Lover at Last (The Black Dagger Brotherhood 11.) 74% 16 csillagozás

Finally! Guys, you deserved it. Each other, the happinness…

Igen, vannak hibái. Igen meglehetett volna írni másképp, talán jobban is.
De nekem tetszett úgy, ahogy van. Q&B, a mellékszálak – Assail, Sola, Xcor, Layla…-, a testvérek felbukkanása… Bár kicsit keveselltem Lassitert…
És valóban nagyon cukormázas a vége, de néha olyan is kell :)(:

És ebben minden, de minden szeretetem és a fiúk iránt érzett rajongásom benne van.

(Spoileres olvasás közbeni helyzetjelentés: http://moly.hu/olvasasok/1805701)

Teljes értékelés: http://angelikablogja.blogspot.hu/2013/03/jr-ward-lover-at-last.html

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Megint egy elhamarkodott ítélet, kialvatlanul közzétéve. Hát egy álmatlan éjszakába került, de megérte. Ezt most szépen összerakta. Nagyon féltem ettől a könyvtől, mert ez ugyanolyan nagyon várt volt, mint Johné (igen a három fiú volt a kedvencem), és akkor csalódtam, bár nem elsőre. Most a hányingerkeltően cukormáznyálas véget leszámítva elégedett vagyok, de előbbi miatt csillagmegvonás jár. Érdekes, volt, jól szerkesztett, mindenki szerepelt a régiek közül nagyjából egyenlő arányban. Először is örültem, hogy elég tökös volt megírni. Féltem, hogy a prűd amerikai környezet befolyása miatt nem írja meg, vagy ha megírja, akkor nem úgy ahogy a többit. A Q&B szál nekem tetszett, szerintem így kellett lennie, és jó sokáig húzta. Ez is ilyen na végre könyv. A bastardök közepesen teljesítettek, bár Xcor és Layla kettőse még érdekes lehet. Assail még megjárja, de ez a Marisol kifejezetten untatott, Saxton meg too good to be true. Trezben látok még potenciát, ha valaha még lehet számomra érdekes a történet, akkor miattuk lesz, mert igazság szerint én ezt a könyvet olyan befejezés szinten vártam, nem tudom fel tudja-e még kelteni a kíváncsiságom később ennyire. A lesserek szinte meg sem jelennek, mondjuk engem nem is érdekeltek különösebben, de óriási baki egy sorozatban a gonoszt ennyire rosszul megírni. Aztán meg csak említésszinten felhozni őket, háború van vagy mi a franc. Ezt mindig felrovom Wardnak. Meg a véget, azt a rózsaszín lebegést, a túl happy endinget. Érdekelne, hogy írta meg azokat a jeleneteket. Homopornót nézett, vagy meleg barátoktól kérdezte meg vagy ő találta ki (erre tippelek)? Ennél is jobban érdekelne, mennyire tartja élethűnek a szexjeleneteket egy meleg pasas (sikositó). Hát farewell szerelmetes, gay madárkáim, remélem hallok még felőletek a későbbiekben. Már csak az a kérdésem, hogy ki tud-e még hozni valamit ebből a sorozatból. Remélem, mert a másikat erősen elcseszte.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Miközben próbálom összeszedni a gondolataim, épn a Don't stop believing-et üvöltetem, hátha jön az ihlet. Ugyanis még sose voltak ilyen vegyes érzéseim egy könyvvel kapcsolatban. Annyi minden van a fejemben, hogy az vmi hihetetlen…
Talán kezdjük a végéről. Először 3csillagot akartam adni, de a könyv vége annyira szép volt, végig sírtam az egészet, hogy nem tudtam nem többet adni 3csillagnál. De 3,5-nél többet mégse adtam. Hiába volt mesébe illő a vége, a könyv többi része kétségbeejtően rossz volt. Egy kisebb hősnek érzem magam, amiért, ugyan kihagyva a rengeteg, idegesítő mellékszálat, de elolvastam a lényeget. Ami nekem B+Q volt, nem pedig Xcor, Assail stb… Nem is értem, hogy gondolta a drága írónő, hogy ez így jó lesz… jobban tette volna, ha ír egy novellát a fiúknak, vagy nem tudom, egy kicsit nagyon elvesztek a sok mellékszál között. Alig beszéltek, néha pedig már szó szerint ordítottam a könyvvel, hogy „beszéljetek már őszintén egymással, a fene egye meg!”. Tehát igen, kicsit sok volt a mellékszál a könyvben, pedig egyébként ezek is érdekesek lennének, csak nem a sztori kellős közepébe írva, amikor végre, talán, történne vmi! Talán ha nagyon mazochista kedvemben leszek, elkezdem még egyszer a könyvet, de úgy, hogy elolvasom minden sorát.
