Ónix (Luxen 2.) 2679 csillagozás

J. L. Armentrout: Ónix J. L. Armentrout: Ónix

Daemon ​Blackkel összekapcsolódni szívás…

Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.

De nem ez a legnagyobb problémánk.

A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.

És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.

Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?

Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: 15 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2023
472 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632452166 · Fordította: Miks-Rédai Viktória
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
472 oldal · ISBN: 9789633736333 · Fordította: Miks-Rédai Viktória
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
472 oldal · ISBN: 9789633736340 · Fordította: Miks-Rédai Viktória

6 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Jennifer L. Armentrout

606 tag · 285 karc · Utolsó karc: 2024. március 22., 21:39 · Bővebben


Enciklopédia 27

Szereplők népszerűség szerint

Daemon Black · Katy Swartz · Dee Black · Adam Thompson · Lesa · Andrew Thompson · Matthew Garrison · Blake Saunders · Ash Thompson · Carissa · Will Michaels


Kedvencelte 830

Most olvassa 158

Várólistára tette 238

Kívánságlistára tette 416

Kölcsönkérné 13


Kiemelt értékelések

kiruu P>!
J. L. Armentrout: Ónix

Én képtelen vagyok másképp gondolni Jennifer L. Armentroutra, mint magára a csodálatos könyvteremtőre. Egyszerűen perfect amit alkotott. A Luxen sorozat hatalmas kedvencem, talán nincs is nála jobb. Engem teljesen megbabonázott.
Az Ónix egyáltalán nem veszítette el az Obszidián színvonalát. Sőt, szerintem túl is szárnyalta.
Katy egy kicsit visszafelé fejlődött, aminek nem örültem. Őt egy határozott, vicces, kedves lánynak ismertük meg, aki két lábbal áll a földön és csak Daemon tudta megrengetni, de nem elsőre. Megváltozott, többet nyafogott, gyakran ő se tudta mit akar. Annak örülök, hogy a végére összeszedte magát és a könyvmolyságát megtartotta. Ezért szereti őt mindenki, legalább egy picit. :)
Daemon hihetetlen, de még tökéletesebb lett számomra:D. Ő pozitív irányba fejlődött. Persze a fantasztikus viccei, megnyilvánulásai, a tökéletes modora és az őszintesége megmaradt, de ez alap követelmény. A seggfejsége nélkül nem is Daemon lenne, igaz? Néha túl lőtt a célon, de még is csak ember majdnem. Amikor Katyvel túlléptek egy bizonyos határt.. istenem! Simán elsírtam magam. Ahogy bebizonyította az érzéseit. Tökéletes drágáim, én mondom.
Dee-t egy picit hiányoltam, mert nem kapott sok szerepet, de ez így van rendben. Ebben a könyvben a két lökött főszereplővel kellett foglalkozni. Cukik voltak Adammal. :)
Aztán ott van még Blake az új srác. A nevéről folyton egy kutya ugrott be. Elég zavaró, de olyan kutya neve van.. És Daemon is velem van.. "Azt akartam mondani, hogy idétlen neve van. Blake? Jó, hogy nem „fék”! Na, ne már!" Hát én az első pillanattól kezdve egy idegesítő szúnyognak éreztem. Jó, tudom ez nem túl szép, de hát engem idegesített, mint a szúnyog zümmögése, néha feltűnt, néha nem, majd jött a csípés, végül pedig a vérszívás, ami nem publikus jelen esetben. :D
A többi szereplő nem olyan lényeges most, majd később még előjönnek.
A cselekmény a könyv első felében nem túl bőséges, de nem kell aggódni a másik fele a könyvnek olyan tartalmas, hogy hozzáragad a kezedhez, garantáltan.
Ugye, az előző részben Katy kicsit fényesebb lett, amit el kellett tüntetni róla, testmozgással, hozzátenném D. legnagyobb örömére. Aztán történtek ott még dolgok és ennek köszönhetően egy kapcsolat alakult ki közöttük. Katy változik és próbálgatja mit tud. Ismeretlen ez mindenki számára. Aztán ott van még a Védelmi minisztérium. Figyelni kell rájuk is. Az ellenség csapatát meg se említem.
Daemon édes kis fejecskéjébe is beleláthatunk egy kicsit. Sok mindent megértünk vele kapcsolatban, aztán itt van még Dawsonnal a dolog. Van ami kiderül, de van ami kérdéses marad. Én már túl vagyok a sorozat 4. részén is, így már nincs sok kérdésem, de lesznek ott még meglepő dolgok vele kapcsolatban. :D
A könyv vége miatt meglehet őrülni. De ez még semmi a harmadik részhez képest… na annak a végén kell az idegzet. Nyugtatókat bekészíteni! :D Azt hinné az ember, hogy az Obszidiánnál nincs jobb, pedig van. Csak várjátok meg az Origint! ;)
Akinek tetszett az Obszidián garantáltan imádni fogja ezt is. Armentrout stílusa megvan benne.
Bár olvastam angolul a sorozatot a ti nevetekben is azt mondom, hogy a kiadó igyekezzen a következő résszel, mert nincs rosszabb egy őrjöngő molynál. :D

