Szívem ​és egyéb fekete lyukak 168 csillagozás

Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​tizenhat éves fizikazseni, Aysel az öngyilkosságát tervezi. Minden oka megvan rá. Egy anya, aki összerezzen, ha ránéz. Osztálytársak, akik a háta mögött sugdolóznak. Egy apa, akinek erőszakos bűncselekménye megrázta a kisvárost. Aysel felkészült, hogy helyzeti energiáját megsemmisítse.
Csak egy gond van: lesz bátorsága egyedül megtenni? Amikor rábukkan egy honlap Öngyilkossági társkereső fórumára, tudja, hogy megtalálta a megoldást. A JégRobot néven regisztrált fiú (igazi nevén Roman), akit egy családi tragédia kísért, szintén partnert keres.
Bár elsőre úgy tűnik, Ayselben és Romanben nincs semmi közös, lassanként mégis kezdik kitölteni az űrt egymás életében. Csakhogy, amint közeledik az időpont, amiben megállapodtak, Aysel egyre kevésbé biztos benne, hogy azt szeretné. Végül választania kell: meg akar-e halni, vagy inkább meggyőzni Romant, hogy maradjanak életben, esélyt adva maguknak arra, hogy együtt fedezzék fel a helyzeti energiájukban rejlő lehetőségeket.
(tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tagok ajánlása: 14 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kulcs Könyvek Kossuth

>!
Kossuth, Budapest, 2016
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630984669 · Fordította: Németh Dorottya
>!
Kossuth, Budapest, 2016
320 oldal · ISBN: 9789630984935 · Fordította: Németh Dorottya

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Aysel Seran · Roman Franklin


Kedvencelte 17

Most olvassa 3

Várólistára tette 144

Kívánságlistára tette 143

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

K_A_Hikari I>!
Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

„Az utóbbi időben, egyre jobban feltűnnek azok a dolgok, amiket azért csinálunk, hogy életben maradjunk – belélegzünk, kilélegzünk, dobog a szívünk.”

Jól esett olvasni ezt a könyvet, még annak ellenére is, hogy néha kicsit félre kellett tegyem, nehogy túlságosan körülfonjon engem is a fekete féreg.
Az biztos, hogy bátran merem ajánlani, de csak akkor, ha rendben van az ember lelkileg. Mert ha ez nincs meg, akkor eléggé le tudja húzni az olvasót.
Akármennyire is torokszorító könyvről van szó, a bennem lévő reményt nem tudta kiölni.
A remény időtlen idők óta velünk van, és bumerángként tér vissza, akármilyen messze hajítod magadtól.
A legsötétebb égbolton ragyognak legszebben a csillagok.

Bővebben: http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/2018/03/jasmine-warga…

12 hozzászólás
KATARYNA>!
Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

Ne felejtsük el, milyen törékeny lény az ember.

Olvasható, szomorú de egyben reményt keltő történet 2 tizenéves öngyilkos kísérletéről.
Többre vágytam és csalódott vagyok. Tetszett, de amilyen jól indult az eleje, olyan „nevetséges” végkifejlettel ért véget.

Másnak mézes mázos, nekem kevés. Alig „láttam” bele a két fiatal önmarcangolásába. Annyi biztos, hogy emésztik magukat olyan dolgok és életesemények miatt évek óta, amit nem is ők követtek el. Ez ment a könyv felében.
Fájdalmas és lesújtó lehet elveszíteni valakit, akit igazán szeretünk, / vagy csalódni olyanban, aki szörnyű dolgot követett el, viszont ez nem magyarázat arra, hogy felmenjünk mindenféle internetes f.szság oldalára, és onnan várjuk a csodát..

Az írónőt sajnálom a közeli barátja halála miatt.

ÉN viszont kicsit soknak éreztem a végén ezt a Kék vonal meg Lelki Elsősegély Szolgálati telefonszámokat.