Összességében tehát az egyik szemem sír, azért mert én egyáltalán nem így képzeltem el az ő könyvüket és szerintem sokkal jobban meg lehetett volna írni (plusz kicsit morcos vagyok, hiányolom a nevüket a másik hátán), a másik pedig nevet mert végre megtörtént a csoda nemtom' hány könyv után.
De azt azért hozzá kell tennem, hogy annyira leírta magát nálam a sorozat ezzel a résszel, hogy az vmi hihetetlen. A Megbosszult szerető óta számomra nem volt az igazi a sorozat, így tehát úgy gondoltam hogy na majd ezzel a résszel újra belopja magát a szívembe, de sajnos nem így lett. Sajnálom, hogy így elrontotta Ward néni :(

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hol kezdjem. Nagyon nehezen kezdtem el olvasni, mert szinte már az első jelenetekből kiderült, hogy ez a könyv nem az, amit vártam. Sokáig szenvedtünk, mert bár a fiúk története érdekelt, de ez a rengeteg mellékszál a sok új szereplővel egyáltalán nem tudott lekötni. Túl sok volt belőlük, és kétségbeejtett, hogy hamarosan már csak róluk fogok olvasni, és a testvériség már csak néha-néha felbukkanó szál lesz.
Valamint nem értettem mi történt Warddal, vagy magával a történettel. Vagy Ward változott meg, vagy a szerkesztők húzták meg az összes fejezetet, de annyira rövid volt egy-egy szakasz, hogy mire elkezdett igazán beszívni az adott jelenet, hirtelen már másikban voltunk, és tipikusan Qhuinn és Blay jelenetei voltak a legrövidebbek, és mindig, mindig rosszkor szakította meg őket egy Assaillal vagy egy Trezzel vagy ami rosszabb egy Mr. C-vel…
Nem fogott meg egyik új szereplő sem. Assail erősen Rhev koppintás, de nekem Rhevből egy van és nem több, és senki sem fogja soha átvenni a helyét a szívemben, bármennyire is próbálkozik. És nem nagyon érdekelt a Sola szál sem, valahogy a régi idők romantikus vámpírsztorijait idézte fel bennem, nem tetszett.
Trez és iAm, na hogy őszinte legyek, őket sem ilyennek képzeltem azokból a jelenetekből, amikben eddig szerepeltek. Annyira átlagosak… ennél valami elképesztőbbre, valami hihetetlenebbre, valami furcsábbra, valami érdekesebbre vágytam. Amit kaptam egy menekülő Trezt, aki mindenkivel lefekszik, majd találkozik egy kiválasztottal és beindul az enyém vagy reakció… juhé…
Xcor sem tetszett most. Tudom, hogy az előző részben is azt írtam, hogy nem tetszettek meg, de ehhez képest, akkor nagyon is jók voltak (mármint a Bastardok). Xcor annyit nyávogott magában, hogy megörültem tőle, és bár a végén az a Layla-s jelenet jó volt, de ha Xcor ilyen nyávogó gép marad végig, akkor annyira nem leszek oda ezért a szálért…
Layla: hát nem kedveltem meg. Még mindig olyan semmilyen nekem. ott üldögél a kis szobájában és egész nap nem csinál semmit, ha meg valaki bemegy hozzá, azt meg elküldi… nem csoda, hogy nem találta meg a helyét a világban… szerintem még most sem találja, és csak és kizárólag Qhuinn miatt örülök a babának.

