Puszták ​népe 256 csillagozás

Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe Illyés Gyula: Puszták népe

A Puszták népe voltaképpen egy avantgárd gesztusból, André Gide 1927-es Kongói utazásának ösztönzésére született. Illyés Gyula a magyar „tengerfenék titkai közé reflektorfényt vető” (Babits) írószociográfiájával, máig nem múló hatású remekműben ábrázolta a két háború között a hazai hitbizományok és nagybirtokok vergődő cselédnépének életét, saját pusztai gyerekkora világát.

Eredeti megjelenés éve: 1936

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Diákkönyvtár Móra · Millenniumi Könyvtár Osiris · Tanulók könyvtára Dacia · Kincses Könyvek · Illyés Gyula munkái · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Osiris, Budapest, 2024
248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632764986
>!
Osiris, Budapest, 2005
294 oldal · ISBN: 9633895111
>!
Osiris, Budapest, 2003
294 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633895111

22 további kiadás


Enciklopédia 28

Szereplők népszerűség szerint

cseléd

Helyszínek népszerűség szerint

Pest · Gyulavári · Keleti pályaudvar · Lehel piac


Kedvencelte 33

Most olvassa 26

Várólistára tette 170

Kívánságlistára tette 86

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Turms>!
Illyés Gyula: Puszták népe

Nem sokkal azelőtt vettem meg a könyvet, hogy a nyár elején hirtelen ötlettől vezérelve belefogtam volna családfám felkutatásába. Mindig is tudtam, hogy felmenőim jelentős része cselédsorból, a „puszták népe” közül került ki, és ahogy a kutatás során egyre újabb és újabb ágakról derült ki ugyanez, úgy nőtt bennem a kíváncsiság a hajdanvolt cselédek élete iránt.

Édesanyám születésem után nagyon hamar újra munkába állt, így aztán dédanyám nevelt fel. Ő még életének közel felét a régi cselédvilágban élte le, maga is pusztán született és ott is dolgozott sokáig. Ő volt az a forrás, akitől mi, a család szerencsésebb csillagzat alatt született tagjai hallhattunk ezt-azt a régi időkről. Tudtuk, nehéz világ volt, hogy mai ésszel mérve felfoghatatlanul szegények voltak, de a nehézségekről keveset beszélt, szívesebben idézett fel vidám vagy kifejezetten humoros történeteket. Ilyen volt a természete, nála kedélyesebb, derűsebb emberrel azóta sem találkoztam, még a fölöttük átcsapó világháború cseppet sem vidám eseményeit is akasztófahumorral emlegette. Szóval csak keveset és torzítva hallottunk tőle a múltról, és mivel még kamaszkorom előtt meghalt, történeteiről később már csak a szüleimet faggathattam. Fia, vagyis a nagyapám szívesen és sokat mesélt az életéről, kivéve gyerekkorának idejét – kortársai a hasonnevű falubeliektől megkülönböztetendő „béres Kovács Ferkó” néven emlegették, persze csak a háta mögött, mert nagyapám hirtelen ember volt, és már a célzás is cselédsorból való származására halálos sértésnek számított.

Illyés Gyula dédanyám kor- és sorstársa volt, pusztán nevelkedett cselédgyerek, ráadásul a közelben nőtt fel, a szomszéd megyében, néhány tíz kilométerre az én őseimtől. Így önéletrajzi ihletésű könyvétől reméltem azt a bepillantást a puszták világába, amit dédanyámtól személyesen már nem kaphattam meg. A könyv mindezt megadta nekem, sőt, előzetes elvárásaimat messze túlszárnyalta.

