Ebben a könyvben tíz pszichoterápia története szerepel. Mind a tíz páciens az élet szokványos helyzeteitől szenvedett: egyedüllét, impotencia, migrén, szexuális túlfűtöttség, elhízás, hipertónia, szomorúság, emésztő szerelem, hangulatváltozások, depresszió. Mégis, a terápia folyamán ezen mindennapi problémák alapjainak kutatása a lét legmélyebb lényegét tartalmazó gyökerekhez vezetett.
„Akarom! Akarom!” hallatszik végig ezekben a történetekben. Az egyik páciens halott lányát akarta vissza; egy másik erősködött, hogy – halálra ítélve a nyirokráktól – joga van a gátlástalan szexualitásra; a harmadik örökre fiatal akart maradni, nem tudván lemondani harmincöt évvel fiatalabb barátjáról.
A szerző – a Stanford Egyetem orvosprofesszora – szerint a pszichoterápia elsődleges anyaga mindig az ilyen létező, az egyén törekvéseinek és az élet kíméletlen tényeinek könyörtelen disszonanciájából eredő fájdalom, legyen annak eredete tudott vagy tudattalan. A hátterükben pedig ott… (tovább)
Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek 252 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1989
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hétköznapi pszichológia Park
Enciklopédia 8
Szereplők népszerűség szerint
filozófus · Friedrich Nietzsche · terapeuta
Kedvencelte 33
Most olvassa 47
Várólistára tette 269
Kívánságlistára tette 231
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Irvin D. Yalom nevét csak az egzisztencialista pszichológia kapcsán ismertem, de korábban nem olvastam tőle semmit, első könyvnek pedig szerintem tökéletes választás volt a Szerelemhóhér. Yalom az egzisztencialista irányzat úttörője, pszichiáter, pszichoterapeuta, a Stanford egyetem oktatója. Ebben a kötetében tíz pszichoterápiás esetét összegzi, kliensei többek közt alvászavarokkal, szorongással, depresszióval, szexuális diszfunkciókkal, szuicid gondolatokkal, szélsőséges hangulatváltozásokkal küszködnek és e tünetek mögött mindenhol ott húzódik a tudattalan rettegés az elmúlástól, az elkerülhetetlen haláltól, a válasz nélküliségtől arra, mi a személyes életünk és sorsunk értelme, célja.
Mélyen elgondolkoztató történetek, engem személy szerint különösen a címadó eset, a Szerelemhóhér rázott meg. Ide nekem a többi Yalom könyvet is, ide nekem, íziben!
Nagyon régóta terveztem már, hogy Yalom-tól olvasok, első választásom pedig a Szerelemhóhérra esett, mivel a fülszöveg alapján megtudtam, hogy általa rögtön tíz terápiájába nyerhetek betekintést. Az itteni értékelésekből sejtettem, hogy különleges élmény lesz, de hogy ennyire, az teljesen meglepett. Szép lassan haladtam vele, minden napra beiktatva egy-egy esetet, könnyebbé téve ezáltal a befogadást.
Irvin D. Yalom-tól nem véletlenül idéznek sokat külföldi, sőt magyar kollégái, hiszen hatalmas szakmai tapasztalatával rávilágít, hogy egy pszichoterápia során maga a kapcsolat az, ami igazán gyógyít, elsődleges anyaga valójában nem más, mint a létfájdalom, a terápiás cél pedig egyértelműen a változás, és az, hogy a kliens a későbbiekben saját terapeutájává válhasson. Világos nyelvezete miatt azonban a laikus olvasók számára is igazi csemegéül szolgál.
