Értelem és érzelem 84% 588 csillagozás

Vannak könyvek, amiket a könyvtárban található legrégebbi kiadásban érdemes olvasni. Ez olyan. Megsárgult lapok, itt-ott egy- két folt a sorok között, sok ember kezét megjárt oldalak. Az 1800-as évek így kerülnek igazán közel hozzánk. Én egy 1976-os példányt olvastam, ami ugyan nem túl régi, de J.Austen és az ő hölgyei és urai így is befogadtak a társaságukba. Legalábbis ezt éreztem és megtisztelőnek találtam ezt a gesztust tőlük, mert a mi világunk bezony’ már nagyon messze jár ettől a néhol szatírikus, de mindenképpen a romantikától és eleganciától illatozó hangulattól. Most is van szerelem, tudom én azt, de itt aztán az udvariasság netovábbjának útvesztőjében megszakad olykor az érzelmi szál és felváltja az értelem józannak tűnő visszafogottsága. Micsoda tartás és micsoda szenvedély uralja a kisasszonyok lelkét! Óh, Elinor bizony vannak közös vonásaink! Az epekedő hölgy szívek, türelmetlenül várják, hogy leejtett zsbekendőjüket vajon melyik vagyonnal is rendelkező ifjú kapja fel. S ha felkapta, szíve választottjának stafirungja meddig tart ki a szűkösebb időkben. A jómodor, az illem, az ódon kastélyok és kisebb kúriák, birtokok elengedhetetlen tartozékai. Szép ez a zöld dombokba burkolt finom angol világ! Olyan mint egy keringő, persze angol keringő, és a szatén ruhák lebbenése még bennem is keltett némi irigységet. Austen elérte nálam, hogy vágyakozzak ebbe a balgaságoktól és dőreségektől sem mentes, szempilla-rebegtető, elpiruló hölgykoszorúba. Értelem és érzelem, a téma örök. Nem számít sem az évszázad sem az emberöltő. Austen regényében nincsenek nagy akciók, sőt néha még reakciók sem, az írónő az elhallgatott érzelmekhez és a kétségek közt vívódó értelemhez ért igazán. De ahhoz nagyon! Remek ábrándozós olvasmány azoknak, akik kedvelik az angol humort és rá akarnak csodálkozni, néhány olyan kifejezésre, mondatra, szóhasználatra, amit a mi 21. századunk sajnos a feledés homályába süllyesztett. A gyönyörű mondatok fordítását Borbás Máriának köszönhetjük.

Ui: Ha a történetet vagy a szereplőket csillagoztam volna csak, akkor nem éri el az 5*-ot. De ahogy Austen erről a semmitmondó világról és pénzéhségről ír, és az a humor és kiparodizálás, az nagyon tetszett. Talán többen úgy gondolják, hogy Austen világa és az akkori élet semmiről sem szól, csak a vagyonos férjhez menésről és a pompáról. De mi másról szólhatott volna, ha a nő nem nagyon tanulhatott és ha pártában marad, az a szégyenére válik. Ez részben így is van. Viszont erről úgy írni, hogy az szinte tükör is legyen, az már nehéz dolog. Akár most is sokan ráismerhetnek magukra, akár hölgyről vagy úrról van szó. Nem a figyelmességre való igény változott sokat, hanem a stílus, a beszéd, az udvarlás módja. Ezeket csillagoztam igazából.

Drága Jane,
Köszönettel tartozom ezért a könyvért. Olvasása igen mély nyomot hagyott bennem és jó szívvel fogom ajánlani minden kedves ismerősömnek. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy kuzinjaim hasonlóképpen el lesznek ragadtatva ettől a csodás műtől.
Elinor és Marianne személye által úgy érzem olyan közel kerültem valódi jelleméhez, hogy gondolom nem érez különösebb meglepetést, ha azt mondom, szinte már ismerem.
Alig várom, hogy következő művét a kezeim közé kaphassam. Remélem meg van kedves szomszédaim könyvtárában és lesznek olyan kedvesek, hogy nélkülözik miattam egy kis időre.
Maradok őszinte híve és jóakarója.
Miss A.D.

Nehezen indult az eleje és aki egy cselekményes, pörgős vonalvezetésű olvasmányra számít, az ne ezzel a regénnyel kezdje Jane Austen megismerését.
Nem éreztem annyira erősnek, mint a Büszkeség és balítéletet, de tulajdonképpen ez nem is baj.
Mert olyan volt ez a könyve is, mint kovácsoltvas kerítésen az a felső kacskaringós kis cikornya, kicsit romantikus, kicsit szép, gyönyörködnivaló és időtálló. Biztos, hogy nem mindenki ízlésének tetsző, de lehet szeretni!

