A gyűrű szövetsége (A Gyűrűk Ura 1.) 92% 536 csillagozás

Most olvastam először egészben, tizenhárom éves korom körül már belekezdtem, de az a hosszú előszó teljesen elvette a kedvemet, és elég hamar abbahagytam, még akkor, amikor elindultak a Megyéből. Hát, nem tudom, hogy tehettem ilyen őrültséget!
Teljesen magába szippantott a történet, még az előszóval együtt is. Ó, és még szerencse, hogy Aragorn nem facipős hobbit lett. :P Minden tiszteletem Tolkien bácsié, amiért megalkotta ezt a csodálatos világot, a számtalan lényt, a karaktereket, és még nyelveket is. A történet izgalmas volt annak ellenére is, hogy a filmek miatt gyakorlatilag betéve tudtam, mi történik, de hát azért volt jópár olyan jelenet, ami kimaradt a filmből, mint például Bombadil Toma, aki nagyon szórakoztató. A tájleírások meg egyszerűen gyönyörűek, szinte láttam magam előtt az erdőket, a folyót, Moria sötét alagútjait, és éreztem az illatokat. Jaj, nagyon tud valamit az író! A hobbitokat jobban megszerettem, én a filmben sosem bírtam Frodót, de most megértettem, Pippin és Trufa is sokkal szerethetőbbek, olyan kis aranyosak. Viszont Samu nekem néha elég háklisnak tűnt. Bárhová mentek, ő emelt valami kifogást ez az állandó „gazdám”-ozás meg Renfieldre emlékeztetett. Aragorn… hát, ő nagyon Aragorn, lehet nem szeretni? :D Boromir is kevésbé volt idegesítő, végül is csak a városát akarta megvédeni… meg ki tudja még mit.
A versek és dalok is csodaszépek, a fordítónak is nagyölelést küldök, mert minden remekül átjött és szép a stílusa.
Kicsit meglepett, hogy a könyv nem egészen úgy végződik, mint a film, már vártam a nagy szívösszetöredezést, erre elfogytak az oldalak. :P
Szóval; kijelenthetem, hogy imádom. Egyszerűen zsenilis, nem értem, miért vártam eddig, míg rátettem komisz kisz kacómat erre a drágaszágra.
Mellesleg szeretnék Völgyzugolyba vagy Lórienbe költözni, ehhez igazán jogom van Tündeként. :D (Inkább Völgyzugoly, mert tériszonyom van.)
És most jöjjön a folytatás….
Drágaszágom

Nem véletlenül Tokien a(z egyik) kedvenc íróm, egy komoly történetet ír, tele veszéllyel, sötétséggel és annyi bölcsességgel, és mégis, amikor olvasom, olyan, mintha egy mese lenne az egész. Imádom a stílusát, a gyönyörű leírásokat (dicséretet érdemel a fordítás is), a megalkotott világot, a karaktereket, a lényeket, a csavaros történetet, és mindazt a munkát, amibe belekerült, míg ezt megalkotta.
Másodszorra olvasom a történetet, úgyhogy cselekmény szempontjából sok újdonsággal nem találkozom, viszont most sokkal jobban elvarázsol a történet, mint évekkel ezelőtt, sokkal jobban beleéltem magam, és valahogy közelebb érzem magamhoz. Talán azóta eléggé felnőttem már hozzá. Kedvenc helyem Völgyzugoly és Lórien, ha léteznének ezek a helyek, gondolkodás nélkül odaköltöznék a tündékhez.
Alig várom, hogy folytassam a második résszel, arra kevésbé emlékszem, és biztos vagyok benne, hogy tartogat nekem még meglepetéseket.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az újraolvasást ugyanolyan izgalommal vártam, mint amikor legelőször vettem a kezembe. Igaz, ezúttal elmaradt az az érzés, hogy tábortűznél ülök és úgy hallgatom, ahogy valaki, egy idős ember, talán maga Bilbó meséli el nekem ezt a történetet. Jobban odafigyeltem apróságokra, hiszen több mindent elfelejtettem, meg rögtön a film után teljesen össze vagyok zavarodva. Azt hittem, Bombadil Tomát csak beképzeltem, vagy csak az A babóban bukkant fel, de aztán megnyugodtam, hogy azért annyira nem rossz a memóriám. :)

Még mindig hihetetlen számomra ez a mű, de az első fejezetek után túljutok ezen a ledöbbenésen és hagyom magam sodródni a történettel. Mások számára lehet túl vontatott, túlságosan részletező, én azonban nem unatkoztam rajta. Végig előttem volt az egész, a Megye vidám nyári napokon, a sötét erdőkben való bujkálás, a Fekete Lovas szaglászása a fülemben csengett, de szebb hangokat is találtam, a tündék énekét és Nimrodel csobogását. Lothlórien szépsége, arany-ezüst fái, Mória vaksötétje és a mögöttem halk talpak osonása, Gollam világító szeme a sötétben.