Na és a lényeg, amiért annyira vártam ezt a részt. Qhuinn és Blay! Nem, nem pont így gondoltam ezt az egészet, de imádtam. A könyv felétől előhozták belőlem a szétizgulom magam értük, ver a szívem minden jelenetüknél dolgot, és ez a lényeg. Igen, sok problémájuk a hiányzó őszinte beszélgetések miatt alakult ki, de szerintem Qhuinnek kellett ez az idő, hogy megérjen, hogy felfogja, és elfogadja magát és a múltját is. Az ő története gyönyörűen végig van vezetve, és bár sokak szerint nyögvenyelős és időhúzós volt ez a részeken keresztül tartó Q-B szál, szerintem ez így volt rendjén, és legalább annyira örülök nekik, most hogy révbe értek, mint Qhuinn, amikor Blay közbevágott, és azt mondta igen :D (jaj, hogy az mennyire giccses jelenet volt, mégis mennyire imádtam :D )

Összességében a sok egyéb, számomra érdektelen szálat kivágva, bent hagyva a lényeget, én négy és fél csillagosnak értékelném. A sok idegesítő mellékszálra úgy 2 és fél csillagot adnék. Ha a kettőt összerakom az három és fél lenne, de mivel túlestem már egy csak a fiúk és egyébként tetsző jelenetek újraolvasásán, így végül nem tudok most annyit adni, megkapja a négy csillagot, de ajánlom Wardnak, hogy amit nyilatkozott az tényleg úgy legyen, és a következő köteteknek tényleg a testvériség egy-egy tagja legyen majd a főszereplője megint!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Megfogadtam, hogy majd a magyarhoz irok egy hosszabb ertekelest (ha kijon), de mivel friss az elmeny kikivankoznak dolgok. Eloszor is szerintem remekul felepitett konyv volt, mondom ezt ugy, hogy sokszor bosszankodtam, hogy egy-egy Qhuay jelenet felbe lett szakitva, mert Trez, Assail, Layla-Xcor szalon olyan tortenes volt, amit feltetlenul kozolni kellett velunk olvasokkal. Ugyanakkor kesobb belattam, hogy az ’izgalom’ fokozas miatt szukseg volt erre. Kulon szerettem a magamban beszelek dolgokat, mert igy kicsit ugy ereztem, hogy belelathatunk a szereplok fejebe, erzesvilagaba (sok helyen hianyolom ezt egyebkent, pedig igy sokszor egyszerubb lenne megerteni egy-egy szituaciot, hogy az adott szemely miert is cselekedett ugy ahogy).
Vishous konyve volt az ebben a sorozatban, amit erzelmi hullamvasut jelzovel titulaltam. Blay es Qhuinn eseteben nem is annyira konyv ilyen, hanem maga a paros. Mar a felbukkanasukkal igazoltak ezt, ahogyan a szemem elott nottek, es ertek, hogy itt bizony nem maga a konyv lesz hullamvasut, hanem a boldog befejezesig megtett ut. Es szerintem erre Ward zsenialisan felkeszitette a nepet a tobbi konyv altal, ahogy ott vegig vezette a fiuk evodeset egymassal szemben. Ugye ott is jelen voltak a nem beszelunk reszek, a tuzes pillantasok, perzselo jelenetek, es felbe maradt parbeszedek vagy eppen ’aktusok’. Igy ezek alapjan en nem erzem, hogy kevesebbet kaptam volna a fiuktol, mint amit vartam. (Talan vartam egy picivel tobbet: 1-1 nevet a masik hatara, de nyilvan ez olyan dolog, ami kesobb potolhato.) Nagyon kedvemre valo volt az ahogyan Qhuinn ferfiva erett a tortenet folyaman, fel merte vegre vallalni a valodi enjet, es megnyilt Blay elott. Sokkal inkabb ereztem ugy, hogy ez az O konyve volt, mint kettojuke. Persze Blay szerepe vitathatatlan a tortenet folyaman, de O mar elerte azt a fejlettsegi szintet nagyjabol John konyvenel, ami kell ahhoz, hogy megfelelo tarsa legyen Qhuinnek. Persze voltak evodesek az O reszerol is, de sokkal inkabb az osszetort szive miatt… Az, hogy a vege egy amolyan rozsaszin cukormazzal bevont kis valami lett en nem banom, inkabb olvadtam tole, mint sem bosszankodtam.
Saxton ’felreallitasaval’ csak annyi bajom volt, hogy vegul is megkedveltem a sracot, es noha onkent dontott ugy, hogy o ebbol kiszall, azert egy arnyalatnyival tobb reakciot vartam volna. Az oke, hogy nyilvan nem mer egy olyan fenyegetes utan fellepni az unokatestvere ellen, mint amit kapott, de pl. Blaynek tisztan kiadhatta volna a duhet vagy a csalodottsagat, de ez is olyan reszletkerdes, amire nem tudhatjuk, hogy a jovoben Ward meg mit rendel melle.
