Konok ​kikelet 2 csillagozás

Válogatott versek
Illyés Gyula: Konok kikelet

Nem ​ez az első szemelvényes gyűjtemény a verseimből. De ez az első, melyet én válogattam. Ezeket is tovább rostáltam volna. Azoknak a költőknek a példáján okulva, akik mindössze néhány költeménnyel kopogtatnak – s kapnak bebocsátást – a maguk korából a következőbe. Catullus, Villon, Berzsenyi, Mallarmé – összes művük elfér egy-egy mellényzsebben. Vannak lírikusok, akiknek életműve egyben életregény: személyük bestsellerek hőseivel vetekszik, homályt, nem ritkán hamis fényt vetve magára a műre. A munkájukkal ható művészek vonzanak. Ez ösztökélt volna még a további szitálásra. Mint olyan betűvetőt, aki jellegzetesen elmondhatja magáról, tömörebben írtam volna, rövidebben, lett volna csak több időm s nyugalmam. Efféle együttműködést ajánlva bocsátom hát még ezt a válogatást is közre: segítő közvéleményre. Még ha játékból is – olvasó és író mindig játszmához ül – szeretném látni, mi is állja az időt. Mert valójában minden művészi életmű csak érctelep, s a törő-zúzó, porlasztó évek… (tovább)

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1981
416 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631520900

Kiemelt értékelések

olvasóbarát>!
Illyés Gyula: Konok kikelet

Illyés Gyula: Konok kikelet Válogatott versek

Halála előtt 2 évvel jelent meg ez a saját maga által válogatott kötet verseiből.
Sokszínű, változatos témák a magánélet és a közélet megéneklése. Leghíresebb verse az Egy mondat a zsarnokságról természetesen nem szerepelhetett a kötetben.
„A költő 1950-ben, a letartóztatások, bebörtönzések és kivégzések idején írta meg Egy mondat a zsarnokságról című versét. A mű a sajtóban csak az 1956-os forradalom napjaiban jelenhetett meg. A verset ezután ismét tilalom alá helyezték, és csak 1988-ban láthatott napvilágot Illyés gyűjteményes kötetében.”

Így is találunk történelmi visszatekintést is.
Ozorai példa
„Ötven huszár volt akkor a Szabadság, /Annyi volt itt a nemzet, a magyar”

Franciaországi emlékek, élmények szólalnak meg a Rue budé című versében:
„Mint egy igazi költő, e padlás-szobában/ éltem három évig.”

Zsivaj: „Hogy zúg megint, hogy „nemzet!” és „magyar!”
és mennyire megint csupán – zsivaj, (…) „

Művészeknek is emléket állít verseiben: Zrínyi, a költő, Ferenczy Béni,
Bartók: „Szikár, szigorú zenész, hű magyar /(mint annyi társad közt – „hirhedett”) ”

Bevezetés egy Kodály- hangversenyhez Az ünnepelt 80. születésnapján a kecskeméti színházban fölolvasta a szerző
(…) „ a hangok s lelkek megváltó mestere.”

Óda a törvényhozóhoz
A jubiláló Tersánszkynak
Borsos Miklós: Sz. L. szobra
Bernáth Aurél egy képe alá

Két vers a nőkhöz:
Ditirambus a nőkhöz
Mert szemben ülsz velem


Népszerű idézetek

olvasóbarát>!

ARS POETICA

Dolgozz, munkálj. A szép, a jó, a hasznos,
mihelyt elkészül, az élethez áll.
Minden jó mű egy-egy szabadságharcos.
Légy hű magadhoz, olyanokat alkoss,
ne fogja a halál!

157. oldal

Illyés Gyula: Konok kikelet Válogatott versek

olvasóbarát>!

Egy sápadt nő egy kis szobában…

Nem volt riadalom a pusztán
amikor megszülettem én
váratlanul, hivatlanul tán
halottak estelén.

Novemberben, halottak napján,
gyertyagyujtáskor, amidőn
a puszta népe künn könnyezett
a dombos temetőn.

Harangszókor, mikor a szomszéd
falvak magas sirkertjei
hirtelen testvér őrtüzekként
elkezdtek fényleni.

A völgyben egy kis házban akkor
szédült boldog kínra anyánk.
Elképzelem a téli tájat
és azt az éjszakát.

Egy sápadt nő egy kis szobában
s körül a komor hegytetők
ormán villogó koronákként
lobogó temetők.

Körül a halál diadalma,
gyertyás, kisértő ünnepély
és lent egy váratlan sikoltás
a párás völgy ölén.

Fönt sirás, tompa jaj, harangszó
és lentről a völgy mint meleg
tenyér fölnyujt vigaszul egy kis
sikongó életet.

23 - 24. oldal

Illyés Gyula: Konok kikelet Válogatott versek

olvasóbarát>!

Illyés Gyula: A tihanyi Templom-hegyen

Mennyi ég! Mennyi kék! Zöld! Mennyi
Balaton, tavasz, hegyorom!
Alig tudom magamba szedni.
S egyszerre – sok nagyon!

Szeretném – azért, hogy te is nézd –
szemembe tenni szemedet.
Magányba zár, fojt, fáj a szépség,
ha nem együtt látom veled.

Nem érzed, amit én – ez is fáj;
semmi se jó már nélküled.
Szeretném a szivembe tenni
lüktető, élő szivedet.

Mennyi szín! Nem tudok betelni.
Mekkora távlat! Mennyi fény!
Szeretném, szeretném, ha lennél
tetőtől talpig én!

187. oldal

Illyés Gyula: Konok kikelet Válogatott versek

olvasóbarát>!

Zsivaj
Hogy zúg megint, hogy „nemzet!” és „magyar!”
és mennyire megint csupán – zsivaj,
árverések hang-dühével tele,
mennyire csak a nagy száj ereje
s a még nagyobbé! mely épp így – kiáltva –
árulja el, hogy szóra egyre gyáva.
[…]

139. oldal

Illyés Gyula: Konok kikelet Válogatott versek

olvasóbarát>!

Még ha játékból is – olvasó és író mindig játszmához ül – szeretném látni, mi állja az időt. Mert valójában minden művészi életmű csak érctelep, s a törő-zúzó, porlasztó évek olvasztják ki azt, amit már nem fog a rozsda. Forgassa ilyen tégelyként még ezt a kötetet is, aki kezébe veszi.

Illyés Gyula

Illyés Gyula: Konok kikelet Válogatott versek


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Ady Endre – József Attila – Radnóti Miklós: Válogatás Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből
Fodor Ákos: Jelentés az útról
Lelkünkből, szeretettel
Fodor Ákos: Gyöngyök, göröngyök
Fodor Ákos: Akupunktura
József Attila: Válogatott versek
Petri György: Petri György versei
Szabó Kata: Szívszaggató