Szkafander ​és pillangó 226 csillagozás

Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

Locked-in-syndrome ​(LIS=bezártság-szindróma): így nevezi a modern orvostudomány a teljes bénultság állapotát, amikor a beteg él, de ennek semmi jelét sem képes adni. A szó szoros értelmében önnön testébe zárva, megszakad minden kapcsolata a külvilággal. Ebbe az állapotba kerül Jean-Dominique Bauby, a brilliáns újságíró, a legnépszerűbb francia női magazin főszerkesztője. Életének negyvenharmadik évében, 1995. december 8-án agyvérzés érte, mély kómába zuhant, s mire abból magához tért, testének szinte egyetlen porcikáját sem tudta mozdítani, sem beszélni, sem nyelni, sőt kezdetben segítség nélkül még lélegezni sem tudott. A maradéktalan LIS-szindrómától egyetlen apró, de sorsdöntő dolog különbözteti meg: a bal szeme mozog. Ez a fél szem lesz összekötő kapcsa a külvilággal, embertársaival, az élettel. Ez a szem nem csak nézni tud, hanem pislantani is. Egy pislantás jelenti az igent, kettő a nemet. A látogató felmondja az ábécét, s egy pislantás megállítja a megfelelő betűnél. Így… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1997

Tartalomjegyzék

>!
Park, Budapest, 2008
138 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635308132 · Fordította: V. Deák Éva
>!
Park, Budapest, 1998
80 oldal · ISBN: 9635303025 · Fordította: V. Deák Éva

Enciklopédia 3


Kedvencelte 18

Most olvassa 6

Várólistára tette 176

Kívánságlistára tette 141

Kölcsönkérné 11


Kiemelt értékelések

Slyder13 P>!
Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

(Spoilerek Off-olva)

Célirányosan választottam ezt a könyvet és nem az irodalmi értéke, hanem egy betegség (pontosabban a kómás állapot) alaposabb megismerése, valamint lelki megerősítés céljából off. Hiszen ki is tudna alaposabb, átfogóbb leírást adni valamiről off, ha nem az, aki személyesen érintett valamiben.

A második (2008. évi) kiadást sikerült megszereznem és elolvasva a könyv fülszövegét megdöbbenéssel láttam, hogy az egy mondattal több, mint a Moly-on is szereplő első kiadás fülszövege (ami egyébként a könyvválasztásom alapja volt). Egy mellbevágó, letaglózó mondattal egészül ki a második kiadás, ami így szól: off
Máris más megvilágításba került számomra a könyv, holott csak előzetes, vélt és remélt elképzeléseim voltak a tartalmáról. A bizakodásra, a reménybe vetett hitre rögtön árnyék vetült, át kellett kalibrálnom magamban néhány dolgot mielőtt nekikezdtem az olvasásnak, más oldalról erősítve meg magamat.

Jean-Dominique Bauby – a francia Elle magazin főszerkesztője – 1995. december 8-án agyvérzést kapott, melynek során, ahogy ő fogalmaz „súlyos szív- és érrendszeri zavar következtében agytörzsem kizáródott az áramkörből. Régebben ezt úgy hívták, hogy gutaütés – és a beteg egyszerűen belehalt. Az újjáélesztési módszerek fejlődése agyafúrtabbá tette a büntetést. Életben marad az ember, de leteperi az, amit az angolszász orvostudomány joggal nevez locked-in szindrómának: a beteg tetőtől talpig béna, bezárva önmagába, a szelleme ép, és a bal szemhéjának verdesése lesz a kommunikáció egyetlen eszköze.” Ezt követően húsz napot töltött kómában „és még néhány hetet valami ködben, mire felfogtam a teljes kárt. Csak úgy január vége felé tértem egészen magamhoz” – vallja könyvében Bauby. Igazából engem ez a közel két hónap érdekelt volna alaposabban, de tudjuk, hogy a kóma, a kómás állapot alatti mentális és tudati jelenségekről valójában kevés továbbadható információval rendelkezik a kómából ébredő beteg, hát még az orvostudomány.

