

krisztin1>!

[…] Sokkal fájdalmasabb szembesülni az igazsággal, amikor már nem lehet tovább tagadni a dolgokat.

miaow P>!

– Szervusz, drágám! – köszöntötte Eleanor kedvesen a férfit. – Ez itt Miss Bertie Frasier, Andrew és Caitriona új nevelőnője. Most készül hazamenni a holmijáért, és én persze felajánlottam, hogy kocsival kellene mennie. Franklin már elment, hogy idehozassa. Az arckifejezésedből ítélve a mai megbeszélés nem ment túl jól, de szerencsére rengeteg whisky van odafönt, és Cook sütött neked nagyon finom süteményeket. Cat és Andrew velünk teáznak, úgyhogy légy jó, Hart, és ne ijesztgess senkit, legalább még tíz percig!

97-98. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Eleanor Ramsay · Hart Mackenzie
Zeraphic>!

Sinclair az egyik karját Clara derekára csúsztatta, és közelebb vonta magához az asszonyt. Így sem érzett benne semmi melegséget.
Kezével megkereste Clara mellét. Az asszony élvezettel sóhajtott föl, de szentséges ég!
Ez a nő mindenütt hideg! Lehet, hogy orvost kellene hívnia hozzá…

8.fejezet

Suzy25>!

A nők úgy osztogatták a parancsokat, akár a törzsőrmesterek. Valahányszor átmasíroztak a termeken, a falkában mozgó kutyák szétrebbentek, majd ismét összeverődve az asszonyok nyomába szegődtek.

271. oldal


A sorozat következő kötete

Mackenzie fivérek sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Julia London: A tüzes skót
Lisa Kleypas: Az ördög télen
Julie Garwood: A menyasszony
Julie Garwood: Váltságdíj
Lisa Kleypas: Winterborne választottja
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor
Elizabeth Hoyt: A sötétség hercege
Diana Gabaldon: Szitakötő borostyánban
Julia Quinn – Shonda Rhimes: Sarolta királyné
Kinley MacGregor: Vágyak vonzása