A bozótvágó kések évszaka 78% 14 csillagozás

„Az öldöklés évszakában korábban keltünk a szokásosnál, jól belaktunk hússal, aztán fölmentünk a focipályájára, úgy kilenc vagy tíz óra körül. A főnökök lehordták az elkésőket, utána mindjárt elindultunk a támadásra. Az egyes számú szabály az volt, hogy öljünk. A kettes számú szabály – hát az nem létezett. Nem volt ez egy bonyodalmas szervezés.” Így emlékezik vissza a ruandai népirtás egyik aktív résztvevője az 1994-ben történt eseményekre, az afrikai történelem egyik legnagyobb tömegmészárlására, amikor is az ország lakóinak többségét kitevő hutuk három hónap alatt mintegy 800.000 tutszit gyilkoltak meg, miközben a világ nagyhatalmai lesütött szemmel, de némán álltak. A neves francia újságíró és haditudósító, Jean Hatzfeld hátborzongató és megrendítő dokumentumregényében maguk a gyilkosok vallanak sorozatos rémtetteikről. A többnyire bozótvágó késekkel és furkósbotokkal felfegyverkezett hutu parasztok úgy mentek nap, mint nap a mocsárban rejtőzködő tutszik felkutatására, akárha…(tovább)

„Az öldöklés évszakában korábban keltünk a szokásosnál, jól belaktunk hússal, aztán fölmentünk a focipályájára, úgy kilenc vagy tíz óra körül. A főnökök lehordták az elkésőket, utána mindjárt elindultunk a támadásra. Az egyes számú szabály az volt, hogy öljünk. A kettes számú szabály – hát az nem létezett. Nem volt ez egy bonyodalmas szervezés.” Így emlékezik vissza a ruandai népirtás egyik aktív résztvevője az 1994-ben történt eseményekre, az afrikai történelem egyik legnagyobb tömegmészárlására, amikor is az ország lakóinak többségét kitevő hutuk három hónap alatt mintegy 800.000 tutszit gyilkoltak meg, miközben a világ nagyhatalmai lesütött szemmel, de némán álltak. A neves francia újságíró és haditudósító, Jean Hatzfeld hátborzongató és megrendítő dokumentumregényében maguk a gyilkosok vallanak sorozatos rémtetteikről. A többnyire bozótvágó késekkel és furkósbotokkal felfegyverkezett hutu parasztok úgy mentek nap, mint nap a mocsárban rejtőzködő tutszik felkutatására, akárha csak munkába indultak volna. A szisztematikus mészárlás végét sípszó jelezte, utána következett a fosztogatás, majd a „jól megérdemelt” pihenés és szórakozás a falu kocsmájában. Hatzfeld vagy egy tucat gyilkost szólaltat meg, egy baráti banda tagjait, akik a könyv születése idején már valamennyien börtönbüntetésüket töltötték. A megdöbbentő nyíltsággal mesélő és cseppnyi bűnbánatot sem tanúsító elítéltek – akik közül egy sem volt született gyilkos, korábban békés földművesként élt valamennyi – felváltva mondják el személyes élményeiket, mozaikszerű elbeszélésükből megrázó kép bontakozik ki egy minden képzeletet felülmúlóan embertelen világról, ahol a termés alatt gyűlöletet érlelt a föld, mert nem volt elég nagy két etnikum számára. Kegyetlen, felkavaró könyv – csak tizennyolc éven felülieknek!