Melchior, ​a patikárius és a Szent Olaf-templom rejtélye (Melchior, a patikárius 1.) 82% 159 csillagozás

Jó volt ez, Melchior fellépett Gordianus és Di bíró mellé a dobogóra. A történelmi krimiben elsősorban a korabeli hétköznapi élet bemutatását értékelem, és ez Steven Saylor és Robert van Gulik mellett a Melchior-sorozat írójának is erőssége. A középkori Tallinn a korszak esszenciája. Az élet a céhek, a kolostor és a környéket uraló német lovagrend háromszögében telik. Ebben a közegben nyomoz Melchior, aki patikushoz méltó precizitással mérlegeli a dolgokat, miközben a nyomozás során közelünkbe hozott emberi sorsok, a felvillantott társas viszonyok s a korra jellemző gondolkodásmód odavarázsolnak bennünket az események közepébe.

A krimi műfaja lényegében szemfényvesztés, persze jó értelemben. Mint a bűvész vagy az illuzionista a maga közegében, a krimiíró is egy trükköt mutat be. Ám a porond művészeivel ellentétben ő nem rejti el a sikerhez szükséges mozdulatokat és eszközöket, hanem – noha feltűnés nélkül teszi – elénk tárja valamennyit, és a végén, a mindent leleplező monológban egyenként meg is mutatja mindegyiket: na pupákok, ez is az volt, ezt is láthattad, ezt se vetted észre. Hargla is mesterien keveri a kártyát, és még a végére is marad benne szufla. A végső leleplezés jelenete igazán erősre sikerült, még néhány csavarra is futotta, hogy ne legyen sablonos. Az epilógusnak is beillő, „dupla fenekű” utolsó fejezet is igazán mesteri. Ha nem lenne annyi restanciám, amennyi, valószínűleg azonnal elővenném a következő Melchior-történetet, de így majd csak később kerülhet sorra.

Ha ennyi értéket találtam benne, akkor miért csak négy csillag? Mert menet közben le tudtam tenni a könyvet egy (pontosabban öt) másik kedvéért. :)

A könyv legnagyobb attrakciója kétségkívül a csodás tizenötödik századi Tallinn.
Középkori levegőre szomjazók, látogassatok el bátran a Balti-tenger partjára, ahol a régi város macskaköves utcáit céhmesterek, lovagok, mesterdalnokok és szerzetesek hol vidám, hol titkokat rejtegető serege járja. Patakokban folyik a helyben készült zamatos sör, de főhőseink addig nem mulathatnak, amíg a lefejezős gyilkos, a tallinni mészáros nyomára nem akadnak.
Való igaz, hogy a regény első fele nehezen indul be, és rutinos krimiolvasók a nyomozós szálat is túl kevésnek találnák, de a hangulat mindenért kárpótol, a különleges helyszín és történelmi időszak miatt érdemes olvasni Indrek Harglát.

A történelemnek nagyobb rajongója vagyok mint a kriminek, igy ebben a könyvben is a korabeli Tallin megjelenítése fogott meg főképp, bár a krimi szál, a cselekmény sem rossz. A múltról rajzolt miniatúra (nem freskó, mert egy városban, viszonylag kis helyen mozgunk csupán) pompás. Részletes, alapos és színes rajza a korabeli Tallinnak. Épületek, emberek, szervezetek, és ezek egyetlen közösségbe olvadása. Különösen tetszett hogy nem erőltet előre meghozott értékítéleteket az olvasóra, pedig észtként jócskán lenne mit az idegeneknek – németeknek – dánoknak felrónia. Látszik a komoly kutatómunka amely megelőzte a regény írását. Fél csillagot csak azért voltam le, mert egy térkép elkélt volna a korabeli városról.

