Az első kötetnél azt írtam, VanderMeer új színekkel festette át/újra a kultikus Lovecraft miliőt, és hozzákevert némi új adalékot, amitől scifis érzületet (is) kapott. valamiért „A felszín alatt” (Scarlett Johansson) c. mozifilm ugrik be a könyvet elolvasva… Amiben szerintem a Kontroll gyengébb volt, mint a trilógia első része: a nézőpontkarakter kevéssé fogott meg, a biológus talpraesettebb, kevesebbet monologizál, és érdekesebb dolgok történnek vele. Ez bőven elegendő is ahhoz, hogy lepontozzam ezt a második kötetet. Borzalmasan sok volt a belső monológ, és bár akadnak emlékezetes, besz*ratós jelenetek (pl. a „hajsimogatós” pillanat), végig olyan érzésem volt, hogy már túl sok ez a ködösítés, túl sok ez a lovecrafti búskomor-baljós-szürkeség, és történthetne végre valami! Az író javára legyen mondva, férfiként is mesterien hozza a mély belső dialógusokat, a vívódásokat, ilyen értelemben a kiemelkedően tehetséges női szerzők szintjén van, nálam (merthogy szerintem ők tudnak igazán elmélyülni egy-egy karakter érzelmi/lelkivilágában). Szóval, akció az nem sok van…
– tipikus „jelenet”:
„Ezek után nekilátott az igazgató feljegyzéseinek.”
*** (alfejezet vége, új fejezetrész kezdete!)
Előtte azonban még elvégzett némi bevezető rituálét, amely sokban hasonlított a nagytakarításra."
És a továbbiakban ennek részletezése 11 sorban, majd jönnek a további oldalak, aprólékosan elidőzve minden történésen, amely „technika” a tipikus „másodperc-írók” jellegzetessége. Évek óta kerülöm az ilyen technikájú alkotókat, mert nagyon… nagyon lassan hömpölyög előre a szöveg. Ami Kornya Zsoltnál működik, másnál talán nem annyira.:)) És Zsolt mondatfűzése ehhez mérten messze élvezetesebb, lüktető, szép, tele van élettel… VanderMeer is tehetséges, a legtöbbször mégis untatott, mert a „semmiről” írt szépen…)
Természetesen hangyányival többet sejtünk azért az egész X-térség jelenség okairól, kezd összeállni valamiféle (igen elmosódott) látkép, de ennyi…
És… most már azért is elolvasom, mit hoz ki ebből! :)