Nem igazán vagyok „farkasember-fan” off , így nem is voltak elvárásaim a regénnyel kapcsolatban. Annyi bizonyos volt, hogy J. Goldenlane-ben nem fogok csalódni…
Meglehetősen fura egy regény ez, nem is tudom, hogyan tudnám megfogalmazni… Érdekes, hogy nincs „megszokott” íve a történetnek; leginkább sinus-görbeként tudnám jellemezni, folyamatosan hullámozva a pörgős akció, és a langyosabb, magánéleti dolgok között. Viszont végig megtartja a kényes egyensúlyt, sosem lesz unalmas, és egyszer sem kap csömört az ember az akciótól. Persze, van egy háttérsztori, ami valóban háttérként szolgál, mert mégis kell indulni valahonnan, és megérkezni valahová, de ez is inkább arra ad okot, hogy a főszereplő különféle kalamajkákba keveredjen… Főszereplő? Helyesbítve: főszereplő-páros. Ugyanis egy testvérpár életébe kapunk betekintést, ami nem nevezhető átlagosnak lévén, hogy ők nem akármilyen egyedek; fura átokkal – vagy áldással(?) – élnek. Nem elég, hogy ikrek, még farkasok is, az urbánus fajtából, akik már nem csak teliholdkor változnak át, és nem csak részlegesen (akár farkasként is élhetnének)…
Itt meg is jegyezném halkan: ugyan milyen elvetemült humorérzékkel megáldott szülőnek kell lenni ahhoz, hogy „ugyanazt” a nevet adjam mindkét gyermekemnek? Értem, hogy nem egypetéjűek; fiú-lány, és nem is hasonlítanak, de akkor is! Krisztina és Krisztián! Jó, nem nagy dolog, mert ennyi erővel lehetne Alex és Alexandra is! :D
Mindegy, párosan szép az élet, így hát a Chris-ikrek is többnyire mindent párban követnek el. És jól áll nekik! Érdekes személyiségek, érdekes háttérrel, érdekesebbnél érdekesebb (sokszor mulatságos) helyzetekkel.
Engem nagyon megfogott a történet, off lehetne belőle sorozat… olyan is az egész, mint egy jó (film)sorozat, és ehhez mérten „nincs is konkrét vége”, de amíg tart, addig kiváló! * :)
Minden tekintetben odaver: legyen szó a farkas-lét áldásáról, vagy átkáról, ebben a regényben mindent megtalál az olvasó, mindezt olvasmányosan, gördülékenyen, abszolút unalom-mentesen tálalva. Nem minden farkas-sztori rémálom, de nem is mind tündérmese…
Szerintem egy kicsit túlzott a farkasemberek halhatatlan mivolta, de ügyesen van beépítve a régi babona, miszerint az ezüst a legnagyobb – ha nem az egyetlen – ellenségük. Ezt leszámítva nincs kifogásom sőt, nem is kifogás ez, inkább észrevétel, mert – jobban belegondolva – kell ez ahhoz, hogy az ikrek azt az életet éljék, amit élnek és abból ilyen jó történet kerekedjen!
Remek regény, csak ajánlani tudom! :)
* kieg.: Mint utóbb kiderült, jön a második „évad”! Chris és kicsi Chris – terminatorosan – visszatérnek… :)