Olvasás közben már @Razor-ral értekeztünk egy kicsit a dologról, vagyis Hargla eme történelmi krimijéről. Lásd: lent – - >

* * * *
/Razor SP 15 napja
@pwz: Ööööt? Bakker, nagyon le van maradva akkor a magyar kiadás :(

pwz SP 15 napja
@Razor:
Itt az öt rész – észtül ;):
Apteeker Melchior ja Oleviste mõistatus (2010) – ez van meg magyarul
Apteeker Melchior ja Rataskaevu viirastus (2010)
Apteeker Melchior ja timuka tütar (2011)
Apteeker Melchior ja Pirita kägistaja (2013)
Apteeker Melchior ja Tallinna kroonika (2014)/
* * * *

Év végi krimis hajrámba beillesztettem ezt az 1400-as évek elején játszódó történetet. Kell egy kis változatosság, ugye, hiszen egy idő után megunja az ember a szagnyomon, vagy ujjlenyomaton keresztül nyomozgató detektíveket. Itt ilyesmiről szó sincs. Inkább illik pl. a Ken Follett művei által vázolt folyamba. No és ne feledjük, tanúi lehetünk annak, amit úgy nevezünk, hogy városmarketing felépítése népszerű, könnyen elérhető formában: krimiben! :)
Ezek a történetek – hiszen jelen pillanatban öt, azaz 5 rész már elkészült Melchior patikárius tallinni krimi?-eseteiből – ebből a korszakból főleg az európai, vagy európai gyökerekkel bírók figyelmét kelthetik fel, miközben „kemény” 15. századi városmarketinget kapunk. Lovagrendek hétköznapjai, az utolsó európai „barbár” népek, vagyis a baltikum civilizálása, a Hansa városok térhódítása, északi tengeri kalózkodás, stb. Ja, hogy ezeknek az épületeknek és helyeknek a nagy része most is létezik, és ott van Tallinnban??!!! Hja, kérem, ezt használja ki először regényeiben, majd remélhetőleg az elkészülő filmekben is a szerző.
* * *
Észt íróról van szó, de nem osztja az észt (és az észteket a történetbe) ész nélkül :D, hiszen ekkor még nem is olyan távoli az ide vezetett keresztesháború (1100-as évek: bizony, nem csak a Szentföldre hirdettek ilyen „csetepatékat”), a dán uralom időszaka (1219–1346), amiben ott a kulcs a Hanza-városok felé. 1230-ban ugyanis vagy kétszáz német érkezett a „pogányoktól elvett földekre”. A dombon a vár a dánoké, a város a domb alatt pedig a német polgárok révén német fennhatóságnak számított. Ezt követte a német korszak 1346 és 1561 között. Ez a történet – illetve sorozat – ebbe a világba visz el bennünket. A 15. századi Tallinn – ami középkori észt nyelven annyit jelent, hogy „dán vár” vagy pedig „dán város” – minden volt, csak észt nem, de ezt rendesen, mély-észtezés nélkül le is írja az író :). Ezért külön csillagos ötös jár. :D
Az is tény, hogy ezt a kultúrkincset viszont az észtek őrizték meg az utókornak (a történelmi belváros 1997 óta az UNESCO Világörökség része), nekünk, amiről most Indrek Hargla mesél – igen csak élvezetesen. A krimi mellett erős a háttér bemutatása, ami az első résztől – már csak a folytatások miatt is – elvárható. :D
Én meg a folytatásokat várom – magyarul és filmen IS! :D

A könyv sikeresen kerüli el a kortárs történelmi regények két nagy hibáját: nem lesz sem kínosan modern és korhűtlenül vagány, sem nyomasztóan sötét és ultrarealistán mocskos. Az eredmény egy kellemes hangulatú könyv, amely valószínűleg nem abszolút hitelesen adja vissza a késő középkort, de épp elég meggyőző részlettel szolgál. A korabeli babonák, történelmi tények és áltörténelmi elméletek szépen beépülnek a tulajdonképpeni nyomozás történetébe. Mi tagadás, némiképp el is nyomják azt, de ez engem a legkevésbé sem szokott zavarni – az ilyen és hasonló hibrid krimikben elsősorban az izgat, hogyan működik a nyomozó főhős karaktere és a világ háttere, nem pedig az, hogy a nyomok mennyire rafináltak vagy megfejthetőek. Így talán nem meglepő, hogy a regényt inkább a történelem, mint a krimik rajongóinak ajánlom.