Az esetek olvasása során viszont megvallom, mélységesen meglepett, hogy milyen előítéletekkel fordul páciensei felé, viszolyogva kövér kliensétől, vagy éppen koboldnak és törpének nevezve egy másikat. Egy első ülés végén pedig az fogalmazódik meg benne, milyen kár, hogy újra találkoznia kell evvel az idegesítő emberrel. Mindez kettősséget vált ki belőlem, egyrészt ez a mély, elemi előítéletesség számomra visszataszító, ugyanakkor nagyon bátornak találom, hogy a benne felmerülő érzéseket ilyen őszintén megosztja könyvében, ezáltal feltárva emberi oldalát. Hiszen a terapeuta bár mindenható képében testesül meg sokszor, ugyanúgy ember, aki ráadásul kettős szerepet tölt be: egyszerre megfigyelő és résztvevő is. Yalom pedig vallja, hogy az ülések során nem maradhat teljesen háttérben, hiszen az egyértelműen a páciens hasznára válik, ha látja, hogy ő is ugyanúgy küzd az élet nehézségeivel. A tíz esetből pedig számtalan értékes tanulság levonható. Kedvencem talán a Három felbontatlan levél volt, amely jól tükrözi, hogyan képes az ember megbetegíteni saját magát csupán a gondolatai és a félelmei segítségével.
„Emésztő kíváncsiság.” Ezt írja Yalom a kötet végén, amikor 80 évesen újra elolvasta évtizedekkel ezelőtti eseteit. Pontosan ezt éreztem én is olvasás közben. Bár az esetek is nagyon érdekesek voltak, a leírás pedig olvasmányos és laikusként is könnyen követhető, a legnagyobb ajándék az volt, hogy a terapeuta oldalára is bepillanthattam, hiszen elsősorban arról szól a kötet, hogy a pszichiáter miként élte meg a munkát ezekkel a páciensekkel.
Igazi meglepetés, kincsesbánya ez a könyv! Nagyon szerettem olvasni, mindenféle gyomorszorítós érzést hívott elő belőlem, és rájöttem, vagy még inkább megerősítettem magamban, hogy a könyv egyik fő vezérfonalával – az élet értelmének keresése, az élet jól élése – nekem is egyre több és egyre tudatosabb dolgom, megértenivalóm kezd lenni. Tetszik a megközelítés, hogy az értelmes tettekben rejlik az értelme magának az életnek is, és a meghitt, törődő kapcsolatok mintegy melléktermékként teszik lényegtelenné az effajta kérdéseket. Sokkal- sokkal emberközelibb válasz ez, mint valami megfoghatatlan küldetést keresni.
A könyv stílusa is nagyon tetszik, csillogó intelligenciáját öröm követni és külön jó érzés a megértése. Válaszaival bár nem nyugtatott meg teljesen, de haladásra ösztökél, további vizsgálódásokra motivál, aminek azért örülök, mert a kíváncsiságot hozta elő belőlem.
2020 októberében kezdtem el olvasni :) Nem tudom, mi tartott ilyen sokáig, mert amúgy érdekes volt meg minden, de hónapokig idegesített, hogy demotivált vagyok az utolsó fejezet elolvasásában – aminek tényleg nincs különösebb oka. Szívesen a hasznos értékelést.
„A döntés lemondással jár: minden igenhez tartozik egy nem is, minden döntés korlátoz, megsemmisíti a többi alternatívát.”
Az idei egyik legjobb könyv, amit olvastam. Yalom annyira emberien, annyira őszintén ír önmagáról, a munkájáról, hogy az ember teljesen átadja magát ezeknek a történeteknek.
Az is nagyon tetszett, hogy mindenkinél igyekezett megtalálni a számára megfelelő módszert, hogy elinduljon a gyógyulás útján.
Köszönöm Yalom, hogy megírtad ezeket a történeteket és köszönet a terápián részt vett személyeknek is, hogy hozzájárultak ehhez.
Tíz különböző ember, tíz különböző probléma, de egy közös van bennük, mindannyian segítséget kértek.
A történetek röviden spoiler nélkül:
1. Szerelemhóhér: Egy hetvenes éveiben járó nő, aki a múltban él és valójában az elmúlástól, a haláltól fél.
2. Ha az erőszak legális volna : Egy férfi, aki fiatalon súlyos beteg egy olyan világot képzel, amelyet a lányainak nem kívánna. A halála előtti rövid időben újra visszatalál a lányaihoz és a véleménye is megváltozik.
3. A kövér hölgy : Mennyi és mennyi családból hozott minta, probléma van, ami miatt az önbecslésünk alacsony és az ételhez menekülünk vigaszért.
