Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Kárhozott istenek 17 csillagozás
Gent városának egy eldugott utcájában áll egy hatalmas, baljóslatú villa, amelyet a környékbeliek csak úgy emlegetnek: Malpertuis, a gonosz háza. Lakója különös vénember, aki a mendemondák szerint több száz éves, de immár közeledik életének végéhez. Ugyanazon mendemondák szerint a házba nem e világi hatalmak vannak bezárva, és elszabadulásukat csupán a vénember varázsereje gátolja.
Quentin Moretus Cassave, az állítólagos varázsló azonban megírta végrendeletét, és most maga köré gyűjti családtagjait, hogy ismertesse velük annak tartalmát. Garantáltan nem mindenki fog örülni örökségének, sőt még hálát adhatnak az égnek, ha sikerül ép bőrrel elhagyniuk a hátborzongató villát.
A Jean Ray álnéven alkotó Raymundus Joannes de Kremer a 20. századi flamand irodalom klasszikusa, aki H. P. Lovecraftot idéző fantasztikus történeteivel vált világhírűvé. Élete fő művéből, a Kárhozott istenekből film is készült, Orson Wellesszel a főszerepben.
Eredeti cím: Malpertuis
Eredeti megjelenés éve: 1943
A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Metropolis Media
Enciklopédia 3
Kedvencelte 1
Várólistára tette 23
Kívánságlistára tette 27
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Noro ♥P>!
5 hozzászólás
A Sárga Király óta tudjuk – mi olvasók, a kiadóknak még nem esett le – , hogy HPL-hez hasonlítani valakit (persze REH-et és CAS-t kivéve :) garantált útjelző a csalódás felé. Igaz, hogy ez a könyv is bőkezűen bánik az istentelen, visszataszító, elborzasztó és hasonló jelzőkkel, de a lovecrafti stílus azért ezeken túlmutat. Például jobb napjain alá is támasztja őket.
Jean Ray-nél azonban bemondásra el kéne hinnünk, miért is rettegik végig a Malpertuis-ház lakói a történet első 150 oldalát (a 220-ból) anélkül, hogy szalmaszálat is keresztbe tennének a) menekülés, b) ellenlépések tétele, vagy c) legalább egy kis nyomozás érdekében, hogy ugyan mi a bánat is történik velük? Hajamat tudtam volna tépni, amikor a narrátor olyan paranormális tevékenységet lát a saját padlásán, hogy Mulder ügynök azonnal kivette volna albérletbe a helyiséget – másnapra pedig elfelejti az egészet, és éli tovább a semmi kis életét. (Egyáltalán, mit csinálnak ezek egész nap azon kívül, hogy esznek és kártyáznak? Na mindegy.)
A 150. oldal után – az eddigi narrátor balra el, anélkül, hogy bármire is rájött volna a szerencsétlen csávó – végre feldereng a remény hajnala, hogy valamiféle ötlet is van ebben a könyvben. Csak azt nem értem, minek kellett ezt a dögunalmas regényt elé tenni? Mert a maradékból egy egész jó novella kerekedhetett volna. Ezért jár a harmadfél csillag, mert különben csak tizedes törtekben mérhettem volna az eredményt.
kolika>!
A könyv fülszövege annyira ígéretesnek hatott, hogy nem sokat tétováztam, amikor ezt a könyvet választottam olvasásra. A szöveg sejtelmes, a szereplők kellően furák, de nem sok pörgős esemény történik. A rejtélyek házában történtekre nagyon kíváncsi voltam, de sokáig csak egy fura társaság tagjainak mindennapi, kissé unalmasnak is mondható életét követhettem. A napokat felbolygató események többnyire magyarázat nélküliek maradtak, holott a sejtelmesség, ugyanazon szólamok ismételgetése helyett (pl. színekkel kapcsolatos stb.) igazán kíváncsi lettem a miértekre, a valóban történtekre. Meglepődve tapasztaltam, hogy egyik elbeszélő megpillant egy valószerűtlen alakot a padláson, de nem igazán tesz lépéseket, hogy kiderítse kik ők, hogy kerültek oda, miért vannak ott. Meglehetősen érdektelennek mutatkozik. Sokkal élethűbb lett volna, ha próbálja kideríteni a látottakat, vagy elhúz az említett házból örökség ide, vagy oda.
