A szerző kommentárjai laikusok és szakemberek számára is nélkülözhetetlen útmutatóvá és lebilincselő olvasmánnyá teszik ezt a kötetet. Előadásmódja segít abban, hogy a nők érthető és alapos információk birtokában készülhessenek szülésükre, s egyúttal segít visszaadni a várandósok és szülő nők hitét saját képességeikben, az önmagukért érzett felelősség erejében.
Útmutató szüléshez 94 csillagozás
Eredeti cím: Ina May's Guide to Childbirth
Eredeti megjelenés éve: 2003
Enciklopédia 9
Kedvencelte 3
Most olvassa 11
Várólistára tette 35
Kívánságlistára tette 31
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Másfél héttel a szülésem után azt hiszem már merek és tudok is érdemben írni az általam olvasott szülés felkészítő könyvekről.
Az az igazság, hogy nagyon akartam szeretni ezt a könyvet. Egy kedves barátnőm ajánlotta, aki már kétszeres anya, gondoltam nekem is sokat fog segíteni a szülés előtt.
Hááát, nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeimet.
Nekem az elején túl sok, túl tömény volt a rengeteg szülés-történet. Talán ha a témakörök végén, vagy azokba beszúrva olvashatunk egyet-egyet nem lett volna olyan érzésem, hogy bele akarok fulladni a sok születés-történetbe. Azon kívül már jó előre bűntudatom lett, hogy én a januári – 5 fokban nem fogok kimenni a szigetre fákat ölelgetni, meg csillagfényben fürdőzni, ha megindulnak az összehúzódások. Mert ez nem én vagyok, de a könyv sikeresen elérte, hogy emiatt rosszul érezzem magam.
Ezen kívül nagyon zavart a mélységes orvos ellenessége. spoiler Németországban vártam a babámat, itt is szültem meg és a végtelenül hálás vagyok a terhesgondozást végző nőgyógyászomnak, aki soha felesleges vizsgálattal nem stresszelt. Hálás vagyok a szülésznőkből, bábákból és orvosokból álló csapatnak, akik jelen voltak a szülésemnél, és mikor komplikációk adódtak profin kezelték, aminek köszönhetően a baba is és én is tökéletesen egészségesek vagyunk. Engem megnyugtatott, hogy van csecsemő intenzív, ha szükség lenne rá, nem zavart a műszeres szívhang követés, hiszen így hallottunk, hogy minden rendben, és azt is mikor nem volt az.
Az is zavart, hogy hányszor vannak felemlegetve a régi korok szülési szokásai. Persze szép volt és magától értetődő és az élet természetes részeként volt kezelve, de ijesztően sokan haltak meg szülés közben, amiről a szerző elfelejt említést tenni.
Úgy gondolom a könyv célja az volt, hogy megerősítsen abban, hogy minden nő teste képes világra hozni a gyermekét. Nálam azt sikerült elérnie, hogy már jó előre bűntudatom legyen, ha esetleg fájdalomcsillapítót kérnék, hogy jó előre befeszültem, mert hát a szülés mindenkinek megy – de mi van ha nekem nem, ha komplikációk lesznek? Akkor nekem már a gyermekem születése előtt inkompetens szülőnek kell éreznem magam?
Szóval nálam nagyjából az ellenkező hatást érte el a könyv, mint ami a célja lehetett. (És hozzá teszem, nem feltétlenül bennem van a hiba, mert más könyveket olvasva nem a szorongásom erősödött.)
Nem vagyunk egyformák, nem jöhet be mindenkinek ugyan az. Épp ezért senkit nem beszélnék le a könyvről, de én azért örülök, hogy végül nem vettem meg, csak kölcsön kaptam.
Sok benne az amerikai sajátosság, és főleg az otthonszülésről ír, de azért próbálja azt az üzenetet átadni, hogy az emberi test nem selejt, és szinte minden esetben meg lehet szülni a babát. A téraránytalanságot nem igazán ismeri el, hanem helyette a testhelyzetek változtatásáról beszél, hogy háton fekve kényelmes az orvostudománynak, de a szülő nőnek nem praktikus. Az utolsó 2 fejezetet kihagyhatták volna, ahol elmondja, hogy hányféle módon lehet belehalni a szülésbe. Volt benne 1-2 vicces rész, ahol leírja, hogy pl. a tehénbőgésszerű hang kiadása is segíthet, de elképzeltem, ahogyan a kórházban ezt előadom, és hoznák a zubbonyt is..
