Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Lady Susan 372 csillagozás
Jane Austen e viszonylag ismeretlen regényének hősnője, a fiatalon megözvegyült, kacér és agyafúrt Lady Susan, látszólag kedvére játszik a férfiszívekkel. E képességére nagy szüksége van, mert nem csupán ő akar férjhez menni, de elhanyagolt, félénk és szégyenlős lányát is mielőbb a házasság révébe szeretné juttatni. Fondorlat követ tehát fondorlatot, s már-már úgy tűnik, sikerül mindenkinek port hintenie a szemébe, amikor az egyik elbolondított férfi féltékeny felesége megjelenik a színen…
Jane Austen, a Büszkeség és balítélet szerzője, pontosan és érzékletesen ábrázolja kora úri társaságát, valamint e társaság tagjainak hol nyílt, hol álszent és leplezett praktikáit. Emellett a női lélek rejtelmeibe is elsőrendű bepillantást enged. Műve máig friss és lebilincselő olvasmány.
Eredeti megjelenés éve: 1871
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lazi Könyvkiadó klasszikusai Lazi
Enciklopédia 6
Kedvencelte 4
Most olvassa 5
Várólistára tette 182
Kívánságlistára tette 126
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
Ez is egy jó Jane Austen könyv volt, hiába rövidke és formabontó.
Igazán illik ez a kötet az életműbe, mert csak levelekből áll. Hát mennyire jó már ez egy olyan írónőtől, aki számára nagyon fontosak a levelek. :)
Lady Susan nem egy bájos teremtés, de Emma sem az, bár azért mégis inkább Emma, mint a megözvegyült vénkisasszonyunk, aki a saját lányát sem szereti, és folyamatosan keveri a szálakat, mert unatkozik. De nekem tetszett, hogy láthatjuk az ő gondolkodásmódját, miközben egészen mást mutat a környezetének, és emellett azt is végigkövethetjük, hogyan vélekednek róla a többiek.
A legvége kicsit összecsapott volt ezzel a gyors lezárással, szívesen olvastam volna levelekben a legvégét is, és vártam volna valami nagyobb végkifejletet, de egyébként kikapcsolódós olvasmány volt. :)
A szívemben különleges helyet foglal el, mert ezt a könyvet volt a legnehezebb beszereznem, végül pedig két különböző példányom is lett belőle. <3
„(…) bármilyen feddhetetlen is egy jellem, semmiképp sem menekülhet meg a becsmérlő szóbeszédtől. (…) nem szabad elhamarkodottan pálcát törnünk azok felett, akik a világban élnek, hisz tengernyi kísértés veszi őket körül, s csupán ezek tehetők felelőssé botlásaikért – mindnyájan jól tudjuk, hogy igenis képessé tesznek bennünket téves ítéletek meghozatalára.”
Nagyon szeretem a régi kor történelmét, kimondottan sokat foglalkozok a társadalmi korrajzokkal és pszichológiai témakörökkel, ámbár most először olvastam levélregényt, amely ennyire fedhetetlenül tolta arcomba a maga pőreségét.
Jane Austen szerző nevét szinte már gyermekkorom óta hallom, látom, hiszen szeretett nagymamám egyik kedvenc alkotójaként, későbbiek folyamán pedig egyik imádott barátnőm példaképe okán, többször került a beszélgetések központi témájává. Nem hiszem, hogy meglepetést fogok okozni azzal a ténnyel, miszerint mennyire nem kedveltem sokáig eme szerzőt. Bár már 2018-ban engedtem kíváncsiságomnak és elolvastam az írónő Jane Austen: A klastrom titka című kötetét, amely akkor elég kellemes meglepetéssel szolgált, mégis megőriztem idegenkedésemet iránta. Sokáig nem tudtam megérteni, hogy miért is érzek ilyen ellenszenvet, mire az utóbbi olvasásom alkalmával rájöttem végre. Kimondottan nem kedvelem azokat a szerzőket és alkotásaikat, amelyeket túlmisztifikálnak az olvasói szférában, és hajlamosak az elvakult rajongásban rózsaszín ködbe burkolni az adott kort és történelmét. Több sóhajtozó ifjú hölgyet hallottam már olyan kijelentést tenni, miszerint a viktoriánus korban élni mily csodás lehetett nőként és a tisztelet és udvarlás mennyire kiveszett a mai világból. Nos, azt el kell ismernem, hogy az utóbbi, bár nem tűnt el, de annak tanúsítása nem hétköznapi mindenki számára, ellenben nőként vágyakozni egy ilyen korba balgaság, hiszen a mai kor szellemében lévő szabadság, az akkori korlátozásokkal szemben elképesztő mély árkot húzó és hiszem, hogy nem mindenki lehetett akkoriban sem rangos, arisztokrata családból származó.