Ui.: Kár, hogy nekem nincs egy szexi, tollal bökdöső osztály társam, vagy egy állati ösztönöket előhozó szomszédom…

1 hozzászólás
FairyDust P>!
J. L. Armentrout: Ónix

Már az első rész megfogott, a folytatást pedig egyenesen imádtam! Katy egy best női karakter, imádom az egész személyiségét, a vicceit, a könyvszeretetét. :-P Daemon pedig na… egy álompasi, ugye hölgyeim? *.* Neki is van egy utánozhatatlan karaktere, ami Katyvel párosulva hatamasat üt. :D Az irónő tökéletesen el tudja különíteni a szereplőit, és nem érzi azt az olvasó, hogy egy kaptafára készültek a szereplők. Egyrészt ezért is ilyen jó ez a könyv. Másrészt a sztori izgalmas és egyedi. Nagyon örültem, hogy bonyolodik a történet, és egyre több szálon fut. A vége zseniálisan el lett találva, őszintén szólva egyáltalán nem számítottam rá. Amint lesz lehetőségem, veszem is a kezembe a következő részt. :)

Dóri_Margit P>!
J. L. Armentrout: Ónix

„Használd a szavaidat, kiscicám! Használd a szavaidat!”

Na, végre beindul a történet. Itt már nem tipródtam, csak sodort az ár.
Sokkal jobb volt minden téren a bevezető résznél.
Rengeteg minden történik, csak úgy kapkodtam a fejem. Nagyon fordulatos és egyáltalán nem kiszámítható, ez tetszett!

A szereplők végre kezdenek alakulni. Daemon-t nagyon sajnáltam, micsoda tipródáson megy keresztül. Dee-ért is megszakadt a szívem. Katy, na, hát őt még mindig alig bírom elviselni :D Amennyi sületlenséget összehord.
Összességében a történet jóval több volt most, mint a szereplők útvesztője.
Várom a folytatást! :)

Nymeria96>!
J. L. Armentrout: Ónix

Vegyes érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban.
Persze továbbra is szeretem Armentrout stílusát, és tudom, hogy a következő három rész sokkal jobb lesz, de számomra akkor is ez a rész marad a sorozat leggyengébb darabja.
Katy a könyv háromnegyedéig kibírhatatlanul viselkedett, alig volt egy-két értelmes megnyilvánulása. Egyik ostobaságot a másik után követi el, és természetesen ő van meglepődve a legjobban, ha valami balul sül el.
Szerencsére voltak egészen érdekes dolgok is a történetben, amik nagyrészt kompenzálták Katy hülyeségeit, a könyv vége felé haladva pedig egyre izgalmasabb fordulatok következnek.
Azt nagyon sajnáltam, hogy Katy Dee-vel való barátsága ennyire a háttérbe szorult, szegény spoiler pedig még jobban sajnálom. :(

Smurfettereads>!
J. L. Armentrout: Ónix

❤❤ Imádtam. ❤❤ Az első rész is nagyon tetszett, de ez még jobban. Imádtam minden percét. Izgalmas volt, imádtam a párbeszédet Katy és Daemon között, sokszor elnevettem magam. Tökéletes párost alakítanak ők ketten. Imádtam Daemon-t nagyon szexi, és már az első perctől beleszerettem. :) Katy-t, és Dee-t is nagyon megkedveltem szerethető karakterek az biztos. Nagyon utáltam Blake-t pedig eleinte szimpi volt, de utána teljesen ellenszenvessé vált, főleg azután, ami Adammel történt őt nagyon sajnáltam. Teljesen magával sodort ez a lendület, és örök kedvencem lesz a sorozat az biztos, hogy befogom szerezni a többi részét is. :)