Aminek kulon orultem meg, hogy meglehetosen sokat szerepeltek a Testverek, arrol nem is beszelve, hogy engem mar Zsadisttal megvett maganak a konyv, utana meg V es Rehv tobbszori felbukkanasa csak hab volt a kis tortamra. Wrath-t soha eletemben nem kedveltem meg ennyire, mint itt. Egy vegtelenul modern es igazsagos gondolkodasu embernek tartottam eddig is, de az, ahogyan kiallt az elit ele, ahogyan probal uj reformokat bevezetni, es ahogyan a testverekkel banik ezekkel egyre tobbet no a szemembe, es egyre fenyesebb kis pontja lesz a koteteknek.
Amit egyelore meg izlelgetnem kell magamban az Assail es Sola szala. Az o esetukben erzem azt, hogy ahogy fel van vezetve, ahogy ki van epitve, mintha Wardnak pokolian hianyozna Rehv es veluk probalna potolni. Persze Assail a nyomaba sem er, de nagyon sok jellemvonasa ot tukrozi egy halvanyabb kiadasba, arrol nem is beszelve, hogy Sola folytonos emlegetese mint bergyilkos mindig Xhex-et jutatta eszembe…
Layla&Xcor: Erleljuk. Konyorgom meg egy kicsit erleljuk. Noha Layla ebbe a reszbe elerte, hogy vegkepp lemondjak rola, es ne kedveljem egy szemernyit se, ennek ellenere nagyon sokat varok az O parosuktol. Xcort egyre jobban kezdem megkedvelni/megszokni, de ugy gondolom, hogy ez a vegletekig szenvedos enje inkabb hatrany, mint elony. Pont emiatt kell oket meg erlelni. Laylanak is sok tanulni valoja van meg, de Xcornak megtobb.
Trez…draga Trez. Rettenetesen fel voltam keszulve, hogy ove lesz a kovetkezo konyv, gyanitom azert is mert melysegesen vagyom arra, hogy tobbet tudjak meg rola. A multjarol, az erejerol, a hatarairol stb. Nem mondom, hogy minden resz tetszett vele, de ugyanakkor ugy erzem, hogy egy kicsit a kivancsisagom enyhitve lett.
Es vegul akirol nem akartam szolni am megis muszaj: Havers… OMFG!!!! Eddig sem volt a szivem csucske, de olyan melysegesen meggyuloltem most, hogy meg az x. oldal utan is puffogtam azon, ahogyan Laylaval bant…egyszeruen…ÁÁÁ nem talalok ra szavakat.
Es akkor jojjon aminek jonnie kell…sokat agyaltam, hogy vajon hany csillagot is er ez nekem vegul, de ugy dontottem, hogy abszolút nem csalodtam, azt kaptam –tobbnyire-, amit szerettem volna, ugyhogy 5/5*.

Hogy egy roppant gyenge hasonlattal éljek, Ward könyvei kicsit olyanok nekem, mint az ementáli sajt… csupa lyuk, de azért baromira szeretem. Ebben a könyvben viszont több volt a luk, mint a sajt, és ez azért már erősen befolyásolta az élvezeti faktort.
Először is… nem vagyok az anális szex szakértője, de én is élnék a gyanúperrel, mint sokan mások: síkosító! :-P Mondjuk ezen annyira nem akadtam fenn, szerintem Ward hetero jelenetei sem épp valóságszagúak (vagy csak én csinálok valamit rosszul:-D), de mindenesetre nálam nem ezen állt vagy bukott a könyv.
Ami inkább zavart… Láttam, hogy mások is írták, és egyetértek: tényleg rossz a könyv szerkezete – rövid fejezetek rosszul időzített, hirtelen vágásokkal. Nekem mondjuk pont bejöttek a mellékszálak – kivéve Mr.C., komolyan, még nem találkoztam olyannal, akit érdekelnének az alantasok, de az Omegát ellenben lehet nem ártott volna hatásosabban bedobni, ha már ő a főgonosz…sőt, ha már itt tartunk, a Scribe Virgint is rég láttuk. Viszont a mellékszálak mellett valahogy nem éreztem, hogy Q&B elég időt kapnának, ha már egyszer ők a „fő szál”. Hiányoltam valami komolyabb cselekményt is… alig történt valami ebben a könyvben, ami a sorozaton átívelő sztorit illeti.