Amit például előzetesen el sem tudtam volna képzelni, Illyés Gyula könyve felébresztett bennem valamiféle korábban ismeretlen dühös osztályöntudatot. Mielőtt elkezdtem volna a könyvet, azt gondoltam, hogy nagyjából tudom, hogyan éltek őseim: rengeteg munka és kevés megbecsülés között, óriási szegénységben. De mindez semmi ahhoz képest, ami szépen lassan kibontakozott előttem. A cselédek életét legjobban talán modern kori fél-rabszolgaságként lehetne leírni. Életük fölött uraik ugyan nem rendelkeztek, azon kívül viszont pont olyan körülmények között éltek, mint a rabszolgák. Éhbérért dolgoztak két hetente fél napi pihenővel, törvényben garantált jogaik nevetségesek voltak (és munkaadóik még azokat sem tartották be), mindennapos munkavégzésük velejárója volt a munkafelügyelőktől kiosztott verés (még az időseknek is), és ami különösen kiborító volt: a lányokat gyerekkoruktól kezdve rendszeresen erőszakolták feljebbvalóik. És ezért az életért, a munka lehetőségéért még hálásak is lehettek, mert ha nem váltak be, bármikor elküldhették őket a pusztáról, és onnan már tényleg csak egy lépés volt az éhhalál. Szóval a könyv lapjairól egy rémisztő jogfosztottságban élő nép képe rajzolódik ki, ami engem mérhetetlenül felháborított.

Néha azért kellemes meglepetés is ért, mondjuk egy-egy jellegzetes pusztai szót olvasva hirtelen szinte otthon éreztem magam, mert azt a szót, szófordulatot a mi családunk is használja mind a mai napig. Apró, velünk élő örökség dédanyámtól, jó volt a könyv lapjain is szembesülni vele.

Fontos könyv, segít leszámolni a hamis nosztalgiákkal, és értékelni mindazt, amink van.

>!
Nyugat, Budapest
304 oldal
4 hozzászólás
SteelCurtain >!
Illyés Gyula: Puszták népe

Nagyon nehéz Illyés művére reflektálni. Mára már eltűnt az a világ amelyről írt, de jól szemlélteti azt a szakadékot, mely a falusi szegényparasztokat elválasztja a nagybirtokok cselédeitől. Utóbbiak valóban láthatatlan emberek, mert egészen Illyésig senki sem akart tudomást venni róluk. Illyés viszont kénytelen volt tudomást venni róluk, hiszen ritka kivételként ő közülük emelkedett ki. Míg a falusi parasztok egészen a közelmúltig az érdeklődés középpontjában álltak, addig a még náluk is nyomorúságosabb helyzetű pusztaiakról még ezek a parasztok se nagyon akartak tudomást venni. Tulajdonuk jószerivel a rajtuk lévő ruha, örökségük jámborságuk, szolgalelkűségük, miközben generációkon át szunnyadt bennük a genetikus gyűlölet uraikkal szemben. Ritkán szabadultak el ezek a gének, de akkor aztán annál pusztítóbban. Tudatlanságuk, éhségük könnyen kezelhetővé alakítja őket. Ugyanakkor világosan látják, hogy a paraszttal ellentétben nekik semmi hasznuk sincs abból ha többet, vagy jobban dolgoznak. Hagyják magukat verni, lányaik, asszonyaik sem szegülnek szembe a szexuális kizsákmányolással, de önként a kisujjukat sem mozdítják a földesúri vagyon mentése érdekében, ha az veszélybe kerül. Ne sóhajtsunk fel megkönnyebbülten, amiért megszűnt ez a sokszorosan kizsákmányolt réteg. Több évszázadnyi megaláztatást, meglapuló mentalitást nem lehet néhány nemzedék alatt maradéktalanul levetkőzni. Nem beszélve arról, hogy mindez legalább olyan mérgező, mint bármelyik veszélyes hulladék.

6 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!
Illyés Gyula: Puszták népe

Egy kiszakadás és egy hazatalálás története, egy nemzet meggyógyításának kétségbeesett sürgetése, híradás, bahtyini karnevál, irónia mesterfokon. Egészen ijesztő hatással van most rám a Puszták népe.

