Kutyák ​a rendelőmben 2. 95% 44 csillagozás

James Herriot doktor a legkedvesebb állatorvosom, és az egyik leghumánusabb állatbarát. Mindig nagyon nagy örömmel olvasom, és ajánlom sok szeretettel minden Földlakónak!

Mr. Herriot, azt hiszem, most egy darabig nem találkozunk, egészen el vagyok keseredve. Emlékszik? Olyan tizenkét évvel ezelőtt futottunk össze először. Igen, igen: véletlenül, abban a könyvesboltban, ahol megláttam a maga könyvét, a Kutyák a rendelőmben címűt. Azóta mindegyik írását elolvastam, végül most annak a kutyásnak a második kötetét is, és ezzel körbeértem. Most aztán nem tudom, mi legyen: kezdjem elölről az egészet, vagy hagyjam ülepedni, és majd később, néhány év múlva? Maga mit javasol? Hogy igyak meg egy korsó sört, aztán meglátom? Igaza lehet, ezt fogom tenni, s a korsót a maga egészségére emelem.

Tudja, irigylem magát, bár tudom, hogy ez nem szép dolog. Igen, a sikeres gyógyításokért is, de főleg amiatt, hogy maguknál ott Angliában azért állítanak szobrot valakinek, mert egy életen át lelkiismeretesen végezte a munkáját, közben meg könyveket írt erről. De persze maguk ragaszkodnak a bal oldali közlekedéshez is, és Angliában a skót hófajd vadászati szezonja augusztus 12-én kezdődik, még véletlenül sem 1-jén vagy 15-én. Szóval akadnak furcsa dolgaik. Nálunk is állítanak szobrot költőnek, írónak, és persze politikusnak meg hadvezérnek is. Ezeket aztán időnként arrébb viteti valaki, akinek nem tetszik, amit az illető írt, mondott vagy csinált. De a maga szobra mindig a helyén marad majd, ebben biztos vagyok. Mert maga jól kijött az emberekkel. Mindenkivel – és ez igazán megérdemel egy emlékművet.

De tudja, az hallatlan, hogy valaki, városi gyerek létére, huszonegy évesen, friss diplomával a zsebében megnéz egy állásajánlatot valami eldugott, vidéki kisvárosban, aztán ott ragad egy életre. Dolgozik, fizeti a diákhitelt, megnősül, gyerekei születnek, házat vesz, aztán épít egy másikat, és közben részévé válik a tájnak, ami rabul ejtette, hozzáidomul az emberekhez, helyi szokásokhoz, majd fogja magát, és meghódítja az egész világot a könyveivel. Pedig közben van világgazdasági válság, nagy háború, a Brit Birodalom összemegy, akár a samunadrág, jön a hidegháború, Közös Piac, Európai Unió, aszály, muszáj, száj- és körömfájás és ki tudja, még mi minden. Csak hát az állat nem vár, akár haszonra tartják, akár kedvencként, ha baj van, az állatorvosnak éjjel is mennie kell esőben, fagyban, tűző napsütésben, talpig mocsokban robotolni, s közben tűrni a gazdák okoskodását. Ezt bizony csak azzal a nyugodt derűvel lehet végigcsinálni, amellyel maga szemlélte a világot.

És tudja, mit irigylek még? Azt, hogy mindenhová magával vihette a kutyáit. Mert így bárhová kellett mennie, mindig volt magával egy darabka otthon. Ez a lényeg az egészben: az otthon. Talán azért olvassuk világszerte a könyveit oly nagy szeretettel, mert maga annyira otthon volt a saját életében. A kiadók persze huncutak! Egymás kezéből kapkodják ki a jogokat, aztán összevissza keverik a maga írásait, hogy más címen kiadhassák ugyanazt. De ez se baj, végül is csak olyasmivel lehet ezt megcsinálni, ami annyira jó, mint a maga történetei. Ez a második kutyás könyv is válogatás, úgyhogy megint találkoztam Trickey Wooval, Chippel, Magnusszal és a többiekkel. Még jó is volt így, olyan volt, mint amikor az út végén visszatekintve felidézi emlékeit az ember.