A trilógia első olvasása után már lettek kedvenceim. Így most is őket kísérhettem nagyobb figyelemmel. A fiatal Pippin, aki folyton követ el valami apró hibát; a túlbuzgó, mégis jószívű Samu, akit úgy érzem, nem becsülnek meg eléggé; Gimli, akinek szókimondása nagyon szimpatikus; no és Aragorn, aki itt sokkal emberszerűbb, hétköznapibb mint a filmen, de számomra ugyanolyan jóképű (bár alakítottam a képén, nem egy az egyben a színész), követendő és bátor. Még Gandalfot is kedveltem valamennyire, jófej tud lenni az öreg. :))

A két fordítás közti váltást még mindig egy kis döccenő számomra, legalábbis vagy nem figyeltem eléggé az elején, vagy tényleg így van, de Göncz néha olyan szavakat adott olyan emberek szájába, hogy hihetetlen. Például Gandalftól a picit szó. Más zavar nem volt, és a végére megszoktam Göncz különcségeit is.

A versek gyönyörűek, legszívesebben mindet megtanulnám, tündéül is, hogy bármikor társaloghassak a tündékkel, ha közelükbe kerülök. Kedvenc énekem Bilbótól egy, annak is utolsó versszaka:

De míg ülök, s elgondolok
sok hajdan-volt időt,
visszatérők halk neszeit
várom ajtóm előtt.

Szeretem, hogy Tolkien ilyen jól fel tudta bontani a művet három kötetre. Az első rész amolyan mesés bevezető, hőseink útra keltek, jósággal nem egyszer találkoztak, és sajnos a gonoszság is érintette már őket és a gyász fájdalma. Aztán fokozódik az egész, kezdetét veszi lassan a háború… veszem is elő a következő kötetet, és megpróbálom megacélozni a szívem, nem túl sokat könnyezni drága hőseink tettei során.

Kb. 15 évvel ezelőtt olvastam először. Beleszerettem a történetbe. Aztán jöttek a filmek és újraéltem az élményt a mozivásznon, majd újra és újra DVD-ről. Most újra elérkezett az az idő, hogy megint a könyv lapjain keressem a kalandokat. És a történet újra elvarázsolt. Együtt menekültem a hobbitokkal Völgyzugoly felé. Együtt vittem a Gyűrűt a szövetség tagjaival, együtt keltünk át Mórián, pihentünk meg Lórien erdejében és értünk csónakon az Argonath-hoz. Még mindig imádom a történetet, a kalandokat, a szereplőket. Egyszóval mindent. Továbbra is az egyik kedvencem. Minden szavát szeretem.

Úgy találkoztam először eme trilógiával, mint a legtöbben. Láttam a filmeket, sokszor részletekben, egyszer teljes egészében és mindig nagyon szerettem. Lenyűgözött ez a kitalált világ, a helyszínekkel, a hangulatával, a szereplőkkel és a boldog befejezéssel, hiszen ez egy mese, nem? Egy hosszú-hosszú mese főleg felnőtteknek, ahol a jók győznek és a rossz megkapja megérdemelt „jutalmát”…
Ezek után persze fontolgattam a könyvet, majd pár éve volt lehetőségem beleolvasni, de az előszónál megtorpantam. Ismerős, nem? Megijesztett a sok leírás, a hosszú történelmi háttér a hobbitokról, Középföldéről és becsuktam a könyvet. Szándékomat tehát ezzel a könyvvel jó mélyen eltemettem magamban, mert bár gondoltam, igazából megpróbálhatnám, de egy dologtól nagyon-nagyon féltem. Mi lesz, ha nem fog tetszeni? Mert egy dolgot biztosan tudtam… nem akarok csalódni.
Most mégis kézbe vettem (gondoltam vagy inkább reméltem már eléggé érett vagyok hozzá), és most végre sikerült. Hosszú szülés volt, de megérte. Elolvastam az első részt. Eleinte megint úgy éreztem, ez a könyv túl sok nekem. Túl sok leírás, sok mesei elemmel, kedves kis hobbitokkal, a jellemzésükkel, de ahogy haladtam a történettel elkezdtem érezni valamit. Nem sok könyvnél éreztem ugyanezt, talán csak a másik nagy kedvencemnél, a Harry Potternél. Olyan érzésem volt, mintha én is ott lennék a történetben, éreztem a varázslatot, a mágiát, ami a teljes Megyét, Középföldét, ezt az egész világot belengte. Jó érzés volt. Nagyon jó. Elkezdtem hozzászokni a történet lassabb folyamához, amitől a könyvvel is lassabban haladtam, de egy idő után egyáltalán nem zavart. (Hiszen egy több mint 60 éves sztoriról van szó…!). Elkezdtem megszeretni a szereplőket – ne kövezzetek meg , de igen… még Samut is, hiszen annyival kevésbé idegesítő szerintem, mint a filmben – na, persze a fő kedvenc akkor is Aragorn volt. :) Sajnos a képzeletemben pontosan úgy néztek ki, mint a filmben és ezen változtatni nem tudok, de egy kérdés pontosan ezért bennem maradt. Most Frodóék tényleg középkorúak? Mert a filmbeli karakterükhöz képest húsz-harminc évvel idősebbek… vagy esetleg van valami hobbit-időszámítás?
Bár a történetet ismertem már, de sok új dologgal is találkoztam, sokkal több részlettel, aminek köszönhetően végre meg tudom különböztetni Szauront és Szarumánt, a karakterek kidolgozottsága is sokkal érdekesebb és maga a világ is sokkal színesebb… Továbblapozva meg elkezdett derengeni bennem valami. Tolkien tényleg tud írni. És most jó értelemben mondom.
A regény befejezésének köszönhetően, meg annyira extázisban vagyok, hogy legszívesebben újranézném a filmeket, de mivel összességében egy majdnem kilenc órás filmről van szó, ezért maradok a földön és csak folytatom következő kötettel,… amivel folytatódik egyszemélyes utazásom a Gyűrűvel. Jaj, bocsánat, miket is beszélek… számomra csak a Gyűrű történetével.