Diákkoromból úgy emlékeztem erre a műre, mint szomorú, jól megírt, de hál'Istennek már nem aktuális kordokumentumra. Most csak az első pár bekezdést kellett elolvasnom, hogy sokkot kapjak. Egyszerre az aktualitásától és az addig fel nem fedezett zsenialitásától.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2023/01/21/dicseret_e…

>!
Móra, Budapest, 1978
250 oldal · ISBN: 9631112551
Olympia_Chavez>!
Illyés Gyula: Puszták népe

Nagyapámat mindig tisztelet övezte a családban, szerették, ha kicsit féltek is tőle. Hirtelen haragú ember volt. Aztán amikor meghalt, a szépítő emlékezet máza borult őrá is. Történetek sokasága került elő a családi legendáriumból, de ezek sem voltak szelídek, vagy meghittek. Nagyapám juhász volt, bicskás juhász. Nem kell túldimenzionálni, hogy mit is jelent ez. Mai ésszel döbbenten hőkölünk hátra attól, ha valaki esetleg felönt a garatra, és a nézeteltéréseit bicskával intézi. Pláne, ha józanul teszi. Akkor ez hétköznapi volt. Sőt, még talán félelemmel vegyes tekintélyt is kölcsönzött neki. Ez a könyv kicsit talán még az ő jellemét is segített nekem megérteni. Hogy mire fel volt benne ez a nagy gangos dölyfösség?! De ennél persze sokkal fontosabb célzattal íródott, mára pedig új szemszögből kap aktualitást, ha csak a népi romantika fals kultuszát nézem.

Illyés szociográfiája nyers, őszinte és fájdalmas. Egy már letűnt kor, társadalmi réteg állati sorban tengődő, a végletekig kizsákmányolt és megalázott képviselőinek közvetítője. Páratlan érzékkel és gyengédséggel nyúl az olykor kegyetlen részletek ismertetéséhez. Lelki portrékat fest, bepillantást enged a gondolataikba, melyeket aztán megtölt a fizikai kivetülés, a cselekedet és a környezet durva, darabos színeivel. Talán még magunkban is felfedezünk ezekből a múltból ránk hagyományozott gyötrő árnyakból egyet-egyet. S mivel szociográfia, megengedheti magának a vádló, tényszerű tárgyilagosságot, a nyitott, megválaszolatlan lezárást. Proklamációja megoldást várt! El lehetne vitatkozni arról, hogy az eltelt több, mint 80 évben, hogy, s mint és kinek az érdeme, ha változások történtek és most hol tartunk? Érdekes történet lenne az is. De ami ma ennél is fontosabb lehet nekünk, mai olvasónak az a romantikus múlttal való leszámolás lehetősége. A régenmindenjobbvót kaliberű lózungok revíziója.

12 hozzászólás
Eszter01>!
Illyés Gyula: Puszták népe

Nem tudom, másnak mennyire volt értékes ez az olvasmány, de nem mint szépirodalom, hanem mint információ a cselédek életéről. Nekem ez színtiszta családtörténet volt. Családfakutatásom során elég sok felmenőt találtam, aki cselédsorban élt, vagy kocsisként, juhászként tengette életét, ráadásul nem máshol, mint ahonnét ez a könyv is származik, Tolna megye északi, illetve Fejér megye déli részén. Láttam magam előtt déd- és ükszüleimet, ahogy küzdenek az élet viharában, és a történetek, leírások alapján be-bevillant egy-egy sztori, amit még kislánykoromban nagyszüleim meséltek nekem. Már akkor is érdekelt családunk története.
Egyik ilyen, mikor nagyanyám mesélte, hogy szamárköhögés volt a faluban, és nekik a saját pisijüket kellett meginniuk, mert úgy tartotta a népi gyógymód, hogy az használ. Aki így tett, mindenki életben maradt. Ebben a könyvben is találtam erre való leírást.
Vagy mikor nagyapám elmondta, hogy ők – mint gyerekek – az istállóban aludtak, mert a felnőttek voltak a házban, vagy hogy az apja mert először ebédnél, övé volt mindig a jó falat, nagyapám hiába csimpaszkodott az asztal lapjába, hogy neki is jusson valami, dédapám a bicskája nyelével olyat vágott a kezére, hogy majdnem eltört neki.
Anyai nagyszüleim több mint tízen voltak testvérek, apai nagyszüleim csak hárman, illetve ketten. Óriási különbség volt a két család között, pont ugyanúgy, ahogy a könyvben is.
Tudnék még mesélni, de az nem az értékeléséhez tartozik. Talán egy kicsit így már lehet érteni, miért is jelentett nekem sokat ez a könyv.