1 hozzászólás
gabiica P>!
J. L. Armentrout: Ónix

Egyre jobban szeretem ezt a sorozatot. Ebben a kötetben már sokkal több izgalomban és kalandban volt részünk.
Sok mindent sejtettem már a kezdetektől, amelyek itt meg is valósultak. Ilyen például, hogy spoiler
Az első pillanattól lehetett érezni, hogy Blake-kel spoiler
Nagyon tetszett, hogy nem minden rózsaszín benne, hanem az élet sötét oldala is megmutatkozik.
Végig izgultam az olvasás során, hogy mi fog történni, nagyon magával ragadott az egész történet. Nagyon kíváncsian várom a folytatást!

vikcs>!
J. L. Armentrout: Ónix

Ez a rész is nagyon tetszett, sőt jobban végigizgultam, mint az első részt.
Nagyon szorítottam itt is a két fiatalnak, és nagyon jó volt, ahogy egyre jobban bonyolódnak a szálak.
Blake-et ki nem állhattam, valamiért nagyon idegesített a fickó!
Daemon meg.. hátt…ő Daemon.*.*
Katy sokat változott pozitív irányba, és imádom, hogy ő is olyan könyvmániás, mint mi, ráadásul blogot is ír.*.*
Olvasom tovább a többi részt :)

Orsi999>!
J. L. Armentrout: Ónix

Teljesen lekötött a könyv, és semmi más nem érdekelt csak az, hogy minél többet olvashassak belőle. Így elég gyorsan a végére jutottam, amit egy kicsit sajnáltam, de legalább még van 3 könyv a sorozatból, ami arra vár, hogy elolvassam.
A könyv maga jó volt, de egy idő után már idegesített az, hogy Katy folyton az bizonygatta (még magának is) hogy „csak a kötés miatt érzel így". Ahelyett hogy végre örült volna annak, hogy Daemon megváltozott. Sokkal kedvesebb és figyelmesebb lett. Blake-el kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Volt ahol szimpatikus volt, de néhol meg majd megfojtottam volna. Főleg miután kiderült minden vele kapcsolatban.

Linszyy P>!
J. L. Armentrout: Ónix

Nem szerettem jobban, de sokkal kevésbé sem, mint az előző részt.
Picit túl lett húzva ez a kötet, illetve maga a szerelmi szál beteljesedése is, mivel még mindig nem értünk el egészen oda, ahová kellene Kattel és Daemonnel. De azért haladunk.
Bejöttek újabb nehézségek, mint például Blake (Na ne viccelj… Szia Jacob!), de hálistennek őt hátra is hagytuk, legalábbis nagyon remélem. Meglepő, de ebben a részben Kat volt a gyerekesebb, nem vártam volna tőle ezt a viselkedést, Daemon pedig nyilván előnyére változott, de a helyében azért nem pitiztem volna tovább a csajnak. Kat indokai teljesen hülyeségek voltak, de hát kellett neki valami, amivel tovább húzhatja a beteljesülést.
Bejött a képbe Dawson-szála a Védelmi Minisztériummal, ami érdekes és kellett is bele, de azért Kat spoiler olyan megdöbbentő volt, hogy nem értettem, miért nem akadunk ezen ki egy percre. Valahogy elfogadott tény lett, amit gyorsan fejleszteni kellene. És igen, Kat több szempontból is visszafejlődött, mert bár szerette volna, ha nem szorul mások védelmére, mégsem tudta megugrani a saját és a mi elvárásainkat sem. :/
Pedig kezdtem azonosulni vele, a könyvmolyságával, a blogolással, videózással, a sütőtökös latte szeretetével, és hogy nem fog hasonulni az általa olvasott harmatszál lánykákhoz, de valahogy mégsem jó irányba indult el.
Ezzel ellentétben Daemon sokkal szimpatikusabb lett, és mindez fel volt építve, nem lett rögtön teljesen más karakter, szóval az ő része tetszett. spoiler
Összességében izgalmas volt, várom a folytatást, mert ez még eléggé átvezető rész volt, az igazi úthoz még nem érkeztünk meg.
https://youtu.be/-gEQD_LC_io