A címadáshoz kell megjegyeznem, hogy érthetőbb legyen annak, aki nem olvasta a könyvet: off

Őszintén szólva nem értem azokat, akik a könyv szövegét, „irodalmiságát”, stílusát stb-t elemzik (néhol egykedvűen kritizálják), vagy csillagozzák alul. Emberek! Ezt a könyvet egy olyan személy „kacsintotta” le (úgy, hogy az egyenként felolvasott gyakorisági betűsor megfelelő betűjénél jelzett a szemével, irányított hunyorítással és így álltak össze betűnként a szavak, a mondatok, a bekezdések, a fejezetek, végül egy egész könyvecske!), aki lebénult testben, mozdulatlanul, némán, fél szemmel, meggyengült hallással, nyáladzva és mások segítségének kiszolgáltatva élte a mindennapjait 1995. decembere és 1997. március 9-e között, ugyanakkor teljesen ép elmével! Akinek a szükséges légcsőmetszés miatt nem volt hangja, és egyébként sem tudott beszélni, szavakkal válaszolni, illetve lebénult kézzel írni, akinek a lebénult egyik szemét összevarrták, hogy a pislogás hiánya miatt ne károsodjon a szaruhártyája, akit gyomorszondán át tápláltak, pelenkáztak, gyógytornáztattak stb. Akinek egyetlen mozgatható szeme volt a kapocs a külvilággal!! Számomra az a csoda, hogy mentálisan volt akkora ereje, hogy képes volt megírni ezzel a módszerrel és egy betűként lejegyző hölgy segítségével ezt a könyvet. Én elkeseredésemben talán még a Boci, boci tarkát sem lettem volna képes (lelkileg) tollba mondani, nemhogy egy ilyen igényes művet. Mert egyébként a könyv minden egyes során átsüt, hogy Bauby, a szerző egy újságíró, így a szöveg, a szerkezet, a gondolatvilág igényes és intellektuális. Én nem érzem cinikusnak, inkább időnként humorosnak (igen, magunkról tudjuk, hogy van olyan, amikor „kínunkban nevetünk”), sokszor szívszorítónak off, illetve velejéig emberinek. Sőt leginkább emberfelettinek!

Bauby sajátos betűsoros és rendkívül időigényes kommunikációját sokan voltak képesek elsajátítani és így kommunikáltak vele. Nemcsak a könyvet lejegyző segítője, hanem a családja, a barátai, az egészségügyi dolgozók is. Gondoljunk csak bele, mennyi időbe telhet egy beszélgetés során úgy összerakni egy kérdést, egy választ, egy mondatot, hogy annak betűit egyenként jegyezzük le, miközben valaki felolvas egy előfordulási gyakoriság szerint összeállított betűsort és mi adott betűnél kacsintunk, majd újra és újra felolvassák nekünk a betűsort, míg ezen lejegyzett betűkből össze nem áll egy szó, egy mondat, egy hosszabb szöveg. A könyv első magyar kiadása 80 oldal volt, melynek eredeti francia szövege 2 hónap alatt került papírra, a hét összes napján napi 3 óra „betűvetéssel”.

Végül muszáj volt megtudnom, mi okozta később off így utánaolvastam. off

Sokat tanultam a könyvből és most nem az általánosan hangoztatott konklúziókra gondolok (pl. tanuljuk meg értékelni az élet apró örömeit, mert soha nem tudhatjuk, mikor veszítünk el mindent, vagy pl. az általunk oltári nagynak gondolt mindennapos apró-cseprő problémák valójában eltörpülnek a valóban monumentális problémák mellett stb.), hanem a konkrét betegségre (locked-in szindróma, azaz L.I.S.), valamint egy picit közelebb kerültem a kóma „démonához” is… egy nagyon picit, de egy apró lépéssel előrébb léptem egy hosszú úton. Olvastam a sorok között (ki mire figyel, érdeklődése és fókusza szerint) és jegyzeteltem, igyekeztem megőrízni a számomra fontos információkat.