7 hozzászólás
JBollok92>!
Illyés Gyula: Puszták népe

Jelen értékelésemet eme regény második olvasása után írom. Őszinte leszek, nagyon nehéz erről a műről írni, no, nem azért, mert annyira rossz lett volna. Éppen ellenkezőleg, zseniális regény, csak tömören nem lett megfogalmazni azokat az érzéseket, amiket kivált az emberből. Én most mégis kísérletet teszek rá.

Illyés olyan tűpontosan, erős képi intenzitással ábrázolja a pusztai emberek életét, hogy szinte olyan, mintha mi is ott lennénk a leírásban. Ide-oda csapong az egyes fejezetekben, a legapróbb részletek is elénk tárulnak, a végén pedig egy gyönyörű szép egésszé áll össze.

Nem tudom miért, de nekem az ehhez hasonló szociografikus regények nagyon tetszenek. Ennek is megérdemelten megy az 5 csillag.

Quator>!
Illyés Gyula: Puszták népe

A „Puszták népe” mindenképpen egy fontos könyv, fontos gondolatokat közvetít, illetve megismerhetővé tesz egy társadalmi csoportot a múltból, akiknek a hangja nem ért fel a döntéshozókig, a társadalmi elitig. A legszegényebbekről van szó, béresek, cselédek, uradalmi szolgák, kocsisok, pásztorok. A puszta kifejezés ebben az esetben nem egy alföldi pusztára vonatkozik, hanem egy faluhoz tartozó, külterületen lévő lakott helyet ért rajta a szerző, ahol azok éltek, akik (többnyire) földdel nem rendelkeztek, és az uradalmat szolgálták. Ebben az időben a társadalmi elitet a méltóságos urak (földesurak, bérlők, főnemesek), és a városi polgárság jelentette, utána következett a falusi lakosság, parasztság, jobbágyság. A társadalom legalján a zsellérek, a munkások, és a „puszták népe” állt. Illyés köztük nőtt fel, ismerte őket, nekik akart emléket állítani. A magyarországi nemeseknek egyik legnagyobb hibája szerintem az, hogy nem segítették létrehozni, hogy vidéken nagyobb számú módosabb paraszti réteg kialakuljon. Nyilván ellenérdekelt felek voltak, de a vidéki lakosságnak ez lett volna az érdeke. Nyugat-Európában ez sokkal inkább megtörtént, ha ott vidéki parasztházakat látunk, azok többsége anyagi jólétről árulkodik. Emellett a saját munkásaik, bérlőik, dolgozóik szellemi és anyagi jólétéért sem tettek eleget, többnyire. Ellenpéldák is voltak biztosan, de én úgy érzem, hogy nem elegen. Éppen ezért fontosak az ilyen könyvek, hogy az olvasó láthassa, hogy a múltban is volt kizsákmányolás, elnyomás, és éppen ezért tennni kell azért, hogy a jövőben nagyobb legyen az igazságosság, és egyre kevesebb társadalmi csoport legyen perifériára szorulva. Ez az üzenet úgy gondolom nagyon fontos, és értékes.

A könyvében Illyés saját gyermekkorát meséli el. A cél nem a saját életének hű bemutatása, hanem egy társadalmi csoport megismertetése volt, több dolog, név, történés éppen ezért fikció. A mű egyfajta önéletrajz, visszaemlékezés, és szociográfia egyben. A cselekmény, a korrajz, a karakterek nagyon jól sikerültek. Nekem egy dologgal volt bajom, hogy a visszaemlékezés, mint „műfaj”, általában kevésbé működik nálam. Szeretem ha egy történés lineáris, A-ból B-be tart. A visszaemlékezés sajátja viszont az, hogy nem lineáris, ami a szerzőnek eszébe jut, azt leírja. Nem feltétlen időrendi sorrendben, és nem feltétlen egy regény kialakítása a cél. Ilyenkor viszont jobban kell figyelni olvasás közben, kizökken az ember, ami nehezíti a beleélést. Mindenképpen egy jó műről beszélhetünk, fontos gondolatokat közvetít, és sokszor a cselekmény érdekes, bemutat egy olyan közösséget, ami már nem létezik, vagy kihalóban van.

