Három korai történet 164 csillagozás
Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
Eredeti cím: Three Early Stories
Eredeti megjelenés éve: 2014
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Helikon Zsebkönyvek Helikon
Kedvencelte 2
Várólistára tette 48
Kívánságlistára tette 92
Kölcsönkérné 4
Kiemelt értékelések
Utoljára két éve olvastam Salingertől, akkoriban pedig nagyon rácuppantam a Kilenc történet és az Ácsok / Seymour világára, sokáig kísértek és varázsoltak el, adtak ihletet az íráshoz is, jóformán a komplett magyarul megjelent életművet sikerült is magamévá tennem elolvasnom. Nem véletlenül lettem vele is rendesen elfogult, s hát az ilyen szerzők nálam rögtön helyzeti előnnyel indulnak. Jókor voltam jó helyen, megszerettem. (Az immáron egyetlen adósságot rövidesen törlesztem is, aztán jöhet egy angol eredeti – első magyar fordítás – új magyar fordítás maraton a Zabhegyezővel, izgatottan készülök rá.)
Nagy szerencsém volt, mikor lecsaphattam erre a kis kötetre, azonnal vissza is tértek a régi szép emlékek. Megleptek az illusztrációk, de remekül feldobták mindhárom rövid, kifejezetten egészséges hosszúságú történetet, amik mintha a nyomtatásban már régen megjelent kilencből maradtak volna ki. A harmincas-negyvenes évek Amerikájának ifjúsága jelenik meg mindenütt, hol az elkényeztetett, felső tíz ötezres, hol az alacsonyabb rétegekből és újból bebizonyosodik az olvasó előtt, hogy az élet bizony mennyire nem fenékig Mikulásbajusz – előbbieket illetően a helyzet mára talán kiábrándítóbb is, viszont a kor- és jellemrajz tökéletes, szinte végig köztük éreztem magam, akármennyire is fáj ezt leírni. A figurák mindahányan egyéni sorstragédiák szereplői, a stílus pedig villámgyors, már-már Hemingway-szerűen távirati, azaz a J. D. Salingertől megszokott, majdhogynem végig párbeszédes.
Hiába tűnnek szimpla ujjgyakorlatoknak és kötelező jelleggel írott blöfföknek (mert hát azok, nyilván kellett hetente pár dolcsi cigire meg whiskyre), azért jó volt olvasni ezeket is, de ha véletlenül előkerülne a fiók mélyéről még pár hasonló, annak nem biztos, hogy bedőlnék, akármekkora fanatikus is vagyok… Tudott ez a David gyerek, na! (Most már aztán Truman Capote is megérdemelné azt az újrázást, hátha megtörténik az áttörés.)
Az van, hogy ráébredtem, elfogult vagyok.
Salingerrel kapcsolatban biztosan.
Bár tudjátok mit? Nem érdekel. A bevásárlólistáját is szívesen olvasnám, ha kiadnák, mert nem lehet nem lényeges.
Amit ő írt, számomra egytől egyig fontos alkotás. Ami meg mégse, az meg azért fontos.
Rá kell gyújtanom egy cigire, meg minden. Később benézek, sziasztok
Egyrészt: aki megírta a top-1 lakatlansziget-regényemet, annak tényleg mindenére kíváncsi vagyok.
Másrészt: függetlenül attól, mit akar(t) az író még életében, nem rajongok az író halála után összegyűjtött/kiadott mindenfélékért, úgyhogy ezt se siettem elolvasni.
De baszki, Salinger, ez az istenadta dőltbetű-mester, mindig önmaga, akármit csinál.
Olyan önmaga, aki érti a kimond(hat)atlant, és aki részletes jellemzések vagy bármiféle cselekmény nélkül tudja elmesélni a mindent. Nem kell, hogy ezek nagy mindenek legyenek. Lehet a minden egy házibuli is, ahol fiú és lány találkoznak, és abban spoiler, ami történik, ott van a mehet- és menekülhetnék, a megfelelni- és kelleni-vágyás, a megjátszott végzet-asszonyaság, a lazaságnak álcázott nyomulás, a hűvös kívülállás, az oda-tartozhatnék, ahová nincs odatartozás. Lehet az egy röpke találkozás tesók között, ami látszólag semmiség, de az is tele van egy rakás érzelemmel – féltéssel és féltékenységgel, daccal és nehezteléssel, elkényeztetett csajoskodással és utálatos, okoskodós komoly-fivérkedéssel. Meg lehet Banánhalat idéző nem-történet, amiben mindenféle igények és nyavalygások és kötelességérzetek csapnak össze (egyébként nem – pont hogy nem csap össze soha semmi, csak érezni, hogy akár csaphatna is, én meg aggódni kezdek, vajon mi lenne, ha egyszer az életben mindenki kimondaná, amit gondol, és nemcsak helyettesíteni próbálná egyik szóval és tettel a másikat).
De asszem, a lényeg mindig: a találkozás, meg a szavak, amelyek bármiféle találkozások során elhangzanak.
És bármilyen egyszerűnek látszanak is ezek a hányaveti, szlenges, megminden-szavak, Salinger valahogy odateszi mögéjük a szereplők egész életét, meg még ráadásul a New York-i éjszakát meg a fiatalság-érzést meg az elveszeszettség- és elcseszettség-érzést is.
Dőlt betűkkel, igen.
Valahonnan 12-14 éves korom ködéből egyszer csak felderengett a Zabhegyező, valamikor ez idő tájt olvastam többször is, mert egyszer nem volt elég. Kissé korán került a kezembe, de ennek ellenére nagyon megszerettem, főleg a korrajzát, New York különböző helyszíneinek leírásait, a főszereplőt, meg mindent. Ezzel együtt Salinger stílusát is, ami egyszerű, szikár, semmit nem bonyolít túl, egyszerűen elmeséli, amit szeretne, és mindezt keserédes humorral teszi, amin ugyan nem nevetünk, de valahogy mégis jólesik. Ezért amikor a Helikon Zsebkönyvek sorozatban megjelent a Három korai történet című novelláskötet, hamar megvettem. És habár jó ideig halogattam az olvasását, ami néha szokásom, ha sokat várok egy könyvtől, de nem bántam meg, hogy végül sort kerítettem rá.
Ezen a három íráson még érződik, hogy kezdő szárnypróbálgatások, de az is, hogy a szerző hová fog fejlődni később. Megjelennek bennük a már fentebb emlegetett stílusjegyek és jó néhány nagyon jellemző szófordulat, melyek később még jellegzetesebbé válnak a műveiben. Emellett nagyon megfogott, ahogy a ’40-es évekbeli amerikai életérzést ábrázolja, és három különböző jelenettel (mert ezek inkább jelenetek, mint különálló novellák) körüljárja a témát, jól átadva az akkori viszonyokat, emberi gondolkodásmódot, életet. Képes pár mondattal, a részletek kifejtése nélkül bemutatni a szereplőket, és láttatni azt, amit nem ír le, de mégis ott van a sorok között.
Jelenet mivoltukból adódóan viszont egyik novellát sem éreztem lezártnak vagy önállóan értelmezhetőnek, ez főleg az első történetre igaz, amit lecsapottnak éreztem. Mégis, talán a hangulata teszi, de A Fiatalok lett a kedvencem a kötetből.
Bővebben (A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!):
https://www.luthienkonyvvilaga.hu/2020/12/j-d-salinger-…
Egyszer régen olvastam a Zabhegyezőt Salingertől, de nagyon nem tetszett. Nem is emlékszem semmire csak a new york-i Central Parkra meg a taplógomba sapkára (remélem, ezekre azért helyesen…). Ezért kicsit félve de bátran kezdtem neki ennek a kötetnek, mit veszthetek alapon és a könyv rövidsége miatt.
