A ​koporsótáncos (Lincoln Rhyme 2.) 90% 90 csillagozás

A „Koporsótáncos” a Jeffery Deaver: Lincoln Rhyme – sorozat második darabja (visszautalás alig van benne, szépen megáll magában is). Főszereplői a múltban átélt traumák fogságában vergődnek, spoiler képtelenek feloldani a bennük rejlő érzelmeket. A főhősök jelleme ugyanúgy telitalálat, mint a rejtélyes és csavaros történet. Lincoln Rhyme, a büntetőjogász visszatér, hogy szembenézzen a hátborzongatóan leleményes gyilkossal, akit felbéreltek, hogy végezzen azzal a három tanúval, akik vallomást tehetnének egy milliomos üzletember /fegyverkereskedő/ ellen. Engem többször is tévútra csalt a szerző, s bár végül…., ekkor még messze volt a regény vége, köszönhetően annak, hogy….. Az író rendkívüli érzékkel keveri a nyomozás izgalmát, és az „ismeretlen” által kiváltott borzongást. Nem tudom, másnak mi a véleménye erről a zseniálisan gonosz zárásról, de a magam részéről úgy éreztem, (csak egy ici-picit) elrontotta vele a végkifejletet. Ám ettől függetlenül feszültséggel teli lebilincselő történet vár arra, aki kezébe veszi a könyvet. Érdemes!

Sajnálom, h ezt kell írnom, de az egyik leggyengébb idei olvasmányélményem ehhez a könyvhöz fűződik. Nem tudtam, mire számíthatok, de pozitívan álltam hozzá, lévén több figyeltem is jó véleménnyel van az íróról, és mint tudjuk, a Csontember révén (amely bár nem jelent meg magyarul könyv formában) filmes sikerrel is büszkélkedhet – habár utóbbi nem mindig jelent garanciát, és ugye itt eleve más sztorival van dolgunk. Az, h Lincoln Rhyme, a tulajdonképpeni főszereplő, aki a gyilkosunk után nyomoz, kerekesszékhez kötött, önmagában furcsa színezetet ad a történetnek, amelynek már az indítása is nagyon lassú és körülményes. A karakterábrázolás és az ok-okozati összefüggések felfedése szintén nagyon esetleges, a gyilkos motivációja – ami a krimik egyik legfőbb mozgatórugója – pedig szintén biceg. Nem biztos, h folytatom a sorozatot, nem látok elég potenciált az íróban, de ha fejlődőképes, akkor esetleg próbálok még egyet – hátha ’98 óta tanult egyet s mást.

Annyira tudtam, hogy szerelmes leszek Rhyme-ba, hogy az elején szabályosan megijedtem, mi lesz ebből…. Aztán rájöttem, hogy mostanában Deaver stílusához képest könnyed olvasmányokhoz voltam szokva, így kellett egy kis idő, hogy átálljak erre a frekvenciára.
Észveszejtően lebilincselő volt a történet! És micsoda befejezés…! Bevallom, a finálé előtt pár oldalon keresztül magam is ledöbbenve pislogtam, mint hal a szatyorban, képtelen voltam összerakni, mi történt… És ennek nagyon is örülök, mert ez azt jelenti, hogy közel 400 után még mindig nem olvastam elég krimit ahhoz, hogy mindent kitaláljak és beleunjak a műfajba!
Megjegyzendő, hogy a fülszöveg alapján másra számítottam, de ahogy elnézem a további részeket, ez lesz a megszokott. Őszintén szólva egyik tartalma sem borzongatott meg különösebben, ezért nagyon örülök, hogy annak idején ajánlásra várólistára raktam, mert egyébként nem valószínű, hogy valaha is elolvasom! Ezért a megtévesztésért kipp-kopp a kiadó orrára, és messze nem ez az egyetlen… Nagyon zavarónak tartom, hogy bár a kötetek hátlapján sikeresen felsorolják a szerző regényeit még azt is, ami nem a sorozat része, a megjelenési sorrendért ide kell felugrálnom a Molyra -és rögtön bevillant a kép, ahogyan a könyvtárban állok nemegyszer, okostelefont bűvölve, mert a kezembe akad egy remek sorozat egyik darabja az Alexandra gondozásában, csak az nem tiszta, hogy melyik… spoiler