A könyvet nem szívesen csillagozom, mert számomra ez elsősorban nem egy szépen megírt irodalmi szöveg (pedig az is), hanem egy helyzetjelentés, egy mankó egy betegséghez. Segítő volt számomra a könyv. Csakis azért teszem rá a szerintem itt és most valójában nem helyénvaló (de 5) csillagot, hogy növeljem általa a könyv (köz)ismertségét. Mert megérdemli!

Drága F., Te pedig tudd, hogy Veled vagyunk!

5 hozzászólás
Sárhelyi_Erika I>!
Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

Megrendítő könyv, csupán attól, ahogy „íródott”, attól a kommunikációtól, ahogy a szerző gondolatai végül kézzelfogható valóságukban elénk kerülhetnek. Az író annyi szellemességgel, iróniával és egyfajta távolságtartással beszéli el a vele megesett tragédiát és annak következményeit, hogy bár azt hittem, végig fogom zokogni a sorokat, csupán egyetlenegyszer futotta el könny a szememet. És ez így jó. Mert minden szörnyűség ellenére a könyv nem hatásvadász, nem próbál mindenáron bölcselegni vagy együttérzést kiváltani – viszont akaratlanul is magunkba nézésre késztet. Mindenkinek a kezébe adnám a sztorit, aki könnyen maga alá zuhan a nehézségek következtében – ez a könyv rövidsége ellenére is igazi felkiáltójel: ha úgy jártál, hogy élned kell, tedd értelmessé a magad számára a létezést, és fogadd el, hogy a világ folyása nem állt meg csupán azért, mert veled történt valami rossz.

2 hozzászólás
Stone>!
Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

Mindenkinek a saját problémája a legnagyobb. Lehet sajnálni ezt a középkorú férfit, de én nem fogom, mert benne megvan az a dac, h azért se fogom hagyni magam. Én inkább olyan embereket féltek, akik nem bírják elviselni a nyomást, legyen az egy kívülállónak bármely kicsinység, aki az origóban ül, annak a legnagyobb erdő.
Bírtam az öniróniáját, mert hasonló az enyémhez, én is magamat tudom a legnagyobb pofonokkal megcsapkodni, elvégre az fáj a legkevésbé. Tetszik a tisztánlátása is, hogy nem fél kimondani dolgokat, de megint csak, miért félne, az emberi alkalmazkodás nagyon sokat elvisel, és neki hosszú évekig kell még élnie a szkafanderben, ráadásul ha akarna sem menekülhet, még egy vacak öngyilkossághoz is kell a mozgás szabadsága. Szóval sok választása nincs, mint gondolkodni és megtalálni a tevékenységet a börtöne falaiban. Vajon most mi lehet vele?

9 hozzászólás
Maya>!
Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

Nem akartam értékelni és csillagozni, míg nem beszéltük meg. Közös molyklubos olvasmány volt. Ma megbeszéltük. (https://moly.hu/esemenyek/sepsiszentgyorgyi-molyklub-17)
Nekem (és mint kiderült nem csak nekem) csalódás volt. Valamit vártam ettől a könyvtől. Valami mást kaptam. Egy erős kezdés után én csak hárítást/terelést láttam, átment sztorizgatásba. A fülszöveg alapján azt vártam, hogy a betegség átélését, az akkori gondjait/gondolatait/érzéseit fogja boncolgatni. Nagyon hiányoltam a beteg érzéseit, azok kimutatását. Azt, amit egy könyv nyújthatott volna. Nekem ez így inkább újságcikk volt. Egy hír, egy szenzáció egy női magazinban.
Mégis a saját hozzáállásom döbbentett meg a legjobban. Nem tudtam sajnálni ezt az embert. Kerestem a saját érzéseimet, de nem találtam. Eddig empatikus embernek tartottam magam. Hová lett belőlem az együttérzés? Valaki nem kért belőle.
Azért valamikor megnézem a filmet.

