The Return of the King (The Lord of the Rings 3.) 3 csillagozás

Az utolsó kötetben Tolkien először darabokra töri a szívem, aztán ugrál rajta. Ha egyet kérdezhetnék tőle, az lenne a kérdésem, hogy miért rombolt le minden csodálatos birodalmat, amit létrehozott, és miért ér szomorú véget (így vagy úgy) minden szereplője, aki pedig úgy megérdemelné, hogy boldog legyen. Én sem szeretem, amikor a „jó” maradéktalan győzelmet arat a „rosszon”, és aztán élete végéig csak makraméval és gyermeknemzéssel fogalakozik, de nem sok ez egy kicsit, hogy Középfölde összes győzelme csak ideiglenes, és a végén úgyis mindenki meghal, minden várost elhagynak, a tündék elhajóznak és lekapcsolják maguk után a villanyt, és csak az uncsi emberek maradnak, se gyűrűk, se entek, se gonosz árnyak – tisztára, mint az ún. „életem”, hát cseverből vederbe, köszönöm szépen.
Szóval először Gondor ostromát pityergem végig általában („Gandalf legyőzte!” „Éowyn legyőzte!” „Théoden meghalt!” „Jön Aragorn!” ésatöbbiésatöbbi, ennyi hősiességet és pátoszt egyszerűen nem bírok elviselni), aztán hogy végre beszenvedték a Gyűrűt a Katlanba, aztán hogy persze-persze, de most már a tündék el fognak húzni, aztán hogy jaj a Megye, és a tündék (és Gandalf!) tényleg elhúznak, és utána még ott van a Függelék, basszus, ahol persze még Aragorn és Arwen* vége is részletezve van, biztos ami biztos, de előtte még párszáz törpöt is lekaszabolnak az orkok, és ezek után könnyű szívvel, hogy „milyen jó kis könyvet olvastam”, széles mosollyal az arcomon vessem bele magam a saját fizikai valóságomba… aha. És ezen nem segít a NannyOgg30évesvagy és az egycsakegyfantasy**.
Két rövid megjegyzést nem tudok még magamban tartani. Az egyik, hogy a Függeléktől mindig dobok egy hátast. Az első x oldalát olvasva, amíg „csak” kronológiáról meg családfákról meg királyokról van szó, azt gondolom, hogy Tolkiennak elég élénk volt a fantáziája, és ez milyen jó. Persze ez a fejemben úgy zajlik le, hogy „aszta, nem igaz, hogy erre egy ember egyedül képes volt!”. De amikor elérek a nyelvekhez, kiejtéshez, íráshoz és etimológiához, és emlékeztetnem kell magam, hogy ilyenek amúgy nincsenek, ennek a szónak nincsenek quenya és sinda megfelelői, mert ez a szó nincs, ez a nyelv sincs, és egyáltalán, quenyák meg sindák sincsenek, na, az a fejemben így zajlik le: !!!!!!!!! Ilyenkor mélységes tiszteletet és csodálatot érzek Tolkien iránt.
A másik dolog ennél prózaibb: nem szeretem Samut. Sosem szerettem Samut. Samu idegesít. Az anyáskodása is idegesít, a „jajédesgazdám” is idegesít, meg hogy egy genya Gollammal, az is idegesít. Ha én lettem volna Frodó, még a Tűzkatlan előtt idegösszeroppanást kaptam volna tőle.

*Akarom, hogy tudjátok, hogy szerintem Arwen egyáltalán nem illik egy olyan vagány dúnadánhoz, mint Aragorn, és én mindig Éowynnak szurkolok, aki képes felemelni a fenekét és jól legyilkolászni mindenféle félelmetes entitást ahelyett, hogy otthon ülne és vitorlát hímezgetne, amíg tiszta nem lesz a levegő. Eddig még sosem jöttek össze, majd talán a következő újraolvasás alkalmával.
**Amúgy én nem sorolom A Gyűrűk Urát a fantasy műfajba, mert én hivatalosan nem szeretem a fantasy-t. És igen, Terry Pratchett sem fantasy. Kéremkapcsoljaki.