A nagyszabású trilógia befejező kötete ez. Az előző kötetek Alapítvány és Alapítvány és Birodalom címmel a meghatározhatatlan messzi jövőben létező Galaktikus Birodalom bomlásának történetével foglalkoznak, és főleg annak a gigantikus tervnek a megvalósításával, amelyet Hari Seldon, a pszichohistória nagy tudósa dolgozott ki két Alapítvány létrehozásával. Az Első Alapítvány tudós tagjai elsősorban technikai eszközök birtokában próbálnak úrrá lenni a Galaxis felett, és valóra váltani a Seldon-tervet. Egy előre nem látott lény, az Öszvér felbukkanása azonban meghiúsítaná az egész vállalkozást, ha nem létezne a Második Alapítvány, amely tökéletesen elrejtve és csak kevesek által ismert módszerekkel küzd a Tervért. Ebben a kötetben, sok kaland után, fény derül a Második Alapítvány titkára.
Második Alapítvány (Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum 17.) 233 csillagozás
Eredeti mű: Isaac Asimov: Second Foundation ↑ 25%
Eredeti megjelenés éve: 1953
Kedvencnek jelölte 39
Most olvassa 7
Várólistán 26
Kívánságlistán 9
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Az Alapítvány és Birodalomhoz hasonlóan ezúttal is egy személytelen, rövid első részből és egy hosszabb, valódi karakterekkel (már amennyire Asimovtól telik) is ellátott második részből áll a történet. Az első rész szellemiségétől már sajnos sikerült eltávolodni. Ez a könyv inkább egy rendhagyó detektívregény – csak számoljuk össze, hányszor és hányféleképpen „fejtik meg” a Második Alapítvány rejtélyét – és egy kémregény keverékének hat. Mint sci-fit, egyértelműen a „Második” működése és a Seldon-terv valódi arca teszi érdekessé. Ámbátor nem értem, Asimov szerint miért csak mesterségesen lehet megváltoztatni egy társadalmi rend alapjait – a történelem szerintem nem ezt mutatja… Ezzel együtt ez a rész még mindig sokkal jobban sikerült, mint a későbbi folytatások.
(Még egy apróság: az 1973-as könyv utószava a korszellemnek megfelelően próbálja összekeverni a marxizmust és a pszichohistóriát. És csakugyan, a „történelmi szükségszerűség” és hasonló hívószavak eléggé hasonlítanak mindkettőben. Szerintem nem véletlen – hanem szándékos tréfa lehetett a szerző részéről :) Persze lehet, hogy a kiadó is látta ezt, csak akkoriban úgy kellett tennie, mintha nem értené a viccet.)
Hogy miért is tartják Asimovot nem pusztán a legtermékenyebb sci-fi írók egyikének, hanem olyasvalakinek, aki írásaival a tudományos-fantasztikus irodalom egy új korszakát nyitotta meg, akinek művein keresztül változott át felnőtt-irodalommá egy korábban jellemzően a fiatalság köreiben kedvelt műfaj, az világossá válik az Alapítvány-trilógia harmadik (de nem záró!) kötetéből. Sok mindent nem tudnék hozzátenni ahhoz, amit előttem mások már leírtak, bár annyit szívesen odavetnék azok számára, akik még csak kacérkodnak Asimov klasszikus opuszával: az Alapítvány univerzum aktualitása napjainkban lényegesen nagyobb, mint megírása idején.
Megint nagyon tetszett! Ez a sok-sok csavar a végén… nagyon izgalmas volt. Vannak könyvek, amik valahogy olvasás után kicsit kitörlik magukat az agyamból, de szerintem tisztán azzal a szándékkal, hogy a legközelebbi olvasáskor is ugyanúgy izgulhassak és meglepődhessek a fordulatokon. Ez is egy olyan könyv. Sokszor nem értettem az Alapítvány életfelfogását.. miért vannak annyira a Második ellen, hiszen ők is a Terv része, Seldon is megmondta, persze az is nyomós érv, hogy nem akarták, hogy befolyásolható bábuk legyenek csak. Érdekes volt (és ez az egész trilógiára igaz) végigkövetni minden szereplő mozgatórugóit és hozzáállását az eseményekhez, Asimov ehhez nagyon ért. És így a végére érve nagyon örülök, hogy léteznek „utótörténetek” is, nem lenne ez így kerek egész. :)
Az Első Alapítvány különlegesebb és felsőbb rendű a többi világnál. A célja teszi azzá. Vele együtt fejlődött egy eddig teljes titokban létező Második Alapítvány, ami még különlegesebb. Nem csoda, hogy titokban kellett tartani az ember elől.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A trilógia harmadik része végre megint olyan volt, mint az első rész. Sőt, talán ez tetszett a legjobban a három könyv közül.