Számomra ez a sorozat leggyengébb kötete, de ennek ellenére vagy épp ezzel együtt is, még mindig tetszett. Sokáig gondolkodtam valami frappáns magyarázaton, de nem jut eszembe semmi (illetve csak további nyomi ementáli sajtos hasonlatok, amitől megkímélnék mindenkit). Szeretem ezt as sorozatot, és kész :-)

Vegyes érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Egyrészt a történetek (történetek mivel több szálon futó cselekményről van szó) érdekesek, és nem különböznek a szokásos Ward cselekménytől. Ami fura, hogy ezek a szálak végül nem futnak össze, és mindegyik egyformán hangsúlyos, nem igazán válik ki a fiúk története, talán csak annyiban, hogy az ő történetük oldódik meg a végén. A könyv szerkesztése szörnyen rossz. A vágások túl gyorsak, és ahelyett, hogy fenntartanák az érdeklődést állandóan kizökkentenek, mert a 8-10 oldalasra szétszabdalt részek sokszor üresjáratok, vagy nem előre vivő belső monológok sokasága. Például 44. fejezet: Qhuinn felkel, majd elfilózgat a fürdőszobában a borotván, meg a pirszingjein. Ezek után átballag Laylához, kinéz az ablakon, megbámulja Payne-t. Majd leballag a konyhába. És jön a 45. fejezet, ami már Assail történetéből egy villanás. A könyv vége felé ez javul, és bár szétszabdalt marad, de legalább többször ugyan az a szál folytatódik, ami sokat segít a dolgokon. Nekem hiányzott a könyvből a humor. Talán egy helyen jelent meg, a szokásos egymás ugratása a testvérek között.
Már egy ideje olvasok m/m regényeket, és lassan azt is meg tudom mondani pusztán a szexjelenetből, hogy az írónak van-e bármilyen személyes tapasztalata, vagy nincs. Nos Ward a nincs kategóriába tartozik, és nagyon nincs tisztában a férfi test tűrőképességének határaival sem. Ettől függetlenül még elnézném az anatómiai nehézséget, ha az érzések igazán átjönnének, de valahogy csak halványan szűrődnek át, a Wardtól megszokott robbanás helyett. És itt csak a fiúkról írhatok, mert vannak egyéb szexjelenetek is a könyvben, de azok mind az érzelemmentes „nevére sem emlékszem” kategóriába tartoznak.
Összességében, némi szabás varrással, és oldalszám csökkentéssel ennél sokkal pörgősebb történet is kerekedhetett volna belőle, de azért kell adni a könyvnek egy esélyt.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az alantasok unalmasok, de kellenek, mint a feleslegesnek gondolt mellékszálak is, Trez, iAm. Az, hogy miért, a következő könyv kell hozzá, A KIRÁLY. A kivagott jelenetek feltűnőek. Hol van Blay és Saxton szakïtasa (foghíjas leírás), innen sokan említik, hiányzik Saxton dühe, részletesebben akarják olvasni. Párzási ceremónia, Blay neve Qhuinn hátán? következő kötetben, a Királyban lesz. Nincs Saxton nézőpont, valamint John is keveset szerepel, John nem kapott magyarázatot, arról, hogy Qhuinn miért is lép be a testvériségbe, emiatt sokan csalódottak, hogy ő is kevés szerepet kap. Thor is eltűnt egy idő után. Layla nekem fejlődött, emberibbé vált, Xcor tényleg sokat nyavalyog. De ott is a DRÁMA A LÉNYEG, az, hogy már NINCS VISSZAÚT, nem lehet jófiú. A királyban ő is hangsúlyosabb szerepet kap.
Blay Laylának segít, holott annak a látványa is fáj neki, itt eg ez a dráma lenyege.
Qhuinnél az a lényeg, hogy nem merifelvállalni Blayt, FÉRFIVÉ KELL VÁLNIA, értékesnek kell tartania magát. Blaynek meg be kell látnia, Qhuinn tud fejlődni, mert nem ismeri snnyira, mint hiszi. Tömören Qhuinn története: értéktelenből értékes férfi.
Luchas. Remélem, ő és Saxton :) unokatestvérek mondjuk, nem tudom, hogy lehet-e
Luchas, azzal, hogy visszatér, még gyógyulnia kell, de öröklés révén, joga van elfoglalni apja helyét a tanácsban később.