Vagy én változtam, vagy megint belefutottam egy alulértékelt könyvbe vagy más irányba mozog a Föld, de nekem tetszett. Nem mondom, olvastam már jobbat is, de az vitathatatlan, hogy elgondolkodtató, amiről Salinger ír. Azt hiszem, futok még egy kört a Rozsban a fogóval is…
Idézem: 'was originally published in Story magazine', nna ezen felnevettem. Az utolsó két novella eléggé tetszett, de nagyon sajnáltam, hogy nem találtam benne Salinger-i humort.
Hiába nem tudom felpontozni Salinger munkáit, valahogy mégis sikerült az egyik kedvenc írómmá válnia. Pedig Salinger stílusa alapvetően faék egyszerűségű. A Három korai történet novelláit is, mintha csak a szájából köpte volna ki. Sok cigaretta, az apró gesztusok elemzése és a nehezen elviselhető, de mégsem kifejezetten utálható karakterek, meg minden… És persze az elmaradhatatlan keserű humor, amin az olvasó aligha tud nevetni, mégis egyfajta paródiát alkot, ami egyben elképesztően valóságszagú.
Bár a három novella illusztrációkkal és az üres hátlapokkal együtt teszi ki a könyvecske terjedelmét, aki egy kicsit szereti Salingert és a novellákat, egy kellemes fél órával* gazdagodhat.
*plusz 5-10 perc, ha rosszalkodik az öngyújtó.
Mintha egy fiatal srác próbálná elmagyarázni mit gondol a nőkről és a háborúról. Kiforratlan, kezdetleges, de lehet azért érezni Salingert.
Népszerű idézetek
Mit érdekel téged, hogy miket beszélnek? Te annál sokkal menőbb vagy. Ne hallgass oda, hogy mit beszélnek azzal a mocskos szájukkal.
38. oldal
Miközben csomagolt, cigaretta lógott a szája sarkában, és hunyorognia kellett, hogy ne szálljon a füst a szemébe, ezért aztán az arckifejezéséből nem lehetett megállapítani, hogy unatkozik-e, vagy gondterhelt, esetleg bosszús, avagy inkább rezignált.
45. oldal (Egy héten egyszer ki fogod bírni)
És mindig olyan sziszegve fütyörészett, miközben leeresztette a redőnyt a szobámban. Általában ugyanazt a dallamot. Gyerekkoromban még én is tudtam, de amikor felnőttem, elfelejtettem. Aztán az egyetemen… volt egy memphisi szobatársam, és egyszer egy délután régi lemezeket játszott a lemezjátszóján, Bessie Smith-számokat, meg Jack Teagardent, és akkor az egyik számtól majdnem hanyatt vágódtam. Ez volt az, amit a mama fütyülni szokott. Az volt a címe, hogy „Nem lehetek jó kislány vasárnap”. Aztán egy Altrievi nevű évfolyamársam részegen véletlenül rálépett, és azóta sem hallottam.
54. oldal
Én persze megértem – mondta Edna –, hogy mit érezhet egy fiú, miután egész nyáron kísérgetett valakit, költötte a pénzt, amit pedig nem lett volna szabad elköltenie, színházjegyekre meg táncos helyekre, meg mit tudom én, mire. Persze, hogy úgy érzi, hogy az a valaki az adósa. Én viszont nem ilyen vagyok. Egyszerűen nem ilyen az alkatom. Nálam csak az igazi jön szóba. Ahhoz, hogy… szóval, érted. Úgy értem, ha van szerelem, meg minden.
21. oldal (A fiatalok)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Irvin D. Yalom – Robert L. Brent: Szólok a rendőrnek 85% ·
Összehasonlítás - Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve 93% ·
Összehasonlítás - Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések 93% ·
Összehasonlítás - Lucia Berlin: Este a paradicsomban 93% ·
Összehasonlítás - H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei II. 92% ·
Összehasonlítás - Flannery O'Connor: Alig akad ma jó ember 95% ·
Összehasonlítás - Raymond Carver: Kezdők 91% ·
Összehasonlítás - Ray Bradbury: Kaleidoszkóp 91% ·
Összehasonlítás - Jack London: Északi Odüsszeia 91% ·
Összehasonlítás - Ernest Hemingway: A jéghegy csúcsa 92% ·
Összehasonlítás