encsy_eszter>!
Illyés Gyula: Puszták népe

Nem is volt könnyű, később magam is tapasztaltam, amikor alkalmam lett egyik társadalmi rétegből a másikba átjárnom, s azt hittem, szédülés nélkül tehetem. Nem tehettem; a társadalomban a mélységnek és a magasságnak éppúgy megvan a maga atmoszférája, akár a természetben. Egy-egy hirtelen helyváltoztatás után testileg is pontosan ugyanazokat a tüneteket észleltem magamon, mint amikor bányába szálltam le, vagy hirtelen megállt velem a felvonó egy alpesi csúcson: fölkavarodott a gyomrom, ütőerem gyorsabban vert, értelmem megbénult, meginogtam, és levegő után kapkodtam. Akkor eszméltem rá, mily nehéz az egyenlőség, a társadalmi hely mennyire magához idomítja az embert, mily tökéletesen magához köti az utolsó porcikáig is.

Őszinte leszek. Úgy kezdtem bele ebbe a szociográfiába, hogy ugyan kit érdekel a puszták népe?. Aztán szépen lassan érdekelni kezdett. Valami sokkal szárazabbra számítottam. Illyés – bármennyire is hangsúlyozza, hogy nem magáról akar írni – minden tapasztalatát és ismeretét átszűri magán. Ez természetes, hiszen bármiről beszélünk/írunk, tulajdonképpen saját magunkról nyilatkozunk. Arról, hogy bennünk miként csapódtak le az események. Engem is jobban érdekeltek azok a részek, ahol személyes élményekről számolt be, mint a számadatok. Az az erőssége ennek a szociográfiának, hogy közel hozza az emberhez azt a közeget, amiről nem lehetnek személyes ismeretei.
Illyés személye – és írásai – eddig valahogy kívül álltak az érdeklődési körömön. Most egy kicsit megszerettem őt, és kíváncsivá tett a verseivel kapcsolatban: ilyen gyökerekkel, (többlettel vagy hátránnyal?), lelki alkattal milyen lehet Illyés Gyula, a költő?
Ha lesz időm, kiderítem. :)

2 hozzászólás
Paulina_Sándorné P>!
Illyés Gyula: Puszták népe

Nehezen kötött le, bár nagyszerű alkotás volt. Nem egyszerű olvasmány. Így biztos, hogy nem ismertem a pusztát, ahogy az író bemutatja. Nekem nem ez a puszta. Átfogóan, mélyen bemutatja. Megmutatja a tájat, a puszta felépítését, az ott lakó embereket, a családját. Azért jó arról olvasni, hogy már ekkor is jól működött a falusi szóbeszéd. A történet után sokáig gondolkodtam milyen lehetett ott élni, benne élni ebben a világban, amit az író megmutatott nekem. Azok az emberek „kemények”, oda valók, mi mostani emberek nem biztos, hogy bírnánk azt az életet.

KBCsilla P>!
Illyés Gyula: Puszták népe

„Szívet és tüdőt kell cserélnie annak, aki a puszták levegőjét elhagyja, különben elpusztul az új környezetben.”
Ebben a könyvben Illyés Gyula gyerekfejjel megtapasztalt élményeit veti felnőtt fejjel papírra.
Most, hogy friss az élmény – Rozi, Fiúkfalva, Gazdag szegények –, tudom én is igazán összehasonlítani a Dunántúli, és a Dunán inneni tanyavilágot. Úgy vélem, hogy a Duna két oldalán élt élet bizony már akkoriban is lényegesen eltért egymástól.
Különösen tetszett a babonák, a házi jóslási módok leírása, néhány a mai napig él közülük.
Boldog mosolygással olvasgattam az „öregek” adomáit, egymást túllicitáló emlékezéseit. Eszembe jutott szegény anyai nagymamám, aki a vele egykorúakkal esténként, „csigacsinálás” közben felemlegették a fiatalkorukban történteket, amelyeket az idő természetesen vagy megszépített, vagy még csúnyábbá tett.
Tetszett, hogy a sok száraz adat, a sok adó, vám, jog és miegymás részletezését gyakran szakították meg a családi visszaemlékezések, például Kasza bácsi megmosolyogtató történetei, hiszen nélkülük egy mezei olvasó számára élvezhetetlen lett volna a könyv.