Eme kitekintés csak saját magyarázatom arra, miért ódzkodom az irodalmi szférában is eme szerzőtől és bár most egy kihívás miatt félretettem negatív érzelmeimet, attól tartok, hogy nem fog elmúlni bennem ez a lesújtó gondolat.
A szerzőről sokat olvastam az utóbbi időben, szerencsére több nyelven is kiapadhatatlan forrás áll rendelkezésre az érdeklődők számára. Ha valaki szintén részletesebb információkra vágyna, annak eme honlap remek forrássá válhat, ámbár az angol nyelvtudás elengedhetetlen. link
Jane Austen: Lady Susan című levélregény számos utánnyomást élt már meg, de az internetes források szerint először 2005-ben a Lazi Kiadónál jelent meg. Bevallom az én kiadványom is ekkori, de számomra nagyon tetszetős a borító és szeretem a keményfedeles verziót.
A történet – ahogy a fülszövegből is kiderül – az éppen hogy özveggyé váló, Lady Susan-ról szól, aki kellő magabiztossággal kezeli udvarlói érdeklődését. Több kérő közül választhat, hiszen a női praktikáktól sem mentes társalgási stílusa, mély meggyőző készsége egy hihetetlen gyöngyszemmé teszi az úriemberek tekintetében. De szüksége is van eme csalárdságra, hiszen anyagi helyzete felettébb aggasztó, ráadásul elhanyagolt neveltetésű, kissé félénk leányát is kiházasítania szükséges. Vajon mennyire lehetnek elegendőek egy minden hájjal megkent nő csábítási játékai egy olyan társaságban, ahol a pletyka akaratlanul is szárnyra kél és a fedhetetlenség álcája mögé bújó társaság sem mentes a ragadozói ösztönöktől? Ebben a korban a szerelem egy apró mellékesség, és az arcon csókoló bájos Ármány maga a végzet.
„(…) amikor az ember bánatos, semmi sem jelenthet oly enyhítő balzsamot, mint ha az övéhez hasonló gyötrelemről hall.”
Őszintén szólva, önmagamat is meglepve, nyitott lélekkel álltam neki az olvasásnak és talán pont ezért végül viszonylag elégedetten csuktam be a könyvet. A különböző levélváltások alkalmával különleges családi – és baráti kapcsolatok színes hálóját véltem felfedezni, ahol a szeretet és megvetés kéz a kézben jár, ahol a kölcsönös kedvesség mögött olykor vastagon meghintett bosszúság, féltékenység húzódhat meg. Minden karakter megérte a maga „pénzét”, hiszen ahogy az események alakultak, úgy vetette le vagy éppen fel a maszkját a társaság krémje.
Lady Susan valóba egy állhatatos, beképzelt és bizony csalfa kurtizán, kinek fontosabb saját kényelme, mint „szeretett” leánya hogyléte. A sok csalárdság mellett remek karakterábrázolásokat véltem felfedezni, amely külön öröm volt a számomra. Talán még maga ellenszenves hősnőnk is elérte, hogy némiképpen tisztelettel olvassam tevékenységét. Kár, hogy szépsége nincs egyenlő szinten bensőjével, de persze ha így lenne ez a regény se lett volna ennyire üde. Néhol felkacagtam, ezt nem tagadom, sőt akadtak jelenetek, amelyeket hosszabban idéztem fel magamban, mert annyira komikusnak véltem.
