A ​6:27-es felolvasó 90% 105 csillagozás

Nagyon-nagyon tetszett! Chöpp szívem apró, romantikus csücske könnyben ázott és maradéktalanul feltöltődött.
Nem is tudom elmondani, milyen nagyon sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy felolvasó leszek. Bárhol. Biztosan tökéletesen és maradéktalanul boldoggá tudna tenni. Életem tökéletes munkája le(het)ne.
Maxi szimpatikusak a főhősei és maxi ellenszenves az összes többi szereplő. Kivéve a fánkos tántit. Nagyon szívesen megnézném film formátumban is. Úgy képzelem el, mint Amélie csodálatos életét.

Guylain (a főhős) története azért jó kisregény, mert megvan a hangulata, amit egy átlagolvasó szeret illetve megbotránkozik rajta. Szereti, mivel a fiatalember a vasúton felolvasóként tevékenykedik, saját regényrészleteit osztja meg az utazókkal. Másrészt megdöbbentő, hogy pont egy könyvzúzdában dolgozik… Mentségére szolgáljon, ő is nagyon utálja a munkaeszközét ergo igazi molyvére van. :)
Mind Guylain sorsa, mind az általa írt történetmorzsák tetszettek. Volt benne egy adag Párizs, egy kis hétköznapiság, bohémság és könyvek. Jó volt olvasni az apróra töredezett fejezeteket, amik tipikus BKV-olvasmánnyá szentelik a könyvecskét. Méretét tekintve is csak zsebkönyv-szerű. Valami mégis hiányzott nekem, talán túl sok részletbe belefolyt, és nem dolgozta ki rendesen? Ezért 4,5 csillag (4,3 pont), egyszer olvasni elég volt számomra, de mégis megragadt valami a hangulati világából.

„Nem, nem mondhatnám, hogy minden rendben van… Egy olyan apának a visszatérésére várok, aki már huszonnyolc éve halott, és az anyám azt hiszi, hogy egy kiadóban dolgozom. Minden este egy aranyhalnak mesélem el a napomat, olyan mértékben undorodom a munkámtól, hogy majd kihányom tőle a belemet, mindennek a tetejébe éppen most szeretek bele egy lányba, akit még nem láttam soha.”

A fenti idézet alapján azt gondolhatjuk, hogy egy depressziós könyvet fogunk olvasni, de gyorsan megnyugtatok mindenkit, hogy erről szó sincs, ellenkezőleg! A 2022-es olvasmányaim egyik nagy meglepetése volt ez a könyv, teljesen pozitív értelemben. Az a bizonyos ritkán fellelhető gyöngyszem a sok-sok könyv között, amiről ritkán hallani, alig értékelik, alig olvassák, de ha elolvassuk, azt mondjuk: a fenébe, ez de jó volt! Nem hosszú, humoros, megható, van benne egy kis árnyalatnyi Stephen King (az író szerintem rajongó és ezt nem is rejti véka alá, hiszen még az író neve is felmerül a zúzda kapcsán, ami tényleg King mángorlójára hasonlít, még ha nem is megy el a történet abba a horroros irányba). A főhősünk nem egy izmos, fekete hajú, zöld szemű pasi, aki ráadásul híres vagy boldog nagymenő. Egy teljes átlagos, még az átlagosnál is hervadtabb élettel rendelkező, vasággyal is 50 kilós pasas, aki nem boldog ugyan, de szeret boldoggá tenni másokat, jószívű és igazi barát. Aztán ott van a lány, a fiatal lány, aki: vécésnéni. Hát nem egy álomszakma és vajon hány pasi álmodozik arról, hogy a barátnője mások után sikálja a vécét? Ugye, hogy ugye? Mégis az egészben nekem ez tetszett a legjobban, hogy végre egy tényleg hétköznapi párost kapunk, nem valami túlromantikázott, irigylésre méltó habosbabos karriert-házat-külsőt. A történet nagyon szép, imádtam minden sorát, olvassátok! Ha lesz másik könyve az írónak, biztos, hogy el fogom olvasni!

Egy houellebecq-i hős egy nem a mester által írt könyvben spoiler, mivel jómagam is az vagyok, így persze, hogy tudtam azonosulni hősünkkel. A könyv utolsó oldalait végig sírtam a meghatottságtól, megvett kilóra. Pont. Hol vagy, én wc-s nénim, aki szépeket ír, miközben mások a hólyagjukat vagy a belüket ürítik? :)

Humoros, kedves kötet, amit jól esett most újraolvasni – tetszett, hogy Guylain élete egyre több érdekes színfoltot kapott, ahogy új esélyt adott magának a felolvasással, a nyomozással. Felfigyeltem most a felolvasása hatásaira: egyrészt, ahogy a RER utasai kiléptek utána az utcára, vagy épp az idősek otthona lakóinak ragyogó szemére és köztük elindult párbeszédre – az olvasás gyógyít ebből is látszik :)
Tökéletes olvasmány tavaszra ;)

Legszívesebben felsorolnék egy csomó közhelyet… Például hogy mennyire kedves-aranyos-bájos történet, egészen elvarázsolódtam olvasás közben; a kellemesen olvasmányos stíluson keresztül az összes bogaras (szimpatikus és ellenszenves) karakter és képtelen helyzet magával ragadott; és a legjobban azt sajnáltam, hogy ilyen rövidke a könyv. Szóval az egész közhelyes ömlengés lényege az lenne, hogy mennyire jól esett olvasni. Pedig értelmesebb értékelést érdemelne a könyv.

Egy magányos francia hétköznapi hős. Ez a történet annyira francia, hiába próbálnak a szereplők elszürkülni benne, egyszerűen árad belőle az a fajta reményteljes napsütés, amit csak a francia írók tudnak vissza adni. Szerettem a történetet, szerettem a főbb szereplőket, mégha a munkahelyek érdekes vonalat adnak történetnek.

Czuki kis semmiség.

Nagyon kedves, szívet melengető kis történet. Sokszor éreztem azt, amit az Amelie csodálatos életénél… Egyszerű, mégis motoszkál valami az ember lányában, amitől több, kedvesebb. Szerettem!

Hű, ez egy nagyon karakteres hangulatú könyv! Először taszított… olyan bizarr volt az „Izé” leírása és annyira nyomasztott a főhősünk letargiája, hogy bizony abbahagytam… Aztán egy trilógia elolvasása után megint belekezdtem, átvergődtem a másodszorra sem tetsző első oldalakon és utána egyszer csak körbeölelt a történet. Amikor Guylain számára a RER-en való felolvasás már öröm lett az addigi vezeklés helyett és végre valami célt talált az életében és képes volt meglátni a szépet a naturális valóság legeldugottabb bugyrában, akkor már megtetszett a történet és némileg átértelmeződött bennem az eleje is :)