Lehet én nem látom bele magam az egészbe.. mert még nem volt ilyen tapasztalatom.. nem is lesz, bár volt egy rokonom, aki beleugrott szó szerint a kútba… hogy elege volt az életből, vagy csak sokat ivott, nem tudom. Viszont a család elmondása szerint a kutya utánahalt bánatában.
Akkor még ano 60/70-ben nem hiszem, hogy volt ilyen telefonos szolgálat… de most komolyan.. a mai világban kinek jut eszébe ezeket a vonalakat felhívni? Lehet-e valakinek segíteni így? Egy öngyilkos előbb vágja fel az ereit.. rohan egy kocsi elé, mint hogy előtte tárcsázzon.

A tinédzserek meg egy másik téma.. én is voltam.. talán még most is lappang bennem. Frusztráltak, tele megfelelési kényszerrel. Háborgó érzelmekkel kell megküzdeniük minden nap, még ha csak be is beszélik maguknak hogy gond van.. közben meg fityfene az egész..
De ahol van egy szeretett család, ahol nyíltan és őszintén megbeszélik még az ilyen orbitális marhaság gondolatát is.. akkor szerintem ott nincs probléma. Viszont sok szülő le se sz.rja a gyermekét.
Ez a 2 tini inkább volt bánattal teli, és elkeseredett.
Én meg csalódott.. a borító megtéveszt..

6 hozzászólás
Tóth_Orsolya_3 P>!
Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

Nem hittem volna, hogy ennyire nagyon szeretni fogom ezt a könyvet.
A könyvet olvasva sokáig azt éreztem, hogy valami húz le magával, valami sötét és hideg helyre. És azt éreztem, hogy nem fogok tudni kikecmeregni belőle. De aztán lassan valami megváltozott. Valami finoman megfogta a kezemet és éreztem, hogy kezdek a fény felé törni.
Nagyon különleges és csodaszép történet, mely megmutatta, hogy mindig van remény, mindig van valaki, aki segíteni tud, bármennyire is úgy érezzük, hogy nincs kiút a sötétségből.

ƨɔɴом>!
Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

Ez a tortenet egyszerre szol a maganyrol es a remenyrol, a bennunk lakozo sotetsegrol es fenyrol, az emberi gyarlosagrol es arrol, hogy kis odafigyelessel mind onmagunk fele, mind masokfele mennyi minden elkerulheto lenne.
Aysel, a 16 eves fizikazseni lany elete egyik naprol a masikra valtozik meg, mikor apja egy szornyuseget kovet el, es talan onnonmagat is megbelyegzi azzal, hogy o es az apja egyformak. Holott Ayselben kozelrol sem affele sotetseg honol, mint az edesapjaban. A lanybol sut a magany es az, hogy a vilagban valo helykeresesbol o inkabb nem is ker, mert kirekesztve erzi magat mindenhonna, es azert ha nagyon szigoruan szeretnenk venni az egeszet, akkor masok sem konnyitik meg a helyzetet. Valahol a tornac szelen egyensulyozva egy internetes oldalon fut bele JegRobotba, aki partnert keres elete utolso napjahoz. Aysel a felhivasra valaszolva ismerkedik meg a sraccal, akivel sokkal hasonloak, mint az elsoszor hinne. Roman karakterebol is sut a sotetseg, az elkeseredettseg es ehhez parosul a merhetetlen onvad. Roman a tipikus huvos karakter, aki elso korben a furabbnal is furabbnak hat, es nem tudod kozelengedni magadhoz, majd ahogy telnek az oldalak es Aysel szemen at latod a fiut, ugy erted meg, hogy igazabol mennyire is elveszett O, es mennyire szemben allnak a tettei, az adott szavaval.
Igazabol mar az elejen sejtheto, hogy a kemia elobb utobb utat tor maganak kozottuk, de hogy a merleg nyelve hova billen az szamomra az utolso fejezetekig rejtve maradt. Persze azert minden eshetosegre fel voltam keszulve, de meg sem effele befejezesre szamitottam… hianyzik, egyszeruen hianyzik meg par oldal/fejezet a vegerol. Szerettem volna meg ezt a tortenetet olvasni, sajnalom, hogy vegul megis csak eddig tartott… de orulok, hogy legalabb eddig is kitartott.

