A 17. századi Indiában játszódó regény egy halhatatlan hercegnő történetét meséli el, aki, bár huszadik feleség volt, mégis az ő emlékére építtette a gyászoló herceg a Tádzs Mahalt.
A huszadik feleség (Taj Mahal trilógia 1.) 58 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2002
Enciklopédia 2
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 7
Most olvassa 3
Várólistára tette 42
Kívánságlistára tette 23
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Nem ért meglepetésként, hogy más népek, országok múltjában is ugyanazok a dolgok történtek mint a miénkben, hiszen itt is trónviszályokról, háborúról, hatalmi harcikról olvashattunk. A történet a 17. századi India területére kalauzol el bennünket, ebben az időben épült a Tádzs Mahal, és ekkor kezdődött el a kereskedés India és Európa között. A könyv a valóságra, a feljegyzésekre építkezik, rendkívül olvasmányos. A császári udvar, ahol háremben éltek a nők, sokkal több volt mint gondolnánk, nem egyszer az uralkodó feleségei, ágyasai érdekei döntötték el az akkori politikai lépéseket. A történet igazából a huszadik feleségről Marunissza-ról szól, aki egész életében a császárt szerette, Dzsahángír pedig nem álmaink eszményképe. Hibázik, mégpedig rengeteget, nem veti meg az élet nagy örömeit. Érdekes olvasmány volt, csillagozásom ellenére is úgy gondolom megérte a rá szánt időt.
Érdekes cím, szép borítójú könyv, de a könyv maga mégsem lett a szívem csücske. Nem kedvencem a romantikusnak titulált könyvek, így kicsit tartottam is tőle, de mivel a történelmi regény címke is szerepelt a könyvnél , így gondoltam, hogy annyira nem lehet rossz. Hát, annyira valóban nem volt rossz, de annyira jó sem.
Amit továbbra is érdekesnek találtam az a kor és a hely. Régi korban játszódik egy olyan környezetben, ami teljesen eltér a miénktől, s ezért kicsit meseszerűnek is hat. S itt megérkeztem ahhoz a részhez, ami annyira nem nyerte el a tetszésemet. Számomra kicsit túl sok volt a meseszerű elem a kötetben. Kicsit olyan volt, mintha egy véres mesét olvasnék, mert azért hadjáratok, büntetések, mérgezési kísérletek bőven előfordultak a könyv lapjain. Intrikák és ármánykodások, trónviszályok is bőven akadtak. De mindezt próbálta ellensúlyozni a romantikus szál, a szerelmi történet.
Sajnos, nem tenném le a nagy esküt a szerelem tisztasága, feddhetetlensége stb. mellett. Marunissza még nem is ismerte a leendő uralkodót, de már akkor rajongott érte. Joggal merült fel bennem, hogy vajon az emberért, vagy a hírnévért, gazdagságért rajongott-e? Az uralkodónak is tetszett a lány, de aztán simán házasodott – a köztes időben –, illetve élvezte a test örömeit a feleségei, ágyasai oldalán. Ezért merült fel bennem, hogy ez a szerelem nem is volt annyira színtiszta szerelem. Lehet kicsit belejátszott az érdek, vagy az újdonság lehetősége.
Az jobban tetszett volna, ha kicsit többet olvashattam volna a feleségről, de a cím eléggé félrevezetett, inkább csak azt az utat láttam, ami ehhez vezetett.
A szereplők sajnos nem lettek a kedvenceim, láttam a hibáikat, s nem tudtam annyira megszeretni őket, hogy ezekkel együtt váljanak a kedvenc regényhőseimmé.
Valós történelmi hátterű, létező személyekről mintázott alakok köré épül a történet, mégis olyan, mint egy tündérmese: a menekült család csodaszép lányából nagy hatalmú császárné lesz. Persze itt is vannak akadályok, amiket le kell győzni, de a lány sikerrel veszi azokat. Ugyan nem mindig tetszett, ahogyan Marunissza a környezetét manipulálta, de egy férfiak uralta világban neki is keménynek, határozottnak kellett lennie.
Szerencsére az ízlésemnek megfelelő arányban keveredett a regényben a történelmi és a romantikus tartalom, így egy igazán élvezetes olvasmány lett számomra ez a könyv.