2 hozzászólás
Galambdúc>!
Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

Mint orvosságot, apró cseppekben adagolom ezt a 80 oldalas kis könyvet. Benne van az élet esszenciája. Hogy minden hívság, mi körülvesz, káprázat csupán. Ha az elme s lélek beszorul egy működésképtelen testbe, vajon van-e értelme még?
Képzelj el egy olyan világot, amiben sikeres voltál, majdnem hedonista, s mindezt a pillanat törtrésze alatt veszíted el. Értékeld át, és élj tovább emberhez méltón. Lehet? Ha elég erős vagy, talán igen. Ezt a könyvet olvasva (és mellé Johnny háborúját, azt se érdemes kihagyni) érzed, hogy kegy, ha épségben-egészségben végigéltél egy napot, és a legnagyobb nyűg is eltörpül…

3 hozzászólás
Zizzer>!
Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

Sokáig figyelmen kívül hagytam ezt a könyvet, az előítéletem dolgozott: biztosan valami romantikus olvasmány.
Nemrég egy munkatársnőm ajánlotta ezt a könyvet, gyorsan elmagyarázva, hogy valójában mit is szimbolizál a cím.
Megdöbbentő, hogy micsoda dolgok történhetnek az emberi testtel. Az írót nagyon megkedveltem: van az a pont, amikor az ember már csak röhöghet magán. Igaz kínjában, de mégiscsak röhög. Önirónia nélkül ezt a két évet sem lehetett volna kibírni – szerintem.
A könyv olvasása közben az járt a fejemben, hogy minden csak viszonyítás kérdése.

7 hozzászólás
szigiri>!
Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

Nem a könyv egyedisége, nem az eset szomorú volta vagy a stílus az, ami ezt a könyvet egyedivé teszi, hanem az, hogy itt látszik, mennyire a kommunikáció teszi emberré az embert. Nem élég gondolatodnak lenni, az közölni is tudnod kell, hogy elkerült azt, hogy növénynek, vagy rosszabb esetben senkinek és semmilyennek tartsanak.

kolika>!
Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

Hihetetlen erő, tenniakarás kellett e könyv létrehozásához.A szerző szkafanderét túllépve pillangóként szárnyal. Az a helyzet, amibe belekényszerült nem töri meg, megfigyel, kommunikál. Megfigyeli környezetét, önmagát, s hihetetlen tárgyilagossággal számol be minderről. Nekem tetszett ez a tárgyilagosság. A hatásvadászat, sajnáltatás elmarad, de mégis megérinti az ember lelkét a könyv.

4 hozzászólás
BacchanteBlues P>!
Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

Csak egy szóval jellemezném ezt a könyvet: győzelem. Győzelem a testi korlátok felett, győzelem a lelki gyötrelem felett, és főként győzelem az előítéletek felett – mert bebizonyítja, hogy beteg testben is lakozhat ép lélek. Vagyis attól még, hogy ez a külvilág számára nem teljesen egyértelmű, a szellem működik, teljes gőzzel, megállíthatatlanul. Talán magasabb szinten is, mint egy ép testhez tartozó agy, hiszen a Jean-Doéhoz hasonló esetekben az egyetlen, amit napi szinten, intenzíven gyakorolhat az ember, az a gondolkodás és emlékezés művészete, ami végtelenül kreatívvá tesz.

Arra viszont képtelen vagyok, hogy „mesterműként” tekintsek erre az alkotásra, mert irodalmi értékét tekintve hagy kívánnivalót maga után. A felesleges szavak vagy sirámok kerülése és a humoros félmondatok jót tesznek a könyvnek, tehát nem a stílus a ludas. Szerintem mégis sokkal jobban illik rá a „mestermunka” jelző – a kettő nem ugyanaz, ugyanakkor egyik sem ér többet a másiknál.

