Séta ​az időben 90% 69 csillagozás

Így még nem jártam, hogy hosszú utazásra egy könyvvel indulok. Ezért vettem meg ezt a könyvet a nyíregyházi vasútállomáson, és majdnem ott ragadtam. Leültem egy padra olvasni, amíg vártam a vonatomat, és éppen csak, hogy elértem.
Az első sorától az utolsóig maga volt számomra a mámor.
Persze ennek oka lehet a háború iránti már-már patologikus vonzalmam, de inkább az író remekül megtalált vonalvezetése.
Fantasztikus lehet végigélni a saját sorsomon keresztül egy másik ember sorsát.

A Mesés ruhák kalandjai után kicsit meglepett a teljesen hasonló felépítés (harmincas nő tragédiával és egy öregasszony, aki elmeséli a háborút és a saját tragédiáját, ami teljesen egybecseng a harmincas nőével), nem is örültem neki annyira, de aztán ahogy Klara elkezdett mesélni, teljesen magával ragadott a történet.

Sokkal komorabb és szomorúbb ez a könyv szerintem, mint a feljebb említett, egyáltalán nem is nevezném chick-litnek (nem mintha itt rajta lenne a címke, csak szerintem megtévesztő lehet a marketingje), könnyed olvasmánynak se. Aki belekezd, tudjon róla, hogy ez a 2. világháború egy olyan elfeledett és nyugati embernek nem emlegetett szeletéről szól, amit nem tanítottak az iskolákban (nekünk legalábbis biztosan nem), nem készítenek róla hollywoodi filmeket, nincs benne a köztudatban (legalábbis nálunk) pedig nagyon is valós események adják az alapját.

A történet két szálon fut, talán a szellemírónk érdektelenebbé is válik, ahogy haladunk Klarával előre, nekem a végére legalábbis nem volt egyenlő a mérleg.

Ami történt Jáva szigetén a holland gyarmatosítókkal, akik igazából ártatlan emberek voltak, az valami elképesztő. Olvasni arról, ahogyan a kis Klara a rádióból hallja a szüleivel, hogy a háború egyre közelebb és közelebb jön, egyenes ijesztő a jelen helyzetben, az pedig, amikor felteszi a kérdést az anyjának, hogy mi az, hogy megerőszakolni? felettébb sokkoló.

Igazából ez egy női sors, nők a történelemben regény, hiszen a nőket követjük nyomon. Ott van Klara, aki bár már 80 elmúlt, de visszaemlékszik, milyen volt fiatal gyerekként elhagynia az otthonát, és édesanyjával és öccsével egy koncentrációs táborba vonulni, ahol a japán katonák úgy kínozták őket testileg és lelkileg, ahogy annak sosem szabadna megtörténnie. Megpróbálnak emberek maradni, az anyák mindent megtenni a gyerekükért.

Nagyon jó a narráció, igazán értékeltem azt a megoldást az írónőtől, hogy azt meséli el, gyerekként Klara mit és hogyan fogott föl. Ha ezt Klara anyja mesélte volna, az adott volna egy jóval tudatosabb hangulatot. De Klara nem tudta, mit tehetnek férfiak nőkkel, miért vágja le anyja a haját, csak próbált gyerek lenni még ilyen körülmények között is, amikor egy tojáson kellett osztozniuk, aminek aztán a héját az anyjuknak adták, hogy ledarálva, vízzel felhígítva megigyák, hogy így jussanak egy kis kalciumhoz…
Annyira megviselt a regény (főleg a kutyás rész, pedig csak épp hogy megemlítik), rég volt ilyen… Átgondoltam, mire panaszkodtam legutóbb, és most befogom a számat.

Egyetlen hiba a magyar kiadás. A fordítás – egy-két furcsaságtól eltekintve – jó, de hogy ezt nem nézte át egy hozzáértő valaki, az biztos. A párbeszédek teljesen rosszul, hibásan jelennek meg. Folytatják, mintha a szereplő beszélne, miközben az már vagy más szereplő vagy a narrátor. Nincs gondolatjel. Van gondolatjel (ahol nem kéne). Összevisszaság jellemezte, tiszta káosz, sokszor kizökkentett az olvasásból, és ezért nagyon haragszom a kiadóra.

Biztosan el fogom olvasni az írónő többi könyvét is, de csak angolul. Viszont hagyok magamnak időt, mert ezt meg kell emészteni.

Nagyon szeretem az olyan történelmi regényeket, melyeknek van mai szála is, azaz visszaemlékezés jellegű, mint ez a könyv is. Két történet a mesélő és író története. Közös pont a gyerekkori „hiba”, legalábbis egy olyan gyerekkori élmény, melyet a környezetük hibának könyvel el és érezteti is velük. Jenniferé egy maibb történet, míg Klaraé egy extrém helyzetben, a II. világháborús jávai fogolytáborban játszódik, ahova a holland telepeseket internálták. Ismét egy olyan korszak, amiről keveset tudtam.
A könyv hatására sok mindenre rákerestem az interneten, magára a táborra, annak a vezetőjére, a temetőre.
Kellenek az olyan könyvek, melyek felidézik ezeket a mocskos, kegyetlen pillanatokat, jelzésként, hogy ez soha ne fordulhasson elő másokkal, vagy velünk.

Két összekapcsolódó történet. Mindkettő másképp megrázó. Evie-nek egy rossz döntésért kell fizetnie szinte egy életen át, melyet egy tengerparti nyaralás során hozott, Klara és családja pedig a poklok poklát élték át a háború idején.JÁVA SZIGETÉN. Vajon tudnak-e segíteni egymáson – az öreg hölgy és a szellemíró nő? Tetszett a könyv borítója, a tartalma szintúgy, bár sokszor nagyon fájdalmas volt.
Megszerettem Klarát, aki annyi mindenen ment keresztül, s oly fájdalmas döntés nyomta a lekét – s Genovieve-t is, végig szurkoltam neki, bocsásson meg végre önmagának és legyen képes a normális életre!

Már egy ideje a polcomon állt ez a könyv, de nagyon örülök, hogy nem halogattam tovább és előrevettem az olvasását.
Két fantasztikus történetről szól, Jenni és Klara történetéről. Jenni egy gyermekkori traumát képtelen feldolgozni, míg Klara Java szigetén éli át a háború borzalmait. Sorsuk megpecsételődik, de egymás segítségére lesznek, hogy kibogozzák és feldolgozzák a múltat.
Azért is kedveltem nagyon ezt a történetet, mert a mai Indonéziába játszódik és onnan származó kolléganőmmel sokat beszélgetünk az országáról, ezt a történetet is meséltem neki. Bizony, Jáva szigetén 300 évig éltek holland telepesek.
Nekem kedvencem lett.

Olyan könnyen magával ragadott, hogy szinte észrevétlenül sikerült eljutnom a könyv feléhez. Ám onnantól kezdve félve mertem csak folytatni, szívesen maradtam volna azon az idilli Holland Kelet-Indiai ültetvényen, ahol Klara élte felhőtlen gyerekkorát. A második világháborús borzalmak, Jáva japán megszállása, a lágerlakók életkörülményei, és az előre tudható végkifejlet az olvasás lendületét is visszafogták. De nem csak a holland Klara és családjának története aggasztott, hanem Jenni Clark, a regénybeli írónő lassan felszínre bukkanó gyermekkori traumája is. Tudtam előre, hogy mindkettő meg fog viselni. Ennyit még nem sírtam egy könyvön sem, de nem csak a bánattól lábadt könnybe a szemem, hanem az örömtől is.
Szerettem lelki folyamatokra épített intelligens párbeszédeket. A megidézett történelmi helyszínek szelleme új ismereteket nyújtott a második világháború sújtotta keletről. Már csak emiatt is érdemes elolvasni.

Szépen felépített regény a két, időben és helyszínben is egymástól távol kibontakozó, női sors összetalálkozásáról. Az angol Jenni és a holland Klara véletlenszerű találkozása és a beszélgetéseik segítik mindkettőjükben azt, hogy képesek legyenek a múltjukba nézni és felszínre hozni azokat a gyerekkori traumákat, melyek a felnőttkorukat is meghatározták. A Jáván élő holland telepesek internálása és a tábori életük bemutatása szívszorító, a világháború alatti japán kultúrfölény kegyetlenkedése sokkoló, az író stílusa olvasmányos, mégis valahogy távolságtartó maradt velem ez a regény. A szereplők nem kerültek hozzám közel, én sem kerültem bele a történetbe, csak mintha egy tárgyszerű, de melankólikus hangulatú eseményleírást olvastam volna.

A Mesés ruhák kalandjai c. könyv után úgy éreztem, muszáj mást is elolvasnom az írónőtől. A Séta az időben című regényében sem kellett csalódnom, ugyanaz a hangulat lengi át mindkettőt, igaz, a ruhák sajnos hiányoznak belőle. A történet is azonos: egy fiatalabb és egy idősebb nő sorsszerű találkozása, akik megdöbbentően hasonló gyerekkori traumán mentek át, amit cipelniük kell magukkal. Az idősebb visszaemlékezik, segítve evvel nemcsak saját emlékeit helyre tenni, hanem a fiatalabbnak feloldani a gátat, ami kihat a jelenre és a boldogsága útjában áll.

A múltban elszenvedett töréseket valóban el kell engedni és megbocsátani magunknak ahhoz, hogy a maga teljességében át tudjuk élni a jelent és a múltban rögzült korlátok negatív hatása nélkül fel tudjuk építeni saját jövőnket. Ez nem egyszerű, de nem is lehetetlen, ez a köny tanulsága számomra.

Két nő történetét ismerhetjük meg, akik mind a ketten ugyanolyan „hiba” miatt vezekelnek.
Klara és az ő története, ami vele történt gyerekkorában borzasztó, de hát a háború alatt nem sok boldog pillanat jutott az embereknek. A Jennivel történtek sem lebecsülendők, ugyanakkor sajnálom, hogy egyik karakter sem lopta be magát a szívembe. Semmilyenek nem voltak, nem volt bennük semmi különleges. A történetet egyértelműen Klara múltidézése vitte el.

már jó pár éve, hogy olvastam az írónőtől (a Mesés ruhák kalandjait) ami különösebb hatást nem tett rám. így mindenféle várakozás nélkül, szinte véletlenül emeltem le a polcról ezt a könyvét. de azt hiszem nem számítottam rá, hogy ennyire meg fog lepni a történet. nem csak meglepett, hanem teljesen magával ragadott. borzasztó, szívbemarkoló és kegyetlen volt olvasni a háborús megpróbáltatásokról, különösen egy gyerek szemszögéből. korábban is olvastam már második világháború idején játszódó történeteket, de minden esetben európai helyszíneken. így különösen izgalmas volt megismerni, hogy Ázsiában hogy zajlott le ez az időszak.
számomra Jenni története abszolút háttérbe szorult, kicsit úgy is éreztem hogy a vége túl gyorsan és túl szépen lett lezárva. ez a könyv számomra Klararól szólt, és igencsak mély nyomokat hagyott bennem.
felemelő de egyben nagyon megrázó olvasmány volt. nagyon régóta nem éreztem, hogy ilyen hatással lett volna rám egy könyv.