Nagyon régen biztosan olvastam már Lincoln Rhyme könyvet, mert egy ilyen karaktert nem felejt el az ember. A Koporsótáncos fantasztikusan jó krimi. Kapkodtam a fejem a rengeteg szereplőtől, és a gyülekező hulláktól. Az egyre bonyolódó történet, rafinált, kidolgozott, izgalmas és akkorát szól a befejezés, hogy majdnem eléri a hangsebességet.
Rhyme, ex-rendőr – balesete óta kriminalista – és segítője, társa Amelia Sach kitűnően kiegészítik egymást. A gyilkosságiakkal együttműködve próbálják lefülelni a Koporsótáncost.
Néha vissza kellett lapoznom ki kicsoda, mert az egyetlen, ami el van túlozva, a szereplők száma.
A nem várt csavar a befejezésnél meglepetést okozott, de ezt várom el egy krimitől.
4,5 csillag

Nézegettem, kerülgettem már egy ideje ezt a sorozatot, de valahogy eddig soha nem került terítékre. És mekkora hiba volt! Idegtépően izgalmas volt ezt a könyv, ahogy ez a két hatalmas elme összecsapott, próbálta egymást kicselezni. Egy igazi sakkjátszma volt, amit a Koporsótáncos és Lincoln játszott egymással, végig feszültség alatt tartott a könyv. Bizonyos részeknél tágra meredt szemekkel követtem az eseményeket, és estem pofára a fordulatoknál. Aki szereti a játszmákat és a törvényszéki helyszínelés apróságai sem untatják, azok bátran vágjanak bele a könyvbe, mert kb. egy letehetetlen olvasmányban lesz részük.
A főszereplők még nem nőttek teljesen a szívemhez, bár nagyon tetszett bizonyos helyzetekben Amelia kitartása, makacssága. Mondjuk ezek a jelzők Lincolnra is ráillenek. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog még alakulni az ő személyiségük, együttműködésük, stb. spoiler Egy újabb „mindenképpen folytatni kell” sorozat landolt az elég terjedelmes elkezdetett sorozatok listámon…

Kicsit lassabban haladtam a könyvel mint ahogy szoktam. De nagyon élveztem minden egyes percét.
A filmet is láttam de a könyv mint mindig érdekesebb volt.
Jó volt a gyilkos és a nyomozó csapat szemszögéből is végig követni a történetet. A végén a fordulat nekem nagyon bejött. Kíváncsi lettem a sorozat többi részére is

Jó kis történet volt ez, kifejezetten tetszett, hogy a főszereplő személyesen soha nincs ott az általa vizsgált bűntények helyszínén, olyan mint egy ketrecbe zárt vadállat, aki érzi a vérszagot, mégsem képes semmit tenni, azon kívül, hogy szóban irányítja az embereit. Deaver a végén jól megcsavarta a dolgokat, ez nekem eszembe sem jutott volna, nagyon tetszett.

Nagyon jól kitalált történet. Bár a végét egy kicsit túlzásnak éreztem… Ettől függetlenül végig izgalmas és érdekes a könyv. A szereplőket könnyen megkedveltem és izgultam értük. Tetszett az író stílusa, a történetei, ahogy helyszíneket leírta és hát meglepett a végén rendesen. Biztos folytatom a sorozatot.

Ez által szerelmesesedtem bele JD -be még Reader Digest válogatott könyvben olvasva. A legkedvencebb krimi-thriller íróm lett.

Egy kihívásnak köszönhetően került a kezem ügyébe ez a könyv, és a Rhyme sorozat. Többször próbálkoztam már így számomra ismeretlen írókkal, többféle végeredménnyel.
Szóval szokásos várakozással és izgalommal ugrottam neki, bár azt felettébb sajnálom, hogy a sorozat első részéhez sehogy sem sikerült hozzá jutnom (tudom, magyarul meg sem jelent, de angolul sem találtam), kicsit feszengtem tőle, hogy a második résszel kell kezdenem. Szerencsére nem volt érezhető a cselekményben, hogy valamiről nagyon lemaradtam volna, úgy érzem ez tipikusan az a könyvsorozat, ahol minden kötet önállóan is szépen megállja a helyét.
Jeffery Deaver neve számomra eddig ismeretlen volt, de úgy érzem sok dolgunk lesz még egymással. Tetszik a stílusa, a történetek, a szereplők, a helyszínek leírása, de leginkább az tetszett, hogy sikerült a végére baromira meglepnie. Igen, én ezt imádom igazán egy könyvben!