A ​felfedező 81 csillagozás

James Smythe: A felfedező

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Néhány fős expedíció indul a mélyűrbe azzal a céllal, hogy az emberiség megismerje a Naprendszer legtávolabbi pontjait. A legénység tagja Cormac Easton is, akit újságíróként azzal a feladattal bíztak meg, hogy egy blogon dokumentálja az utazás eseményeit. Amikor azonban az űrutazók felébrednek a sztázisból, holtan találják a kapitányukat, és a Földi Irányítástól szigorú utasítást kapnak: bármi történjék is, a küldetést végig kell csinálniuk. A holttestek száma fokozatosan nőni kezd, Cormac pedig magára marad, és egyre elkeseredettebben küzd azért, hogy elkerülje, ami rá vár.

James Smythe klausztrofób sci-fije igazi különlegesség a műfaj kedvelőinek.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO

>!
GABO, Budapest, 2013
224 oldal · ISBN: 9789636897604 · Fordította: Pék Zoltán
>!
GABO, Budapest, 2013
260 oldal · ISBN: 9789636896850 · Fordította: Pék Zoltán

Kedvencelte 3

Várólistára tette 39

Kívánságlistára tette 23

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

fekiyeti79>!
James Smythe: A felfedező

Érdekes kis könyvecske ez, ami azzal kezdi, hogy egy „gyorstalpaló” keretein belül ismerteti a végkifejletet. Aztán egy különös szemszögből újra részesei lehetünk az egésznek, immár részletesen megismerve az eseményeket.
A fülszöveg és a címkék mindent elmondanak, ennek ellenére tartogat meglepetést a regény.
Ezeken felül csak spoileresen tudnék nyilatkozni, úgyhogy ennyi.
Nekem tetszett.

Joshua182>!
James Smythe: A felfedező

Szimpatikus nekem a szerző, több szempontból is.
Először is realisztikusan közelíti meg a világűrt, ahol nem feltétlenül az történik, amit az ember eltervez, a látvány és az utazás monoton, elromlanak dolgok, erősen limitáltak a képességeink odakint, és ezt remekül visszaadja a könyv.
Továbbá nincsenek illúziói az űrkutatással kapcsolatban sem, 2013-as megjelenés a könyv, és szinte már tényként közli, hogy a magáncégek fokozatosan átveszik a NASA és a többi hasonló intézmény szerepét, merész kijelentéseket tesz az iparág finanszírozási tendenciáiról, amik egyáltalán nem tűnnek légből kapottnak, még ha elsőre kissé groteszknek is tűnhetnek az űrben „mekis” kaját majszoló asztronauták, bár ki tudja..
A könyv igazi erőssége pedig a főszereplő fokozatos izolációnak kitett elméjének, illetve fizikai-lelki leépülésének egy anomálián keresztül történő, drámai módon való bemutatása, amiről nem mondhatok semmi többet, mert lelőném a poént. Olvasás közben viszonylag gyorsan kitalálható a csavar, de újabb és újabb, cselekményt meghatározó részletek felfedésével szerencsére érdekes tud maradni. Olvassátok, szerintem hangulatos és elgondolkodtató darab.

pat P>!
James Smythe: A felfedező

A borító egész egyszerűen telitalálat: igen, pontosan ezt kell várni a könyvtől. Klasszikus, minimalista kamara-scifi, erős hangulattal, kevés konkrétummal, egyértelműen az űrutazás emberi aspektusára fókuszálva.
Egészen érdekes élmény volt, meglepően olvastatja magát a történet, kíváncsivá teszi az embert, elkezdik érdekelni a karakterek, a történtek a másik szemszögből nézve. Még az „emlékezetes olvasmányélmény” megjelölést is megkockáztatom, bár részben az emlékezetes bosszankodások miatt.
Ezek miatt bosszankodtam főleg (mindegyik fél-fél csillag levonást ér):
1. Sok mindent alá lehet rendelni a mondanivalónak, de az alapvető fizikai törvények és valami minimális logika működését egy sci-fiben nem. (A test „emlékszik”, az agy nem? Ne már!)
2. A lélektani megközelítés nem egyenlő a parttalan, oldalakon keresztül húzott nyafogással.
3. A legvége, az meg mi volt? Ez kifejezetten sportszerűtlen, kérem.

