„Az ebéd elején folytonosan azzal a kérdéssel küszködött: hogyan viselkedjék? Ezért nem is szólalt meg. Nem tudta, hogy ezzel a csöndes viselkedésével meghazudtolja Arturt. Ruth bátyja ugyanis előző nap azt mondta családjának: meghív ebédre egy vadembert, de ne féljenek, majd meglátják, milyen érdekes vadember. Martin Eden most semmiképpen sem tudta volna feltételezni, hogy ennek a lánynak a bátyja ilyen árulást kövessen el vele szemben, amikor épp Martinnak köszönheti, hogy ép bőrrel szabadult egy igen kellemetlen bonyodalomból. Őt e pillanatban csak a maga ügyetlensége zavarta. Minden egyéb elragadtatással töltötte el. Először tapasztalta életében, hogy az ember nem csak azért eszik, mert éhes. Eddig nem törődött vele, mit eszik. Az étel az étel, gondolta. Ennél az asztalnál azonban az étkezésnek esztétikai szerepe is volt, itt szépségigényét is kielégíthette az ember. Emellett elmemozdító hatása is volt itt az étkezésnek. Ebéd közben olyan szavakat hallott Martin, amelyeket… (tovább)
Martin Eden 183 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1909
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Jack London életműsorozat · A Világirodalom Remekei Európa · Horizont könyvek Kriterion
Enciklopédia 1
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 47
Most olvassa 11
Várólistára tette 112
Kívánságlistára tette 44
Kiemelt értékelések
Tudtam, hogy teljesen más lesz, mint, amit Jack Londontól ismerek vagy megszoktam, és még így is lenyűgözőtt. Nagyon szép történet, az adott kor szereplőinek tökéletes bemutatása. Talán kicsit fiatalabban kellett volna olvasni, ez pont az a történet, ami egy önmagában kételkedő fiatalnak nagy lökést adhat. Nagyon szépen van végig vezetve ez az út, hogy honnan és merre, van értelme küzdeni, fel szabad-e adni a reményt? Én Ruthot nem szerettem, a végén se lepett meg a viselkedése. Az, hogy a történetnek ilyen vége lett, az meglepett, de nem érzem azt rossz befejezés lenne. Egy csillag levonás, mert a szociálisták, republikánusok annyira nem fogtak meg.
A matróz életből íróemberré válás nem egy egyszerű folyamat, főleg a főhősünk korában.
Martin fejlődéstörténete nagyon érdekes és elgondolkodtató volt számomra. A viszontagságok, a tanító út, amelyiken végig kellett küzdenie magát minden ember életében elérkezik, csak általában nem ennyire szélsőségesen. Megbirkózni a környezet elítélő, beskatulyázó szemléletével, megtanulni a hogyant és hinni a képességeinkben és a fejlődés lehetőségében.
Ajánlom mindenkinek!
Nehéz dolog értékelni ezt a könyvet.
Egyrészt, mert teljesen más, mint az összes többi Jack London könyv, másrészt pedig azért, mert folyamatosan bolyongtak közben a gondolataim.
Magamban hol büszke voltam Martinra, mert keserves munkával érte el, amit elért, máskor meg szántam szegényt, mert úgy éreztem, hogy bolondot csináltak belőle.
Ruth nem volt egy egyenes jellem, nem is tetszett, ahogy viselkedett.
A jellemfejlődés hatalmas volt, tanulságos, és követendő példaként állítható – lenne – sok kevésbé kitartó ember elé.
Felismerés, vágy, igények, tudatosság, tudásszomj, kitartás. Ezekkel a szavakkal lehet jellemezni e regényt.
Felismerés – társadalmi különbségek, melyeket le kell küzdeni.
Vágy – a tudás megszerzésére, mellyel előrébb juthat az ember.
Tudatosság – élete átformálásához. Martin végtelenül kitartó volt mindvégig. Munkabírása is csodálatra méltó. Szomorú, hogy a pénz értéke, megléte és mennyisége mennyire befolyásolja az életünket.