Szeretném leszögezni, hogy ez a könyv nem rossz, de én valami teljesen mást kaptam mint amire számítottam. Az elvárások ugye… Ami nekem borzasztóan hiányzott a regényből az a hangulat. Nem értem, hogy hogyan lehet a színek az ízek a hangok a szagok nélkül Indiáról, illetve a Mogul birodalomról írni egyáltalán. Szerintem nagy kár volt ezt kihagyni belőle. A másik problémám a történettel volt. Az egész olyan túl túl túl szirupos lett, a főszereplő lány túlságosan tökéletes, szinte nincs emberi oldala és általában is meseszerűek a szereplők vagy jók vagy rosszak. A történettel kapcsolatban még annyi, hogy a regény szerintem nem egészen arról szól amit a fülszöveg ígér, ami nagy kár, mert ha arról olvashattam volna, lehet, hogy jobban élvezem. A nyelvezet és a fogalmazás egyszerű, gördülékeny, könnyű olvasni. Ami megkeseríti az olvasását az a rengeteg név. A történet szempontjából lényegtelen szereplők is nevesítve vannak és ráadásul a regény folyamán nem mindig ugyanúgy hívják őket.
A könyv nem más mint egy romantikus mese, pici történelembe ágyazva.
Ismét egy olyan könyv, amit azért olvastam el, mert a birtokomba került a második része, és persze csak később derült ki, hogy egy sorozat része. Bár emlékszem, hogy szemeztem már én az első kötettel, de az elég sok lehúzó kritika kissé elriasztott. Pedig átlagban annyira nem értékelték rosszra. Én sem teszem. :)
Meglehetősen küszködtem a történet elején, ami nagyban köszönhető a lassú cselekményvezetésnek. Értem igazából az okát, hiszen ez Marunissza története, egy történelmi személyiségé, tehát illik a születésével kezdeni a mesét. Viszont unalmas! Fontosak azok a részek is, de ez nem jelenti azt, hogy élvezet róluk olvasni. Elmondani nem tudom, milyen nagyon vártam, hogy Marunissza felnőjön, Szálim észrevegye, és legyen nagy l'amoure, és „közös” uralkodás és stb. Aztán csak vártam. És még mindig vártam. És még mindig. Ja, jó hosszan. Halkan megsúgom, a lány/nő 34 évesen megy hozzá felségül! Viszont, annak ellenére, hogy ennyire elnyújtotta az írónő a történetet (bár mit tehetett volna, ha egyszer tényleg ennyi idősen ment hozzá), érdekesnek találtam a dolgokat, amikről írt.
Van valamennyi történelmi alapja a könyvnek, de a nagy része fikció. 400 év távlatából nehéz is lenne pontosan tudni, hogy mi és hogyan történt, hogy Dzsahángír császár vajon tényleg szerelmes volt-e Marunisszába, és hogy vajon a lány mit is érzett pontosan a császár iránt. De tetszett az írónő romantikus verziója, még akkor is, hogyha talán nem is így történt. :) A háborús részek, most mit tagadjam, egyáltalán nem érdekeltek. Khuszrau része igen, de az meg a sok cselszövés és ármánykodás miatt volt izgalmas. A zenanán belüli intrikák pedig lendületet adtak a történetnek.
Amivel elég nagy problémám volt, az az időbeni nagy ugrások. Persze, telnie kellett az időnek, de olyan fura volt, amikor például négy év csak úgy kimaradt. És ezt persze nem azonnal közölte az írónő, hanem hagyta, hogy belemásszak két-három oldalnyira a fejezetbe, és ekkor említette meg. Az egész addigi kép kuka, agy újratöltése, és fussunk neki újra a jelenetnek. Nem kell szerintem elmondanom, ez mennyire kizökkentő hatással van az olvasóra.
Aztán persze a könyv iránti szeretetem megszületését az is nehezítette, hogy mélyen megvetem az olyasfajta társadalmi formát, ahol a lányokat úgy osztogatják, mint a darab húst a piacon. Utálom, ha degradálóan beszélnek a gyengébbik nemről, ha úgy viselkednek velük, mint akik csak arra jók, hogy kielégítsék a férfiak vágyait, meg persze tenyészkancaként szolgálják urukat. Hányinger.
Észrevettem egy valószínűsíthetően fordítói bakit: „Dzsahángír negyvennyolcadik évében ismét bizonyíthatta férfiasságát.” – Ekkor a császár még csak 38 éves volt. Ez tuti!
Aztán meg még egybe belefutottam (ha ez nem fordítói hiba, úgy sürgősen tanulmányozzon anatómiát az írónő): „Ülve is jól látszott alakja: csípője visszanyerte fiatalos vonalát, dereka lágyan gömbölyödött alatta.” – Én nem tudom, kinek van a dereka a csípője alatt, de kezeket a magasba, ha van ilyen! :)
A borító nekem nagyon tetszik, imádom a légiességét, a sejtelmességét és a nőiességét. Nagyon jó képválasztás volt.
Összességében jó kis történet volt ez, még ha nagyon sokáig kellett is várni a szerelem beteljesülésére. És kíváncsi vagyok, hogyan is alakul a fátyol mögötti hatalom, ahogyan az írónő utalt Nurdzsahán császárnéra, élete a második részben.
