Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Utazás a Fudaraku-paradicsomba 42 csillagozás
Kiszáradt, fehér folyómeder. A sivár magányosság jelképe. Inoue Jaszusi elbeszélései közös problémája: az emberi magány. Miszugi Dzsószuke, Miike Suntaró és Konkóbó szent atya életük válságos pillanatában mind magukra maradnak, s szembe kell nézniük a múlttal. Életük nagyon is különbözőképpen folyik. Miszugi Dzsószuke két nő között vergődik, s végül elhagyja a felesége, és meghal a szerelme; Miike Suntaró csak a tudománynak él, családjával ridegen bánik, barátai elmaradnak mellőle, csak soha el nem készülő könyvéhez lehet hűséges: Konkóbó szent atya egy lélekvesztőben a tengerre száll, hogy elérje a Fudaraku-paradicsomot, amelyben maga sem nagyon hisz, s amíg felkészül élete utolsó útjára, sorra elvonul előtte a korábban tengerre szállt szent emberek alakja, akik hivőn vagy hitetlenül a végtelen hullámokra bízták magukat. Ki-ki másként néz szembe önmagával.
Enciklopédia 1
Kedvencelte 6
Most olvassa 4
Várólistára tette 54
Kívánságlistára tette 24
Kiemelt értékelések
Íme egy tipikus japán klisé, képzeljük el mondjuk falfestményként: sápadt gésa áll selyem kimonóban a virágzó cseresznyefák alatt, háttérben magányos hókupolás hegy magasodik*. Ugyanez, ami az irodalmat illeti: szertartásosság, merev formák, finom mondatok, erősen letompított mesélő kedv, valamint lágyan rajzolt természeti képek. Inoue Jaszusi három elbeszélésére mindez igaz, de van bennük valami, ami túlmutat ezen – a szerző ugyanis rábök a falikép bal alsó sarkában egy rejtekajtóra, kitárja azt, és az olvasó betekinthet a külcsín mögé, családi tragédiát talál ott, eltitkolt szerelmet, privát fájdalmakat, amelyek szétfeszítik a festett kép kereteit. Látjuk a fogaskereket, miközben a gép mozog. Emlékezetes kis kötet.
A címadó elbeszélés (Utazás a Fudaraku-paradicsomba) pedig nemcsak az egyik legjobb japán írás, amit valaha olvastam, de egyáltalán: az egyik legjobb szöveg, amit a kételyről valaha írtak.
* Vagy mindez haikuban:
Selyem gésa áll
hókupolás hegy előtt
cseresznyevirág.
Valamiért természetes vonzódást érzek azokhoz a könyvekhez, amik a magány és a halál témáját dolgozzák fel. Az északi népek nagyszerűen tudnak erről írni, de cseppet sem lepett meg, hogy a japánoktól sem idegen a téma. Igazából nem kellene írnom róla, mert érzéseim vannak inkább, nem gondolataim, de már mindegy.
A második novella főhőse a hideg vénember, az ő magányáról szól, a féltett nyugdíjáról, az önzéséről. Egy olyan ember memoárja ez, aki a tudományt és a munkáját a családja elé helyezi, kötődni jobban tud egy helyhez, mint személyekhez. Élete alkonyán talán megbánást várnánk tőle, de én csak egy makacs, megkeseredett öregembert láttam.
A harmadik novella egy nagyon morbid, de szép történet a halálvárásról, a tudatos készülésről, az utolsó útról. Nagyon tetszett, zeném is van hozzá, Long Road.
Az elsőt hagytam a végére, mert ezt tetszett a legjobban. Három levél adja tudtunkra hogyan lesz valaki magányos, igazán magányos. Ilyen szépen és ilyen nagyszerű módon ritkán mesélnek el történetet, de nem ezért vált a kedvencemmé, hanem egy kérdés miatt, ami benne szerepel. Mióta olvastam, folyamatosan kérdezem magamtól. Mit választasz, hogy szeress vagy, hogy szeressenek?
Még mindig meg tudom magam döbbenteni azon, hogy tetszik valami, ami japán. Lassan leküzdhetném már végre ezt a régi, megkérgesedett előítéletet, főként, hogy mostanság több, japán szerzőtől származó remekművet olvashattam sorban. Voltaképpen igazán ez a három novella volt az, ami a legjobban tetszett közülük, bár majdnem minden szerző elbűvölt a maga egyediségével. De Jaszusi különleges helyet vívott ki magának nálam már előzőleg, a középkorban játszódó kínai témájú történelmi regényével, ami miatt rászántam magam most a novelláira is. Nem is bántam meg, bár depresszió ellen nem ajánlanám. Melankólikus hangulatú, finom hangvételű, filozófikus írások, bár a címadó novella lett a kedvencem.