Es vegul a szam, ami jobban passzol a konyvhoz, mint eloszor hittem volna: https://www.youtube.com/watch… :)

SzRéka P>!
Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

Olvasás közben több másik könyv is eszembe jutott*, aminek annyira nem örültem, mert így még inkább megsokszorozódott a szomorúság bennem. Nyilván tudtam, hogy nem ez lesz az Év legboldogabb olvasmánya-díj győztese, mégis, ilyen szinten elhatalmasodott depresszióra nem számítottam. Ráadásul két oldalról is érkezett ez a mentális betegség: Aysel mellett Roman sem állt a helyzet magaslatán, és a srác – pár alkalmat leszámítva – úgy élt a fejemben, mint akit egy apróbb esőfelhő követ mindenhová, és a szürke hangulatot így már nem is kellett elképzelnem hozzá, mert szinte éreztem azt is. Ha ők ketten együtt voltak, akkor élve eltemetett engem a bánat.
Több helyen hiányérzetem maradt, leginkább pedig a végét érzem lezáratlannak. Szerettem volna megismerni Briant, találkozni egy kicsit Aysel apjával, több időt eltölteni Tylerrel (meglepően sok mindent vett észre a srác), látni valamit a kosaras Romanból. Ehelyett a befejezés nem érződik az igazinak – megkönnyebbültem miatta, csak olyan ifjúsági, ami előtte a Sima Átkelésben és az öngyilkostárs-dologban egyáltalán nem jelent meg.
A témában az egyik leginkább reménykeltőbb és sokatmondóbb történet, viszont nem vagyok teljesen elégedett. Esetleg egy epilógus még elférne, ahonnan a legcukibb szereplő, Mike sem hiányozhatott volna – mert szerintem a legtöbbet ő segített Ayselnek azzal, hogy úgy szerette őt, ahogy azt csak a testvérek tudják: odaadóan és feltétel nélkül.

*Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek, A. Meredith Walters: Find You in the Dark – Utánad a sötétbe és Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó

KöfférTzitzah P>!
Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

A Szívem és egyéb fekete lyukak stílusa nem tér el az azonos témát feldolgozó könyvektől, hasonlít például Karen Fortunatitól a Semmi súlyához, hangvételében és cselekményében is.

A célközönség elsősorban a fiatal korosztály. Azokról a tinikről mesél, akik mindennap kemény küzdelmet vívnak a depresszióval, és minden egyes eltörött perc torzult és sötét világukban egyre több energiát emészt fel az amúgy is megcsappant kitartásukból.

Ayselnek és Romannek nincs elég ereje élni, de meghalni sem, ezért egymástól remélnek segítséget. Mindkét fiatal nehéz sorssal küzd, amit bűntudatuk súlya húz még mélyebbre, és az, hogy saját önutálatukat beszűkült gondolkodásuk miatt mások felől érkező elutasításnak vélik. Akárki akármit mond nekik, csak a rosszat képesek érzékelni mindketten, a jót mintha észre se vennék. A boldogságot zsigerből elutasítják, folyamatosan büntetve önmagukat és a segítség elfogadására még csak gondolni sem akarnak. Persze, ilyen a depresszió, és ezt Aysel – akinek szemszögéből olvashatjuk a két fiatal belső harcát –, elég tisztán elmagyarázza. Egyszerűen képtelenek máshogy érezni, máshogy látni a dolgokat, napjaikat reménytelenség és kilátástalanság hatja át.

A két főszereplő találkozása mindkettejükben változásokat idéz elő, leginkább az élethez és halálhoz való viszonyulásuk tekintetében. Aysel elkezdi értékelni az élet hétköznapi szépségeit, a jelentéktelen semmiségeket, amik valójában nagyon is sokat jelentenek, mert ahogy másokba is, az életbe is ezen kis dolgok révén szeretünk bele. Ráébred, hogy az, hogyan tekint önmagára, rajta áll, hiszen mások szemén keresztül is megteheti ezt, és láthatja szépnek és reménytelinek is saját magát, jövőjével együtt. Ám nem csak önmagára talál rá, hanem Romanre is, aki szüntelenül igyekszik elnyomni az érzéseit. A fiú számomra a könyv elején kicsit unszimpatikus volt látszólag indokolatlan kitörései és távolságtartása miatt, de aztán rájöttem, hogy remekül mutatja be az olyan öngyilkosságot tervezők viselkedését, melynek alapja az önzés. Valóban sokáig csak magára gondol, nem foglalkozik senkivel és semmivel, de aztán benne is megmozdul valami Ayselnek köszönhetően, és elindul a változás, önmaga helyett a lányt helyezi előtérbe.

