„Salinger Kilenc története kilenc novellát tartalmaz, közülük az első, az Ilyenkor harap a banánhal, Seymour Glass öngyilkosságát beszéli el. A Glass család Salinger visszatérő témája, a szűkre szabott életmű fókuszában Seymour áll, a megközelíthetetlen, ám testvéreihez igen közel álló Művész, kinek történeteit Salinger alteregója, Buddy Glass, az Író meséli el. Salinger minden történetében ugyanarra koncentrál: a meg nem értett másság problematikájára, az intellektus olyan szárnyalására, melyet az átlagelme fel nem foghat, meg nem közelíthet, valamint a másság érzelmi kivetülésére – mely mások számára ismételten rejtély marad. A legnagyobb rejtély pedig a halál, mely – valamilyen abszurd és alig felfogható módon, de mégis – logikusan következik a karakterből.”
(Limpár Ildikó)
Kilenc történet 249 csillagozás
Alpári történet Esmének, szeretettel címmel is megjelent.
Eredeti megjelenés éve: 1953
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa
Enciklopédia 22
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 45
Most olvassa 11
Várólistára tette 161
Kívánságlistára tette 111
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
„– Hány macska farka kell, hogy az égig érjen? – rivallt rám. – Ez ám a találós kérdés!
Gondterhelten tekintettem a mennyezetre, és hangosan elismételtem a kérdést.
Aztán, mint akit fülön fogtak, közöltem Charlesszal, hogy nem tudom.
– Egy is elég, ha jó hosszú! – bömbölte a csattanót.”
9x
Cigarettafüst, felnőttes gyerekek, gyerekes felnőttek, csendes fájdalmak, szelíd örömök, egyszerű bonyolultság, rengeteg csikk, csikk, csikk, csikk, halál, úszógumi, némaság, gyerekkacaj
Mi más is lehetne, mint öt csillag?
Amúgy akármi más. A Zabhegyezőt tizenhat-hét évesen olvastam, és idegesített. A falra másztam a „meg mindenektől”, azonkívül nem is igazán értettem az egész élethelyzetet. Jó tanuló voltam és felelősségteljesen teljesítettem a feladataimat, a „rozsban fogás” mint vágyott tevékenység teljességgel érthetetlen volt számomra.
Meg aztán valahogy ez az amerikai életérzés sem jön be nekem annyira, a párbeszédeken alapuló novellák meg sosem kötöttek le igazán.
Szóval ebben benne volt az egy, kettő, három, négy csillag is (szigorúan az olvasási élményre és nem a mű értékére vonatkoztatva).
De aztán öt csillag lett.
Mert elérte, hogy odafigyeljek az elkapott beszélgetésfoszlányokra a villamoson, és megpróbáljam kikövetkeztetni az előzményeket és a következményeket.
Ezek a történetek ilyenek – sokszor ilyen „elkapott beszélgetés”-szerűek, amibe mintegy véletlenül hallgathatunk bele, agyalósak, gondolkozni kell rajtuk, okokon és okozatokon, és azt hiszem, én szeretek gondolkozni. :)
Másrészt meg a tömegközlekedésen elkapott beszélgetésekkel ellentétben itt minden történetnek van valami kicsúcsosodása, még ha nem is mindig az, amit várunk vagy sejtünk. Néha jelentéktelenebb, néha mellbevágóbb.
Érdekes amúgy figyelni, ahogy egy szövegben megjelenik a kor, amelyben született. Nemcsak olyan evidens részletekre gondolok, mint a „katonamúlt”, ami nagyon sok szereplő életében meghatározó (a nőkében is, hiszen az ő életüket is befolyásolta, hogy a férfiak ottmaradtak vagy visszajöttek, vagy esetleg nem úgy jöttek vissza, ahogy elmentek…), hanem az apróságokra, mint például hogy mind a kilenc történetben jelen van a cigaretta, és valamiért azt gondolom, hogy ma már ezt nem lehetne így leírni (ugyanezt éreztem, amikor Pamuk egyik korai regényét, A csendes házat olvastam, abban meg mindenki ittasan vezetett, és ez teljesen megszokott és gyakorlatilag normális volt).
Az ilyen részletek elavulhatnak, de az alapkérdések, amelyeket a kilenc történet feszeget, nem. Túl lehet-e lépni a tragédiákon, legyen az bármilyen természetű és nagyságrendű – talán ez lehetne az a kérdés, ami minden novellát összekapcsol. A válasz nem túl optimista. Mégis jó olvasni. Meg minden.