Események tekintetében ugyan nem pörgünk és forgunk, ráadásul a lassú víz, partot mos közmondást is igaznak gondolom a regény tekintetében, mégsem unatkoztam egy percet sem.
Összességében elégedett vagyok ezzel a kötettel és bár még mindig nem szívlelem az alkotót körül lengő pátoszt, mégis úgy érzem, hogy ez a regénye remek szórakozást nyújtott.
Nekem tetszett.
Naplóregényt már olvastam, de levélregényt még nem, úgyhogy az újdonság varázsával hatott. És élveztem ezeket a leveleket.
Azt hiszem, pont ezek által a levelek által láttatta leginkább, hogy milyen álszent is volt az a társadalom. A motivációk, a spekulációk, intrikák, és mások megtévesztése nagyon élesen kirajzolódott és megmutatta, milyen mesterkélten és álságosan is zajlott az élet abban a 19. századi Angliában. Megmutatta, hogy mennyire fontos részét képezte az életnek az akár országos szintű pletykák terjedése. Hogy milyen bonyodalmakat okozott, hogy ez mozgatta a mindennapjaikat. És sok esetben azt is, hogy egyes szereplők milyenek is valójában. (Nekem Lady Susan egyértelműen nagyon negatív szereplő, már csak azért is, ahogyan a lányával bánt.)
És persze azt is, hogy mekkora jelentősége volt az állandó levelezgetésnek, mint a(z őszinte) kommunikáció eszközének.
A Női levelek részt azért kicsit furcsának tartottam így a végén, hiszen a könyv eleje egy egybefüggő történetet ad ki, még akkor is, ha a lezárás már nem levelek formájában került elém. Viszont ezzel még meg tudtam barátkkozni. De a könyv végi levelek sehogyan sem kapcsolhatók, hacsak annyiban nem, hogy nők írták. Mindemellett ezek a kis rövid levélkék is érdekesek voltak, csak jobban illettek volna egy olyan kötetbe, amikben csak ilyen történetek találhatók.
Szóval szerintem nagyon jó volt, érdemes elolvasni. Jane Austen rajongóknak pedig kötelező darab.
Ez valami igazán üde színfolt az olvasmányaim között, azt kell mondjam.
Ilyen fricskákat, ilyen „főhőst”, ilyen könnyed, de mégis szókimondást!
Egyszerűen imádom! Kedvenc!
Lady mézesmadzag Susan egy jelenség, hihetetlen erős személyiség, akit – ha a mai korban élne, – hospitalizálni kellene és komoly kezelés alá kéne venni, és kigyógyítani ebből a krónikus hazudozásból. Szerintem a végén már ő se tudta, hogy mit akar, vagy lehet, hogy mégis – ebben az esetben viszont nagyobb a baj, mint gondoltam :)
Élőben nem szeretnék találkozni vele, a lánya végképp nem szeretnék lenni, no de a férje sem. Szerencsére egyik eset sem fenyeget.
Mondjuk meg őszintén, egy ilyen nótorius hazudozó, sz.keverő mégis mit várhat az élettől, mint azt, hogy végül spoiler? Bár, ahogy látom, ez a nem viseli meg túlzottan, hisz spoiler.
Drága Barátném!