BlackWidow>!
J. L. Armentrout: Ónix

Bár ne most lenne vizsgaidőszak, mert akkor tudnám folytatni a harmadik résszel.
De sajnos az van.
Nekem meg csak ennyire futotta most.
Örülök, hogy ezzel a könyvvel kezdtem a 2018-as évet. Nagyon.
Teljesen beleszerettem Daemonba. Mikor elkezdtem a sorozatot, és találkoztak egyszerűen el nem tudtam képzelni, hogy ezek pár fejezettel később meg lesznek halva egymásért, és lám!
Ez a rész is nagyon tetszett, csak az nem, hogy spoiler.
Blake karaktere az elején tetszett, de aztán egyre jobban ellenségessé vált számomra, végül már meg tudtam volna ölni.
Annyira imádom ezt a világot, amit az írónő megteremtett, hogy már alig bírok magammal, hogy a tananyag helyett azt olvassam. De muszáj, mert meg fogok bukni….. Daemon engem meg nem tud megmenteni sajnos:((.
Már nem tudok milyen szavakat használni, hogy kifejezzem azt, amit éreztem az olvasás közben. Kicsit fájt, hogy spoiler.
Nekem igazából a sztori ott véget ért volna, hogy spoiler, de erre még jött egy csavar, amire kurvára nem számítottam. Az elején semmi gyanúm nem volt spoiler szemben, de gyanússá vált karácsony óta. Aztán meg tudtam, hogy ennek itt nincs vége.
És amúgy éreztem, hogy ez a spoiler.
Nem tudom, hogy fogom kibírni februárig…. :D.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

kiruu P>!

Lesa üzeni, hogy Daemon ma nagyon szexi.
Egyetértek vele.
Némán nevetve aláírtam.
Daemon mindig szexi!!!
Kihajoltam a padból, hogy visszapasszoljam a papírt Carissának, de egyszerre eltűnt az ujjaim közül. Bunkó!
Eltátott szájjal, égő arccal megfordultam, és Daemonra meredtem. Vigyorogva tartotta maga elé a papírt.
– Nem illik órán levelezni – mormolta.
– Add vissza! – sziszegtem. Daemon a fejét rázta, és én, na meg Carissa és Lesa legnagyobb rémületére, kibontotta a papírt. Szerettem volna meghalni, amikor ragyogó szeme végigszaladt az üzeneteken, és pontosan láttam, mikor ér az én soraimhoz, mert szemöldöke a magasba szökött. Elvigyorodott, a szájával vette le a tolláról a kupakot, aztán odaírt valamit a lap aljára. Nyögve Lesáékra néztem. Lesának leesett az álla, Carissa pedig épp úgy elvörösödött, mint én. Jó ég! Meddig írogat még?
Végre befejezte, visszahajtogatta a papírt, és a kezembe nyomta.
– Tessék, cica.
– Utállak. – Megfordultam, éppen idejében, mert a tanár járkálni kezdett. Amikor visszaért a táblához, magam elé tettem az átkozott levelet, óvatosan, mintha bomba volna. Lassan, vigyázva nyitottam ki.
És egy kicsit még jobban meghaltam.
Ez a papír soha, de soha nem láthat újra napvilágot.
Visszahajtogattam, és merev mozdulatokkal a táskámba gyűrtem. Az egész testem lángolt.
Daemon halkan nevetett mögöttem.

Kapcsolódó szócikkek: Daemon Black · Katy Swartz
24 hozzászólás
Sheila_7 I>!

A szamárfülezés istentelenség a könyvszerető emberek szemében.

44. oldal, 4. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Katy Swartz · könyv
4 hozzászólás
MFKata>!

Úgy nézett rám, mintha én volnék a világon az utolsó darab csoki.

Kapcsolódó szócikkek: Katy Swartz
2 hozzászólás
kiruu P>!

– Átöltözöm – közöltem.
– Segítsek?
– Nahát, Daemon, igazán lovagias vagy!
Kiszélesedett a mosolya, az arcán mély gödröcskék jelentek meg.
– Nos, az élmény mindkettőnk számára kellemes lenne, ígérem.
Ebben nem is kételkedtem.

189. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Daemon Black · Katy Swartz
kiruu P>!