Arra próbálok kilyukadni, hogy ez a beszámoló nem tudatott velem semmi újat, nem gerjesztett mély érzelmeket, nem ültetett el bennem sose felejthető, mélyenszántó gondolatokat, hanem bizonyított. Bebizonyította, hogy az ember „tevékenységre” született, és semmi áron nem hagyná magát megfosztani az alkotás lehetőségétől – történjék akár szóban, akár írásban, vagy egy belső monológ szintjén, a fantáziánk és emlékeink tengerében.

Heléna P>!
Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

Az első pár fejezet nagyon lekötött, nagyon érdekelt, aztán egyre inkább csökkent az érdeklődésem, mert nem a betegségről olvastam, hanem oda nem illő dolgokról, csak azért nem hagytam félbe, mert olyan vékonyka könyv.
A könyv megírásának a módja fantasztikus, és végig azon gondolkodtam, hogy milyen nehéz lehetett ezt megírni, de ennek ellenére nekem kicsit csalódás volt. Borzasztó lehet így élni. Többet akartam tudni a dologról és nem kaptam meg!


Népszerű idézetek

Sárhelyi_Erika I>!

Létezik egy művészet: a maradékok felhasználásának művészete. Én most az emlékeim morzsáiból főzőcskézem.

40. oldal (Park Kiadó)

3 hozzászólás
madárka>!

Távolodom. Lassan, de biztosan távolodom. Ahogyan a tengerész az átkeléskor látja eltűnni a partot, amelyről indult, ugyanúgy érzem, mint mosódik el a múltam. Még ég bennem a régi életem, de mindinkább az emlékek hamujába roskad.

83. oldal

madárka>!

Tejfehér derengés jelzi a molyrágta függönyön keresztül a hajnal közeledtét.

(első mondat)

madárka>!

A történet emléke csak most bukkan fel a fejemben, és duplán fáj: nemcsak a letűnt múltat siratom, hanem az elszalasztott alkalmak miatt is bánkódom.

100. oldal

Sárhelyi_Erika I>!

Ha már nyáladzanom kell, akkor legalább kasmírkendőbe.

22. oldal (Park Könyvkiadó)

Sárhelyi_Erika I>!

[…] szerencsétlenség adta megvilágosodás kell ahhoz, hogy egy embert meglássunk igazi valójában?

88. oldal (Park Kiadó)

braunniki>!

Süket és vak voltam talán, éppen a szerencsétlenség adta megvilágosodás kell ahhoz, hogy egy embert meglássunk igazi valójában?

88. oldal

noee_mii>!

Elég tapintatosan tudok sírni. Azt hiszik ilyenkor, hogy váladékozik a szemem.

84. oldal

madárka>!

Álmomban nagyon szeretnék megszökni, de alighogy alkalom adódna, valami kimondhatatlan kábultság lehetetlenné tesz minden lépést. Szoborrá lettem, múmiává olvadt üveggé. Ha csak egy ajtó választ el a szabadságtól, nincs erőm kinyitni.

56-57. oldal

cassiesdream>!

Micsoda ellentmondás, hogy az idő, amely itt oly mozdulatlan, ott elszabadulva vágtat. Beszűkült világomban az órák a végtelenségig húzódnak, a hónapok villámsebesen múlnak.

62. oldal (Park, 1998)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony
Martin Pistorius: Néma üvöltés
Anne-Dauphine Julliand: Egy különleges nap
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban
Tasi Zsuzsánna: Égig nyújtózik, földig hajol
Royd Tolkien: Lyukas bakancslista
Dolly Alderton: Minden, amit tudok a szerelemről
Stephen King: A halálsoron
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak