Anglia (A kárhozat éjjele 2.) 5 csillagozás

Izolde Johannsen: Anglia

Ahogy a történelmet még soha nem olvastad. Ókor, középkor, újkor egymást követő évszázadok, az idő forgatagában. Birodalmak, uralkodók, országok születnek és omlanak össze, miközben nem mindennapi hősünk átéli a letűnt idő feledhetetlen eseményeit.
Anglia. A kényszerű száműzetés helyszíne. A tengeren ismeretlen erők közelednek. A békés napoknak vége. A keresztény világ megismeri a kard és a lánc fogalmát. Mi vár még az ezeréves vámpírra? Mi adhatja vissza létezése értelmét? A partmenti szél talán elfújja végre az örökös magányt.

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Underground, Budapest, 2014
568 oldal · ISBN: 9789631207514

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

Dia21>!
Izolde Johannsen: Anglia

Hát, igen. Kezdjük azzal, hogy megköszönöm Izolde Johannsennek, hogy lehetőséget adott arra, hogy elolvashattam a Róma folytatását. Egy kicsit tekintsünk vissza az első résszel kapcsolatos gondolataimra: egy erősen történelmi regénnyel van dolgunk és a történelmi témák nem egészen a szívem csücskei. Valamiért sosem vonzódtam hozzájuk, inkább a jelennel és a jövővel kapcsolatos regényeket bújom, de kivételt tettem a Rómával annó és nem bántam meg, mert Izolde Johannsen egy érdekes világba kalauzolt be, egy érdekes antihős főszereplővel, akiről nem igazán tudod eldönteni, hogy szereted-e, vagy ellenszenves-e; gonosz-e, vagy jó… Hatalmas kettősségek és kételyek. A Róma nem lett a kedvenc könyvem, de tetszett, mert valami új volt. Vámpíros, mégsem a mostani tömegkönyvek sorába sorolható. Történelmi, mégis valahogy érdekes. A hangulata borzongató, szó szerint kiráz tőle a hideg, nyomott és vérfagyasztó.

A véleményem folytatása itt található: http://konyvek-regenyek-vilaga.blogspot.hu/2015/02/ahog…

Ariadne>!
Izolde Johannsen: Anglia

Ez a kötet is magával ragadó és elképesztő. Ismét éreztem, hogy a fantasy és a történelmi események jól megférnek egymás mellett, ugyanis teljes volt az összhang. Így volt kerek egész a történet. Izgalmas volt, érdekes, a szereplőket pedig imádtam.

Bővebben:
http://ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2016/08/izolde-jo…

WerWolf>!
Izolde Johannsen: Anglia

Vegyesek az érzéseim a regénnyel kapcsolatban. Olyan mintha négy kisregény lenne a kötetben, ami nem olyan nagy baj, csak valahogy nem alkotnak együtt egy kerek egészet.
Stílusukban és hangulatukban is különbözőek, ami még jobban „darabosítja” a regényt.
Az írónő nagyon jól feldolgozta az egyház ön- és hívei sanyargatását, valamint a boszorkánypereket, amik sötét hangulatuk ellenére nagyon tetszettek. Azonban amikor a történelmi hűség megkívánta a helyszínek és időpontok beillesztését a történetbe, érezhetően nyögvenyelős lett az elbeszélés. A keresztes háborúk és az Angol uralkodók családfája eddig sem kötött le nagyon és talán ennek is köszönhető ez a nyögvenyelős érzés a részemről.
Amikor az általam kedvelt részekhez értem, szinte faltam a betűket…mikor viszont a fenn említett két rész következett, a pilláim egyre nehezebbek lettek.


Népszerű idézetek

Dia9117>!

… az istenek semmit nem adnak úgy, hogy valamit el ne vegyenek azonnal.

Dia9117>!

Miért ne ölthetné a halál egy tizenéves álarcát magára?


A sorozat következő kötete

A kárhozat éjjele sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gaura Ágnes: Attila koporsója
Aurora Lewis Turner: A megtörhetetlen átok
Kate Moon: Egy halandó vére
Imre Viktória Anna: A tébolyult doktor
Imre Viktória Anna: Első [dene]vérig
Ashley Carrigan: Az oroszlán árnyékában
Tomori Gábor: Szívcsakra
Andy R. Cain: Az átok őrzője
Sarah Robbie: Repugno
Hernád Péter: Hollóember