Véletlen ​szerelem (Véletlen 1.) 71% 326 csillagozás

Ilyen az, amikor egy novellányi hosszúságba próbálnak beletuszkolni egy történetet, amiből különösebb nehézségek nélkül egy regény is lehetne…
A rövidség miatt a karakterek kidolgozatlanok, a történet néha klisékre épül, a mondanivalónak szánt üzenet pedig ellaposodik- pedig az alapötlet jó, ebből akár több is lehetett volna… Kár érte.

Ez a könyvecske jól példázza, hogy mennyire máshogy élnek az amerikai diákok. Ott a bullying téma a mindennapok része és nagyon sok fiatal életét keseríti meg a folyamatos szívatás. Akiket kipécézek, akár éveken át viselhetik a céltáblát a hátukon. Erinnél hozzájött ehhez még az anyja alkoholizmusa és nemtörődömsége.
Persze a Maddox fiúkhoz szokott magyar olvasótábor mást várt Jamie McGuire-től, de tudomásul kell venni, hogy a Red Hill-hez hasonlóan más témákban is kipróbálhatja magát a szerző. Nincs ezzel a ya novellával semmi baj, kicsit a vége meglepett ugyan, de összességében jól szórakoztam rajta.
A másik dolog, hogy nem vagyunk hozzászokva a 100-150 oldalas novellákhoz, kisregényekhez. Pedig praktikusak, egy délután alatt, vagy egy strandolós napon kivégezhetjük, könnyen magunkkal vihetjük, nem nehéz tartani, stb.
Most fog megjelenni a folytatás, én kíváncsi vagyok rá, Erin „új” szülei vajon hogyan változtatják meg az életét?

Elsősorban szeretném megjegyezni, hogy a borítója milyen eszméletlenül gyönyörű.

És a történet… Meg kell hagyni, hogy nem mindennapi volt. Egyszerre volt magával ragadó és megdöbbentő. Sajnos ilyen jellegű verbális bántalmazások a valóságban is vannak. Sajnáltam a két Erin-t, hogy így jártak, de valahol örültem is, hogy nem bántalmazzák tovább a harmadik Erint. És ezek a váratlan fordulatok….
Csak ajánlani tudom!

Hát… Hát én nem is tudom, de ez egy nagyon durva sztori! Megdöbbentem.
Igen, nagyon rövid, de ez egy délutáni olvasásra szánt kisregény és annak szerintem nagyon jó. Nem érdemes a Madox testvérek sorozatához hasonlítgatni, mert teljesen más, mint egy rendes regény viszont én meg voltam elégedve Jamie – vel. Első mondatától kezdve lekötött és olyan volt, mint egy ütős Andersen mese. Jó volt, ide a következő részt is.

Jó történet lett volna, ha jobban ki van dolgozva. Ebben a könyvben az volt a jó, hogy rövid. Csalódtam Jamie-ben. De adok még egy esélyt neki.

Imádom ezt a borítót, mind a színvilága, mind pedig a virág a dobókockákkal és a katicával. Ezen túlmenően viszont nem tudnám egyértelműen megmondani, hogy tetszet-e a könyv vagy sem. A történet szerintem megállja a helyét, jó volt a történetvezetés, benne volt minden ami Jamie-re jellemző, érzelmek, titkok, az elengedhetetlen csavar, mégis valahogy nem tudtam átélni, belemerülni a történetbe. A miért pedig egyértelmű: 142 oldal, ami ha normális betűmérettel szedett, akkor épp lenne 100 oldal. Így bár a történet jól kezdődött, Easter elmondja milyen az élete, milyen a kisváros közössége és felvetíti, hogy nem tudja miért változtak meg a dolgok gyerekkorában, de megváltoztak és azóta mindenki utálja, beszólogatnak neki, bántják, vagy éppen levegőnek nézik, Gina az anyja nem foglalkozik vele, iszik és folyton füvezik, ezt követően azonban minden felszínes maradt. Egyszerűen nem érzem a könyv mélységét, nem értem Weston miért pont most dönt úgy, hogy ezentúl Easter kell neki, amikor évekig hagyta, hogy mindenki bántsa. Weston a tökéletes fiú, aki a szülei elvárása szerint éli az életét, még ha nem is boldog, és egyszer csak „lázadni” kezd. Nincs idő Easter és Weston kapcsolatán filózni, mert rögtön történik valami új és szörnyű dolog, ami mindent felborít. Mivel nem akarok spoilerezni ezért csak annyit jegyeznék meg, hogy Alder szüleinek viselkedése finoman szólva is furcsa, azok után, hogy min mennek keresztül. Weston szüleinek hirtelen pálfordulásáról nem is beszélve. Igazán jó lehetett volna ez a könyv, ha nem ennyire rövid, kidolgozottabbak a karakterek, és a cselekmény. Így most elég erős hiányérzetem van.

Tudjátok, ehhez a regényhez hatalmas várakozásokkal telve álltam neki. A fülszöveg elég ígéretesnek tűnt, én pedig kíváncsi voltam arra, hogy az írónő milyen történetet képes alkotni a Maddox-fívérek nélkül. Sajnos ez esetben a várakozásaim és a valóság nem teljesen találtak egymásra.
A történet maga nagyon jól kitalált, élveztem, hogy egyrészt megkaptam a szokásos gazdag, jóképű fiú kontra szegény kislány történetét, volt benne dráma bőven, sőt, egy nagyon jó kis fordulat is, amit eddig még nem sok helyen olvastam – igaz egy általam nagyon kedvelt tévésorozat erre épül, de könyvben még tényleg nem nagyon találkoztam vele. A két szereplő abszolút szerethető: a főhősnővel Erinnel együtt tudtam érezni, fájt érte a szívem, izgultam miatta és örültem, amikor jó dolgok történtek vele. A fiú, Weston pedig igazi álompasi – a gesztenyebarna haj, zöld szem kombinációval már az elején elvesztem, emellett persze tapasztalt, biztos családi háttere van, imádnivalóan szerelmes, gyengéd és védelmező, de azért vannak hibái is, amelyek miatt még ennyi jótulajdonság mellett is életszerű karakter.
Amivel viszont gondom volt, az az, hogy ez egy novella, viszont az írónő egy teljes regényt próbált belesűríteni. Ha valaki, mondjuk a szerkesztő ezt észreveszi, visszaadja neki és azt tanácsolja, hogy ezt írja meg egy nagyregényben vagy akár egy kétrészes sorozatban, akkor ez egy „ötpillangós” könyv lehetne.
De nem szóltak neki. Vagy ő ragaszkodott a novellához? A válaszra nagyon kíváncsi lennék. A legnagyobb problémám, hogy minden túl gyorsan történt és ebből kifolyólag a szereplők reakciói egyes szituációkra nagyon elnagyoltak, hihetetlenek voltak. Annyira, de annyira szeretném kifejteni a dolgot, de az hatalmas spoiler lenne, így megpróbálom inkább virágnyelven elmondani.
Adott egy olyan szituáció, ami az ember életét alapjaiban rengeti meg és minden, amit addig gondolt az életéről, teljes mértékben megváltozik. Ehhez képest az adott szereplőt számomra nem túlzottan érintette meg, egy kicsit kiborult, de utána ment tovább az élet.
A történet fő problémáját pedig ennyire gyorsan megoldani, mint ahogy az írónő itt megoldotta, sem láttam még soha és igen, ennyire kegyetlennek sem. Mintha ez lett volna a leggyorsabb lépés, hogy továbbhaladhassunk. Persze, ilyen előfordulhat a való életben is, de kb akkora eséllyel, mint a lottó ötös.
A szerelmi szállal volt a legkevesebb problémám, az szépen lassan alakult ki (már amennyire lassan kialakulhat egy 144 oldalas regényben) és az írónő legnagyobb megdöbbenésemre, nagy merészen meg mert lépni egy olyan lépést is, amit sok esetben a YA regényekben szeretnénk olvasni, de az írók a legtöbb esetben kihagynak. De sajnos ez is nagyon gyors lefolyású volt. Én olvastam már az írónőtől jó pár ilyen jelenetet, de azt szépen, érzékien kidolgozta, sok esetben elég forró hangulatot okozva, de itt? Valahogy úgy tűnt, hogy beleírom, mert bele akarom, de kidolgozni nem merem, mert akkor már esetleg rámszólnak, hogy így ez ilyen stílusban már nem YA regény.
A történet vége pedig? Akár egy befejezett regénynek is mondhatnám, egyáltalán nincs semmi függővége. Vannak persze kérdéseim, nyitott szálak, de ha nem kapok rájuk választ, akkor sincs semmi gondom. Viszont miután ez egy sorozatnak lett megírva (három részes), így kíváncsi vagyok, hogy mit tud az írónő még ebből a sztoriból kihozni?
Összességében egy nagyon jó történet lehetne, a potenciál és minden más hozzávaló megvan benne, hiszen, ahogy írtam a történet érdekes, a szereplők szerethetőek, a csattanója is egyedi – egyedül egy gond van, hogy ezt nem novella terjedelemben kellett volna megírni. A Jamie McGuire rajongók ettől függetlenül – előre borítékolom – hogy szeretni fogják, még úgy is, hogy a regényben egy Maddox-fivér sem szerepel:).

Elgondolkodtatott a történet. Egyben, amit megjegyeznék, nekem kicsit sok volt a háttérinfó. Jobban örültem volna, ha a jobban ki vannak emelve a karakterek, illetve egyes cselekményszálakra több hangsúlyt lehetett volna fektetni. Ettől függetlenül nagyon jó olvasmány került a kezembe. Voltak benne számomra érdekes csavarok, illetve nem várt események.
Nagyon várom a következő részt, hogy mit és hogy vált ki belőlem.
A borító magával ragadó. Nekem van benne egy kis titokzatosság, egy kis különlegesség. Ám, örömmel tapasztaltam, hogy a sorozat további borítói is ennyire egyediek. :)

Egy kicsit jobban ki kellett volna bontani az egész sztorit és a karaktereket is. A történet sem igazán volt életszerű, túlzás volt. A karakterek is unalmasak.
Az viszont nagyon tetszett, hogy rövid, aranyos kis könyv, és a borítót is szerettem.

Nagyjából azt kaptam, amire számítottam, vagyis kicsit többet. A molyszázalék miatt már egy ideje halogatom ezt az olvasást, de nem bánom, hogy végül rászántam magam. Amolyan kellemes romantikus történet, aminek a hátterét az amerikai középiskolákra jellemző hangulat határozza meg, hiszen a főszereplő évek óta céltáblája a szivatásoknak. Szerintem a könyv összes hiányossága a rövidségéből adódik; hiányzik a kidolgozottság, amit egyébként megérdemelt volna a történet. Kellemes kikapcsolódás kedvelhető szereplőkkel, bár benne van a lehetőség, hogy ennél több legyen. Biztosan továbbolvasom.