Én ezt a könyvet olvastatnám kötelezően mindenkivel, aki szülni fog, vagy szülést fog kísérni. Minél több emberrel volt alkalmam eddig a terhességem során a szülésről akár csak pár szót is ejteni, annál nagyobb arányban akadtak köztük olyan anyák/kismamák, akiknek az égvilágon semmi fogalmuk nincs arról, mi történt/fog történni velük szülés közben. Rábízzák magukat az orvosokra, és szerintem ez nagyon nincsen így jól. Főleg amíg ilyen magas a különféle metszések és egyéb természetellenes beavatkozások aránya Magyarországon (ez pedig nem az én véleményem – mármint hogy magas – hanem a WHO-é).
A könyvvel egyetlen baj van, hogy amerikai. Engem igazából nem érdekel, mi a helyzet Amerikában, arról viszont jól jött volna több naprakész infó, mi a helyzet Magyarországon. A lényeg azért a szaklektornak hála benne van.
Ez az a könyv, amit minden várandós édesanyának és a leendő apukáknak is olvasni kell!
Én sem vettem volna a kezembe, ha tudom, hogy alapvetően otthonszülések kísérése során szerzett gyakorlat áll az alapjául, mert soha nem terveztünk otthonszülést. Mégis, olvasva azt mondom, hogy minden nőnek, tervezzen bárhol szülni, szüksége van ezekre az információkra! Nekem 3 gyerek után tudott újat mondani, és abszolút megnyugatatott és megerősített. Hiszen indokolja és bemutatja, hogy tudunk szülni, tudunk természetesen szülni, és hogy milyen rejtett tartalékokra és csodákra képes a szervezetünk. Ezektől az információktól egy nőt sem szabadna megfosztani; a többségétől pedig a mai átlag terhesgondozás sajnos megfoszt – na és ezekután attól is, hogy a vajúdás és szülés alatt alkalmazzuk.
A könyv eleji sok-sok születéstörténetet én apránként olvastam, párhuzamosan a könyv többi részével, így egyáltalán nem volt tömény.
A könyv az árnyoldalakkal is foglalkozik, és nemcsak a kórháziakkal, hanem leírja, amikor náluk kellett kórházba vinni újszülöttet, vagy valami komplikáció történt. Így ha objektívnek nem is, de abszolút reálisnak tűnik.
Bár a könyv főleg az amerikai egészségügy szar helyzetéről ír – amit már egy korábban olvasott könyvben tapasztalhattam –, hasznos volt számomra is, mert most már izgulhatok, hogy mi lesz velünk kevesebb mint fél év múlva. A könyv egyharmadát kitevő szülés beszámolók az elején kissé elveszik az ember kedvét (a könyvtől is, de még a szüléstől is), de aztán a szerző fejezetei jönnek, amiben szerintem nagyon hatásosan meggyőz mindenkit, hogy a szülés természetes dolog és igazából semmire nem lenne szükség a szülő asszonynak, csak megértésre, időre és intimitásra. A könyv végén azért megemlíti, milyen szerektől és milyen arányban lehet megnyomorodni, meghalni. Ez igazán nem kellett volna, úgyhogy megértem barátnőmet, akitől kölcsön kaptam ezt a könyvet, hogy annyira rágörcsölt a császármetszésre, hogy végül csak azzal jött világra első gyermekük.
Talán az első 100 oldalban – a szüléstörténetekben – több a gyakorlati információ, mint az utána következő tudományosabb részben. Ebből valahogy kimaradt az átmeneti szakasz, az esetleges hányás, stb, viszont nyilván sok benne az amerikai adat. Szerencse, hogy a magyarokkal is kiegészítették a magyar változtat készítői. Nagyon hasznos könyv, főleg a mondandója: igenis képes a női szervezet arra, hogy kb. magától megszülje a gyermeket, és ez egy természetes dolog, NEM betegség. Kár, hogy még most is ennyire medikalizálva van a szülés. Meg kéne tartani az összes orvosi vívmányt, ami szükséges, vagy ott állhat biztos, ami biztos, de a természet folyamatait sem kéne csak úgy a sutba dobni.
A könyvben van néhány érdekes vajúdásra szóló praktika, ezeket ki is jegyzeteltem, aztán majd meglátjuk. :)
Sajnos én úgy éreztem, hogy ez a könyv több haszontalan, mint hasznos dolgot tartalmaz.
A szüléstörténetek szépek és jók, de nekem nagyon tömény, és egy idő után száraz volt ez a rész. Megértem, hogy minden élmény más, de nekem más nők története (pláne, hogy az összes az USA rendszerén keresztül mutatta be ezeket) nem segített abban, hogy jobban felkészüljek a sajátomra.
Gondot jelentett számomra, hogy szinte csak a hüvelyi szülésről beszél, ami pedig a programozott császárral kapcsolatban szerepel benne az igencsak rémisztő lehet egy kismama számára. Ráadásul nagyon a negatív oldalát emeli ki minden olyan szükséges beavatkozásnak (antibiotikum használat, fizikai nyomás gyakorlása, oxitocin használata, gátmetszés), ami indokolt lehet és alapvetően a születendő gyermeket is védi.