A második rész az Öszvérrel fejeződött be, a harmadik pedig vele kezdődött. Egy kicsit furcsa volt, hogy Asimov nem egy köteten belül zárta le ezt a szálat, de legalább elérte, hogy muszáj legyen belekezdeni az „utolsó” részbe. Meglepő csavart tartogatott a könyv első fele, bár egy kicsit nehezményeztem, hogy viszonylag könnyen bántak el az Öszvérrel. Én nagyobb harcra számítottam. Szívesen olvastam volna tovább is, hogy a „megváltozott” Öszvér élete milyen volt a továbbiakban, de Asimov hirtelen ugrott egy emberöltőt.
A könyv második felébe viszont beleszerettem. Tetszett a kislány, Arcadia elszántsága és talpraesettsége, mindvégig szurkoltam neki és Munn-nak is, hogy végre bejussanak az Öszvér palotájába, mert én is nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mit találhatnak ott. A háború eseményeit is élvezetes volt olvasni és abba a furcsa helyzetbe kerültem, hogy nem tudtam minek szurkoljak. Eddig az Első Alapítvány volt a kedvenc, mostanra pedig ímmel-ámmal, de a Második Alapítványt is megismerhettem és bevallom, hogy én mindkettőt megszerettem és mindkettőnek egyaránt szurkolok, annak ellenére, hogy ellenséges érzéseket táplálnak egymás iránt.
Ebben a részben végre kiderül, hogy hol is van a Második Alapítvány és lezártnak lehetne tekinteni a történetet, de őrülten kíváncsi vagyok arra, hogy a Nagy Seldon Terv végül megvalósul-e, így muszáj leszek elolvasni az összes részt. Nem mintha kényszer lenne, mert szeretek Asimov világában lenni és valahogy hiányozna, ha nem lennék benne.
Alapítvány-trilógia kivégezve! A befejező kötetet „kicsit” tovább tartott végigolvasni, de végülis megérte. A könyv második fele szuper. :)
És végre új lendületet vett a történet! Már éppen ideje volt, sok volt ebből az öszvéres szenvedésből… Már-már kezdtem kiábrándulni az egész sztoriból, de szerencsére jókor jött az az új lendület.
A könyv második fele, amiben az Alapítvány keresi a Második Alapítványt, végre ismét lekötötte a figyelmemet. Ez a rész érdekes volt, fordulatos, tele cselszövéssel és akcióval. Végre egy kis izgalom! :) Itt már volt több gondolkodnivaló, értelmesebb szereplők, minden ami kell.
És végre választ kapunk fontos kérdésekre. Mondhatni sokminden a helyére kerül. Izsák elvarrja a legtöbb szálat. Ezzel együtt azonban korántsem értünk a történet végére; végülis Seldon egy évezrednyi köztes állapotot helyezett kilátásba a Második Birodalom létrejötte előtt. És ebből alig négy évszázad telt el. Szóval van még mire kíváncsinak lenni, és szerencsére az is meg van írva a folytatásokban, ha minden igaz.
Bővebben itt: http://hoovirag.blogspot.com/2012/02/isaac-asimov-masodik-alapitvany.html
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az egész hétkötetes sorozatot egyben értékeltem a végén. Itt olvasható: http://moly.hu/ertekelesek/1031227
Népszerű idézetek
A beszédnek eredetileg az volt a rendeltetése, hogy segítségével az ember, ha tökéletlenül is, de megtanulta közölni gondolatait. Azáltal, hogy bizonyos szellemi állapotok kifejezésére önkényesen egyes hangokat és hangcsoportokat nevezett ki, az ember kifejlesztett magának egy kommunikációs módszert, amely azonban esetlenségével és durva elnagyoltságával a finom szellemi folyamatokat fölületes torokjelekké züllesztette le.