Népszerű idézetek

encsy_eszter>!

Arra tanítottak, hogy a szemben álló felek közül mindkettőnek igaza lehet; arra, hogy minden igazságot felfedezzek és tekintetbe vegyek, ami a legtökéletesebb labirint. Akaratlanul igazi kereszténységre neveltek, arra, hogy az ellenségeket is szerethetjük. Harc előtt mindig magammal kell megütköznöm.

Mákostészta>!

A pünkösdöt nemcsak a nagy ünnepnek kijáró keresztény áhítattal vártuk, hanem egy üveg, Szentháromság napján fogott esővízzel is, amelyben ha megmosdik az ember, megszépül, főleg ha még vörös bort is iszik utána.

51. oldal, 4. (Móra, 1980)

Kapcsolódó szócikkek: pünkösd
encsy_eszter>!

Gyanakvóvá tesz, ha valaki túl sokat beszél a „gyökereiről”, főleg mielőtt gyümölcseit mutatná.

félóra>!

Úgynevezett művészi képzelőerőmet gyermekkoromban először a káromkodások foglalkoztatták s tán nevelték is. Elcsodálkoztam a találó megfigyeléseken, a merész képzettársításokon s azon a valóban művészi tulajdonságon, amelyet a költészettanban képalkotásnak neveznek. Filozófiai disszertációul, jó előre, a káromkodás lélektanára készültem.

115. oldal

1 hozzászólás
piribolygo>!

Csodálatos, hogy a történelem milyen gyorsan tud fejlődni, valahányszor embertelen irányban fejlődhet.

Eszter01>!

Attól kezdve, hogy megszületett, s a szemverések s más, szó szerinti verések ellenére is rengeteg testvére közül ő végre lábra állt. Abban a pillanatban dolgozni kezdett. Vetést őrzött, napszámba járt, segédkezett a körvadászatoknál, már ahogy az alkalom hozta. Amikor az első ökör a szavára megállt vagy megindult, elszegődött kisbéresnek. Felnőtt élete ettől kezdődik, tizenegy-tizenkét éves korától, amikor az anyja-apja parancsa alól függetlenítette magát, hisz kommenciót hozott haza ő is, ha csak felet is. Katona volt? Volt. Azután, vagy tán még azelőtt történt, hogy valamelyik leány azzal állt elébe, hogy gyereke lesz tőle. Szereztek egy ágyat, ez volt a családalapítás, megkapta a teljes kommenciót. Meglett a gyerek, utána több is, majdnem minden évben egy. Amikor az utolsó született, akkor az elsők közül azok, akiket nem vitt el a rontás, kisbéresek lettek, s visszafeleseltek neki. Aztán elszéledtek. Ő pedig kikopott a béreskedésből. Akkor meghalt. Ha nem halt meg, ha kibújt a törvény alól, akkor belső cseléd lett, almozott, az istállót söprögette. Amikor az ostor után a söprű is kiesett a kezéből, egy nagy csoporttal ismét meg kellett volna halnia. Most sem halt meg? Megtették kepepásztornak, de újra félrésszel, mintegy figyelmeztetésül, hogy most már ne sokat gondolkodjék, hisz már a gyerekei is meghaltak. Egy ideig megint vetést őrzött. Aztán az egyik „szólításkor” mindenszentek napján őt is szólították: „Hát kendnek, Tóth, nincs hova mennie?” – kérdezte az ispán. „Nekem nincs, tekintetes uram.” "Na, az istállóban még elalhat." Ott, ahol a vándorlók szoktak. Részt már nem kapott, de a cselédasszonyok nyújtottak egy-egy bögre levest. Aztán a többi vándorló után egyszer csak ő is elment, ha még eddig nem halt meg.

