Alkoholmámorban… 15 csillagozás

Jack London: Alkoholmámorban…

„Jack London oly érzékletesen ábrázolja a kocsmák közösség(de)formáló világát, oly plasztikusan mutatja be az alkohol személyiség(le)építő hatásait, oly kézzelfoghatóan festi le saját testi és lelki kínjainak gyönyöreit, oly pátosszal értekezik a zsugorodó alkotói elme alkohol általi főnix-szárnyalásáról, oly mértékű odaadással magasztalja az alkoholizmus mindent felperzselő fenséges fertőjét, oly kívánatossá teszi az élet nevű halálos betegség éber nirvánában való átvegetálását, hogy az olvasó a végére kedvet kap mindezt a szörnyűséget saját irhájának mentése érdekében azonnal kipróbálni.” – (Hagymásy András kocsmográfus, a Prágai kocsmakalauz című könyv szerzője)

A sárga sátán címmel is megjelent.

Eredeti cím: John Barleycorn

Eredeti megjelenés éve: 1913

>!
Alinea, Budapest, 2012
240 oldal · ISBN: 9789639659872 · Fordította: Bartos Zoltán

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

KönyvParfé>!
Jack London: Alkoholmámorban…

Régen sok Jack London könyvet olvastam, de jó ideje már nem fogtam kézbe egyet sem. Nem is igazán tudom miért, hiszen fantasztikusan ír, kamasz koromban nagyon szerettem a könyveit. Egy kihívás miatt vettem ki a könyvtárból az Alkoholmámorban…-t, mert olyan könyvet kerestem, amit eddig még „nem végeztem ki” az írótól. A borítót elnézve nem igazán tudtam, mire számítsak. Azt hittem, vicces, humoros lesz, a fülszöveg is valami ilyesmit sejtetett. Ennek ellenére inkább ironikus, jócskán szarkasztikus.
Van benne egy nagy adag korrajz, egy csipet társadalomkritika, és persze a kocsmai adomák között feldereng az író képe is, ahogy az alkohollal való viszonyáról mesél. Szerintem nem ez London legjobb könyve, ennek ellenére hamar átrágtam magam rajta és kifejezetten szórakoztatónak találtam.
Valahol azt olvastam, hogy ez egy intelligens részegkönyv. Valóban az. Ajánlom!

BacchanteBlues>!
Jack London: Alkoholmámorban…

Ahogy az író is említi: a kocsmák varázsa leginkább abban rejlik, hogy azon a helyen hallhatók a legváltozatosabb élménybeszámolók a legkülönbözőbb emberektől. Sőt mi több, az ital idővel szintén önálló személlyé nemesül azáltal, hogy megszólaltatja azt a bennünk megbúvó lényt, aki merészen az őszinteséget gúzsba kötő normák arcába kacag. Ennek természetesen ára van, néha súlyos következményekkel jár. A könnyű hozzáférhetőségnek, illetve a kocsmák már említett közösségformáló képességének köszönhetően John Barleycorn mégis vonzó marad, és addig-addig csábít, míg végül ama bizonyos veleszületett hajlam nélkül is állandó társunkká válhat.

A Jack London történeteiből ismert kalandos, helyenként lesújtó, majd újra felemelő érzést nyújtó légkör ebből az írásából sem hiányzik, és a mámor ezer arcával kapcsolatos anekdoták olvasása közben eszembe jutottak saját borgőzös éjszakáim is. Ez a nosztalgikus hangulat jócskán hozzájárult az élvezethez: mintha ott ültem volna a törzshelyemen egy-két újonnan megismert ivócimborával, és ki-ki a maga pohara mélyére nézve elmerültünk volna az egymásnak néha tréfálkozva, bánatosan, ön-ironikusan, vagy épp túlzott hévvel előadott, keserédes emlékekben.

A vadon szava és a Martin Eden után szokatlan és üdítő élmény volt végiglapozni ezt a könyvet. Kellemes nyári olvasmánynak bizonyult, ami mellé néhány kellemes pohár borocskát fogyasztottam el (nem a poén vagy a hitelesség kedvéért, hanem mert épp volt belőle itthon… és ha van, hát el kell fogynia).