Gyorsan olvasható történetek, mindháromban ott a magány, az egyedül maradás. Számomra a legnagyobb hatású a címadó novella volt. Utazás a Fudraku-paradicsomba. Azért, mert ugyan a buddhista vallás innen, Európából távolinak tűnik, mégis vannak olyan közös szimbólumok az emberiség történetében, – mint a Paradicsom, az élet utáni túlvilág pozitív leképezése (Pokolról most nem volt szó), – amely mindenki számára érthető. Mivel nem ismerem a buddhizmust, gyorsan utánajártam ennek a jelképes tengeri utazásnak. A Kumano kultusz, a Nacsi zarándoklat egykor komoly hagyományokkal bírt, így mintegy megemlékezésként is tekinthető a felsorolt főpapi névsor. Konkobó szerzetes, aki áttekinti maga előtt az elődök útját. Azt, hogy minden főpapanak 61 évesen tengerre kell szállnia ha él, ha meg nem, akkor a temetést tekintik tengeri utazásnak a túlvilágra.
Nehéz értékelni, mert némileg testidegen közeg nekem, de a két másik novella pontozhatóvá avanzsálja a könyvet. Olvastam jobb japán könyvet, ez nem vitás, ezért 4 csillagot adok és 4,1 pontot. Megvan benne az misztikum, ami Japánt érdekessé teszi a kívülállóknak, de nem volt kimagasló, mindent magával rántó írás.
Egy másik egynapos könyv. Ezúttal telitalálat.
A három novella olyan érzékeny és pontos, mintha nő írta volna őket. Ám a szerző egy férfi, ráadásul a zordon Északról, Hokkaidóból. (Mintha egy oroszról azt mondanánk: szibirják).
Mindhárom történet a magányról szól – mondja a hátsó borító fülszövege (ami egyébként egy szörnyű spoiler, ne is olvassátok tovább…) – ám nem egyforma súllyal. Az első történet (A vadászpuska) szinte tökéletes, kristálytiszta, mint egy női könnycsepp, és épp olyan titokzatos. A második novella (Azáleák a Hira-hegyen) a szakmájába belebuzult professzorról viszont bár jó, de kissé didaktikus, s a megfejtése is egyszerű: spoiler. Végül a harmadik – a kötet címét adó – novella szép, filozofikus elmélkedés a konformizmus kényszerítő erejéről; a szerző választhatta volna mottóul La Rochefoucauld maximáját: A Nappal és a halállal nem lehet szembenézni.
Igazi gyöngyszemek (a középső kissé kevésbé fénylik); ilyen letisztult formát Japánból eddig csak Mori Ógainál láttam.
Ez nagyon jó volt, biztos, hogy fogok még Jaszusi-tól olvasni. Gyönyörűen fogalmaz, minden sorát élvezet volt olvasni. A három novella közül nekem a legjobban az első tetszett. Szép lassan építi fel a történetet, a három levélből tudjuk meg lassan az eltitkolt szerelem cselekményét, ahol a végén kiderül, hogy nem is volt annyira titkos, mint a szerelmesek gondolták… s ahol a titok feltárásával a bűn nem maradhat megtorlás nélkül, még ha nem is olyan értelemben, ahogy mi gondolnánk…
„Hát eljött a pillanat, amelytől olyan rettenetesen féltem, és lám, most mégsem éreztem a rémületnek legkisebb szikráját sem. A köztünk lévő űrt csak a csend – a partnak csapódó hullámok csobbanásának csendje töltötte ki. A tizenhárom éven keresztül őrzött titok fátyla egy pillanat alatt kegyetlenül szertefoszlott, de mögötte nem a halál arca sejlett fel, amint azt annyiszor elképzeltem, nem, hanem valami – nem is tudom, hogyan nevezzem –, valami csendes, csodás nyugalom. Igen, megkönnyebbülten lélegeztem fel. A nehéz, sötét súly, amit annyi ideig cipeltem, végre lekerült a vállamról, és helyét valami megríkatóan könnyű űr vette át. Éreztem, hogy most annyi mindenre kell gondolnom. Nem sötét, szomorú vagy félelmes dologra, hanem valamire, ami nagyon távoli és üres, és mégis nyugalommal s elégedettséggel tölt el. Valami részegítő érzés fogott el, amit felszabadulásnak is nevezhetnék.”
A második történetben a mindenkitől – még saját családjától is – elidegenedett professzor gondolatvilágába utazhatunk, akinek voltaképpen csak a munka jelenti az életet. Minden családi tevékenysége csak látszat, voltaképpen senkit sem ismer, nem képes igazi érzelmeket közvetíteni, s az igazi érzelmeket megérteni, még akkor sem, amikor ez halálba kergeti a fiát, s akkor sem, amikor a felesége világít rá arra, hogy ő nincs is voltaképpen jelen a családban.