Ki sem tudom fejezni, milyen forrón megbotránkoztat, hogy ily méltatlan számokkal került kifejezésre ezen olvasmány értéke. Igaz, hogy eredendően csupán Miss Jehuka ezévi könyves kihívása végett ragadtam magamhoz, (minthogy hősnője neve éppen ugyanaz, mint az enyém, bár megjegyzem, ennél több hasonlósággal szerencsére nem vert meg a sors) mégis kellemes órákat töltöttem az olvasgatásával. Lady Susan sajnos sehogyan sem tudott a szívemhez közel kerülni, nyájassága ellenére végig úgy éreztem, mindez csupán mesterkélt báj, így nem tudok kedvezően nyilatkozni róla, bárhogy is szeretnék. Mindazonáltal története kellő tanulsággal szolgálhat nekünk, feddhetetlen erkölcsű fiatal hölgyeknek, hogy hibáiból okuljunk, és ne kövessük el őket (különösen akkor, ha komoly és főleg elidegeníthetetlen hozománnyal várományos úriembert szeretnénk meghódítani). Soraimat zárnom kell, hivatalos vagyok ugyanis a szokásos keddi reggelire (úgy hallottam, pástétom lesz!), remélem, mihamarabb újra írhatok.
Maradok alázatos híve:
Miss Zsuzsi
Kicsit féltem ettől a kötettől, mert az előző Austen-olvasmányaim nem voltak túl jók, ráadásul a levélregény se nagy kedvencem. Mégis beszippantott, kíváncsivá tett, hogy vajon Lady Susan „lebukik-e”, valamint, hogy meddig bírják a szereplők a kétszínű viselkedést – aminél persze nem csak Lady Susan járt élen. Némelyik levélnél arra gondoltam, hogy huh, ha ez a levél annak a kezében végezné, akit éppen szapulnak benne – miközben álságosan puszikat osztogatnak egymásnak délutánonként a kisszalonban… Ugyanakkor Lady Susan valahol érthető, özvegyként abban a korban sem volt könnyű dolguk a nőknek, valahol „természetes”, hogy önmagának és lányának is a vagyon és a rang többet nyom a latban, mint esetleg a kinézet vagy az észbeli képességek. A kötet jól megmutatja, hogy milyen szórakozásaik voltak az akkori hölgyeknek és milyen álszent módon viselkedtek egymással a „barátnők”. A második rész apró leveleiből a szegény, megalázott lányt sajnáltam a legjobban, meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben a gazdag rokonát.
Jane Austen mekkora punk lehetett a korában! Egy igazi lázadó!
Éles szemű, jó emberismerő, bátor, okos nőnek képzelem, akit nem igazán lehetett manipulálni. Ez süt a szavaiból. Az első könyvem tőle, illetve levélregényt sem olvastam még, de biztos vagyok benne, hogy mindkettőt fogok a jövőben.
Rövid levélregény. Gyorsan el lehet olvasni.
A főszereplő Lady Susan ellenszenves egy nőszemély. Okos nő, könnyen beférkőzik bárki szívébe. Szerencsére ez nem mindig végleges. Kacér nő. Manipulációval szinte bármit elér. Mindezt különböző szemszögből látjuk. Attól függ, hogy éppen kinek a levelét olvassuk.
Most sem csalódtam Jane Austen-ban. Szerintem ez a kisregénye is hozza a tőle megszokott színvonalat.
Egy kis limonádé!
Ha valaki egy könnyed olvasmányra vágyik, amit egy busz, vagy autó úton elolvashat akkor mindenképpen ajánlani tudom, ezt a kis könnyed olvasmányt. Egy üde kis színfolt. Igaz idegesítőbbnél-idegesítőbb karakterekkel.
Számomra az volt a legfelkavaróbb az egész könyvben, hogy Lady Susan úgy mozgatta a szálakat akár egy bábjátékos, hihetetlen mennyire meg tudta téveszteni az embereket és manipulálni őket, még úgy is, hogy régebben meg voltak győződve mennyire romlott egy személyiség, majd amikor a hölgy bűvkörébe került, azonnal talpat nyaló kiskutyává változott. Hihetetlen egy nőszemély és jellem, ahhoz képest mégis mennyire velejéig romlott, nekem nagyon tetszett, igazi „főgonosz”, aki kiválóan lett megírva.