A Büszkeség és balítélet után most az Értelem és érzelem következett, és hasonlóképp nagyon tetszett.
Jane Austen meglepően jól ír, nincs egy felesleges mondata, amit ki kellene húzni a regényéből. Érzékeny jellemábrázolása ezúttal is lenyűgözött. Brandon ezredes kicsit emlékeztetett Darcyra, bár ő felülmúlhatatlan. Szerettem volna, ha Elinor Brandon ezredessel alkotott volna egy párt, de mivel a történetet ezúttal is ismertem a látott filmek alapján, nem lepett meg a végkifejlet.
Azt hiszem, szépen végigmegyek az Austen-életművön, és elolvasom az írónő minden regényét.

Én végig úgy, de úgy, de úúúúúgy vártam azt a részt, ami alapján az írónő az Értelem és érzelem címet adta a könyvnek.

Nem érzem azt, hogy csalódás lenne a regény. Nem azért, mert élveztem, hanem mert nem vártam tőle sokat. Lányregény a maga sematikus érzelmi világával, ahol a mondanivaló is nyilvánvaló: az élet más, mint az elvek. El sem olvastam volna, ha egyrészről nem volna kedvem ahhoz, hogy úgy kritizáljam, hogy ismerem, másrészt mert voltak páran – akiknek azért adok a véleményére – nem dicsérik meg. Viszont az eddigi ódzkodásom a regénytől valósnak bizonyult. Tényleg egy didaktikus lányregény, ráadásul túlságosan agyonbonyolított az korabeli szokásvilággal. Évjáradékok, Mr-ek és Mrs-ek, rendezvények, pletykák olyan sokasága járja át a lapokat, hogy komoly odafigyelést igényel, hogy nagy nehezen felvegyük a történet fonalát. És mikor az ember már kiismeri magát a szövevényes rokoni és baráti/szerelmi szálak között akkor sem talál olyan sokat. Két lánytestvére közül az egyik a szenvedélyes szerelem, a másik a racionalista érzelem híve. Az elsőt meghurcolja az élet, és végül a racionálisan meleg, de nem perzselő kapcsolatban találja meg a boldogságot, míg a másiknak a langy érzelem fellángol, amikor az elvesztés réme lecsap, és beteljesedik, amikor mégis csak létezik összetartozás. És emellett még a sematikus karakterek tucatjai: a pletyka függő, aggódó vagy éppen lelkesedő hölgyek, a társaság függő vagy éppen visszavonuló férfiak… A hisztis szerelmes lány, aki még butább lesz az érzelem hatása alatt, buta és naiv döntéseket hoz, amelyek nyilvánvalóan ostobák, és amikor következményük lesz, akkor jön a száz oldalakat megtöltő vinnyogás. Az okos nővére pedig tartja a társadalmi elvárások frontján a hátát. De ami igazán az idegeimre ment az leginkább a kimért, cikornyás és mesterkélt nyelvezet. Nem akarom vitatni, hogy egészen korhű, de mégis olyan mértékben idegen, hogy elviselhetetlenül művivé tett minden oldalt.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Miss Austen még jobban megerősítette a pozícióját a kedvenceim között. Lassan vitathatatlanul beköltözik.
Sokan azért nem kedvelik ezeket a regényeket, mert nem elég cselekménydúsak, és a nők minden gondolata a férjhez menés körül forog. Igen, de ez az a kor volt, amikor egy nő életének ez volt a kritikus pontja. Más lehetőségük nem volt.
Ennek ellenére a jellemrajzok ma is aktuálisak, és a párbeszédekben megjelenő finom irónia miatt nagyon is élvezhetőek! Jane Austen nem rejti véka alá a kritikus szellemét, csak éppen angolos diszkrécióval jeleníti meg :)
Már maga a végkifejlet is picit ironikus: a két nővér sorsa jellemükkel ellentétesen alakul: az Értelem nyeri el a boldog, első-látásra-szerelmet, az Érzelem pedig rájön, hogy nem csak viharos, szenvedélyes szerelem létezik, hanem kölcsönös tiszteletből, őszinte barátságból kialakuló vonzalom is.
Én pedig, ha nem lehetek Elizabeth Bennett, akkor Elinor Dashwood szeretnék lenni!

Buta, önző és pénzéhes emberek élik unalmas, felületes életüket. Mintha a pénzlesésen, a megfelelő(=elégé gazdag) férj/feleség behálózásán és a pletykáláson kívül semmi másból nem állna az élet… Az egyetlen kicsit is szimpatikus szereplő Elinor volt, de őt sem kedveltem meg teljesen, mert rettentően zavart a mártírkodása, és az, hogy az önfeláldozásával akart fontosnak tűnni.
Úgy látszik nem eléggé rózsaszín a lelkem Ms. Austen könyveihez…

Egy ilyen történet után mennyire elvágyódom egy hasonló környezetbe, ahol a finomság, illem,tartás, visszafogottság, műveltség építi egy ember jellemét. Ahol ki nem mondott érzelmek szavak nélkül is utat törnek. A fess férfiak és a bájos hölgyek társasága, bálok, vizitek, a társasági élet mind beleillenek egy romantikus elme képzeletébe. Köszönöm Austen! :)

Nekem a Büszkeség és Balítélet jobban tetszett, de ez se rossz. Minden kétséget kizárólag megállapítottam; Edward egy szoknyapecér :P