Az biztos, hogy nem ilyen befejezésre gondoltam…
Ez a könyv sok fontos gondolatot rejt, amiért érdemes elolvasni. Sok olyan ember jutott eszembe közben, akivel elolvastatnám… Én nagyon megkedveltem Martin Eden karakterét. Nagyon sok közös is van bennünk, ez biztosan hozzá járult. Rápillantottam, milyen fejlődésregényeket olvastam az évek alatt, és hát meg kell mondanom, messze ez volt a legjobb. Először levontam fél csillagot a vége miatt, de ha követem a szokásomat, akkor ez jogtalan, hiszen tele van olyan mély gondolatokkal, amiket hosszútávon magammal viszek. Én ezt a könyvet leginkább fiatalabb olvasóknak ajánlanám. Úgy érzem, én is épp jókor olvastam.
Érdekes, hogy a hsz-elők többnyire tizenéveikben olvasták. Én is.Nagy hatással volt az életemre. Mondhatni: ez a könyv jelentette az úgynevezett klasszikus gyerekkorom végét. És valami más kezdetét természetesen.
Az, hogy hová születünk, nem ok arra, hogy kik vagyunk. Elképesztő volt Martin fejlődése, akarata, tenni vágyása. Egész hamar túlszárnyalta a „művelt” embereket, akik megvetették pusztán a származása miatt.
Barátja halála után nem lelt társra. Hogy is tehette volna? Gyermekkori társai „vadállatok” voltak, puszta életösztönnel, az úri társaság pedig csak azokat szajkózta, amiket a fejükbe vertek. Nem tudta, hol a hazája, hol van az a közeg, ahol önmaga lehet, ahol tovább fejlődhet. De minek fejlődjön tovább, miért adjon ki újabb írást, ha senki nem érti, mit akar mondani? Az emberek kétszínűek, csak a látszatra adnak. (Persze tisztelet a kivételnek, de hát ők alig akadnak.)
Hasonló befejezésre számítottam, nem tudom, ekkora tudással hol érvényesülhetett volna teljes egészében.
Kedves Martin!
Régen nagyon szerettelek. Nem is emlékszem már rád, hogy mi történt veled, hogy miért is, csak arra, hogy nagyon is íróvá akartál válni (mikor először találkoztunk, akkortájt én is ezt terveztem, de én feladtam álmaimat), és itt látom, hogy csak fél csillagot vontam meg tőled. Felnőtt fejjel azonban újra kezembe vettelek, kemény szigorral szanálom a régi könyveimet, főleg, amikről emlék sincs, csak benyomások maradtak meg. A te benyomásod pedig igen erős volt.
Sajnos azonban nem éreztem, nem értettem azt, amit akkor. Kezdetben szívesen olvastalak, figyeltem sorsodat, de egyre inkább zavart a felesleges fájdalom a szerelemért, az írókra jellemző éhes, állhatatos kitartás, a soha fel nem adás. Csodáltalak érte, de őszintén szólva bele is fáradtam, hogy számodra ez az élet ennyire elfogadható.
Később azonban mégis változás történt, de úgy érzem, túl későn. spoiler Keserűséged fájt, ahogy szó nélkül fogadod a hozzád forduló arcokat, kezeket, a pofaviziteket, pedig spoiler. Sajnáltalak érte, mert érezhető volt, mennyire spoiler
Sajnálom, hogy a rólad írt regény nem ér fel az általad írt magasságokig, bár nem ismerhetem azokat a műveidet, de sejtem, hogy igazán jók lehettek, minőségi darabok. Gyászolom kicsit magamban azt is, aki voltam, aki anno úgy szerette Jack Londont, hogy több művét is beszerezte, és sajnos egyre többet tesz ki belőle (három ráadásul újraolvasás nélkül, az egynek elment-érzésre, gondolatra hagyatkozva távozott). Az állatosak talán megmaradhatnak, mert őket éreztem anno igazán kiemelkedőnek.
Sajnálom Martin, hogy ez a találkozás így sikeredett, hogy csillagokat is vontam meg tőled. Nem fogsz többé látni, ezt megígérhetem. Igyekszem, hogy jó helyre kerülj, mint a többiek. Hátha valaki más vesz a kezébe, aki jobban tudja becsülni a történeted.