A kötet első része elég egyhangú, sejtelmesség, titokzatosság lengi be a sorokat, de számomra bosszantó, hogy nem túl sok fogódzót kapunk az okokról. A kötet második részében, a különböző beszámolók végre kezdik felfedni a nagy titkot, ami kicsit sem az, amire számítottam, de legalább a cím helyére került.
Valami másra számítottam, s a történet más irányba történő alakulása sem nyerte el annyira a tetszésemet.
Mortii>!
A könyv megjelenésekor a „H.P. Lovecraftot idéző…” fülszöveg résszel majdnem beugrasztott a kiadó, de résen voltam és kivártam. És milyen jól tettem, hogy kivártam, mert azóta olvastam pl. William Hope Hodgson: Ház a határvidéken című könyvét, vagy bármilyen random Poe-t. Engem a történet inkább rájuk emlékeztetett, mint Lovecraftra, így az olvasási élményemet sem vágta haza az, hogy várom a nagy lovecrafti érzést.
A kárhozott istenek cím választás szerintem nem volt túl jó húzás a kiadó részéről, túl erőltetett és az eredete is a könyv végére válik világossá az olvasó előtt!
Az eredeti cím az elátkozott házat jelöli, ahol a cselekmény nagy része zajlik, és valami hihetetlenül bizarr egészségtelen család-dinamikával megvert rokonság él a fedele alatt. Ebből a homályos, nyomasztó közegből próbál menekülni az egyik ifjú, akit akár ki is nevezhetünk a könyv főszereplőjének, bár a története szálát ő egyengeti a legkevésbé.
A történet nem folyamatos, „szerkesztői kommentárok” kötik össze a múltat a történet jelenével és illeszti az emlékiratok vonatkozó részeit az események sorába.
Kellemes és szórakoztató klasszikus horror történet ami érezhetően modern jeleket is mutat, de Lovecraftra ne számíts, akkor nem ér csalódás!
Devalyn>!
Méltatlanul alacsonynak érzem a könyv értékelését. Igaz, nem rág mindent az olvasó szájába, de számomra érthető, és olvasmányos volt a történet. A magyar cím nem kicsit spoileres, bár egyébként is hamar kiderül, hogy mi folyik valójában Malpertuis-ben.
Nem egy átlagos kísértetház-történet, bár a szokásos gótikus elemeket beleszövi az író. Van egy olyan érzésem, hogy Neil Gaimant is megihlette, de a nemrég olvasott Mexikói rémtörténet (https://moly.hu/konyvek/silvia-moreno-garcia-mexican-gothic-mexikoi-remtortenet) egyes elemei is visszaköszöntek. Örülök, hogy olvashattam magyarul ezt a klasszikust.
MetalMurphy I>!
Át kell magunkat rágni a kötet szerintem elég nehézkesnek mondható szövegezésén, amit ráadásul elég rendesen beborít az ún. misztikus köd. Lényeg, hogy legyünk kitartóak, és ne csüggedjünk – még akkor se, ha úgy érezzük, hogy pillanatnyilag semmit sem értünk, de a rejtélyek és a természetfeletti események csak fokozódnak! Legalábbis Jean Ray megpróbálja minden egyes misztikus részletről lerántani a fátylat, és majdnem sikerül is neki.
Bővebben: http://www.cinegore.net/2015/10/08/malpertuis-2015-karh…
chibizso>!