A harmadik novella is érdekes volt, a kolostor önként – avagy hagyományok hatására – tengerre szálló (halálba induló) papjainak története egy éppen indulni készülő – de nem túlzottan lelkes – pap nézőszögéből… s bizony az is kiderül, hogy a hívek mennyire elszántak, ha a hagyomány megőrzéséről van szó…
Összességében egy nagyon könnyen olvasható, meglepően érdekes és összetett karaktereket felvonultató novelláskötet, gyönyörű képekkel és nagyszerűen szerkesztett mondatokkal (olyan andalítóak a sorok, mintha csak ülnénk és figyelnénk, ahogy a cseresznyevirágok lefelé hullanak). :-D
Három kiemelkedő történet, ahol a hangsúly a magányon van. Az a fajta, ami mélyen eszi bele magát a lélekbe, amit akkor is érez az ember, amikor éppen szerettei veszik körbe. Történetek a meg nem értettségről, az el nem ismerésről, a lemondásról. Kárba veszett életek sora ez a könyv.
A címadó novellával nagyon nem vagyok kibékülve. Nekem szinte semmiről sem szól, csak a folyamatos szóismétlésről, ami a 'tengerre szállást' emlegeti. Érdemes lenne megszámolni, hányszor fordul elő a novella szövegében ez. Csúcsot dönthetne. Végüük csak elérkezünk odáig, hogy ez a pap is nekiindul. Majd gyors befejezéssel túl is lesz rajta.
Az első novella kifejezetten tetszik, a második is, de kevésbé. Ezzel a harmadikkal pedig úgy voltam, hogy azonnal a falhoz vágom a könyvet, ha nem szakad vége az ismételgetésnek, és az elődök nemes teljesítései felsorolásának. Csapnivaló.
Mennyire rövid és mégis mennyi mély gondolatot tartalmaz! Inoue Jaszusi-hoz valószínüleg hozzá sem nyúlok, ha épp nem merülök el a saját japán írók kihívásom rejtelmeibe. Napi szinten, minden embert foglalkoztató gondolatok állnak középpontban ebben a műben, mint a magány, az elkesedettség, az egyedüllét, a halál. Nehéz írni a témáról, szépen írni meg főképp. Úgy látszik a japánoktól sem idegen a téma, lévén, hogy sajátságos történelmük során a halál és az öngyilkosság magasztos cselekedetnek számított (nézzük csak a szamurájokat és a szepukkut). Nem akarom túlragozni, nagyon jó lett. Elgondolkodtatott és egy jó könyvnek ez a dolga.
Népszerű idézetek
Meg voltam róla győződve, hogy a szerelem a napfényben ragyogó, szélben fodrozódó, tisztán muzsikáló patak, amelynek partján rokonszenvező fák, füvek, virágok nőnek, és amely magától nő nagyra. El sem tudtam képzelni, hogy létezik szerelem, amely nem a napfényben, hanem mélyen a föld alatt zubog, nem tudni, honnan hová.
A vadászpuska
Mielőtt elutaztam volna, Tanio Kaigecu megkérdezte, mit szeretnék a leginkább tőle emlékül.
– Szeretném felboncolni a hulládat, ha meghaltál – mondtam neki.
Kaigecu ott helyben tollat ragadott, és megírta a végrendeletét két példányban: „Holttestemet Miike Suntaró anatómusra hagyom.”
…
Éreztem, hogy az ő ígérete, miszerint rám hagyja a holttestét, számomra az egyetlen el nem veszett ígéret. Ez maradt az egyetlen olyan emberi kapcsolatom, amelyben még bízhattam.
Azáleák a Hira-hegyen
Az ember arra született, hogy utolsó leheletéig szakadatlanul dolgozzék. Mi másra? Arra biztosan nem, hogy a napon heverésszen. És arra sem, hogy csak boldog legyen.
Azáleák a Hira-hegyen
Amint ma elhajtottunk Keage mellett, láttam a gyönyörű rododendronokat. A Hira csúcsán virágzó azáleák is ugyanabba a családba tartoznak. Ott vannak valahol fönn a fehér fürtök a hegy homlokán. Mennyivel békésebb lenne ott heverni a csúcson az illatos fürtök alatt. Csak feküdni ott kényelmesen, kinyújtózkodva és nézni a csillagos eget – a puszta gondolata is boldoggá tett. Éreztem, hogy ott, csakis ott lelhetnék békét és megnyugvást.
101-102. oldal, Azáleák a Hira-hegyen
Vajon tudja-e a bácsi, hogy a festődoboz harminc-valahány színén kívül van még egy mély, távoli, de az emberi szem számára tisztán megkülönböztethető szín? A bánat színe.
15. oldal (Európa, 1986)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek 93% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Esti Kornél 88% ·
Összehasonlítás - J. D. Salinger: Kilenc történet 87% ·
Összehasonlítás - Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában 87% ·
Összehasonlítás - Domokos János (szerk.): Huszadik századi dekameron I–II. ·
Összehasonlítás - J. D. Salinger: Alpári történet Esmének, szeretettel 84% ·
Összehasonlítás - Izumi Kjóka: Szentek és démonok 80% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Régi karácsony 95% ·
Összehasonlítás - Flannery O'Connor: Alig akad ma jó ember 95% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Tíz szál gyertya 92% ·
Összehasonlítás