4. Nem az halt meg, akinek kellett volna! : Egy anya, aki mérgező családban nőtt fel és az élete már ideje korán kisiklott, elvesztette egy gyermekét, akinek egy sokkal jobb jövőt szánt és közben megfeledkezett a még élő gyermekeiről.
5. Velem is megtörténhet? : Idős nő, aki egy erős, védelmező férfi mellett élt évtizedekig, majd elveszíti őt. Olyan dolog történik vele, amelyet korábban elképzelni sem tudott.
6. Ne menj el, kedves : Egy hatvanas éveiben járó férfi, aki az évtizedekkel ezelőtt kapott levelei rabja, amely egy nagy szerelméhez kötötte s közben a halálfélelem uralja.
7. Két mosoly : Egy fiatal nő, aki elvesztette a férjét és azóta is depresszió kínozza, olyan mintha nem akarna kijönni belőle.
8. Három felbontatlan levél : Egy hatvanas éveiben járó úr, aki kap három levelet egy korábbi munkahelyéről, de nem meri kinyitni, mert úgy érzi valami rossz dolgot közölnek vele. Enynire félni kell a zárt dolgoktól?
9. Terápiás monogámia : Egy harmincas éveiben járó hölgy, akinek az egész családja valamilyen pszichiátriai problémával küszködik, ő maga is 12 éve skora óta depressziós. Van-e ebből kiút?
10. Az álmodó nyomában : Nyugdíj előtt álló, szakmaileg sikeres hatvanas éviben járó férfi, aki az álmai által rájön arra, hogy mennyi frusztrációja van, mennyi mindent nem tett meg, amit kellett volna. Folyamatos migrén miatt kereste fel Yalom professzort. Vajon ilyenkor érdemes a múlton rágódni?
Irvin D. Yalom gunyorosan mosolyog rám a könyvborító kihajtójáról. Eltűnődöm, mennyire tudnám elképzelni, hogy ő legyen a pszichoterapeutám. Ambivalensek az érzéseim. Jó-e, ha egy terapeuta ironikus? Mondjuk az írásai alapján nem érzem annak, de a nézése… hm. Szerintem bírnám az öreg csókát.
Ami meglepett, mennyire nem azon vonalak mentén gondolkodik, mint én. Mármint én nem azokat mondtam volna a páciensnek, mint ő, persze én nem is vagyok pszichológus. A történetek érdekesek voltak, néhol bámulatosak is.
Ami csodálatra méltó szerintem ebben a munkában, amit megfizetünk az az a mentális energia, amit a terapeuta ránk és úgy egyáltalán a munkájára fordít, hiszen azután is rajtunk töpreng sokat, miután mi felálltunk a székből, és nem egyetlen páciense van. A másik, ami felvetődött bennem, mennyire nem egyszerű lehet minden esetben hinni abban, hogy tudunk segíteni az illetőnek (főleg ha ellenáll, ha hazudik nekünk vagy még rosszabb, ha magának, vagy ha játszmázik velünk stb.), és megtalálni pontosan azt, amivel lehet, hiszen minden ember és minden eset más és más. A harmadik pedig felismerni és elfogadni, hogy nem mindenkinek lehet segíteni, és ettől még nem lesz valaki rossz szakember. Most, hogy ezt leírtam: milyen érdekes, hogy ezeket a tanárságra is rá lehet vonatkoztatni: a pszichológus is egy tanár, aki magunkról tanít minket.
Köszönet @Boglariná-nak a könyvért, akitől karácsonyra kaptam! ♥
Érdekes, tanuságos történetek. Jó a pszichoterapeuta megközelítése. Azért egy ilyen hires és tapasztalt ember számára is voltak kihívások :) Jó volt olvasni, ahogy a szerző is a „sötétben tapogatózott”, az meg különösen érdekes volt, amikor teljesen más hatást váltott ki egy-egy „kezelés”, mint amire számított. Egy a tanúság: nincs egyforma ember és egyforma reakció, mindenkihez más, sajátos megközelítés kell, hogy egy problémát kezelni tudjunk.
