Róma (A kárhozat éjjele 1.) 85% 14 csillagozás

Emlékeztek még azokra az időkre, amikor bejött a vámpírmánia? Én igen. Boldog boldogtalan vámpíros történetek írt mindenféle csuda jó képességgel, világmegmentő szerepben, vagy lánymegmentő szerepben, így a vámpírok egy szerethető faj lett. Na, már most én valahogy máshogy képzeltem el, hogy egy vámpír mit csinál. Évezredekre visszamenőleg szerepel minden kultúrában ez a faj, vagy nevezzük mítosznak. És most jön a nagy bumm, mert minden kultúra úgy írja le, hogy vérszívó, betegséget terjesztő gyilkosok. Így kicsit furcsa szemmel néztem a csillogó-villogó lényekre, akik valami oknál fogva átvedlettek hőssé. Itt jön képbe Izolde Johannsen, aki szintén írt egy vámpíros történetet, ám egy olyan köntösbe öltöztetve eme fajt, ami hűebb a történelmi feljegyzésekhez. És most vonatkoztassunk el attól, hogy az írónő főszereplője egy vámpír, mert a Róma című könyvének lényege nem ő lesz. Ez a történet magáról a történelemről szól, amit egy több száz éves vérszívó szemén keresztül követhetünk nyomon. Háború, vallás, politika – ez a regény fő mondanivalója. Hatalmi játszmák, amelyek véget nem érőek, ami minden korban megjelenik, legyen az ókor, vagy újkor. Elbukás, korrupció. Ismerős? Ezek mind-mind olyan dolgok, amelyek jelen vannak az emberiségben, már a kezdetektől fogva. Nos, a Róma erre fekteti a hangsúlyt. Természetesen megjelenik a szeretet, barátság is, de nem ez jellemzi a fő vonalat.
Ajánló folytatása:
https://anarchiakonyvblog.blog.hu/2019/05/07/izolde_joh…

Bár úgy tűnhet, a fantasy talaján egyre kevesebb az érintetlen felület, mégis… mindig lehet újat alkotni. Nagyon köszönöm Isolde Johannsen-nek, hogy elolvashattam A kárhozat éjjele első részét, a Rómát. Ez a regény egy történelmi fantasy, ahol inkább az idő múlásán, a korok alakulásán van a hangsúly, nem pedig a természetfeletti lények térhódításán. Caspar léte egy eszköz, hogy általa sikerüljön bebarangolnunk Rómát, láthassuk Pompei pusztulását, Asszíriát, Britanniát. Caspar egy 15 éves testbe zárt, ősöreg vámpír, akit először Róma iránti kegyetlen gyűlölete hajt, elégtételként várja a hatalmas birodalom pusztulását, ahol ő emberként annyit szenvedett. Többször belátja, a bosszú után teljesen üressé válik, a motiváció hiánya céltalanná teszi. A „kölyökvámpír” története nagyon tetszett, de őt magát nem tudtam megszeretni. Éppolyan ellentmondásos jellem, akiket kedvelek az irodalomban. Egyszer sebezhető fiú, aki vágyik arra hogy megértsék, másszor vérengző gyilkos, akit mindenki hidegen hagy. A vérfarkasok is megjelennek a színen, köztük a 4 légióst kedveltem. Rhiannon alakja is szimpatikus volt, (spoiler) nagyon sajnálom, hogy a vámpír királynak köszönhetően nem szerepelhet többet. Az írónő történelmi jártassága is szembetűnő, magabiztosan ugrál a helyszínek, korok között. Ahogy Pompei vesztét is ábrázolta, szinte magam elé tudtam képzelni az egészet. A regény vége felé előtérbe került a természeten túliak egymáshoz való viszonya, háborúik, a fantasy jelleg felerősödött. A kelta vonal beleszövése a történetbe még inkább a tetszetősebb irányba sodorta a regényt. Kíváncsian várom a folytatást. Mindenképpen el szeretném olvasni. (miután kicsit magamhoz tértem, azaz némileg nyerésre állok a bacikkal szemben, a blogomon folytatom majd az értekezést)
…. na, folytattam :)
https://angeslwords.blogspot.com/2018/04/izolde-johanns…

Ez ugyan jócskán kívül esik a komfortzónámon, de mégis tök jó volt! Nem mondom, néha borzongtam, jobban, mint szoktam, de: érezhetően alapos háttérmunka van a történetben. A szöveg kidolgozott és szórakoztató volt. Még az is lehet, alkalomadtán jöhet a folytatás.
Köszönöm a lehetőséget.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2014/12/a-karhozat-ejjele-…

Mit is mondhatnék? Ez a könyv egy kicsit más világba kalauzolja el az olvasókat. Egyrészt ott vannak a történelmi események, aztán meg ugye ott vannak a vámpírok, vérfarkasok, félvérek és társaik, akik színesítik egy kicsit a történetet. Történelmi regény fantasy elemekkel bővítve. Az izgalom többször a tetőfokára hág, s mint azt már tudjuk is, folytatódni is fog a történet még több köteten át.
Szeretet, család, árulás, halál, rabszolgaság, újrakezdés, bosszú, kötelékek, minden mi szemnek – szájnak ingere. :)

http://ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2016/05/izolde-jo…

Végre egy olyan Vámpír történet, ahol nem az erotika, a romantika vagy a szerelem van központban.
A több évszázadon át tartó történetet, melyet Róma bukásával zárul, izgalmas és érdekes olvasmány, hiszen nem a jól ismert időszakokat dolgozza fel.
Mivel egymástól időben és térben is elkülönülnek az egyes események, így hiányoltam az összekötő elemeket, az átvezetéseket. Kicsit olyan volt, mintha több történet lenne egy kötetben és csak a főhős a kapocs köztük.
Az utolsó rész a regényben viszont már kellően kidolgozott volt ahhoz, hogy meghozza a kedvem a következő kötethez is :)
Egy jól megírt történelmi fantasy, ami végre nem az Alkonyat-sorozat kitaposott ösvényeit járja, hanem egy teljesen más stílusban és szituációban alkalmazza, vagy inkább kihasználja a vámpír lét évszázadokon átívelő lehetőségeit.