Kényelmes, rövid szárú pizsamanadrágot vettem, térdig érő, rénszarvasokkal díszített zoknit, és hosszúujjú termofelsőt. Kaotikus összeállítás volt, mégis jól nézett ki.
Végigszaladtam a házon, összeszedtem a szennyest, meg-megcsúsztam a keményfa padlón. Betömtem egy adagot a mosógépbe, és versenyt énekeltem a tévével.
– In touch with the ground, I’m on the hunt. I’m after you…
Kicsoszogtam a mosókonyhából, végigkorcsolyáztam a folyosón, közben úgy integettem, mint a rózsaszín bábok a Labirintus-ból.
– A scent and a sound, I’m lost and found. And I’m hungry like the wolf Something on a line, it’s discord and rhyme, hogy is van tovább, la-la-la… Mouth is alive, all running inside, and I’m hungry like the…
Melegen megbizsergett a tarkóm.
– Egészen pontosan I howl and whine, I’m after you, nem la-la-la.
A mély hang megriasztott, Felkiáltottam és megpördültem, a lábam megcsúszott az alaposan feltakarított padlón, és máris csattant a fenekem a parkettán.
– Szent szar – kaptam a szívemhez. – Azt hiszem, infarktusom lett.
– És még a fenekedet is eltörted. – Daemon hangjában nevetés bujkált. Fekve maradtam a keskeny folyosón, igyekeztem lélegzethez jutni.
– Mi van már? Csak így besétálsz mások házába?
– És kihallgatom, ahogy a lányok pillanatok alatt hazavágnak egy dalt? Igen, ez régi szokásom. Mellesleg többször kopogtam, de aztán meghallottam, hogy… énekelsz, az ajtó meg nem volt bezárva. – Vállat vont. – Úgyhogy beengedtem magam.
– Látom – morogtam, és fintorogva talpra kecmeregtem. – Ó, a fenébe! Lehet, hogy tényleg eltörtem a fenekemet.
– Remélem, nem. Különösen vonzódom a fenekedhez. – Rám mosolygott. – Elég piros az arcod. Biztos, hogy nem vágtad pofon magadat közben?

115. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Daemon Black · Katy Swartz
kiruu P>!

– Szerintem az olvasás szexi – jelentette ki.
– Ó, most már így gondolod? – néztem rá meglepve.
– Ó, igen, és tudod, mi szexi még? – Előrehajolt, hogy az arca kitöltötte a képet, és felém biccentett. – Az ilyen bloggerek. Hű!
A szememet forgatva a karjára csaptam.
– Vegyél vissza magadból!
Daemon hátradőlt, és a következő öt percben megpróbált csendben maradni. Egyesével adogatta a könyveket, de mindegyikhez hozzáfűzte a véleményét: kisajátította a teljes felvételt.
– Ez a pasas idétlenül néz ki – közölte egyszer. Vagy: – Mi ez a bukottangyal-mánia? – De a legjobb az volt, amikor az én arcom elé emelte az egyik könyvet, és megjegyezte: – Ez a kaszás pasas tetszik nekem. Ő megteheti, hogy gyilkolással keresse a kenyerét.

Kapcsolódó szócikkek: Daemon Black · Katy Swartz
kiruu P>!

– Ha kell anyu autója, engem is megkapsz vele. Akciós ajánlat, kettő az egyben.
Daemon töprengést imitálva megütögette az állát, leeresztett szempillái alól sandított rám.
– Megkaplak? Na, ez már igen érdekes ajánlatnak hangzik.

Kapcsolódó szócikkek: Daemon Black · Katy Swartz
Ewlyn>!

– Ebben az életben nem, haver.
– Cica, hiábavaló az ellenállás.
– Akár a csábításod.
– Majd meglátjuk.

Kapcsolódó szócikkek: Daemon Black · Katy Swartz

A sorozat következő kötete

Luxen sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi
Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 3. – Karácsonyi őrület
Kasie West: Szerelembe zárva
Richelle Mead: Dermesztő ölelés
Meg Cabot: Nikki bőrében
Tracy Wolff: Sóvárgás
Zoe Sugg: Girl online
Leiner Laura: Illúzió
Rachael Lippincott – Mikki Daughtry – Tobias Iaconis: Két lépés távolság
Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek