Harry Potter és a Halál ereklyéi (Harry Potter 7.) 92% 1679 csillagozás

Nos itt a vége.
Kedves Harry!
Nehéz szívvel írom ezeket a sorokat, mert tudom, soha többé nem fogunk találkozni. Jó pár héten keresztül szórakoztunk együtt, de sokszor csak azt éreztem, inkább te szórakozol velem. Nincs harag. Békés a búcsúzás, de ha nem gond a számomat nem adom meg. Nem kérem az e mailedet sem, mert mit tagadjam én sem nem foglak többet keresni. Ez ilyen megkésett találkozás volt, amit nem bánok ugyan, mert bár elmúltak a Potterfogékony éveim, azért mégis azt kell mondjam, van benned valami varázsos, ha komoly meglett emberek képesek zugvajsört kotyvasztani otthon miattad. Ebben a befejező részben jó sokat csavarogtál, balhékba keveredtél meg moralizáltál. Azért valljuk be, hogy a haverjaid és az ellenségeid mind a pálcád alá dolgoztak a maguk módján. Szerencsés vagy, na. De az erő mindenképpen veled volt, miképpen a varázsparadicsomban, azonképpen a mugliföldön is. De te megadtad a mindennapi fejezetünket és megbocsájtottál az ellened vétkezőknek, sőt (bár ez már SPOILER) megszabadítottad társaidat a gonosztól is. Hát távol álljon tőlem, hogy kanonizáljalak, végül is csak egy megtollasosott csajszi képzelgése vagy. Azért sokan bírnak ám, annyira, hogy még kampányt is indítottak, hogy kötelezőolvasmány legyen belőled. Na attól óva intenélek, mert ami Voldemortnak és egy halom halálfalónak nem sikerült, azt rövid úton elintézné a kötelezőolvasmányság. Hidegre tenne.
Rengeteg párhuzamot találtam egyéb történetekkel, de most nem hánytorgatom fel(meg amúgy is már megtettem;)
Azt azonban a közösen eltöltött idő tiszteletére kérlek tedd meg nekem, hogy ha valamelyik hoppanálásod alkalmával találkozol az időutazó Henryvel, mond már meg neki, hogy üzeni a felesége, vigyen haza egy kiló dagadót a múltvasárnapi vacsorához.
Minden jót és vigyázz a pálcavégre való boszorkákkal.
Üdv : HAri

ui.:
Viszont mélységes csalódása a történetnek, leszámítva a végén a jövőképet, (spoiler) ahol a gyerekek egyfajta finom utalást mégiscsak jelentenek, szóval, hogy hogy nem dugtak benne egyszer sem. Bár azt a részt nem tudtam mire vélni, amikor Dumbledore felhívja a kecójába Pitont. „jöjjön fel ma este a szobámba, és többé nem lesz oka felpanaszolni, hogy nem élvezi a bizalmamat.” Hm… nem is tudom. Tán nem is akarom;)

A történeteknek megvan az a rossz tulajdonsága, hogy véget érnek.
Harry Potter története is a véget ért.
Mesélt neked csodákról, életről és halálról, szerelemről, barátságról, titkokról, varázslatról, végzetről, legendákról, és még sok minden másról. Beengedett egy világba, melyet nem fogsz elhagyni egykönnyen, őket azonban el kell engedned.
Mennek tovább.
Te is indulj tovább. Vidd magaddal történetüket, és biztass rá mindenkit, mert ezt olvasni KELL. Nem is egyszer.

UI: Még ma is várom a levelem Roxfortból…

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ötössel elsősorban az egész sorozatot illetem, bár most sokkal jobban tetszett a befejező rész, mint első alkalommal. Legelőször gépen olvastam, kalózfordításként. Előző kötetnél már lelőtték a végét, el akartam ezt kerülni, ezért is olvastam el. Erre hát nem az történt, hogy az ég világon senkit sem érdekelt körülöttem a vége?! Szerencsére nem maradt tartós nyoma, amint megjelent a könyv, már aznap meg is volt.
Legelőször igen csak lehúztam csillagügyileg, összecsapottnak, sűrűnek, nem eléggé kifejtettnek éreztem. Most is vannak hiányérzeteim, de csak olyanok, mint pl. Hugrabug-ház klubhelyiségéről semmit sem tudunk, nem derül ki, ki lőtte ki Arianára a gyilkos átkot, kik haltak még meg az ügyért… bár ezek talán lényegtelenek is, jobb, ha nem tudjuk őket. (Mármint az utolsó kettő.)
Roxfort rettenetesen hiányzott. Az összes részben imádtam azt, hogy szinte az egész könyv a kastélyban játszódik, ott barangolnak, indulnak el órára, éjszaka kiszökdösnek ide-oda… itt meg sátraznak. Ron eltávolodása betett azoknak a fejezeteknek, hiányzott belőlük az a minimális humor is (utóbbi részek nem igen bővelkedtek poénokban), a tipikus Ron-Herm párbeszédek, vagy szimplán Ron grimaszai, nemtomjai, és a többi. De azért kellett bele ez is.
A legvégén a Roxfortban lezajló csata a kedvencem. Trelawney-t itt kivételesen bírtam, ahogy dobálja a gömbjeit. =D Meg annyira mozgalmas az egész. Több elgépeléssel is találkoztam, nem csoda, teljesen felpörög az egész, gondoltam rá, hogy lelassítok, aprólékosan olvasom el, nyugodtan, de annyira gyors az egész, hogy nem lehet máshogy olvasni. Aztán lelassul… Piton emlékei. Ezt szeretem még nagyon, ahogy mindenre fény derül. Mindig a gonoszokat pártoltam inkább, de itt.. itt valahogy jobban megérintett minden, ami Harry körül lezajlik. Most megyek meghalni.
Ezután zavaros, még ma is kicsit az egész, hogy hogy élhette mégis túl. A legvége meg… fuuh, mikor Mrs. Weasley leszajházza Bellát, hát az…. tetszetős. =D
A tizenkilenc évvel később meg nem kellett volna bele. Biztos az esetleges lopós-folytatások miatt írta, de akkor is erőltetettnek éreztem, nem bírtam őket felnőttként elképzelni. A szavaik sem utaltak érett gondolkodásra. Mikor Ron poénkodott, roxfortos diákként láttam magam előtt. No meg persze hogy ez meg az meg amaz a gyerek nevetett. Meg ez meg az meg emez gyerek nevetett… fuuh, ezek kikészítettek. Meg a Neville-s rész. Oké, hogy azt akarta, kiderüljön, belőle mi lett, de hát tök egyértelmű!! Meg Harry névválasztásai… szegény gyerek. Albus Perselus… nem hangzik rosszul, de az Albus nekem sosem tetszett, meg lehet, Dumbi miatt, de mindig idős embert képzelek el hozzá. A Perselus viszont szerintem gyönyörű név. És Fred senkinek sem jutott eszébe?! Csak James és Lily?! -.-
Más, hogy végigkönnyeztem a könyvet. Rowling itt annyira kegyetlen, egy rohadt dög, fuh… nagyon utáltam. Már az elején, hogy Hedviget… mit ártott neki az a szerencsétlen hóbagoly?! Meg Dobby?! Meg annyi mindenkit megöl… az ikreket is szét kellett választania… azon csodálkozom, hogy mást nem ölt meg a Weasley-k közül. Meg Remust és Tonksot is… persze, összetartoztak, nagyon is, de hogy ennyire…
Még valami pozitívum. Mikor Ron és Herm csókja elcsattan. Az annyira jó! Hogy a házimanók miatt, hihetetlen. Meg plusz pont Percy miatt is, hogy újra egyesült a család. :)

~*~

Imádom az egész sorozatot. Imádtam akkor, mikor legelőször olvastam olyan 9-10 évesen, fokozatosan, ahogy jelentek meg a kötetek, a végén már majdnem annyi idős voltam, mint a főszereplők, és imádtam most, 19 éves fejjel is. És tudom, hogy imádni fogom harminc évesen, negyven, sőt, akár ötven évesen is, ha megérem. Mindig ad valami újat. Az elején még a gyerekesebb részek az akkori gyerekhez, Kicsi Csilluhoz voltak kötve, ő azokat élvezte, aztán minél idősebb lettem, és komorabb a történet, az meg azért tetszett. Mikor gonosz-imádatom éltem, szerettem a kegyetlenségeket, még ha sírtam néhánynál, akkor is, ma meg már jobban megérintenek a jóval, a veszteséggel kapcsolatos jelenetek. Minden egyes olvasásnál találok benne valamit, ami addig ismeretlen helyet érint meg a szívemben. Csak a sok halál… több kellemetlen élményt idéz fel, bűntudattól elkezdve a félelmen át mindent… Volt, amikor már túl soknak éreztem, ahogy felidéződött minden emlék, nem akartam velük újra találkozni és újra megbirkózni.
Ki lehet nevetni, hogy ennyire ragaszkodom egy mások által gyerekmesének, semminek, egy időben felkapott hülye sztorinak tartott valamihez. De akkor is örök kedvencem marad, és annyira fontos részem mint a kezem vagy a lábam. Nem tudnám elviselni, hogy ne legyen meg, hogy ne olvashassam újra, hogy ne merülhessek el abban a világban. Elmenekülhetek a valóságból, megvigasztal, megríkat vagy pusztán szórakoztat. Kell és kész.
Örök hála, Rowling néni! :)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hát, mit mondjak, sírjak vagy nevessek? Itt a vége. Finito. Kivégeztem a 7. könyvet, úgy, mint Harry…………. a deffenzív (vagy mi a csuda) mágia könyvet. Hisz ő is jól vizsgázott anno, ugye emlékeztek?

Köszönetet mondok Hannámnak, hogy nem hitte el, hogy nekem ez a könyv (vagyis az első rész) nem tetszett és letettem, azaz félbehagytam moly szóval élve.
Köszönet az írónőnek, hogy megalkotta az első olyan sorozatot, amit muszájnak éreztem, hogy azonnal folytassam. Ez nem történhetett volna meg a könyvtár (első rész) @Etike (2.5.6.7. rész) @stippistop (3. rész- már nem emlékszem Hanna vagy én olvastam-e, de hidd el itthon tudjuk, kié melyik :D) és a testvérem (3.4. rész) segítsége nékül.
Hála, csoki, moly, viva.
(Ja, és köszi @Bence, mert a moly segítségével rohanhattam @Etike szüleihez, akik mondhatni egy köpésre laknak tőlem.)

Mit mondjak még? Könnyeztem, amikor a szükség szobájába visszatérve ott volt mindenki egytől egyig; amikor drága jó Pitonom, mégse igazi pitonos mérgeskígyó, bár Mardekáros.., no és, amikor kiderültek ott a dolgok a merengőben… (hüpp), sírtam Hagriddal is (…és elképzeltem milyen klassz lehetne, ha engem is vinne a karjaiban). ja, Dobbyért… ;(
Drukkoltam végig a triónak, bár tudtam, hogy Hermione továbbra is okos.
Nevettem, miközben Neville nagymamáját elképzeltem, és akkor is, amikor magam előtt láttam kicsi Gróp fejét, miközben néz be a kastély ablakán.

Hogy csalódtam-e végén? Nem.
Hogy zavart-e a befejezés?
Nem.
Harry Potter egy mesehős, akit szerettem, kedveltem, akinek drukkoltam, aki mellett voltam, akibe szerelmes voltam (na mégsem :P), akinek Mamája voltam, akivel kipróbáltam, milyen A köpeny alatt (sic!), akivel……

Köszi Harry, Hermione, Ron, és minden kedves ember, még te is szemétkedős Piton, hogy végre nem zombiként fogok élni, hogy visszatérek a háztartáshoz, a családomhoz, a munkához az új tanévben.

Ja, és köszönet a családomnak. Nem volt egyszerű velem az elmúlt néhány napban, amikor kitűztem, hogy holnap estére be kell fejeznem…
Puszi nektek!

..és ahogy mi mondjuk a csoportban: Itt a vége, fuss el véle. Ha nem hiszed? -Járj végére!

Még, ha rövidebb is volt, mint másoknál, akik „real time”-ban olvasták, az utolsó könyv becsukásával most nálam is végérvényesen lezárult egy korszak. És hogy milyen érzés? Jó. Jó, mert valami igazán különlegesnek lehettem a részese, amiről nem is olyan sokon múlt, hogy örökre lemaradjak. Bántam-e volna? Igen. Mert szegényebb lennék egy világgal, egy érzéssel.
Mi az üzenet? Számomra az, hogy hinni kell a sorsban, a jelekben, a segítségben, a segíteni akarókban és abban, hogy fontos vagyok a világban, a világ számára. Szóval Harry, nincs bennem tüske. Meleg szívvel engedlek most el.
Miután fináléhoz méltón ez a legerősebb könyv, ezért nem járhat más, mint a maximális 10/10 pont és a kedvenc kategória. Ez a rész végre nálam is felszakította a gátakat, amik az előző részeknél nem tudtak áttörni, és bizony rám tört a bőgés a Tiltott Rengeteg felé menet…
Szép kerek, kitörölhetetlen és megismételhetetlen két hónapot töltöttem a Rowling által életre hívott különleges világban. Megtanított újra hinni a mese és a fantázia erejében és fontosságában. Azt én már nem mondhatom el magamról, hogy velük nőttem fel, de szeretetem a könyv és karakterei iránt velük nőtt és formálódott.

Hát ennyi volt… Nem maradt más hátra mint:

NOX! (Egyelőre ;))

Bővebben: http://miamonakonyveldeje.blogspot.hu/2013/03/j-k-rowling-harry-potter-es-halal.html

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Iszonyú gyorsan felfaltam, féltem, izgultam, szerettem és gyűlöltem. A gyors olvasás miatt egy csomó részlet kihullott a fejemből, de ettől függetlenül iszonyú jól összeszedte a szálakat és kibontotta a cselekményt.
A végével nem voltam teljesen elégedett (túlzott happy end), de valahol érthető, elvégre ez egy mese, még ha erre a részre kicsit már nagyobbra nőtte is magát.

Újraolvasás, 2010: nem tehetek róla, de már megint egy nap alatt elolvastam. Iszonyú, hogy vége van – szégyen vagy nem (persze hogy nem), de csak ennyit tudok mondani.

Újraolvasás, 2011: Akkor most egy kicsit bővebben erről az egészről, de csak apró észrevételek szintjén.
Azt hiszem, ez az egyetlen kötet, aminél még tudom követni, hányszor olvastam el (az angollal együtt összesen négyszer most már ötször (2013)). Képzelhetitek, a többi mennyi lehet, ha azokat már nem is tudom számon tartani…
A borítót most már sikerült megszeretnem, bár furcsa, hogy még nem ivódott annyira mélyen a tudatomba, mint például az első részé. Ami jó pont: végre ezen a képen egész normális feje van szerencsétlen Harrynek, még ha tátva is maradt a szája – itt már el tudom hinni, hogy felnőttként küzd Voldemorttal. De egyszerűen bosszantó volt, hogy minden egyes borítón annyira kis meseszerűen-eltúlzottan nyominger volt.
Apropó felnőttség: akkor sújtott belém először, hogy úristen, ezek már rég nem kisgyerekek, amikor a Grimmauld téri ház lépcsőfokára hoppanáltak, és nagyban szervezték a minisztériumi akciót. Pedig az is milyen gyermeteg volt.
A könyvben talán Ron a legemberibb karakter. Igen, elég tetűnek érződik a menekülése, de teljesen érthető, sőt valóságos (már amennyire lehet ilyet mondani ebben a kötetben) Harry meg Hermione hősiességéhez képest.
Rendkívül kuszák lettek a szálak, szinte minden fejezetben akadt egy-két megválaszolatlannak tűnő kérdés, ráadásul így, hogy a rejtélyes horcruxok mellé behozta a még rejtélyesebb ereklyéket is a képbe, egész más vizekre eveztünk. De megoldotta, én meg újra nem győztem egyik ámulatból a másikba esni.
Nem tudom megmondani, melyikek a legdöbbenetesebb fejezetek. Egyrészt ott van Godric's Hollow – bár valahol még mindig bosszant, hogy ennek a helynek is igazából csak az utolsó részben kell feljönnie, hiszen ha már ennyire tervezgette, hogy meglátogatja a szülei sírját, miért nem volt róla szó? Tudom, hogy azért, mert elterelte volna az aktuális cselekményről a figyelmet, mint ahogy az is elterelte volna, ha bemennek a lerombolt házukba (én nem bírtam volna ki). Persze mindezért kárpótol a jelenet befejezése, ami csöpögős vagy sem, engem mindig nagyon megtalált. Akaratlanul is mindig elkezdek számolgatni, hogy ha 1980-ban született Harry, akkor a születésemkor már valahol, messze Britanniában már épp második évét töltötte a Roxfortban, 1997-ben pedig, miközben én óvodásként totyogtam itthon, ő legyőzte a legnagyobb ellenségét… És elkezdem tervezni, hogy tizenkilenc évvel ezután, 2016-ban elvándorlok a King's Crossra, hogy meglessem a (túlzottan) idilli családot, de persze mire idáig érek, eszembe jutttatom, hogy ez mese, hiába is próbálkoznék.
Aztán ott vannak az akciódús jelenetek, ahol csak úgy ugrál a szemem sorról sorra, hogy követni tudjam – mégis azok a legjobbak, amiknél nincs ennyi pörgés. Például Piton emlékei… Az valami hihetetlen, még most is nehéz hozzászoknom a gondolathoz, hogy minderre képes volt csupán érte. De a legjobb a King's Cross. Ügyes húzás volt, Rowling, így megadni azt a sok választ a levegőben maradt kérdésekre, ki is tudná jobban tenni ezt, mint Dumbledore, és hol máshol, mint a legendás King's Crosson (vagyis az annak látszó akárhol)?
A végkifejlet pedig olyan, amilyen. Persze, továbbra sem győzöm eléggé hangoztatni, hogy jobban örültem volna, ha Harry magával viszi a sírba Voldit (ó, az a drága, én úgy imádom a feketehumorát), de sajnos még akkor is egy meséről beszélünk, ha nem tűnik már annyira annak a legyek módjára hulló jóbarátok láttán. Az a betekintés a tizenkilenc évvel későbbi életükbe pedig vigasztaló és borzasztóan idegesítő is – sikerült révbe érnie, de egy szót se szólnak arról a kiesett 19 évről, mi lett még? Mi történt, mit csinált? Pontosan akarom leírva látni minden lépését. És akkor ott vannak a gyerekek… Kicsit már falra lehetett mászni attól, hogy mindenki szakasztott mása ennek vagy annak, és minden Potter-kölyöknek valami hangzatos neve van – hogy lehet úgy hívni egy kissrácot, hogy Albus Perselus? Nevetséges.
Mindezt félretéve akkor is, újra nehéz volt felfogni, hogy vége van, teljesen. Nem vagyok egy meghatódós típus, de ma hajnalban, amikor elértem az utolsó sorig, majdnem elérzékenyültem, hogy el kell engednem. De tudom, hogy mostanában már nem szabad újraolvasnom. Vissza kell tenni a polcra, a kitüntetett helyére – aztán már csak arra kell várnom, hogy a majdani gyerekeimnek elkezdhessem felolvasni, egészen addig, amíg már engem figyelmen kívül hagyva kapkodják le a köteteket a polcról, mert ugyanúgy nem bírják majd abbahagyni, ahogy én…
Százszor is elolvastam az utolsó mondatot, mielőtt becsuktam. Azt hiszem, itt az ideje, hogy elhigyjem: "minden rendben volt körülötte".

Tegnap még vissza volt kb. 100 oldal, de már a könyvtárban próbáltam rábukkanni angolul, hogy mikor végzek az utolsó résszel, el is kezdhessem újra elölről.
(Hát persze, hogy nem leltem, majd ráfanyalodom az e-bookra, vagy a hangoskönyvre – ami azért fanyalodás, mert nem fogom érteni az angolt csak a fülemmel.)
Igazából fogalmam sincs mit írjak most, azt hiszem, a legmonumentálisabb sorozat volt, amit olvastam, és sokszor sajnálom, hogy nem tizenévesen, bár így felnőtt fejjel is annyira megszerettem, hogy tulajdonképpen nincs okom panaszra.
Viszont annyi minden történt, hogy nem tudnám keretek közé szorítani, ha mindenkiről megemlékeznék, aki fontos, szóval ez most a sorozathoz méltatlan értékelés, amitől függetlenül nagyon megszerettem az egész történetet, varázsvilágot, szereplőket…
(Egy-két újraolvasás, és talán már Piton sem lesz annyira a bögyömben…)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ez a hetedik kötet, a hét a csodák és a mágia száma. Az öt csillag, amit adok a sorozatnak jár. A történet körbeér, de nem is erről akarok írni. A szeretve gyűlölt Félvér Hercegről szeretnék, akinek legrosszabb emlékeibe bepillantást nyerve szánalmat éreztem. A zsíros hajú, kellemetlen figuráról, aki mégis kedvencem volt. Elképesztő tehetség bájitalkeverés területén, ami nem kis dolog, én már csak tudom. És hat kötet bizonytalanság (?) után megtudjuk, hogy a Teszlek Süveg néha kicsit elhamarkodottan választ, az igazán bátraknak a Griffendélben a helye.
Addig, amíg úgy tudom a kezembe venni Harry történetét, hogy élvezem az olvasást, addig nyugodt vagyok, hogy még nem nőttem fel igazán. Olvassátok.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hát a végére értem,ismét. Nagyon nehéz volt megint becsukni ezt a könyvet, és megint előjött egy két könnycsepp, ahogyan elbúcsúztam Harryéktől.