Jó kis romantikus regénnyel van az embernek dolga. Tökéletesen* felépített világ, tökéletesen vezetett történet. S bár végig érezhető a romantikus történetek fölöttébb optimista végkimenet-sejtetése, nem zavaró.
Nagyon tetszett, hogy a szerző az utószóban hangsúlyozza, elejétől a végéig fikcióval van dolga az olvasónak, és nem tetszeleg abban, amiben a történelmi témákkal operálók szoktak (jelesül: így volt, máshogy nem is lehetett).
* Tökéletes – nem volt hiányérzetem, és nem tartottam soknak az indiai kultúrára való utalásokat, a sajátos kifejezéseket. Itt nem érdekel semmi olyasmi, hogy abban a korban vajon tényleg használták-e azt a kifejezést, létezett-e az adott rítus, vagy valamely kulturális utalás nem billeg-e. Teljesen kerek volt a történet.
Ez egy romantikus történelmi regény, mely egész hangulatát átszövi az, hogy egy fiatal lány írta, akinek ez az első regénye és szabadon engedve fantáziáját szinte mesebeli történetet szőtt. Ugyanakkor az utószóból kiderül, hogy létező személyekről van szó és a fő cselekmények megtörténtek, bár pontosan hogyan azt az idő homoka elkoptatta, viszont az író tolla új szárnyakat adott neki. India világa oly mértékben más volt az elmúlt századokban, hogy mi csak a képzeletünkre hagyatkozhatunk, soha nem tér vissza az a világ, melyben a császári dinasztia olyan gazdagságban és pompában élt, hogy az a mesék világát is túlszárnyalta, más országokból érkezők álomként élték át, amit ott tapasztaltak.
Kicsit féltem tőle, hogy unalnas lesz, így tologattam az elolvasását. Kritikaként írják, hogy meseszerű, valóban az, de nálam nem kritika. Inkább olyan, mint az Ezeregy éjszaka meséi. Nem tudom mennyi belőle a történelmi, de valószínűleg főleg fikció, már ki is vettem a folytatását a könyvtárból. Annyiból volt érdekes, hogy itt a nők nagyobb elnyomásban élnek, kevés lehetőségük van kitörni a zárt világukból. Itt nyomon követhettük az egyetlen lehetőséget, ami csak kínálkozott.
Népszerű idézetek
Szálim tizenöt éve áhította India trónját. Teljesült a vágya, Agra várában császárrá koronázták. Magának a Nuruddin Muhammad Dzsahángír Padshah Ghazi nevet adta. Az utókor Dzsahángír császárként emlékszik rá.
Tizedik fejezet
A császár elküldte szolgáit és feleségeit. Egyedül maradt. „Nuruddin Muhammad Dzsahángír Padshah Ghazi” – skandálta fennhangon saját császári címét. Nuruddin a „hit fényét” jelentette, Padshah „császárt”, vagy „Timur házának fejét”, Dzsahángír pedig „világhódítót”.
Tizenegyedik fejezet
Egy évvel korábban Dzsahángír kegyes beleegyezésével a portugál jezsuita atyák a császár három unokaöccsét római katolikus hitre keresztelték. A szertartást az agrai jezsuita templomban tartották, az azt követő ünnepséget a császár adta a palotában. Mindhárom fiú a néhai Danidzsal herceg gyermeke volt, és a jezsuita papok gondjaira bízták őket, amikor az udvarba érkeztek. A jezsuiták addig nyaggatták Dzsahángírt, míg látszólag nagy vonakodva beleegyezett, hogy a három fiút megkereszteljék.
Marunissza elmosolyodott a félhomályban. Pompás lépés volt. Miután a fiúkat megkeresztelték, nem jelentenek többé veszélyt a trónra, kizárólag Dzsahángír utódai örökölhetik.
Tizenhetedik fejezet
A sorozat következő kötete
Taj Mahal trilógia sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Sejal Badani: A mesemondó titka 94% ·
Összehasonlítás - David Rosenfelt – James Patterson – Gabrielle Charbonnet – Betsy Thornton – Julia Gregson: Egy szót se! / A képzeletbeli barát / Újrakezdés / A naptól keletre ·
Összehasonlítás - Mary Jo Putney: A néma virág 88% ·
Összehasonlítás - Chitra Banerjee Divakaruni: Szívtestvérem 85% ·
Összehasonlítás - Chitra Banerjee Divakaruni: A fűszermesternő 72% ·
Összehasonlítás - Francine Rivers: Hang a szélben 94% ·
Összehasonlítás - Heather Graham: A szürkekabátos 95% ·
Összehasonlítás - Lucinda Riley: Éjféli rózsa 94% ·
Összehasonlítás - Lisa Kleypas: Az ördög télen 94% ·
Összehasonlítás - Julie Garwood: A menyasszony 94% ·
Összehasonlítás