Assailt nem értem, mitől kedvenc. hogy mindkét félel üzletel valaki, le se tojom, az ilyeneket kivégzik. Talán nála az a dráma, hogy mindkét féllel lepaktál, Rehv helyére pályázik.
Az alantasok jelenetei arra utalnak, HOGY VALAMI NAGY DOLOG KESZÜLŐDIK, Qhuinn megtudja, hogy Lash mit tett, ő is bajban van, lesz a jövőben emiatt.
Scribe Virgin, Omega, Lash, Mhurder, sokan hiányoznak a könyvből. Ők visszatérnek, A királyban. Ez a könyv most arról szólt, hogy készülődnek egy nagyobb dobásra az ellenség részéről. Kiegészítő:
Fontos szereplő Saxton apja, és egy lezajlott telefonbeszélgetés. Nyilvánvalóan Qhuinn apjának halálával Saxton apja lett a vezető, és ő is nagy bajkeverő a háttérben, mint az kiderült. Ez a jelenet rejtjelezve van, nem árulom el, melyik részben, a nevét sem írják le. Saxton a szakítást úgy dolgozza fel, hogy lefekszik mással, ez mutatja azt, hogy mennyire szereti Blayt még mindig, és hogy mennyire fáj neki. Ez egy védekezési mechanizmus, megpróbál felejteni, de nem tud. Az a mondat, ami arra utal, hogy majd szőkét és barnát választ, utal arra, hogy a lelke mélyén ez egy utolsó esély, hogy visszaszerezze így Blayt, hogy mással lefekszik, hátha felfigyel rá, vagy féltékeny lesz, valami érzést csaljon ki a szeretett férfiból, hogy ő is ÉRTÉKES legyen, na meg azért is, hogy Qhuinnek is hátha így betehet, aki még mindig féltékeny rá. Qhuinn bocsánatkérése is nagyon megható rész, már aki érti, hogy ehhez micsoda jellem kell.
Phuryt meg nem értem, minek pattog, ha hagyta hogy Layla és Qhuinn, meg a többi kiválasztott csak úgy hentereghessenek. Addig meg mit csinált? Ez is lesz a következő könyvben, A királyban.
A könyvhöz kell a következő könyv, A KIRÁLY, hogy megértsék azok, akik lejáratták olvasás közben a könyvet. Most sok szál érthetetlen, de sorra derülnek ki a jelentéktelennek gondolt részletek.
Trez fontos lesz később a trónért vívott harcban, egy bizonyos dolog miatt. Butch könyvét is vissza kell olvasni, hiszen, Wrath leszármazottjaként neki is joga van, és több joga, mint Xcornak és Treznek a trónra.
A szexjeleneteknél nagyon trükközött Ward, behalok azon, hogy kipontozta a segg szót. Talán azelőkészület olyan, mint a vámpír nőknél, nem kell kenes, óvszer. Ismétlem önmagam, NEM KELL, a történet szempontjából irreleváns, ezt minden angol blogban hangsúlyozzák. Egyébként lehet, hogy volt, mindenesetre előnedvvel is lehet előkészíteni a partnert a melegeknél.
Sokkal többet akartam Blayból, ő és Luchas a legnagyobb kedvenc. Megható könyv, a vége mesés, Titanic, meg szépség és a szörny, netán hamupipőke? Nagyon ismerős.
Sokszor úgy éreztem, Blay jobban eltalált, mint Qhuinn, édes. Ward megerősítette, hogy valóban Blay a fontosabb, az ő érzései szempontjából kellene inkább figyelni Qhuinnt, úgy jobban érthető Qhuinn viselkedése. Említettétek a kommunikáció hiányát a két fiú között. Hát pont ez lenne a dráma lényege, hogy szeretik egymást, mennyit szenvednek a másikért, így OSTOROZVÁN magukat, félnek a másikkal szembenézni, nem állnak rá készen a szembesítésre, mert mindig félreértés ott van kettejük között.
Qhuinnél az, hogy féltékeny Saxtonra, ami mindig ott lesz benne, Blaynél meg az, hogy Qhuinn nem meri felvállalni az érzéseit. A kielégítetlen jelenetekkel is ezt a fajta drámát akarja ábrázolni. Mennyire odavannak már egymásért, hogy már nem sokáig bírják a feszültséget, ami előbb-utóbb ki fog törni belőlük, nem sok kell már hozzá, hogy egymásnak essenek, mindennek ellenére.
A végénél is az a megható, hogy Qhuinn FELVÁLLALJA, NEM SZEGYELLI Blayt, tökös lesz. Öltönyt hord, de azert a piercingeket visszateszi, NEM TAGADJA MEG MAGÁT, ELŐRE NÉZ. Qhuinn balesete, amikor megmenti Z-t, az annak ábrázolására van, hogy Qhuin MENNYIRE JELENTÉKTELENNEK és értéktelennek tartja magát, és ezt csak úgy tudja kompenzálni, hogy folyton fel akarja magát áldozni más helyett. Nem a hősként szóló tündöklésről van szó, a repülőgépes balesetnél.
A szakításuk a végén eléggé nyakatekert, ott az lenne a dráma, hogy a gayoknál, aki olyat mond, hogy igaz, hogy lefeküdtem veled, de még nem vagyok meleg, az olyan, mint belerúgni egy kivert kutyába. Megalázó, sértő annak, akinek mondja.
A végén, azzal a gyűrűvel, amit Blay Qhuinnek adott, kifejezi, mennyire szereti, mennyire fontos, és hogy csak ő számít, csak előre nézzen, ez a gyűrű egy jelkép, a legelső prológust kell ehhez is olvasni. Nagyon megható az a jelenet, amikor Luchas tette miatt Qhuinn mégis megbocsát, ez is nagyon drámás jelenet.
Sokan úgy szidják itt, hogy nem értik a jeleneteket, se a könyvet. Ez egy ÁTMENETI KÓNYV, itt indulnak be a dolgok. Négycsilagos könyv, a hiànyérzetek miatt, a kivagott jelenetek, és a felesleges szereplők, kiválasztottak, Trez és Iam miatt. A következő könyv A KIRÁLY, Wrath, Beth és a baba, de biztosan megy a harc a trónért, szóval, Trez is szerepel benne. Az, hogy a könyv átmeneti, úgy értettem, hogy kell hozzá visszaolvasni, és úgy érdemes elolvasni, hogy már a kezünkben van a következő könyv, A KIRÁLY. Sokaknak ezért unalmas, nem értik, hogy gondolkodni kell sok jelenetnél, nem érzik a könyv hangulatát, sem a szereplőket.
Nem értem mi visz rá itt titeket erre az egészre, ha a jelenetek masról szolnak? A burkolt, nyílt fenyegetéseket, amiket kapok egy bizonyos csoporttól, emberektől kaptam, mind elmentettem, amennyiben ezzel kell védjem magam. Neveket sosem mondtam, sosem említettem, és ha egyetlen ember is MAGÁRA VETT valamit, akkor nyilván VAN SZÉGYELLNIVALÓJA. Az olvasás közbeni spoilerezés miatti lejáratás, és az a pár ember, akit ez a vélemény befolyásol, megérdemli, önmagukat minősítik ezzel. Lehet, hogy kitesznek, de más fórumokon való zaklatásokat sem szoktam tolerálni. Jelzőket nem raktam senkire, nem tartok senkit gyengeelméjűnek, mégha úgy is tűnik, én azt mondom, hiba első felindulásból értékelni, olvasás közben egy könyvet! Aki teheti, várja meg a magyart, és a következő könyvvel egyszerre olvassa el.

Halogattam az értékelés írását, mert egyszerűen úgy érzem nem tudom jól összefoglalni mit is érzek a könyvvel kapcsolatban. Tetszett is meg nem is. Mégiscsak testvériség és Qhuinn és Blay. Már régóta vártam az ő történetüket és nem pont azt kaptam, amire számítottam.
Engem nagyon zavart a csúnya beszéd, a rengeteg szleng. Beleolvastam a többi részbe is angolul és le a kalappal a fordító előtt, hiszen igazán remek munkát végez. Szerintem ez is jobban fog tetszeni magyarul.
Maga a történet végül is nem volt rossz, bár az alantasokat már nagyon unom. Az ugrálások már az előző könyvben is zavartak, ebben szintén. Mikor kezdett volna érdekesebb lenni akkor átugrottunk valami olyan cselekményre ami nem is nagyon érdekelt.
Qhuinn és Blay szerepelhetett volna többet is. Várom már, hogy meglegyen magyarul is, hátha úgy jobban fog tetszeni.