Azért vagyunk itt, hogy képtelenségeket vágjunk egymás fejéhez, vagy abban versenyezzünk, hogy ki tud több szóval kevesebbet mondani?
5. Fejezet - Egy Férfi és az Öszvér, 69. o
Ettől kezdve Arcadia csak addig mutatott egyre csökkenő érdeklődést Olynthus iránt, amíg minden gyanúja el nem múlt annak, hogy barátságuk okát a hangvevő készülékben kell keresni. Olynthus még hónapokig érezte az idegeiben vibrálni ennek a rövid időszaknak az emlékét, amíg ez újabb táplálék híján, végleg el nem enyészett.
9. Fejezet - Az Összeesküvők, 129. o
Elvégre kihalt a kannibalizmus is, és ismerjük kihalásának gazdasági-társadalmi okait. Miért ne halhatna ki egyszer a háború is, ha létrejönnek a béke gazdasági-társadalmi feltételei?
Makkai László - Történettudomány és "pszchiohistória" (utószó) 271. o
Aztán jön maga, és ahelyett, hogy jóravaló ember módjára az ajtón kopogtatna, idétlenül az ablakon próbál besurranni.
7. Fejezet - Arcadia, 111. o
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A rejtvényt azonban nyomban megoldhatták volna, ha arra gondolnak, hogy Seldon társadalomtudós és nem fizikus volt, és ehhez a körülményhez igazítják gondolkodásmódjukat.
21. Fejezet - A helyes válasz 263. o
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
… És mi ez az elv?
– A lélektanra épülő civilizáció. Az emberiség egész ismert történelme folyamán főleg a fizikai technológia fejlődött, vagyis az embert körülvevő élettelen világ fölötti uralom képessége: Az ember a saját maga és a társadalom fölötti uralmat a véletlenre bízta, vagy az ihletből és érzelemből táplálkozó ösztönös etikai rendszerek megsejtéseire. Ennek aztán az volt a következménye, hogy mintegy ötvenöt százaléknál nagyobb stabilitással rendelkező társadalom sohasem jött létre, és azok is csak súlyos emberi szenvedések árán.
– És a szóban forgó alapelv miért nem érvényesül spontánul?
– Mert az embereknek elég jelentős kisebbsége képes rá szellemileg, hogy részt vállaljon a természettudományok fejlesztésében, aminek aztán mindenki élvezi durva és kézzelfogható előnyeit. De csak egy jelentéktelen kisebbség rendelkezik azzal a vele született képességgel, hogy a lélektan nagyobb odaadást kívánó fegyverét forgassa, s ennek jóllehet tartósabbak, ám rejtettebbek és kevésbé kézzelfoghatóak az eredményei. Továbbá, mivel ez az elv a szellemi elit – tulajdonképpen egy felsőbbrendű emberfajta – jóindulatú diktatúrájára vezetne, erős ellenállást ébresztene, és csak úgy tehetne szert tartósságra, ha az emberiség nagy részét erőszakkal állati szintre süllyesztenék. Egy ilyesfajta fejlődés lehetősége számunkra visszataszító és elkerülendő.
124. oldal (Második kiadás)
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Azt hinné az ember, hogy a népeknek megjött az eszük, és soha nem kezdik újra. hogy elegük van az egészből. De szerintem nem is a népek kezdik; szerintem a kalganiak is szívesebben ülnének otthon a családjukkal, mint hogy az űrben kószáljanak, és halomra gyilkoltassák magukat. Az a rettenetes ember, az a Stettin csinálja az egészet. Csodálkozom, hogy ilyen embereket megtűr a világ. Elteszi a láb alól azt az öreget – hogy is hívják csak? –, azt a Thallost, aztán most eszi a fene, hogy ő legyen az úr mindenütt.
171. oldal (Második kiadás)