Az eleje nagyon jól indult. Hozta a gótikus irodalom (még ha inkább horror) klíséit, főleg az összetett elbeszélésben lehetett ezt látni. Cassave végrendelete is egy nagyon remek alaphelyzetet adott egy jó kis borzongós történethez. Aztán valahogy itt megszakadt a jóság. Amíg Jean-Jacques kóborol a házban és az első gyilkosságig még tart a regény eleji lendület, de ahogy közeledik a karácsonyi jelenet, valahogy az egész történet csak úgy van. Hiányoltam azokat az írói technikákat, amik felvezetnék az olvasóban a várakozást vagy a feszültséget a közelgő fontos jelenethez. A végső megoldás pedig nekem nem nagyon illik ehhez a gótikus/horrorszerű felvezetőhöz.
Kár ezért a Malpertuis-ért. Majdnem esszétémám lett.
Népszerű idézetek
lzoltán IP>!
– Vannak olyan könyvek, melyeket ha egyszer már kiolvastunk, nem veszünk többé a kezünkbe – csökönyösködött. – Az élet olyan veleszületett ferdenyakúságban szenved, amely meggátolja abban, hogy hátranézzen. Tegyünk mi is ugyanígy! A múlt a halál része, és a halál féltékenyen őrzi javait.
54. oldal, Malpertuis bemutatása (Metropolis Media, 2015)
lzoltán IP>!
– Lampernisse. Ez a nevem… Lampernisse. Festékek és lakkok. Ez állt az ajtó fölött, szép, háromszínű betűkkel. Mindenféle színű festéket árultam, mindenfélét… Kénező kanócot, szárító olajat, szürke és fehér gittet, okkert, fehér és barna lakkot, ólom-oxidot , horganyfehéret, dúsat, már-már krémeset, zsírkövet és maró savakat. Lampernisse a nevem, és a színek megszállottja voltam. Most pedig bezártak engem a sötétségbe. Hajdan csontfeketét és szénfeketét árultam, de soha senkit nem kárhoztattam az éjszaka feketeségére. Lampernisse vagyok. Jóságos vagyok, mégis az éjszaka mélyére taszítottak együtt valakivel, aki folyton leoltja a lámpákat.
34-35. oldal, Cassave bácsi kileheli a lelkét (Metropolis Media, 2015)
lzoltán IP>!
Eltelt az ősz anélkül, hogy örömet vagy dicsőséget hozott volna a városra. Lehetséges, hogy a sáncfalakon kívül rozsdaszínbe vonta a fákat, hogy a keréknyomok mélyedéseit selymes falevelekkel hintette tele, bársonypuhává téve a lépteket, hogy a gyümölcsöskertekben előcsalogatta a hárfahangú termékenységhimnuszt, és hogy bőkezűen osztogatta az egészséges és vaskos örömöket, ám a város határain belül szűkmarkúan mérte a nagylelkűséget és a mosolyt.
A házak homlokzatai sírtak végtelen bánatuk kínjától; áramló víz metsző hangja töltötte be az utcákat; egy türelmetlen fantomkéz rázta az ajtókat, ablakokat a széllökések kénye-kedve szerint.
A fasorsétányokon és a sugárutakon árválkodó fák mintha fekete szénnel rajzolt csontvázak lettek volna, a szeszélyes szél pedig pofonként csapta a lehullott leveleket a járókelők arcába.
63. oldal, Énekek éneke (Metropolis Media, 2015)
lzoltán IP>!
Tudta, hogy teljesen elveszítette a tájékozódást, elsodorta az áramlás, a szembeszél, a szokatlan árapályok. Nem emlékezett rá, hogy valaha is látta volna ezt a szigetet, pedig úgy ismerte a tengert hosszú évek óta, mint a tenyerét.
Erről a halálos földről, mely már oly közel volt hozzá, csak úgy áradt felé a bűzös csillagfürtnek, ennek a százszor átkozott gyomnövénynek az undorító szaga, és már tudta, hogy tisztátalan szellemek ártották magukat a kalandjába.
Erről azonnal megbizonyosodott, amikor meglátta, hogy a szikla csúcsa fölött különös lények lebegnek. Visszataszító emberi alakokat formáztak, és minden képzeletet felülmúlóan hatalmas volt szinte mindegyik.