Nem volt még régen, csak egy éve, hogy ezt utoljára olvastam, és nem is terveztem most az újraolvasást, viszont a héten kölcsönadtam a cseh kiadást egy barátomnak, aki a Zabhegyező után érdeklődést mutatott további Salinger-könyvek iránt is (A Zabhegyezőt persze szintén én tukmáltam rá – indirekt módon [nem is tukmálás ez – nem tudom, van-e arra szó, amikor annyira lelkesen beszélsz valakinek valamiről, hogy a másik ember úgy érzi, egy percig sem élhet tovább a lelkesedést kiváltó tárgy ismerete nélkül]).
Szóval gondoltam, akkor már csináljunk egy jó kis párhuzamos olvasást, hogy mindketten friss emlékekkel beszélhessünk a könyvről, és hogy friss emlékekkel áradozhassak arról, hogy szerintem miért olyan csudás Salingernek ez a könyve (is).
Ez most többek között arra is jó volt, hogy újra elgondolkozzak azon: hm, tényleg – miért is olyan csudás ez nekem?
A válaszom ugyanaz, mint mindig: mert olyan, mintha ott lennék, benne, valakik életében, és hallgatnám a beszélgetéseiket, az összes bennfentes furasággal, modorossággal, bizonytalankodással, ismétléssel, káosszal, magától-értetődéssel. És asszem, ez a kedvenc érzésem: ott lenni.
És egyszerűnek látszik, de igazából még a valóságban is ritka, hogy valami ezt az érzést váltsa ki belőlem, az irodalomban meg még ritkább.
Kedvelem az író stílusát, de azt nem tudom mondani, hogy értem is. :-) Érdekes történeteket kaptam ebben a kötetben. Meglepődtem, nem értettem, értetlenül álltam a történetek előtt. Ilyen és ehhez hasonlók suhantak át rajtam olvasás közben. A könyv elgondolkodtat azon, hogy mi is történet, miért az és miért úgy. Fura a világ spoiler.
Frissítés (2021): Öt évvel ezelőtt olvastam, ugyanarra a kihívásra, mint most, és egy-két jelenetet leszámítva szinte semmire nem emlékeztem belőle, pedig hogy szerettem. Most Salinger életéről és munkájáról is olvasok párhuzamosan, így teljesen más élményt nyújtott, sokkal többet értettem belőle. Még mindig csodálatos, nagyon szeretem. Alig várom, hogy a kiadatlan írásai is megjelenjenek!
Gyarapítja a kedvenc Salinger-kötetek sorát. Még mindig annyira varázslatos, olyan szép és nyers egyszerre, úgy ír, hogy azonnal csomagolnék és indulnék a nagy Amerikába.
Imádtam, zseniális mind. Szerencsére nem olvastam a fülszöveget (ekkora spoilert beleírni! állatok ezek…) Kedvencem a banánhalas és a festős (DDS kék korszaka).
Itt az idő Salingert, mind írót is kedvencelni.
Hely: Florida, Connecticut, New York. Idő: 1939 körül.
Tartalom:
Ilyenkor harap a banánhal
Ficánka bácsi Connecticutban
A nevető ember
Lenn a dingiben
Öt perccel az eszkimó háború előtt
Alpári történet Esmének, szeretettel
Szemem zöld és csacska szám
De Daumier-Smith kék korszaka
Teddy
És ezennel elfogytak a magyarul megjelent, olvasatlan Salinger-kötetek. (De úgyis érik már egy Zabhegyező-újraolvasás…)
Nem tudom, jó volt-e ezt olvasni utoljára, mindenesetre hozta azokat a momentumokat, amik miatt remeknek találom Salingert, és talán ez a kötet emlékeztetett a legjobban Capote-ra, a nagy kedvencemre.
Szeretem az ilyen novellákat, amik valahol az alapjukban csak egyszerű élethelyzetek, de fel vannak díszítve, túl vannak gondolva és nagyon különlegesek, olykor sokkolóak és ezáltal kiheverendőek lesznek.
[Azt azonban még nem tudom, kiheverhető-e például az Ilyenkor harap a banánhal vége.]
Nem emlékszem pontosan, de egy filmben mondta egyszer az egyik szereplő, hogy „Salingertől mindig elgyengülök”. Ezzel pontosan így vagyok én is. Az eddig olvasott összes művébe bele tudtam élni magam, szerettem volna jelen lenni a párbeszédeknél, beszélgetni a szereplőkkel. Ebből a kötetből a Ficánka bácsi Connecticutban volt az abszolút kedvenc, nagyon szívesen eliszogattam volna láncdohányozva a két hölggyel. Azt hiszem még sok-sok Salingert fogok olvasni.