Mivel a világon semmi sem örök, minden folytonos változásban van, nem lehetnek kivételek ez alól a vámpírok sem. Az általános vélekedés felőlük az, hogy a halálon túli életük kezdetekor megáll számukra az idő, ám ez mégsem így van.
Fejlődésük vonala nem igazán illeszthető a földi élet más evolúciós sematikájába, mivel eme entitások kizárólag a fikciókban léteznek. Ott azonban már évszázadok óta, jelesül pont a történelmi Magyarország egy vadregényes tájáról eredeztetve a modern vérszívó legendát.
Az eleinte arisztokratikus magányába burkolódzó Drakula előbb mindenféle feltámadásokon esett túl, majd elkezdte szaporítani magát. Hamarabb terjedt el Amerikában, mint az öreg kontinensen – főleg a filmvásznon keresztül –, majd a sokasodás magával hozta a társadalmi hierarchizálódásukat. Immáron nem csak sokasodtak, de családokat, fészkeket, conventusokat alakítottak – társadalmi identitást nyertek. Sok helyütt megőrizték arisztokrata küllemüket és kellemüket, de ezzel együtt a dekadencia mélységeit is kitapasztalták.
Érdekes módon az idő számukra nem csak hogy nem állt meg, de egy fordított irányú
kiterjedést is produkált, hiszen a pár évszázados erdélyi legendából mára kinőtte magát a
Káin-vámpír, Lilith-vámpír, és vámpírokra lelünk ma már szinte minden ősi nép műmítoszaiban.
Ahogy változnak az idők, úgy változnak a vámpírok is, ezért aztán a hatvanas évek bolond
vámpírjai a nyolcvanas évek őrjöngő vámpírjaivá alakultak, majd az évezred végére elkezdtek érzelmesedni, míg végül arany színben sziporkázó, romantikus vérszívókká nem lettek. A régebben fokhagymával, kereszttel elűzhető, lefejezéssel, fakaróval irtható szörnyek időközben leszoktak a kereszténységről és a fokhagymáról, viszont beszereztek egy komoly ezüst allergiát. Talán a farkasemberektől kapták el, akikre egyszercsak lecserélték a nehézkes ghouljaikat. Az egyébként vad szörnyek igen szelíd jószágokká váltak a vámpírok alatt, enni meg ugyanazt kérik, amit a korábbi, hullazabáló félholtak – gazdáik kiszívott koncát.
A történeti áttekintés után talán már senkinél sem okoz megütközést az a kelta vámpír, aki egy mezopotámiai öregtől kapja el a fényérzékenységgel és örökléttel járó, vérivós betegséget. Történt mindez akkoriban, amikor a rómaiak végképp felhagytak a kecskelegeltetéssel, és helyette vasba öltözötten járták be az egész medierrániumot, majd az európai kontinenst, és inkább adók és sarcok behajtásával foglalatoskodtak, semmint mezőgazdasággal.
Ennek a kelta ifjúnak a történetét kísérhetjük végig Izolde Johannsen regényében, amiből az első kötet egészen a Nyugatrómai Birodalom végső lehanyatlásáig tudja követni az ifjú testbe zárt örökéletű lélek kalandjait.
A sorozat címe A kárhozat éjjele, a köteté pedig az egyértelműsítő Róma. Az első fejezetben máris harcra készülnek a bátor őslakók, majd később sem hígítva a történetet hosszúra nyújtott leírásokkal, akcióról akcióra léptetve megy végig a sztori, egészen a germán fejedelemség idejéig. Mégsem itt, a Piroska és a farkas őshazájában lépnek a színre a vérfarkasok, hanem már az első oldaltól kezdve ott üvöltenek a kelta vadon mélyén, majd a brit szigeteken keveredni kezdenek a különböző testnedveik a vámpírokéval. A dekadens vonalat egyébként sem takargatja a regény szerzőnője. Bizony a hús és vér minden elképzelhető felhasználását kellően képies megjelenítéssel tárja elénk, ami a tizenéves fiúcska testébe zárt vámpír esetében még perverzebb szituációkat szül, mint amit a félholtak és szörnyszülöttek alapból képesek véghez vinni élő emberekkel… és holtakkal… és egymással…
meg más szörnyszülött kreatúrákkal.
Mégsem csupán vérben tobzódó, vad őrjöngés az egész cselekményszál, hanem jut benne hely a gyengédebb érzelmek számára is. Az éhség egy dolog, de amint az kielégült, jön a szeretetéhség, a hűség, a valakihez tartozás igénye. Társadalmilag sem a sekélyes pocsolyákat tapossuk, hanem mélyen merülhetünk az ókor népeinek etnikai feszültségeibe, az elnyomók és elnyomottak között fennálló ellenségeskedésekbe, és az azokon túlmutató ideiglenes szövetségek, barátságok, szerelmek szülte megannyi bonyodalomba. Ha nem lennének a naturalisztikus kegyetlenséggel megírt képek, szívesen adnám a kisiskolások kezébe a Rómát, hogy eme kalandos olvasmányon keresztül kapjanak képet a barbár Európa és a rátelepedett rómaiak történetéről, benne azokkal a tényszerű eseményekkel, mint Pompeii pusztulása, Hadrianus falának építése és a keleti barbár hordák betörése. Így azonban még pár évig be kell érniük McCullough-val.
Kinek ajánlom mégis?
Sokan szeretjük az igazán szórakoztató irodalmat, ahol a fordulatos cselekmény mellett fontos, hogy az olvasottak csiklandozzák egy kicsit a zsigereinket is. Ahol az olvasó a mindennapok emberi között találja magát, ott teljes átéléssel tud izgulni a csip-csup ügyeikért, szíven érinti a hétköznapok tragédiája, ami válogatás nélkül lesújt barátra, ellenségre egyaránt. Még szörnyűbbé teszi, amikor legyőzhetetlennek tűnő ellenfél bukkan fel, ellenben ebben a közegben egy szörny is sokkal emberibbé, megközelíthetőbbé, megismerhetőbbé válik. A horror, az erotikum eszköztára nem ördögtől való, jól adagolva kellemesen csípős fűszere az irodalmi műveknek.
Aki szereti az erőset olvasmányban, annak a Róma sem lesz csalódás.

Kifejezetten tetszett, hogy végre egy olyan vámpíros történettel találom szembe magam, ahol ne csillognak a napfénytől, hanem az égeti őket. Ahol nem enyelegnek az emberekkel, hanem lecsapolják őket. Kegyetlenül.
Érdekes volt látni, hogyan alakul Caspar élete, hogyan lesz belőle vérszívó. A vámpírok társadalma részletesen ki lett dolgozva, amit felettébb érdekesnek találtam. Persze egy ilyen történetből a vérfarkasok sem hiányozhattak, kidolgozottság terén ők sem szenvedtek hiányt. Ha kedvenc karaktert kellene választanom, akkor közülük kerülne ki, és persze ki más lehetne, mint Pollio?
Sokáig nem éreztem, hogy lenne konkrét cselekménye a regénynek, Caspar csak sodródott az árral. Persze ez nem feltétlenül rossz, sőt! Így szépen be lehet mutatni. Konkrét cselekményt a regény vége felé éreztem és nem lennék meglepve, ha ez a további kötetekben folytatódna.
Hogy némi (számomra) negatívumról is szót ejtsek, eleinte nem igazán voltam képben, hogy mikor mennyit ugrunk az időben, hiányoltam valamiféle dátummegjelölést. Persze aztán helyre kerül az ember, ezért lehet, hogy ez csak engem zavart. :)
Mindent összevetve nagyon tetszett és már várom, mikor olvashatom a folytatását!