Ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy

Szó sincs arról, hogy az élet kapujánál két oszlopot állítsanak fel „jó út” és „rossz út” felirattal, majd e figyelmeztetés után felszólítással forduljanak hozzájuk: „Válasszatok!” Sokkal inkább, mint Jézus tette, meg kell mutatni az utat, amely a második útra tévedteket visszatereli az elsőre. A legfontosabb, hogy az első pár lépés ne legyen túlságosan fájdalmas, és a megtérőknek útja ne legyen torlaszokkal elzárva.

24. oldal

Sokszor gyerekségek okozzák legnagyobb örömünket, és nagyon gonosz dolog semmivé tenni az ilyen örömöt.

90. oldal

– Így hát maga ápolna?
– Igen.
– Mindennap ott maradna mellettem?
– Igen.
– Sőt éjszakánként is?
– Mindaddig, amíg nem untatom.
– És minek nevezi ezt?
– Önfeláldozásnak.
– És miből fakad ez az önfeláldozás?
– Abból az ellenállhatatlan rokonszenvből, amit ön iránt érzek.
– Így hát szerelmes belém? Mondja ki mindjárt, hiszen ez sokkal egyszerűbb.
– Lehetséges; de ha már be kell ezt vallanom önnek egy napon, akkor az ne legyen ma.
– Jobban tenné, ha sohasem mondaná meg.
– Miért?
– Mert csak két eset származhatik ebből a vallomásból.
– Micsoda?
– Vagy hogy visszautasítom ajánlatát, és akkor maga megharagszik rám, vagy pedig elfogadom, és akkor szomorú kedvese lesz nagyon… olyan nő, aki beteg, ideges, szomorú, vagy ha víg, akkor vígsága még a bánatánál is szomorúbb, olyan nő, aki vért köp, és aki esztendőnként százezer frankot költ, az ilyesmi olyan dúsgazdag öreguraknak való, mint amilyen a herceg, de unalmas lehet az olyan fiatalembernek, aminő ön, amit az is bizonyít, hogy valahány fiatal kedvesem volt, mind hamar elhagyott.
Nem feleltem: hallgattam. Ez az őszinteség, amely már a gyónáshoz volt hasonlatos, ez a fájdalmas élet, amint keresztültetszett az aranyozott fátyolon, amely takarta, az élet, amelynek szigora elől szegény leány a dorbézolásban, részegségben, álmatlanságban keresett menedéket, mindez úgy hatott rám, hogy egyetlen szót sem tudtam szólni.

Képtelen voltam otthon maradni. Szobám kicsinynek tetszett ahhoz, hogy ekkora boldogság lakozzék benne; az egész természetre szükségem volt, hogy helye legyen túláradó örömömnek.

97. oldal