Népszerű idézetek
Igaz ugyan, hogy túl későn jön rá az ember, a legdöntőbb különbség a boldogság és az öröm közt mégiscsak az, hogy a boldogság szilárd, az öröm pedig cseppfolyós.
149. oldal, De Daumier-Smith kék korszaka
– Irtó rokon lelkek vagyunk. Mint két teknősbékatojás.
140. oldal, Szemem zöld és csacska szám (Európa, 2004)
– No, nézd csak őket. Állati hülyék – jegyezte meg.
– Kik?
– Mit tudom én. Mindenki.
57. oldal
– De mégis, mért nem mondod el Lew-nak, valamikor?
– Miért? Mert Lew nem elég intelligens, azért – válaszolta Eloise. – Meg aztán hallgass rám, te karrierista nőszemély; ha még egyszer az életben férjhez mész, semmit se mondj el a férjednek. Megértetted?
– De miért? – kérdezte Mary Jane.
– Azért, mert én mondom – felelte Eloise. – A férfiak azt akarják hinni, hogy amíg velük nem találkozott az ember, rókázott, valahányszor hímnemű lény a közelébe került. Nem viccelek. Persze meg lehet nekik mondani egyet-mást. De sose őszintén. Szóval, őszintén soha. Ha azt mondod nekik, hogy egyszer ismertél egy szép fiút, akkor rögtön utána meg kell magyaráznod, hogy túl szép volt. És ha azt mondod, hogy ismertél egy okos fiút, akkor hozzá kell tenned, hogy nagyképű volt, vagy unalmas, vagy valami. Mert ha nem mondod, akkor az orrod alá dörgölik azt a szerencsétlen pókot, valahányszor csak alkalom adódik rá. – Eloise elhallgatott, egyet húzott a poharából, eltűnődött. – Szóval – folytatta azután –, meghallgatnak, és nagyon felnőttesen viselkednek, meg minden. Még intelligens képet is vágnak a dologhoz. De ne ülj föl nekik. Hidd el, amit mondok. Megbánod, mint a macska, aki kilencet kölykezett, ha valaha is elhiszed nekik, hogy intelligensek. Becsszavamra.
31-32. oldal (Ficánka bácsi Connecticutban)
– […] Azt mondta, szereti Jane Austent. Azt mondta, hogy imádja a regényeit. Volt pofája ezt állítani. Mikor összeházasodtunk, akkor jöttem rá, hogy egyetlen könyvét sem olvasta. Tudod, ki a kedvenc írója?
Mary Jane a fejét rázta.
– L. Manning Vines. Hallottad valaha a nevét?
Ficánka bácsi Connecticutban
– Sharon Lipschutz azt mondta, megengedted neki, hogy melléd üljön a zongoránál – mondta Sybil.
– Ezt mondta Sharon Lipschutz?
Sybil élénken bólogatott.
A férfi elengedte Sybil bokáját, visszahúzta a kezét, és arcát jobb karjára fektette. – Hát igen – mondta –, de tudod, hogy van ez, Sybil. Ülök és zongorázom. Te nem vagy a láthatáron. És egyszerre ott terem Sharon Lipschutz, és mellém ül. Igazán nem lökhettem le onnan.
– De.
– De nem. Nem. Ezt igazán nem tehettem – mondta a fiatalember. – Hanem tudod-e, mit csináltam?
– Mit?
– Úgy tettem, mintha te volnál.
Ilyenkor harap a banánhal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek 93% ·
Összehasonlítás - Flannery O'Connor: Alig akad ma jó ember 95% ·
Összehasonlítás - Karen Blixen: Utolsó történetek ·
Összehasonlítás - Herman Melville: Bartleby, the Scrivener / Bartleby, az írnok ·
Összehasonlítás - F. Scott Fitzgerald: Meghalnék érted 81% ·
Összehasonlítás - F. Scott Fitzgerald: Curious Case of Benjamin Button / Benjamin Button különös élete 78% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Tíz szál gyertya 91% ·
Összehasonlítás - Inoue Jaszusi: Utazás a Fudaraku-paradicsomba 92% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem 91% ·
Összehasonlítás - Isaac Bashevis Singer: A hét kicsi suszter 90% ·
Összehasonlítás