Mintha különböző neműek lettek volna, egyesek erősnek, mások viszonylag szépnek tűntek. Méretük is különbözött egymástól; voltak, amelyek közelítettek a normálishoz, mások alaktalan törpének tűntek, de az is lehet, hogy a különbözőség csak a távolság csalóka játéka volt a szemmel.
Mindegyik mozdulatlanul bámulta a kavargó égboltot, ijesztő reménytelenségbe dermedve.
– Halottak – mondta zokogva –, hegy méretű halottak.
14. oldal, Anakharszisz látomása (Metropolis Media, 2015)
lzoltán IP>!
Ott áll hatalmas erkélyfülkéivel, tömör kőkorláttal szegélyezett lépcsőivel, kereszttel díszített tornyocskáival, rácsos dupla ablakaival, vicsorgó kígyó- és sárkányszobraival, szegecselt ajtóival.
Árad belőle lakóinak gőgje és azok rémülete, akik közel kerülve hozzá súrolják külső falát.
Homlokzata közönséges álarc, hiába is keresnénk rajta a derű nyomát. Láztól, szorongástól és haragtól elgyötört arc ez, nem sikerül elrejtenie a mögötte megbúvó iszonyatot. Akik aludni térnek hatalmas termeiben, azokat rémlátomások gyötrik; akik nappalaikat töltik ott, azoknak hozzá kell szokniuk az elevenen megkínzottak, megnyúzottak, befalazottak félelmetes árnyaihoz, és még ki tudja…
Ilyesmiket gondolhat a járókelő, aki egy pillanatra megáll a ház árnyékában, de ,ár menekül is tovább az utca túlsó végére, ahol van néhány fa, egy csobogó kút, egy fehér kő galambdúc és a Hétfájdalmú Szűzanyának ajánlott kápolna.
50. oldal, Malpertuis bemutatása (Metropolis Media, 2015)
lzoltán IP>!
Amikor áthajoltam a lépcső korlátján, megláttam a vénasszonyt, ott gubbasztott egy hatalmas plüssfotelben, térdén a macska, akit Lupkának szólított.
Rájöttem, hogy szeme évek óta meg van fosztva a napvilág fényétől, hogy folyamatos félálomban él, emiatt teljesen felesleges számára a pihenés.
Amikor a csengő újra csilingelni kezdett, a Lupka hátán átfutó remegésből megtudta, hogy újabb látogatókat kell fogadnia, a pénzükkel együtt.
Úgy bizony, különös dolgokat kántált.
– Az isteneknek megint kedvük szottyant élni, Lupka, de itt csak az emberek utálatos életét élhetik, más itt nem jut nekik. Jól van ez így, jól van, és ennek örülök. Figyelsz? Tudom, hogy nem szereted, ha ilyesmiket mondok neked… és Ő sem, egyébként. Na de annyi baj legyen! Nekem ilyen árat kellett fizetnem.
Háromszor folyt le a bőrödön a velúr víz, Lupka – énekelte –, kinyitottam az ajtót, ő pedig egy aranypénzt tett a markomba. Az arany meleg, és testem bőrének felrakódásain át simogatja a szívemet; az ezüst hidegebb, az ő édessége nem jut fel elég magasra az ereimben. Milyen az az ember, akit a szemem nem enged látni? Mondd hát meg, Lupka, te, aki tested remegéseivel beszélsz. Jó, jó, tudom már… Egy házatlan csiga, aki rátapadt a Sors kerekére, amelyről Isten lába felemelkedik.
105. oldal, Exit Dideloo... exit Nancy... exit Tchiek... (Metropolis Media, 2015)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Thomas Harris: A bárányok hallgatnak 92% ·
Összehasonlítás - Anne Rice: Lestat, a vámpír 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Az 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Állattemető 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Kedvencek temetője 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A ragyogás 89% ·
Összehasonlítás - Jack Ketchum: A szomszéd lány 89% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Éjszakai műszak 88% ·
Összehasonlítás - Ira Levin: Rosemary gyermeke 88% ·
Összehasonlítás - Arthur Machen: A nagy isten, Pán ·
Összehasonlítás