J. D. Salinger: Zabhegyező

Engem az ken a falhoz, mikor olyan a könyv, hogy az ember a végén azt szeretné, ha az író iszonyú jó haverja lenne, akit akkor hív föl, amikor akar.

Pompás. Ha valamit, hát ezt a szót gyűlölöm.

p. 117.

Rájössz majd, hogy nem te vagy az első, akit megzavar, megrémít és undorral tölt el az emberek viselkedése. Semmi esetre sem vagy egyedül a listán, ez izgalmas és serkentő felismerés lesz. Nagyon, nagyon sok ember volt már ilyen erkölcsi és lelki válságban, mint te most.
Szerencsére volt köztük, aki feljegyezte az akkori problémáit. Tanulsz majd belőlük, ha akarsz. Mint ahogy egyszer, ha valamit már felmutattál életedben, valaki más tanul majd tőled. Csodálatos, kölcsönös folyamat.

…elképzelek rengeteg kis krapekot. Egy nagy tábla zabban játszanak, meg minden. Ezer meg ezer kis krapek, és senki sincs a közelben, senki felnőtt, csak én. Én meg ott állnék egy mafla nagy szikla szélén, és az volna csak a dolgom, hogy ha a kis srácok közül egy bele akar szaladni, mármint úgy értem, ha például szaladgálnak, és nem tudják, merre mennek, akkor én ott teremnék, és megfognám a srácot. Nem is csinálnék semmit, csak ezt egész nap. Én lennék a srácfogó a zabban. Tudom, ez hülyeség, de ez az egyetlen, ami igazán szívesen lennék. Tudom, hogy hülyeség.

Soha senkinek ne mesélj el semmit. Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd.

255. oldal

Én, tudod, New Yorkban lakom, és arra a tóra gondoltam a Central Parkban. Hogy vajon befagy-e, mire hazamegyek, és ha igen, akkor hol lesznek a kacsák. Képzeld, azon spekuláltam, hova mennek a kacsák, ha befagy a tó. Jön egy tag valami kocsival, és elviszi őket az állatkertbe, vagy mi? Vagy egyszerűen elrepülnek?

Egyébként örülök, hogy feltalálták az atombombát. Ha újra háború lenne, ráülnék egy atombombára. Önként jelentkeznék. Esküszöm, megtenném.

171. o.

– Te semmit se szeretsz, akármi történik.
Ezzel csak még jobban lehervasztott.
– Dehogynem. De igen. Hát persze hogy szeretek. Ne mondj ilyet. Mi a fenének mondasz ilyeneket?
– Mert így van. Egyik iskolát se szereted. Millió dolog van, amit nem szeretsz. Egyáltalán nem.
– De igen. Ebben tévedsz, ebben éppen hogy tévedsz! Mi a fenének kell ilyeneket mondanod? – Öregem, állatian lehervasztott.
– Mert nem. Mondj csak egyet.
– Egyet? Egyet amit szeretek? Jó.
(…)
– Egyébként most ezt szeretem. Úgy értem, pontosan ezt. Itt ülni veled, és dumálni meg hülyéskedni…
– Ez semmi!
– Ez csak igazán valami! Miért semmi? Az emberek sose hiszik, hogy valami igazán valami. Ez lassan az idegeimre megy, az istenit!

A serdülőre jellemző, hogy nagylelkűen meg akar halni azért, amiért az érett ember alázatosan élni akar.

Esküszöm, ha az a tag egyszer hajótörött lesz, beleesik a vízbe, és valaki egy nyavalyás csónakon odaevez, hogy kihúzza, azt fogja kérdezni: „Maga ki?”, mielőtt bemászik a csónakba.

p. 42.