Mindezek ellenére sok szempontból érdekes és más helyen nem olvasott fontos információkat tartalmaz. Segít lélekben felkészülni a vajúdásra, arra, hogy ne féljünk a testi változásoktól, és jobban megérteni azt, hogy milyen csodálatos az emberi szervezet. Ezért a második fejezet nagy részét tényleg csak ajánlani tudom. Ezek voltak azok a részek, ahol nem éreztem magam szarul amiatt, hogy az én szülésről alkotott elképzeléseim nem egyeztek a szerzővel.
Azonban a vége felé megint visszatér az USA rendszerének bemutatására, és az azon belüli lehetőségekre. Éppen ezért itt sem éreztem magam megszólítva.
A könyv első fele rengeteg bábás szüléstörténetet tartalmaz. Szerintem ebből nem kell az összeset végigolvasni, azért kellett ez a mennyiség, hogy mindenféle származású, munkájú és alkatú nő találjon hozzá hasonló pozitív példát, ami megszólítja. De kicsit olyan érzésem volt a beszámolók olvasása közben, mint az egyetemünk egyik intézetében: csak az kapta meg a tantárgyértékelő lapot, akinek sikerült átmenni a vizsgán, márpedig aki átment, az mind örömében jól pontozta az intézetet, így a legszigorúbb és szivatósabb intézet büszkélkedett a legjobb pontokkal. NYILVÁN ha egyszer épen kijön belőled a gyerek, akkor megírod, milyen jó volt megszülni, de a kórházihoz képest magas gátrepedésekről és az 1-3 év múlva kiderülő szövődményekről (ami miatt a gátmetszés egy létező dolog), vagy más komplilációkról már nem (vagy elvétve) szólt a könyv, pedig a statisztikákban a végén benne foglaltattak.
A második felében a könyvnek kis túlzással le van írva, mennyire halálos minden orvosi beavakozás, gyógyszer és kórterem elfogadása.
Az egész könyv nagyon egyoldalú ősanya szemléletet árasztott és radikális volt nekem, pedig abszolút a bába módszer mellett vagyok….. Egy fejezetet éreztem korrektnek, amiben azt taglalja a szerző, hogyan teremtheted meg az otthoni biztonságot és intimitást kórházi keretek között. Azért, és a szüléstörténetekért megérte elolvasni. Közepesen ajánlom, még nem találtam meg azt a szülős-könyvet, amiben az orvosok és bábák nem hadakozó felek, hanem munkatársak.
Ha valaha szülni akarok, akkor valahogy így. Szinte meghozta hozzá a kedvem.
Az elvárásaim a szülést illetően a következők voltak, ebben a sorrendben: 1. Mindketten éljük túl. 2. Mindketten egészségesek legyünk. 3. Legyen szép élmény. A szülés természetes ugyan, viszont veszélyes üzem. A nő teste szülésre van kitalálva, de ettől még nagyon gyorsan nagyon félre tudnak siklani dolgok. Ennél fogva számomra dermesztően félelmetes gondolat, hogy otthon vagy szülésházban szüljek, és ne kórházban, ahol vész esetén egy csomó orvos, sőt műtő is rendelkezésre áll annak érdekében, hogy mindenki ép bőrrel ússza meg az élményt. Én értem, hogy a nők évezredek óta szülnek, és csak a múlt század óta lett divat emiatt kórházba vonulni, de szerintem azt sem árt megnézni, előtte hány nő és kisbaba nem élte túl. Persze, a kórházban is van műhiba meg fertőzés, meg úgy is alakulhat a dolog, hogy hiába a kórház, nem tudnak segíteni, de ott legalább az esély megvan. Abba inkább nem gondolok bele, velünk mi lett volna, ha otthon születik meg a gyerek. (Mindamellett, hogy értem, hogy ha veszélyes helyzet van, ők is mentőt hívnak, csak ott nekem az időtényező nem tetszik.)
Bevallom, az első 120 oldalt nem olvastam végig, a szüléstörténetek felénél besokalltam: oké, minden nő máshogy szül, nem ugyanannyi ideig tart a vajúdás, nem ugyanúgy élik meg a fájdalmat, nem ugyanaz segít nekik ellazulni. Szerintem felesleges volt ezekből a történetekből 120 oldalnyit összegyűjteni, aztán lehet, hogy másnak meg pont ez a rész tetszik jobban. Nagyon furcsa volt nekem a durva orvos- és kórházellenesség az olyan szövegekkel, hogy kórházba semmiképp, mert úrisen, ott műszerrel figyelik a magzati szívhangot szülés közben. Nem tudom, én direkt örülök neki, hogy van ilyen lehetőség, és azonnal észreveszik, ha nincs jól a baba, és tudnak reagálni. Azt sem hiszem, hogy őt bármiben is zavarná ez a műszer. Nekem nagyon megnyugtató volt, hogy végig hallottam a kis szívét, és tudtam, hogy jól van. Engem az sem zavart, hogy mindketten kaptunk gyógyszereket, én elhiszem az orvosnak, ha azt mondja, hogy ezzel segít nekünk.
