Drága, ​dolgos Dexter (Dexter 2.) 85% 235 csillagozás

Én alapvetően szeretem Dextert. Legalábbis a sorozatban. Könyvben meg csak elmegy.
A második könyv elolvasása után is, még mindig azon a véleményen vagyok, hogy a sorozat sokkal jobb.
Nem volt rossz, de nem igazán éreztem hogy pörögnének az események.

Namost az van, kérlek, hogy egy merő Dexter-maratonban vagyok itt úgy egy hete, ami a sorozat esténkénti 3-5 epizódnyi mozgókép formában történő megtekintését, naponkénti számtalan, elektronyos kisablakban történő betű falását jelenti. És hát egy darabig mantrázgattam magamnak, hogy kéretik külön egységként tekinteni a filmre, illetve a könyvre, csakhogy aztán szép lassan belekeveredtem, mint majom a házicérnába. Azóta nem mantrázok. Viszont bőszen hiányolom a könyvből azokat a nagyszerűen váratlan, hidegzuhanyszerű fordulatokat, amiket a Lindsay a film forgatókényvének írásakor olyan brilliánsan oda-odabiggyesztett.
Lehet, időbeli/érzelmi távolságot kéne tartanom sorozatnézés és betűfalás között, de ismersz: perverz fittyethányó vagyok. Emiatt viszont – „papírforma” szerint – csillagászatilag így alakult, sajnálom.

Ó, Dexter és az ő kis Sötét Utasa!
El is felejtettem, mennyire jó a humora (pedig alapvetően nem bírom a fekete, morbid poénokat). És nagyon jól ellensúlyozza a brutális részeket (amik tényleg azok, főleg ha megszalad az ember fantáziája, és nem csak akkor látja maga előtt a megcsonkított áldozatokat, amikor éppen a könyvben olvas róluk…). Azért azt hozzáteszem, hogy evés közben talán nem a legjobb ötlet "jódlizó krumplik"ról olvasni…
Kíváncsi vagyok, mi lesz Ritával, és legfőképpen a gyerekekkel hogy fog kijönni Dexter. off
Valahogy sikerült olyan arányban adagolnia az írónak a dolgokat, hogy pörögjön a cselekmény, de azért Dexter fejében is időzzünk; sötét is legyen, de azért feloldja egy picit; a múltról is fel-fellebbenti a fátylat, közben a jövőt is tervezgeti.
Jöhet a következő rész, Dexterrel és az ő Dolgos Démonával.

UI: majdnem elfelejtettem megjegyezni, hogy mennyire tetszett a fordítás! Sokat hozzátett, hogy még élvezetesebb legyen. Azok a szójátékok, rímek!

Oh, Daliás Dexter és az ő Győzedelmes Holdja.
Bár sűrűbben jelenne meg ez a kettő együtt a kötet során. Vonhatnék le csillagot, de hát, a közös múltunkra való tekintettel nem teszem.
Kezd egy kicsit sablonos és szájbarágós lenni az unos-untalan ismételt tény: Dexie-nek nincsenek érzései, ő szörnyeteg; Cody hallgatag és egy kettő szónál többet számláló mondat a szájából már maga a csoda; Rita csak álca stb.
Mindazonáltal kicsit hiányolom az első részből a bátyját, aki ugye nem halt meg ,csak lelépett. Mintha rémlene,hogy még bekukkant valamikor.
Mondjuk ebben a részben végre több akció volt, több bűntény és jól lett adagolva a sorozatgyilkos háttér története. Viszont Debbie szerelmi szála valahogy nekem nem illett a képbe.
Jöhet a következő rész.

Ez a könyv egyszerűen sokkol. Sokkolt, mert Dexter karakteréért lassan teljesen odaleszek. Sokkolt, mert azt hittem, hogy az első kötetet nem lehet továbbfokozni, de nagyon nagyot tévedtem, Sokkolt, mert ezt a leírást és az érzelemmentes közlést olyan jól tudta átadni Dexter jellemét, hogy valósággal rabul ejtett. Sokkolt, hogy ez az érzéketlenség mennyire szükséges ahhoz, hogy ez a könyv ekkorát üssön, de a legjobban az sokkolt, hogy amikor már az embernek az életkedve is elment, akkor belerak egy olyan vicces szituációt, amitől a könnye is kicsordul.
Én ebben a könyveben egy hibát sem találtam, a karakterek kiforrottak, a cselekmény halálos, a gyilkos…. brutális. Dexter… imádni való.

Már elmondtam:
http://moly.hu/konyvek/jeff-lindsay-dexter-duhodt-demonai/en-es-a-konyv/bleeding_bride

„Ha valaha is ember szerettem volna lenni, az csak azért volt, hogy jobban hasonlíthassak rá.”

Drága Dexter!
Én nagyon szeretlek, de csak így, a biztos távolból, a könyvem oldalain olvasva. :D
Az igazság pedig az, hogy a valóságban messziről elkerülnélek. Sőt! Azokat is elkerülném, akik ismernek téged. :D
Egy igazi szörnyeteg vagy a Sötét Utasoddal együtt!
Ám még is, olvasva, vonzódom hozzád. ☺️
Imádom a humorod!
Szeretem, ahogy próbálod megtanulni az emberi érzéseket, és be is veted a tanultakat, ha az alkalom úgy hozza.
Tetszik, hogy „a család az első” alapelv szerint működsz.
Ó, Te! Te egy igazi hős vagy!….. Illetve lennél egy másik dimenzióban. :D

A Dexter sorozat, nekem nagyon tetszik. Letehetetlen, az utolsó oldalig izgalmas, Dexterünk humorát pedig nagyon bírom. ☺️
Bár ez a 2. rész szerintem kicsit gyengébbre sikerült, mind az első volt, azért itt is akadt izgalom.

Nem volt rossz rész, bár talán picit vontatottabbnak éreztem.

Valamiért ezzel a második résszel elég nyögvenyelősen haladtam. Egyből belevágtunk a tárgyalás részébe, ami esemény elég gyorsan félbe lett hagyva, hogy a főeseménnyel foglalkozzunk, majd a végén pár oldalban újból az elkezdett történettel zárult, meglehetősen összecsapva. Izgalmas, ötletes és félelmetes volt a főesemény, ugyanakkor a kegyetlenség részletes leírásának ellenére nem éreztem a borzongást, mivel Dexter mindent viccel üt el, ezáltal a hangulat nálam inkább lanyhább lett, mint amilyennek lennie kellett volna.

Jó volt megint Dexter elméjében kalandozni. Már nagyon hiányzott! Sok idő telt el, mióta az első részt olvastam, aminek következtében egy kicsit elfelejtettem, mi történt pontosan a szereplőkkel, illetve hogyan is alakult maga a cselekmény. Tudom, már az előző kötetnél mondtam, hogy nincs értelme a TV sorozattal összehasonlítani, ám mégis jó látni, mennyire eltérnek egymástól. Kíváncsian várom a folytatást! :-)