A könnyed szöveg és gyors olvashatóság ellenére ez a történet kemény témát dolgoz fel. Mondandója fokozatosan hatol mélyre, ám a sötétségben a fény utat tör, és a remény ismét bebizonyítja, hogy még a szakadék szélén sem hagyja el az embert. Azoknak a fiataloknak ajánlom, akik maguk is küzdenek a depresszióval, hogy lássák, nem egyből és nem is drasztikusan, de lehet jobb a helyzetük. Emellett azoknak is, akik tudni szeretnék, mi jár az ilyen emberek fejében, hogy közvetve megtapasztalják, milyen győzelem számukra minden nap, amikor képesek reggel felkelni, és este elaludni. A könyv rámutat, hogy van, amikor nem tudunk segíteni, hiába szeretnénk, mert az, akinek szüksége lenne rá, nem akarja elfogadni a kinyújtott kezet. A mi dolgunk az, hogy tudassuk velük, az a kéz mindig ott van, akkor is, amikor ők készen állnak utat nyitni a szívük felé.

Sippancs P>!
Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

Nem tudom, hogy miért, de én a fülszöveg ellenére azt gondoltam, hogy ez a könyv sokkal vidámabb és színesebb. Csakis ezért mertem belevágni az olvasásába karácsony előtt néhány nappal. Ha tudom, hogy ilyen depresszív, komor és szürke (olykor fekete), biztosan várok még vele néhány hónapot.

Utáltam olvasni a fekete féregről. Utáltam, hogy itt van látszólag két szép, egészséges fiatal, akiknek a legnagyobb problémájuk az kellene, hogy legyen, hogy hogyan oldják meg a csoportos házi feladatot, helyette azonban utaznak, búcsúzkodnak, terveznek és húzzák a strigulákat április 7-ig.
Aztán ott volt a család. Miért és hogyan viselkedhet valaki úgy, mint Melda? Amikor azt ecsetelte, hogy mennyire megbánta, hogy spoiler! Az ilyen nő nem szülő! Roman anyukája ezzel szemben nagyon kedvesnek tűnt, látszott, hogy ő igazán törődik a fiával. (Talán túlzottan is.)

Örülök, hogy a történetnek az lett a vége, ami, bár az apával való találkozásról még szívesen olvastam volna. Emiatt van egy kis hiányérzet bennem, hisz Aysel számára is ez egy fontos momentum volt.

3 hozzászólás
akire>!
Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

Na, ez az a könyv, amelyet eltiltottam volna a lányomtól a fülszövege alapján, ha nem ő szerzi meg és olvassa el előttem. Ugyanis adott egy tinédzser lány, aki egy internetes öngyilkospartner-kereső oldalon kutakodik, hiszen neki is az életből való mielőbbi távozás a célja. (Ha van valami, amit egy anya nem akar hallani, hát ez az!) Az „öngyilkosok találkozása” szituáció Nick Hornby „Hosszú út lefelé” című művéből is ismerős, ahol a (meg nem) tett helyszínén találkoznak a halálra várók, Pálfi György „Szabadesés” című filmjében viszont a lezuhanó szuicid néni szemszögéből tekintünk be a panelházban lakóinak életébe. A téma tinédzser szereplőkkel megírt variációja megannyi csapdát rejt magában, viszont az írónőnek szerencsére (nagyjából) sikerült elkerülnie ezeket. Mindenesetre nem heroizálja az öngyilkosságot, és a szerelem erejét sem állítja be mindenhatónak (de legalábbis a depressziót teljeskörűen legyőzőnek, minden problémát megoldónak).
A mű végén a hazai lelkisegély-szolgálatok telefonszámait is megadják – s ha már tinédzsereknek szánt önsegítő könyvként tekintünk rá, akkor sikerültebbnek tartom Kalapos Éva hasonló befejezésű „Massza” című tiniregényénél.