A második rész nekem hasznosabbnak tűnt, érdekes gondolatokat fogalmaz meg például test és tudat kapcsolatáról, lelki gátakról, amelyek hátráltatni tudják a szülés folyamatát. Ezt a részt a férjemnek is odaadtam volna, ha van rá idő, számára is értékes infók lehetnek benne.
Szóval érdemes elolvasni a könyvet akkor is, ha valaki kórházban szeretne szülni, meg akkor is, ha nem. Csak ennek megfelelően kell szűrni az infót.
Népszerű idézetek
A nővérem, aki ápolónőként dolgozik egy szülészeti-nőgyógyászati osztályon, adott néhány jó tanácsot. „Ne olvass túl sok könyvet” – mondta. – „És ne készíts szülési tervet. Minél több dolgot akarsz előre rögzíteni, annál valószínűbb, hogy végül nem úgy fog történni.” Elmagyarázta, hogy a könyvekből szerzett ismeretek gátolhatják, hogy természetesen reagáljak testem változó igényeire. Meggyőzött, és többet egyetlen szülés-előkészítő könyvet sem vettem a kezembe.
37. oldal, Szüléstörténetek
Ezt Stephen King fogalmazta meg a legtömörebben a Légzőgyakorlatok című novellájában.* Az író kitalált szereplője így önti szavakba sok nő szüléssel kapcsolatos félelmét: „Hidd el, ha azt mondják, hogy egy bizonyos dolog fájni fog, akkor az fájni is fog. A legtöbb fájdalom a fejben játszódik le, és amikor egy nőnek azt sugallja az édesanyja, a nővérei, a házasságban élő barátai, az orvosa, hogy a szülés gyötrelmesen fájdalmas, akkor ez a nő mentálisan felkészült a hatalmas fájdalomra.” Stephen King egyébként több otthon született gyermek édesapja.
* Ennek a novellának az olvasását csak szülés után javasoljuk, noha ennek a félelmetes történetnek nem a szülési folyamat a félelmetes része. (Ina May Gaskin)
17. oldal, Bevezető a szüléstörténetekhez
A nagy holland szülész és professzor, G. J. Kloosterman a következő megjegyzést tette 1984-ben: „Semmilyen módon nem tudunk javítani egy egészséges nő normál várandósságán és vajúdásán: beleszólhatunk a folyamatba, de csak rontani tudunk rajta.”
266. oldal (Jaffa, 2015)
* Terminus: a szülés várható időpontja; az utolsó menstruáció első napjától számított 40. hét betöltésének napja, ami gyakorlatilag a szülés valószínű időszakának (38-42. hét) a középpontja. Terminustúllépés: a normál időintervallumon belül a 40. és a 42. hét közötti időszak orvosi elnevezése. Figyelem! Ez nem azonos a túlhordással! Túlhordás: a betöltött 42. hét utáni várandós időszak. (a szaklekt.)
35. oldal
Barbara gondolatai
Barbara Wolcott
Rájöttem, hogy a szüléshez való hozzáállás a legfontosabb dolog. Más szóval, minden szülésnek úgy kell nekimenni, mint egy bika: teljes erővel, félelem és habozás nélkül, azzal az elszánással, hogy meg tudjuk csinálni, és nem lépünk vissza. Ez egy óriási lehetőség a női erők működésbe hozására; itt nincs helye gátlásoknak. Az összehúzódások erőáradatok, és mindegyik közelebb hozza a babát a megszületéshez. A kisbabánk érzi az erőnket, de a félelmeinket is. A bábák olyan sokat segítettek ebben, és mindig emlékeztettek arra, hogy van erőm.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Marie F. Mongan: Szülés, ahol én irányítok! 86% ·
Összehasonlítás - Benkovics Júlia: Magunkról 96% ·
Összehasonlítás - Babavárás kezdőknek 98% ·
Összehasonlítás - Ecsedi Gabriella: Szülés, császármetszés, VBAC ·
Összehasonlítás - Robin Lim: Gyermekágy 88% ·
Összehasonlítás - Catharine Parker-Littler: Kérdezd a szülésznőt! ·
Összehasonlítás - Deáky Zita – Krász Lilla: Minden dolgok kezdete ·
Összehasonlítás - Tanács Eszter: Nők gyermek nélkül 88% ·
Összehasonlítás - Csermely Gyula: Ha 1 nő gyereket akar 88% ·
Összehasonlítás - Katharina Vestre: Mielőtt megszülettél ·
Összehasonlítás