Kedvenc idézetem a könyvből:
„[…] bolond az a nő, aki ha vádakkal sértegetik, bókokkal kiengesztelhető.”
Ahhoz képest, hogy mennyire nem kap sok figyelmet ez az Austen könyv, határozottan szórakoztató volt. :) Nagyon más, mint a többi regénye, már csak azért is, mert ez egy levélregény és terjedelmét tekintve is nyúlfarknyi.
Bevallom, azt hittem, hogy rossz lesz ez a történet, de legalábbis gyengécske… Ezzel szemben tényleg szórakoztató volt. Lady Susan egy egészen újfajta hősnője Austennak off, és az özvegy asszony nárcisztikus személyisége és a manipulatív viselkedése az írónő tollából kimondottan botrányos. :D
Tökéletes a könyv? Nem. Kaphatott volna a történet egy csattanósabb befejezést? Egyértelműen! A szereplőket tekintve nem volt meg a szokásos „austeni igazságszolgáltatás” a legvégén, mégsem lehetünk igazán csalódottak, mert elvarrta a szálakat és sikerült vigyorogva letennem a könyvet.
Összességében élmény volt Austentől ilyesmit is olvasni és hát be kell látnom, nem tudok nem rajongani az írónőért. ♥
Népszerű idézetek
Amikor a büszkeség és az ostobaság összetalálkozik valakiben, akkor még leplezni sem lehet a bajt,…
16. oldal
[…] bolond az a nő, aki ha vádakkal sértegetik, bókokkal kiengesztelhető.
89. oldal
Legkedvesebb Barátnőm!
A legnagyobb keserűséggel írok; épp most következett be a legszerencsétlenebb esemény. Mr. Johnson a leghatásosabb csapást mérte valamennyiünkre. Azt hiszem, valamilyen úton-módon megtudta, hogy hamarosan Londonban leszel, és sikerült oly köszvényrohamot kapnia, amely legalábbis késlelteti bathi útját, ha meg nem akadályozza végleg. Meggyőződésem, hogy kedvére idézi elő vagy mulasztja el a köszvényét; ugyanez történt, amikor Hamiltonékkal akartam a tavakhoz utazni; és három évvel ezelőtt, amikor nekem volt kedvem Bathba menni, semmi sem váltott ki nála köszvényes tüneteket.
121. oldal (Ulpius-ház, 2006)
Engem olyannyira kíméltek gyerekkoromban, hogy soha semmire nem kellett figyelnem, és ennek következtében itt állok mindazon tudás nélkül, amely egy csinos nőnél elengedhetetlenül szükséges. Nem mintha szószólója lennék annak a mai divatnak, hogy tökéletes tudást kell szerezni minden nyelvben és tudományban: ez időpocsékolás. Ha egy nő tud franciául, olaszul, németül, zenélni, énekelni, rajzolni stb., az dicséretreméltó, de egyetlen udvarlót sem hoz a házhoz. Végső soron a bájnak és a modornak van a legnagyobb jelentősége. Nem gondolom tehát, hogy Fredericának a felszínesnél nagyobb tudást kell elsajátítania, és azzal kecsegtetem magam, nem marad annyi ideig az iskolában, hogy bármit alaposan megértsen.
26. oldal (Ulpius-ház, 2006)
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Thomas Hardy: Távol a világ zajától 86% ·
Összehasonlítás - John Fowles: A francia hadnagy szeretője 83% ·
Összehasonlítás - Charlotte Brontë: Villette 80% ·
Összehasonlítás - Charlotte Brontë: Villette / Henry Hastings kapitány 69% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya 90% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: Fekete éjszakák ·
Összehasonlítás - Elizabeth Gaskell: Szívem szíved kereste ·
Összehasonlítás - Jósika Júlia: Éva ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: A fogadó titka 84% ·
Összehasonlítás - Mary Westmacott: Befejezetlen portré 82% ·
Összehasonlítás