Összességében: távolról sem hibátlan, érdekes, gondolatébresztő, és tényleg nem tudom, inkább rutinos fanatikusok vagy lelkes zöldfülűek figyelmébe ajánlandó-e.

38 hozzászólás
dwistvan P>!
James Smythe: A felfedező

Az alapgondolat jó. Bár katasztrófa regény is meg sci-fi is. De mindkettőből olvastam már jobbat is. Lassan kerekedik ki a történet. Az érzelmi folyamatok és belső motivációs világ történései, a küzdelem, a félelmek, a tanulságok jók lehettek volna ügyesebb tálalással. Összességében jó sztori volt, bár nyomot nem hagyott bennem.

Shanara>!
James Smythe: A felfedező

Ritkán tudom ennyire nehezen megfogalmazni a gondolataimat egy könyv elolvasása után, mint ennek a regénynek az esetében. (Ezt az állításomat megcáfolja, hogy egyre több hasonló írás akad a kezembe. :D) A történet a maga nemében egyedi, különleges, de nem egyszerű olvasmány. Alapból arra épít, ami az emberi természet sajátja, egyik legősibb ösztöne: a kíváncsiságra. Így ejti rabul a regény szereplőit a nagy kaland és ezzel fogja nem magának az olvasót a regény.
Igazán különleges a regény szerkezete, először mintha egy gyorsított felvételen nézzük végig a történéseket, majd utána nézőpont váltással minden részletében megismerjük az eseményeket. Kifejezetten erős a regény olvasóra gyakorolt hangulati hatása. Sok minden van ebben a könyvben és az alkalmazott nézőpont csak még különlegesebbé és erősebbé teszi az összhatást. Az olvasó megéli az emlékek és az igazság fájdalmát, az egyedüllét által keltett összes érzést, végigjárjuk a gyász és az elengedés összes fokozatát.
Nagy hatással volt rám a regény, szinte kifacsart, összetört. Akkor miért ennyire értékeltem? Mert volt valami, amit nem tudtam elfogadni, nehezen (vagy inkább egyáltalán nem) ment az időhurok és a linearitás egyszerre létezésének elfogadása és véleményem szerint a szerző sem igazán tudta ezt számomra elfogadható módon megmagyarázni. A másik ok pedig az okozott érzelmi hatás, amelynek eredményeként nem voltam önmagam és nem szeretek ilyen lenni, megviselt ez a történet. De a regény jó és nagyon egyedi, viszont nem könnyed nyári olvasmány, nem strandkönyv. Ami pedig a legfontosabb: egy kiadói sorozat első darabja. Kíváncsi leszek a sorozat további tervezett darabjaira is.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2013/06/james-smythe-fel…

VirusSouljah>!
James Smythe: A felfedező

A könyv itteni százaléka miatt kicsit félve álltam neki, viszont kellemeset csalódtam.
Most azon gondolkozom, hogy biztos nem értek valamit, mert szerintem ez egy kimondottan jó könyv.
Szinte végig a Moon című film járt az eszembe, nekem valamiért teljesen azt a hangulatot adta vissza ez a könyv.
Számomra végig élvezetes volt, még ha sejthető is volt olykor, hogy mi következik, mi lesz az okozat. Tetszett az egész megoldás, ahogyan a főhős szemszögéből (…) látjuk a dolgokat, ahogy vele együtt rakjuk össze a mozaik darabkáit, miközben csak tapogatózunk a sötétben. Ez az érzés végigkíséri a kötetet, én ezt értékelem is, eddig nem olvastam ehhez hasonlót.
A fantasztikus elemeknek is annyira reális a hatásuk, hogy fel sem merül a kérdés, hogy ez megtörténhet-e. Megtörténhet, méghozzá -például- így.
A borító telitalálat, leírja a könyv lényegét, a főhős lelkivilágát, érzéseit, körülményeit.
Meglepően tetszett, aki nem mert nekiállni, ne habozzon.

ppayter >!
James Smythe: A felfedező

"A regény alapötlete nagyon jó, de a kivitelezés lehetne egy kicsit kiforrottabb és a fordításban is akadnak anomáliák, ettől függetlenül A felfedezőt mégis érdemes elolvasni. Űroperából, akció-scifiből, divatos posztapokaliptikus vagy poszthumán regényekből elég sokat találunk magyar nyelven, ehhez hasonló, klasszikus űrhajós történetet, ami leginkább a régi galaktikás novellákat és regényeket idézi és egyúttal mégis teljesen kortárs, viszont nem nagyon.

Cormac, a magányba kényszerült űrhajós története nem csak a főszereplő szerint kívánkozik mozivászonra, de regényként is ott a helye a kategória egyik legjobbja, a Hold mellett, moziverzióban pedig még nagyobbat ütne. Bár a várt csupasz letisztultság hiányzik és valahol félúton lebeg a „normál” regények és a minimalizmus között, ahogy a borító asztronautája, vékony köldökzsinórral az életet adó hajóhoz rögzítve a barátságtalan világűrben, a realista űrutazás-hangulat a legtöbb sci-finél erősebben hatja át. A nem követhetetlenül nagy technológiai ugrás, a társakra utaltság és a magány kettőssége, a környező végtelen sötétség és a porszem-érzés és az, hogy ilyen távol otthonról a legkisebb hiba is végzetes lehet, mind olyasmi, amit a szerző jó érzékkel ad át az olvasónak – és pontosan ez az, a szokatlan felépítés mellett, amiért ajánlani tudom James Smythe első magyarul megjelent regényét."


Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2013/06/james-smythe-felf…

Dominik_Blasir>!
James Smythe: A felfedező

Így utólag már nem vagyok annyira biztos abban, hogy miért is szerettem volna olvasni A felfedezőt, de amikor belekezdtem, az utóbbi évek egyik legkellemesebb filmélménye, a Hold járt a fejemben. Talán a visszafogott, már-már minimalista hangulat miatt, amit ettől a regénytől is vártam – viszont nem kaptam meg.
Pedig James Smythe próbálkozik, nem is olyan rosszul. Mégis, a könyv első felét gyakorlatilag untam, annyira nem tudta megkedveltetni a főszereplőt (vívódásaitól, lelkében lezajlott folyamatoktól függetlenül), annyira nem éreztem azt a feszültséget, amit egyébként az érdekes alapötlet magában rejtett. Aztán a kötet második részétől már kicsit izgalmasabbá, hovatovább szórakoztatóvá váltak az események (nyilván bizonyos cselekménybeli történések hatására), de ezt még mindig kevésnek éreztem.
Mert lehetett volna belőle egy kultikus lélektani regény, egy erős karakterdráma, de még akár a Holdhoz hasonló lecsupaszítottan egyszerű, ám hatásos sci-fi is, csak valahogy a sok lehetőséget kihasználatlanul hagyta. Sajnálom, mert ott motoszkál bennem, hogy tud valamit Smythe, amiért érdemes rá figyelni… de egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy a regény külalakja sokkal jobban tetszett, mint amit benne találtam.
Cikornyásabban az ekultura.hu-n.

Kucsi>!
James Smythe: A felfedező

Számomra azért érdekes ez a könyv, mert ott kezdődik, ahol minden más sci-fi véget ér.
Az űrben egyedül lévő újságíró asztronauta, átéli a szabotázst, a súrlódásokat, sötétben van és az őrületben a megtörténtekről emlékezik, álmodik a halálig.
A másik érdekesség az, hogy példázza azt, hogy a felsőbb szint érdekei/döntései alapján bárki/mindenki FELÁLDOZHATÓ! Igy van ez korunkban, különösen ma az országunkban, Európában, a világban és ne kívánjátok,hogy példákat írjak. Nagyon érdekes könyv, biztos ezért fok hamarosan újabb kiadása megjelenni, így akár a régihez, akár az újhoz jó szórakozást, elmélkedést kívánok!

Norbert_Domonics>!
James Smythe: A felfedező

Elsőre nem tudom hova tenni ezt a történetet. Nem igazán ért váratlanul semmi, egyedül a cím, ami nem igazán takarja a művet. Nem sokat ír benne róla, hogy mitől is felfedező a „Felfedező”…inkább egy lélektani dráma, mintsem science-fiction, amit a borítóból és egyes leírásokból várnánk. A karakterek igazából csak vannak, nem sok vizet zavarnak, homályban maradnak, hiányosak a háttértörténetek, nem sok mindent tudunk meg róluk. Egyedül a főszereplő, aki nem marad személytelen.
A cselekmények lehetősége egy űrhajón, eléggé szűk, de azért történhetett volna több is a könyvben. Egy egyszerű szinte eseménytelen leírás, azonban át lehet érezni a helyzetet, legalábbis a többségét. Semmi különleges nem történik, nincs izgalom benne. Az egyetlen pozitívum, hogy az űrben játszódik, és a négy csillag az ötletnek szól, nem magának a műnek. Szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből.


Népszerű idézetek

ppayter >!

Amikor felfogtam, hogy sohasem fogok hazajutni – amikor egyedül én maradtam a legénységből, a többieket a sztáziságyukba dugtam, mint merev, vákuumcsomagolású akciófigurákat –, az első dolgom volt összeírni mindenkit, akit sohasem látok többé, hogy dagonyázhassak a tudatban, hogy pancsolhassak a hiányukban, ameddig csak tudok.

(első mondat)

7 hozzászólás
Jeffi P>!

Mindig azt mondtam, szerintem az a legszomorúbb abban, hogy lényegében abbahagyták a könyvnyomtatást, hogy nem tudtam megmondani, mennyi van vissza a sztori végéig. Mármint meg tudtam állapítani, de az érzés odalett. Imádtam, ahogy a lapok egyre fogytak a kezemben, ahogy megszorítottam és megtippeltem, mennyi idő kell, hogy a végére érjek. Imádtam a befejezést, amikor jól megcsinálták: imádtam a tudatot, hogy vége, mert így kell lennie. A vég a befejezés: önmagában is kielégülés.

244. oldal

csartak P>!

Ilyen mélyen az űrben nincs semmi. Csak sötét, mint az olaj, vagy a kátrány. Csillagokat sem látok. Ha már nem lenne eleve elcseszett minden, azon aggódnék, hogy valami el lett cseszve. Így viszont tobzódok a semmiben. Magamba szippantom.

27. oldal

Joshua182>!

Az élet legrosszabb pillanatai akkor jönnek, amikor a legboldogabb vagy. akárha az irónia kegyetlen üllője pottyanna a fejedre.

38. oldal

Kucsi>!

… kísérleti nyulak vagyunk, akiket felfedezőknek adnak el

128. oldal

Joshua182>!

Az űrben az ember ráérez a filozófiára, ráérez arra, van más is rajta kívül. Kinézel az égre – mert megszoktuk, hogy ami felettünk van, az ég –, de amikor a része vagy, akkor mi az? Semmi. Vagy minden.

28. oldal

Joshua182>!

Zéró gravitációban iszonyú dolog a hányás.

41. oldal

Joshua182>!

Gyengéd távozás; anyám mondta mindig, így szeretne elmenni.
– Szeretném, ha aludnék, és csak megtörténne – mondta, apám meg idézett valamit fiatalkorából, egy rocksztár levelét. aki öngyilkos lett.
– Jobb kiégni, mint elhamvadni. Én ki akarok égni.
– Örülhetsz, ha éppen pislákolsz – mondta neki anyám –, és ha felgyújtod magad, én öllek meg.

42. oldal

Joshua182>!

Ezt akarták: megint egy normális űrprogramot. A régi dicsőséges napok visszatértét.

92. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

J. D. Robb: Meztelenül a halálba
Bartos Zsuzsa: Töredezés
Agustina Bazterrica: Pecsenyehús
R. J. Hendon: Nightingale
Blake Crouch: Hamis emlékek
William R. Forstchen: Az utolsó nap
Justin Cronin: A tükrök városa
John Marrs: The One – A tökéletes pár
Stephen King: A búra alatt
Jozef Karika: A hasadék