Hát minden jót, Mr. Herriot! Mindent köszönök! Gondolom, éppen tuberculin teszten vannak Helennel, s odaát az örök legelőkön kerülgetik a gulyát. Nem is zavarom tovább, megyek én is a dolgomra. Tudom, hogy hamarosan eszembe fog jutni megint, mert ebben a hónapban viszem oltatni a kutyámat a mi állatorvosunkhoz. Aztán, ha hazaértünk, megnézem, hogy a maga könyvei rendben álldogálnak-e a polcon. Tudja, az a legjobb az egészben, hogy onnan bármikor levehetem őket. Addig pedig: egészségére, Mr. Herriot!

Ezzel a könyvvel magamat leptem meg karácsonyra. A tervem az volt, hogy az év eleji szabadság alatt elolvasom.
Mivel ez az utolsó magyarul megjelent könyve állatorvosunknak, melyet még nem olvastam végül is úgy döntöttem, hogy minden napra hagyok egy – két történetet, hogy tovább tartson az olvasás.
Herriot állat és természet szeretete köszön vissza minden oldalról.
Szerencsére nem sok olyan történet volt, ahol az orvos nem tudott volna a kis vagy nagy házi kedvenceknek segíteni. Itt is akadtak humoros történetek bőven és ez még felejthetetlenebbé tett pár fejezetet.
Kedvencem a Clancyról szóló szösszenet lett, most már tudom mi az a diagnózis, hogy „nagyon élénknek látszott”, hisz mind a három állatorvos James, Tristan és Siegfried is megállapította.
Minden történetben volt, ami megfogott.
Nem szoktam újraolvasni könyveket, de azt hiszem ha vigasztalásra, felvidításra, fogok vágyni Herriot könyvek újraolvasása lesz a megfelelő gyógyír.

Most is James Herriot válogatását olvashatjuk különböző állatorvosi eseteiről. Gazda és kutya párosokat ismerhetünk meg, rájuk jellemző tulajdonságokkal, hiszen az író-állatorvos kitűnő emberismerő is. Néha mulatságos, néha szomorú emlékek, de mindig megértő, kedves, melegszívű, néhol önkritikus visszaemlékezések. Herriot olvasásakor ránézek a kutyáimra és meg vagyok róla győződve, hogy sokkal jobban meg kellene őket értenem…… Igazán sajnálom, hogy nincs több könyve amit olvashatnék, de egyszer majd újrakezdem őket.

A történetek többségével (ha nem minddel) találkozhattunk már A kutyák a rendelőmben első részében, illetve Az élet dicséretében, ettől függetlenül jó kikapcsolódást nyújt a könyv. Szeretem elképzelni Herriotot egy-egy lehetetlen történetben, igazán fantasztikus ember.

Ez az egy könyv hiányzott még ahhoz, hogy minden magyarul megjelent könyvét elolvassam, és most egy kihívás keretében erre is sort kerítettem. Mint kiderült, már minden történetet ismertem, mert – bár a borító nem jelezte – a többi könyvében megírt kutyasztorikat szedték csokorba, előszóval és kis írásokkal kiegészítve. De nem volt baj, hogy régről ismertem őket, mert így is jókat tudtam mosolyogni vagy szomorkodni rajtuk. Nagyon szeretem James Herriot könyveit, fő kedvencem az Állatorvosi pályám kezdetén. Mindenkinek ajánlom!!

Az első részt is nehéz volt értékelni, mert itt az élet írja a történetet, és a karaktereket. Úgy latom, nem csak nekem nem megy az értékelés. Nagy meglepetés nincs, ami az elsőből kinaradt, vagy kevésbé tűnt érdekesnek az ide szorult.

Jó és érdekes történetek, kellemes, olvasmányos megfogalmazásban. Szerethető vagy elgondolkodtató karakterek. Élvezetes olvasnivaló kicsinek, nagynak egyaránt. Legalább annyira szól az emberről, mint az állatokról, arról, hogy mennyire vagyunk rászorulva ezekre a szőrös, négylábú élőlényekre. Arról, hogy milyen fontos minőséget adnak hozzá az életünkhöz.

James Herriott nagy szerelmem, nem is tudok ennél többet-szebbet-jobbat mondani. Talán csak még annyit, hogy imádom a borítót, nagyon cukira sikerült. :)))))

Jobban tetszett, mint az első része, kicsit kidolgozottabbnak éreztem.