KönyvMoly_1989>!
Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

„Talán mindenkinek csak arra van szüksége, hogy valaki észrevegye, és figyeljen rá.”

Nagyon érdekes és elgondolkodtató történet a veszteségről, fájdalomról, kétségbeesésről és az esetleges újrakezdésről.
Reményről, reménytelenségről, bűntudatról, szeretetről, családról, szerelemről és az érzelmek gyógyító erejéről.
Szégyen, hogy csak a kiadó akciója miatt tűnt fel ez a könyv és eddig észrevétlen volt számomra.
Imádtam és nagyon ajánlom!

beasechoes P>!
Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

Ebben a témakörben eddig ez tetszett a legjobban!!! Részemről megkapja az 5 csillagot. A befejezéssel nem vagyok teljesen megelégedve, olvastam volna még tovább a történetet, lezárásként még egy „pár hónappal később” fejezetet még el bírtam volna viselni. De így se rossz! A Veled minden hely ragyogó és az Amikor ezt olvasod, én már nem leszek és a Tizenhárom okom volt c. könyveknél szerintem ez sokkalta jobbra sikeredett. Ha lehet ilyet mondani: imádtam! A szereplők meg szomorúságuk ellenére is cukik voltak. 5 csillag!!!


Népszerű idézetek

ƨɔɴом>!

Csak azért, mert nem látod, még nem biztos, hogy nincs.

108. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Aysel Seran
ƨɔɴом>!

Néha akkor jövünk rá, pontosan hogyan élünk, ha látjuk, mások milyennek látnak minket.

148. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Aysel Seran
mrsp>!

A depresszió olyan súly, amitől nem lehet megszabadulni. Cipelni kell. Rád esik, összenyom, és még a legkisebb dolgokat is elérhetetlenné teszi. Egy cipőfűzés vagy reggelizés is elérhetetlen messzeségű hegycsúcsnak tűnik, amit az ember nem tud megmászni. A depresszió a részeddé válik. Beleeszi magát a csontjaidba és a véredbe. Ha valamit tudok róla, akkor az az, hogy lehetetlen elmenekülni előle.

22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Aysel Seran
ƨɔɴом>!

[…] nincs annál szomorúbb, mint mikor az ember kinyújtja a kezét, hogy találjon egy társat, és elutasítják.

16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Aysel Seran
mrsp>!

A zenének, azon belül pedig a komolyzenének, egészen pontosa Mozart Rekviemjének elképesztő kinetikus energiája van.

(első mondat)

1 hozzászólás
tmezo P>!

Amit az emberek nem értenek meg, az az, hogy a depresszió soha nem a külső körülmények miatt van, hanem belső okok miatt.

Kapcsolódó szócikkek: Aysel Seran
DzsDzs88 IP>!

Azokon az úgynevezett „nagyszerű élményeken” tűnődöm, amiket kihagyok; a nagyszerűség relatív mivoltán gondolkodom.

206. oldal

DzsDzs88 IP>!

És most már azt is tudom, hogy senki sem űzi el a rossz érzéseimet.

41. oldal

DzsDzs88 IP>!

Minden alkalommal, amikor csak odaérek valakinek az asztalához, érzékelem, hogy az illető megmerevedik, visszatartja a lélegzetét, és a pokolba kíván. Az egyik énem rájuk akár kiabálni, hogy nincs mitől félniük, de a másik, a domináns énem inkább magába fojtja a dühét, mert nem biztos benne, hogy igazam van.

84. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Meredith Russo: Birthday – Születésnapok
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 10. – Mindörökké hercegnő
Jenny B. Jones: Tiéd leszek!
Jenn Bennett: Alex, nagyjából…
Kasie West: A távolság relatív
Rainbow Rowell: Tévelygő fiú
Axie Oh: XoXo
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Mary E. Pearson: Az imádott Jenna Fox