Elsőre nagyon hiányoltam a Roxfortot, a lakomákat, a klubhelyiségbeli beszélgetéseket. Aztán másodikra már élvezni tudtam a kalandtúrát is:D
Én nagy Ron fan vagyok,és eléggé csalódtam benne,mikor lelépett,de nagyon örültem mikor visszajött és végre valahára Hermione is kitudta mutatni az érzéseit.
Én Fred halálakor nem láttam a könnyeimtől. Ő volt az abszolút kedvenc és persze George és Ron….:D
Alapjáraton a regényciklus legjobb része szerintem,mert itt végre minden kiderül,megkedveltem Pitont is…ami nálam nagy szó,mert végig távol állt tőlem,de itt rájöttem,hogy milyen is volt igazából,és mennyire igazak is az érzései. A kedvenc részem is hozzá kapcsolódik és a legszebb mondat is a regényben:
" -Ennyi év után is Perselus??
-Örökké."
Ez annyira gyönyörű:$$ :(((
És nagyon szerettem a merengős jelenetet,Piton emlékeivel. Csodálatosan beleillett a történetbe. És a végkifejlet is nagyon jó volt:) Köszönöm Rowlingnak,hogy Neville igazi hőssé nőhette ki magát, mert ez már nagyon kijárt neki,teljesen megérdemelte.

Köszönöm még Neki azt is, hogy csodálatos és varázslatokkal teli gyermekkort adott nekem,amit felnőttként is újra meg újra át tudok élni.
IMÁDOM és még rengetegszer el szeretném olvasni:) <3

♥♥♥ Hát elérkeztünk a történet végéhez SAJNOS!!!!!! Imádom ezt a varázslatos világot,számomra megunhatatlan, Rowling nagyon nagyot alkotott ezzel a történettel!
Ez a kötet nagyon eseménydús csak úgy kapkodtam a fejem.
Hedviget nagyon sajnáltam igazán a szívemhez nőtt a gyönyörű hóbagoly.
Hermione táskája fantasztikus volt teljesen lenyűgözött ,ha kapható lenne én lennék az első aki rohanna venni egyet.
Szegény Dobby a nagy teniszlabda méretű szemeivel és a denevérfüleivel imádtam, fátyolos szemmel olvastam a tragédiáját és azt kérdeztem miért pont Ő????
Piton emlékei nagyon jók voltak,tudtam én ,hogy nem is gonosz valójában!
SPOILER!
Amikor kiderült,hogy Harry maga is horcrux,na akkor le kellett raknom egy kicsit a könyvet annyira meglepődtem,hogy így nem lehet vége!!
SPOILER VÉGE!
A végén a csavar a pálcák urával ötletes megoldás.
Minden jó ha a vége jó.Mindenki elnyeri a saját jutalmát vagy büntetését.
Rowling varázslatos világa lenyűgöz gyereket és felnőttet egyaránt.
Egyedi és utánozhatatlan világot alkotott.
Rengeteg könyvet olvastam és még fogok is olvasni életemben,de ez a N1 nálam és az is marad!!!!!!!!!!!!! ♥♥♥
♥ Én is szeretnék levelet kapni a Roxfortból!!! ♥