Kicsit hosszúra nyúlt az elmerülés ebben a csodás mesevilágban, de sokkal tovább tarthatott az élmény így felolvasva,mint egy mesét. És kerekebb,egészebb lett A hobbit után,mert eddig mindig csak a trilógiát olvastam. Olyan különös, a kisgyerekéhez hasonló boldogság volt újra találkozni a szereplőkkel, beleszeretni újra a Megyébe, elindulni az Úton együtt, mintha csak régi jó barátok vennének körül. Imádom ennek a történetnek azt az egyedi varázsát, hogy teljesen mindegy, hogy az ember hány éves, hányadszor olvassa, az élmény mindig olyan magával ragadó ,lebilincselő, nekem kicsit olyan volt minden sora,mintha először olvasnám. És hiába nem volt már újdonság, akkor is lerágtam a körmöm, hogy a Fekete Lovasok el ne kapják Frodóékat,hogy Gandalf visszatérjen, irigykedtem a hobbitokra, hogy ők bezzeg eljutottak Völgyzugolyba. És mindig abban reménykedem, hogy most talán nem lesz majd vége a történetnek, hogy még sokáig részese lehetek ennek a csodás világnak, de sajnos vége lesz majd ennek is, és már most szomorú vagyok tőle.

Lebilincselő olvasmány! Életem eddigi legjobb fantasy könyve :)
Fantasztikusan kidolgozott világ és a végletekig aprólékosan leírt képek jellemzik. Egyébként nem nagyon szeretem a sok mellébeszélést és a hosszú leírásokat, de Tolkien tollából mégis csodás (és elsőre kedvenc lett) :D
Gyorsan befejezem a sok melléolvasást, és neki is állok a másodiknak :D :D

Tolkien -nak köszönhetően tinédzserkorom utolsó éveit a nyelvek, a szavak és a különböző népek mitológiájának bűvöletében töltöttem, és így visszagondolva erre az egészre azt kell mondjam, hogy jó volt így rajongani – ez az érzés azóta pedig minden egyes újraolvasáskor visszaidéződik bennem. Így A Gyűrűk Ura tényleg különleges helyet tölt be a kedvenc könyveim között. Még mindig imádom, ennyi év után is.
Erről egy teljesen összefüggéstelen poszt a blogomon: http://konyvekkelsuttogo.blogspot.com/2011/10/indul-kuszobrol-az-ut.html

Mondhatnám úgyis, végre megértem az olvasására.
De csak úgy mondom, hogy nagyon tetszett.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Először úgy találkoztam a gyűrűk urával hogy anyum elrágatott a moziba. Nem kell mondanom, imádtam a filmet. Akkor utána el is olvastam mind 3 könyvet. Most pedig újra olvastam. Már jó ideje tervezetem, hogy újra olvasom.
Fantasztikus világot talált ki Tolkien, minden meg van a helye, mindennek van múltja. Olyan korokat is megismerhetünk a könyv olvasása alatt ami jóval a történet kezdete előtt történt.
Ezeket a csodálatos helyeket amelyre kalauzol minket Tolkien mesés. Bárcsak én is járhatnék Völgyzugolyban, láthatnám a Moria Bányáit, a monumentális építményeket a csodás tájakat.
Az utazás során az emberek összekovácsolódnak, és a jó, a tisztesség, a hűség a legfontosabb. Kitartásra és soha fel nem adásra tanít a könyv.
Egyik kedvenc szereplőm Samu, olyan aranyos:) Boromir aki talán a legtávolabb áll tőlem. De minden szereplőben vannak igazi értékek és még ha el is bukik valaki végül a jót választja és békére lel.