A Metropolis Mediáról lévén szó, azt is hozzátenném, hogy – néhány elütéstől eltekintve – a szöveg tisztességes, érthető magyar nyelven (Fehervaru mene hodu utu rea) van.

A könyv hangulata, nyelvezete és stílusa 10 pontos. Nem érezni a szenvedést, hogy korhű legyen, természetesen az. Melchior nagyon érdekes figura, úgy tud központi szrrepet betölteni, hogy nincs felduzzasztva mindenféle „szuper” képességgel. A krimi megoldása hozta az AC- receptet, mindenfele szimatolunk, aztán a puzzle úgy áll össze, hogy az adja magát, de mégsem fogadnál rá az első oldalakon.
És amiért külön jó ez regény, hogy rávett, hogy napokig böngésszem az észt történelmet és Tallinnt – ami, bevallom, eddig úgy 10 percig sem foglalkoztatott.

Nagy várakozással kezdtem bele a sorozatba, ahhoz képest, amire vártam, egy kicsit kevesebbet adott. Nagyon tetszett a középkori Tallinn, a középkori emberek mindennapi élete, a középkori patika és patikaszerek, az észt történelmi lecke. A krimiszál is érdekes volt.
Csak annyi hibázott, hogy helyenként kicsit untam. És valahogy nehezen hiszem, hogy a 15. századi emberek a mai legvadabb pornókat megszégyenítő módon élvezték szerelmi életüket…

Tudjátok-e, hol lehet Európában múmiaport, unikornisszarvat, szárított denevért vagy égetett sünport szerezni? Ha ilyen és hasonló nyalánkságokra volna kedvetek, Tallinnban jó helyen jártok. Lehet, hogy ma már mind hiánycikk, de az 1400-as évek elején biztos megkaptad volna őket. A város középkori főterén máig is áll egy fehérre meszelt épület, szűk bejárata felett cégér jelzi a patikát. Az intézmény a 15. század eleje óta folyamatosan üzemel, és ezzel abszolút rekorder a régi patikák versenyében. Alapításának pontos idejét nem ismerjük, de 1422-ből már vannak források a létezéséről.
(Érdekes adalék, hogy a világ legrégebbi patikája hírnevét és fennmaradását egy magyar emigránsnak köszönheti, akinek leszármazottai 325 éven át vezették a patikát, 1582-től 1911-ig) spoiler

Könyvünk főhőse, az éles eszű tallinni patikárius, még csak álmodozik arról, hogy egyszer a város főterére költöztetheti üzletét. Méltó is lenne hozzá a hely, hiszen a patika olyasmi volt a középkorban, mint egy mai kávézó, ahol az emberek egy csésze teát vagy pohár bort is fogyaszthattak. Nem véletlen, hogy a város nagyurai kocsma helyett idejártak a városházán tartott ülések után, mert a rajnai bor különleges fűszeres változatát, a Klaretet csak itt lehetett kapni. (A féltve őrzött recept alapján készült gyógyitalból, ma is vehet az érdeklődő látogató.) Úgy tartják, gyakran inkább itt dőlt el a város sorsa, mintsem a városi tanács termeiben.

Mindezt csak azért mesélem el, hogy lássuk, mennyire pontos leírását adja a szerző a középkori Tallinn életének. A központi szerepet játszó patika mellett megelevenedik imég a különböző céhek élete, különösen kiemelkedő szerep jut a serfőzőknek, de megismerjük a város és a német lovagrend különleges viszonyát, és képet kapunk a Baltikum tengeri kalózaival vívott véres harcokról. Igazi történelmi regényt olvasunk, amelybe Hargla ügyesen szövi bele a városban máig is élő legendákat, pedálul a Szent Olaf-templom szerencsétlenül járt építőmesteréről. Ebbe a történelmi tablóba épül bele a krimiszál. Aki izgalmas, pergő történetre vágyik, és nem kedveli különösebben a történelmi regényeket, annak lehet unalmassá válik Melchior nyomozása. Patikusunk ugyanis elég szemlélődő alkat. Nem keresi látványosan a gyilkosokat, csak beszélget az emberekkel, és az itt-ott elejtett, jelentéktelennek tűnő megjegyzésekből fejben illesztgeti össze a mozaikokat. Ez az intellektuális nyomozás teszi mégis izgalmassá a lassan csordogáló cselekményt.