Szeretettel,
Csilla
Az első oldal után biztosra vettem, hogy csakis öt csillagot adhatok annyira tetszik nekem ahogy ír. Aztán egy idő után, amikor megkezdődött a vegetálás, elkezdtem unni, és ugyanazt éreztem, amit a Mary Westmacott regényeknél, vagyis hogy túlságosan személyes az ügy, amitől nem sikerült elszakadnia. Persze akkor kénytelen voltam kicsit beleolvasni az életébe, és megnyugodtam, hogy most sem tévedtem. Egyszóval szerettem a történetet, értem és meg is értem, de nem vagyok biztos benne, hogy ezeket regényként kellene kiadni, mert a személyes érintettség miatt elveszik az arányérzéke, és szerintem emiatt nem méltó hozzá. Mondhatnám irodalmilag értékelhetetlen. Aztán amikor átbillentünk a holtponton megint nagyon élveztem az egészet, nem csak külön-külön a szép mondatokat.
A könyvek és az olvasás szeretete,
a gondolatszabadság iránti igény,
a képzelt és a való világok összeegyeztetésének szükségessége,
a saját meggyőződéshez ragaszkodás, akkor is, ha azért tanulni, küzdeni, nélkülözni, egyszóval: vesződni kell! A fejlődés szükségessége, mint egyetemes mozgatórugó értelmezése az egyének és a társadalmak szintjén egyaránt. Erről mind szól a könyv.
Különösen tetszett, ahogy a pénzt csere eszközként kezeli a főhős, nem pedig értékmérőként, azon írói ideál okán, ami szerint a munka alapja vagy a tudás alapja fontosabb-e egy adott közösségnek, és ezek milyen kölcsönhatásban vannak egymással? Mert míg az előbbit adják és (vissza)veszik, utóbbit elvenni nem tudják.
Mindezt hogyan kezelje egy családját vesztett fiatalember, hol van ebben a komoly játékban az ember, aki test és lélek, sőt szellemiség is egyben? Amit a XX.század elején az USA nyugati partján leírt valaki, az talán elgondolkodtat sok olvasót a XXI.század elején Európa keleti felén is. Számomra ez utóbbi (a tudás szükségessége) legalább akkora mondanivalója a könyvnek, mint a kitartás hangsúlyozása. Fiatal és régebb óta fiatal olvasóknak, sőt Kalifornia és/vagy San Francisco rajongóknak egyaránt ajánlom.
Népszerű idézetek
Én azonban én vagyok, és akkor sem változtatom meg az ízlésemet, ha az egész emberiségnek egybehangzóan más is a véleménye. Ha nekem nem tetszik valami, hát nem tetszik és kész. A világon semmi okát sem látom, miért kellene tetszést majmolnom, csak azért, mert embertársaim többségének tetszik valami, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha tetszenék nekik. Abban, hogy mi tetszik, vagy mi nem tetszik nekem, nem indulhatok a divat után.
Ezt a könyvet itt említik
- Guillaume Musso: Az éjszaka és a lányka
- Irving Stone: Matróz lóháton
- Jack London: A sárga sátán
- Lee Hays: Volt egyszer egy Amerika
- Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze
Hasonló könyvek címkék alapján
- F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby 84% ·
Összehasonlítás - Margaret Mitchell: Elfújta a szél 94% ·
Összehasonlítás - Virginia Woolf: Clarissa ·
Összehasonlítás - Erich Segal: Szerelmi történet – Love Story 84% ·
Összehasonlítás - Charlotte Brontë: Shirley 83% ·
Összehasonlítás - Irving Shulman: West Side Story 77% ·
Összehasonlítás - Colleen McCullough: Tövismadarak 92% ·
Összehasonlítás - Dragoslav Mihailović: Mikor virágzott a tök 95% ·
Összehasonlítás - Márai Sándor: Az igazi 90% ·
Összehasonlítás - A. S. Byatt: Mindenem 91% ·
Összehasonlítás