Népszerű idézetek
Azt természetesen kezdettől fogva tudtam, hogy pusztán az érvek ereje nem hatolhat olyan mélyre, hogy valódi változást indítson el. Ez szinte soha nem következik be. Nálam se működött, amikor én voltam a páciens. Egy felismerés akkor válik valóban az enyémmé, ha a csontjaimban érzem. Csak ebben az esetben vagyok képes a felismerés tudatában cselekedni és változni. A pszichológus válaszol rovatokban örökké a felelősségvállalásról papolnak, ám ezek csak szavak: kegyetlenül nehéz, sőt egyenesen fenyegető annak a tudata, hogy az életünkért egyedül mi tartozunk felelősséggel, senki más. A terápiás munkában mindig az okozza a problémát, hogy az önmagunkkal kapcsolatos igazság teljességgel hatástalan intellektuális belátásától eljussunk oda, hogy ezt az igazságot át is éljük. Ez kizárólag akkor történik meg, ha a terapeuta mély érzelmeket szabadít fel, amelyek erőt adnak a változáshoz.
47. oldal
Minden terapeuta tudja: a terápiában az első meghatározó lépés, hogy a páciens felelősséget vállal saját kellemetlen életéért. Mindaddig, míg valaki úgy gondolja, hogy saját problémáit valamilyen rajta kívüli erő vagy személy okozza, nincs hatása a terápiának. Végül is, ha a probléma kívül van, miért kellene akkor valakinek megváltoznia? A külvilágot (barátok, munka, házastárs) kell megváltoztatni vagy kicserélni!
Prológus, 8.o.
Ez a bizonyos találkozás, a pszichoterápia lelke, nem más, mint őszinte, mélyen emberi kapcsolat két személy között, akik közül az egyik (többnyire, de nem minden esetben a páciens) nagyobb bajban van, mint a másik. A terapeuta szerepe kettős: a páciens életének része, és külső szemlélő egy személyben. Külső szemlélőként kellően objektívnek kell maradnia, hogy képes legyen megadni a páciensnek a nélkülözhetetlen és létfontosságú útmutatást. Résztvevőként ugyanakkor belép a páciens életébe, a találkozás rá is hatást gyakorol, sőt olykor meg is változtatja.
Amikor úgy döntök, hogy valóban belépek pácienseim életébe, nemcsak ugyanazokkal az egzisztenciális kérdésekkel szembesülök, mint ők, de arra is készen kell állnom, hogy ugyanolyan módszerekkel vizsgáljam ezeket a kérdéseket. El kell fogadnom, hogy tudni végső soron jobb, mint tudatlanságban élni, hogy érdemesebb kockáztatni, mint halogatni, s hogy a varázslat és az illúzió, legyen bármennyire vonzó és csábító is, végső soron sorvasztja a lelket.
20. oldal
Terapeutaként az a feladatom (akárcsak egy szülőnek), hogy fölöslegessé tegyem magam – abban kell segítenem a pácienst, hogy önmaga anyjává vagy apjává váljék. Nem akartam, hogy miattam legyen jobban. Azt akartam, hogy felelősséget vállaljon saját közérzetéért, és a fejlődés folyamata számára is a lehető legvilágosabb legyen.
264. oldal, Terápiás monogámia (Park, 2018)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors 91% ·
Összehasonlítás - Caroline Leaf: Tisztítsd meg elméd zűrzavarát ·
Összehasonlítás - David A. Clark – Aaron T. Beck: Szorongás és aggodalom munkafüzet ·
Összehasonlítás - Edith Eva Eger: Az ajándék 94% ·
Összehasonlítás - M. Scott Peck: Úttalan utakon 98% ·
Összehasonlítás - Bessel van der Kolk: A test mindent számontart 95% ·
Összehasonlítás - Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre! 90% ·
Összehasonlítás - Tara Porter: Te nem értesz engem! ·
Összehasonlítás - Kevin Leman: Péntekre új én 76% ·
Összehasonlítás - George Simon: Báránybőrben 74% ·
Összehasonlítás