Szerettem a művet. Nem olyan régen volt alkalmam elmélyülni kicsit Tallinn középkori legendáiban, azóta akartam elolvasni a regényt. Nem pont olyan, mint amire számítottam, nem is hibátlan, de tetszett, különösen a történelmi háttér ábrázolása. Kíváncsi lettem a folytatásra is. Lehet, hogy lassan feladom a sorozatokkal szembeni ellenállásomat.

Hónapok óta rágták a fülem, hogy olvassam el ezt a könyvet, és végre megtettem. Tényleg jó. off
Érdekes volt más országban járni, ugyanis ezt a könyvet nemcsak észt szerző írta, de a középkori Tallinn városát és életét is bemutatja.
Kicsit küzdöttem a könyvvel, de ez abszolút nem az ő hibája volt, hanem a vizsgaidőszaké, és annak, hogy egész napos tétel-olvasgatások után semmi kedvem nem volt már olvasni, még ha érdekes könyvet is kezdtem el.
Tetszett, hogy tényleg kiszámíthatatlan volt a végkimenetel, mégis abszolút logikus volt a magyarázat, és nem olyan hirtelen kaptuk meg, mint más krimikben, amiket eddig olvastam. Itt nem néhány oldalban intézték el, hanem hosszasan magyarázták (de nem unalmasan), lépésről-lépésre, így sokkal érthetőbb volt, hogy mi történt és hogyan.

Nagyon nagy csalódás volt ez a könyv. Csupa jót hallottam róla, és már nagyon régóta el szerettem volna olvasni. Meg egyébként is, észt író, Észtországról szól, hogy a fenébe ne lehetne jó? Hát így.

Kezdjük azzal, hogy a gerincen el van nyomva a cím, aminél szerintem kevés cikibb dolog van egy könyv esetében a szöveg. Nem tudom, milyen volt az eredeti, és a fordítás nem kifejezetten rossz, de olyan semmilyen. A mondatok egy csomószor mintha csak egymás után lennének dobálva, sokszor a korhoz nem illő szavakat használ (pl. „ácsi”, "a férfi golyói"), sok az elütés, és a nevek írás sem mindig következetes (pl. Kiliánból az első pár említés után Kilian lesz). A stílus nem ragadott mg különösebben, ez is olyan „egynek jó, de semmi különös” kategória. A szereplők között vannak érdekesebbek és teljesen jellegtelenek, de mindegyikük klisés, és egy csomószor volt az az érzésem, hogy húsz-huszonegyedik (vagy legfeljebb tizenkilencedik) századi embereket bedobáltak a 15. század elejére, nem igazán tudtam elhnni, hogy ezek tényleg 1409-ben élő népek. Nem igazán vagyok otthon a középkorban, de nekem elég furcsa volt, hogy Melchior felesége tud olvasni, az meg pláne, hogy Mechior ráhagyja a patikát egész napokra, amíg ő nyomoz (@Disznóparéj_HVP, vélemény?).

A történet hagyományos detektívregény, bár annak is inkább a paródiája néhány helyen (most komolyan, ki az, aki egy sakktáblából nyomokat olvas ki?), Melchiort pont azért nem tudtam megszeretni, amiért Poirot-t sem. A könyvnek kb. a felétől lehet tudni, hogy ki a lovag gyilkosa, a többi meg már nagyon erőltetett nekem. A vége nagyon szájbarágós, pontosan olyan, mint egy Agatha Christie-regény, ötven oldalon keresztül „derül ki” a bűntény háttere. Az utolsó bekezdéssel pedig aztán végképp nem tudok mit kezdeni.

Krimirajongóknak biztos jobban bejön, nekem inkább csak elvette a kedvem a folytatás olvasásától.