172. oldal

Kapcsolódó szócikkek: családalapítás
5 hozzászólás
félóra>!

[…] Ez mindent megmagyaráz. Napi munkát, amely reggel két-három órakor kezdődik, és este kilenc-tíz órakor fejeződik be, ember nem negyven, de még négy évig sem bírhat. Munkát, amelyet egyetlen becsületes szabadnap vagy ünnepnap nem szakít meg, mert hisz az állatokat akkor is kell gondozni. Ilyen munkaidő akkor is sok volna, ha csak csőszködéssel vagy valami más bottámasztó mesterséggel telne el. Elég volna a csendes megőrüléshez, ha egy helyben ülve, akár egy virágos mező közepén kellene eltölteni. De a cselédek munkája nem játék. Vizet húzni, trágyát hordani, szekeret rakni, almozni napi tíz-tizennyolc órán át minden vigasz, izgalom, öröm, minden látható eredmény nélkül esztendőkön át – képzeljék el, ha még nem próbálták. S vegyék hozzá, hogy a pihenő sem pihenő, mert minden pillanatban megzavarhatják.

103. oldal

encsy_eszter>!

A lakodalomnak a nyomor és a formális éhezés e pusztaságában olyannak kellett lennie, hogy „megemlegessék”; nemcsak ürügynek – szinte bosszúállásnak kellett lennie a hosszú éhkoppért. Nem mulatság volt az, nem élvezet – valami barbár, öncsonkító, vad emberáldozathoz hasonlított.

1 hozzászólás
SteelCurtain >!

Hogy némely körökben mégis elterjedt róluk, hogy nem betegesek? Betegeskedni valóban nem betegeskedtek sokat; nem nyomták az ágyat. Tüsszentettek, és meghaltak; egy szellőszó sírba vitte őket. „Hányt vért is a lelkem – mondták siránkozva temetés után az özvegyek –, de azt már megszokta, mert tíz év óta hányt.” Vagyis „más baja lehetett szegénynek”. Rendszerint volt is. Negyvenöt-ötven év körüli öreg emberek arcáról lerítt, hogy három-négy, egymástól teljesen különálló halálos kór is dolgozik bennük, szinte versenyezve, hogy melyik ér előbb célhoz, melyiknek ejti ki szép latin nevét az orvos elismerő főbólintások közben: „ilyen esetet sem láttam, ennek már a haja szálában is benne volt a rák”.

SteelCurtain >!

A béresektől nem vették jó néven a műveltségre való törekvést. Rossz szemmel nézték az ilyesmit már a parancsolók is. Akit olvasás közben leptek meg, azt a háború előtt úrhatnámnak tartották, a háború után röviden kommunistának. Megvolt a vélemény már arról is, aki a civilizáció egyszerűbb ajándékaival élt. K.-pusztáról azért menesztettek egy kocsist, mert novemberben a vetőgép kormányának a rángatásához kesztyűt húzott. „Haj, haj, az én időmben” – csóválták a fejüket a gazdatisztek, ha egy béresen nadrágtartót láttak. Amikor a lányok vasárnap magas sarkú cipőt kezdtek hordani, az értelmiség asszonyai az erkölcsi világrend összeomlását várták, s kétségbeestek, hogy most már miről ismerszik meg, ki a cseléd, ki az úrnő? A béresek között gyanút keltő volt már az is, aki nem volt elég durva és közönséges, aki nem káromkodott. Mit finomkodik? Az elurasodástól féltették.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Passuth László: Édenkert az óceánban
Robert Merle: Majomábécé
Borbély Szilárd: Nincstelenek
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz
Molnár Gábor: Az óriáskígyók földjén
Passuth László: Esőisten siratja Mexikót
Pomogáts Béla: Regénytükör
Szalai Anna: Hagyománymentés és útkeresés
Kulcsár Szabó Ernő: A zavarbaejtő elbeszélés