normanwilde>!
Jack London: Alkoholmámorban…

Jack London nevét ismerem régóta, bár a Martin Eden felénél nem olvastam többet tőle. Ennek ellenére mindig rokonszenveztem az íróval, mivel Hemingwayhez, Faulknerhez, Fitzgeraldhoz sem hasonlítható alkoholistaként ismertem, pláne miután elolvastam a Híres szerzők titkos életét. A könyveinek a témái eléggé hidegen hagytak, sajnáltam is, hogyha Bukowski vagy Hunter S. Thompson ilyen jó életművet körít alkoholizmusa mellé, London miért kutyákról ír könyveket. Amint megláttam ezt a borítót, tudtam, hogy megtaláltam azt a könyvét, amelyiket régóta kerestem. Ennyit bevezetésül.
Maga a könyv London alkohollal való kapcsolatát taglalja, fiatalkorától a mű megszületéséig. Amellett, hogy érdekes eszmefuttatásoknak lehetünk tanúi (minthogy szinte végig hangsúlyozza London, hogy nem szerette az alkoholt), eleinte egy rejtő jenői világ tárul elénk, matrózokkal, tengerekkel, verekedésekkel, kocsmákkal, és temérdek piával, mindez a 19. század végéből. Több mint 100 évvel később olvasva sokkal többet nyújt ez a szöveg, a kalandos történetek nem csupán izgalmat, hanem egy egészen más, még felfedezetlen világot mutatnak be. A kalandozásokból hazatérve kicsit elült számomra a történet, de mégsem tettem le egyszer sem megunva a könyvet. Az egyetlen idegesítő elem az önismétlés volt, amit az alkoholról mondani akart London, nagyjából az első 1-2 fejezetben megtette, onnantól ugyanazokat a megállapításokat ismételgette.
Az iróniának meg annyit, hogy épp egy szétrobbant sörös doboz tartalma ömlött a könyvre, ami miatt nem voltak hajlandók visszavenni a kötetet a könyvtárba.

chamichaze>!
Jack London: Alkoholmámorban…

Ez egy nagyon szomorú könyv volt, a vidám borító ellenére. Nem éreztem, hogy szívesen innék egyet hozzá.
Külön szomorú, hogy London mennyire kardoskodik a szesztilalom mellett, már nem érte meg, amikor bevezették, de valószínűleg nem úgy képzelte, ahogy elsült.

egyjokavet>!
Jack London: Alkoholmámorban…

Régen nagyon sok London könyvet olvastam, majd valahogy elfelejtődött. A borítót látva és egyik ismerős ajánlására olvastam az Alkoholmámorbant. Ezután több Londont olvasok.


Népszerű idézetek

loggol>!

Az alkohollal szemben érzett fizikai undortól sohasem tudtam egészen megszabadulni. De legyőztem. Még ma is újra és újra legyőzöm, valahányszor iszom.

3. oldal

csillagka>!

…mindenütt John Barleycorn* segített hozzá, hogy összebarátkozzak az emberekkel és mindent megtudjak felőlük. Majd eljön az a nagyszerű kor, amikor John Barleycornt a többi barbár szokással egyetemben száműzik az életből, de akkor más intézményt kell teremteni a kocsma helyett más gyülekezőhelyet kiagyalni az emberek számára, ahol idegenek összebarátkozhatnak és megtudhatnak mindent egymásról.

*ld angolul: árpa és kukorica (a szerk. megjegyzése)

88. oldal, 2012

loz>!

Ahhoz, hogy az ember éljen, s jól éljen, olyannak kell az életet elfogadnia, amilyen.

214. oldal, 33. fejezet (Alinea, 2012)

FeketeAlex I>!

Lába arra az útra lép, amely a sír felé vezet.

12. oldal

FeketeAlex I>!

Az isten rossz, az igazság csalás, az élet tréfa.

13. oldal

FeketeAlex I>!

Minél többet láttam az életből, annál inkább beleszerettem.

55. oldal

BacchanteBlues>!

Nemcsak hogy bármikor elérhettem, hanem még fejlődő értelmem minden érdeklődését is húzta, vonzotta. Az utcai újságárus, a matróz, a bányász, messzi országok vándorai – valahányszor összeültek, hogy gondolataikat kicseréljék, nevessenek, kérkedjenek, fölfrissüljenek, vagy elfeledjék a fárasztó nappalok és éjszakák egyhangú robotját, mindig az alkohol gőze lengett fölöttük. A kocsma volt az összejövetelük színhelye. Az emberek az asztal köré gyűltek, mint ahogy az ősember vette körül a pihenőhely tüzét vagy a barlang szája előtt lobogó lángokat.

7-8. oldal, 1. fejezet (Alinea, 2012)

FeketeAlex I>!

Olvastam reggel, délben és éjszaka. Olvastam az ágyban, az asztalnál, olvastam iskolába menet és jövet, olvastam a szünetek alatt, amíg a többi osztálytársam játszott. […] Mindenkinek azt mondtam: „Menj a csudába! Idegesítesz!”

31. oldal

FeketeAlex I>!

Anyámnak mindenféle elméletei voltak. Először is határozottan állította, hogy a sötétbarnák meg mindenféle fekete szemű emberi lény alattomos. Mondanom sem kell, hogy anyám szőke volt. Mélységes meggyőződése volt, hogy a fekete szemű latinok rendkívül érzékenyek, rendkívül ravaszak és rendkívül gyilkos hajlamúak.

20. oldal

FeketeAlex I>!

Te nem vagy alkoholista, sem iszákos, csak egyszerűen egy jó ivó, aki az évek hosszú során át jól kiismerte John Barleycornt.

10. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Duff McKagan: It's so easy
Douglas Stuart: Shuggie Bain
John Douglas – Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok
Irvin D. Yalom: Úton önmagamhoz
Kim Leine: Kalak
Yung Pueblo: Lehet könnyebb
J. D. Vance: Vidéki ballada az Amerikai Álomról
Michael J. Fox: Szerencsés ember
Lucien Aimé Duval: A gyermek, aki a holddal játszott
Charles Bukowski: Nők