Brasyl 52 csillagozás

Ian McDonald: Brasyl

Sao Paolo, 2032.: A megszámlálhatatlan milliók, a lélegzetelállító gazdagság és az életet elszívó nyomor városa. Egy város, amire az örökké éber angyalok vigyáznak, figyelik minden mozdulatodat, a pénzed áramlását. Egy város, ahol egy tolvaj csapdába és szerelembe eshet az illegális kvantumszámítások zavarba ejtő világában. Edson Jesus Oliveira de Freitas városa…

Rio de Janeiro, 2006.: A foci és a capoeristák városa, ahol Jézus széttárt karral figyel. Marcelina Hoffman városa: egy város, ami reality TV-n él. Ezen a helyen egy becsvágyó TV producer miközben megtalálja a következő nagy dobást, elveszítheti az életét és a lelkét.

Brazília, 1732.: Az Amazonas medencéje, a Rio Negro és Rio Branco közös medrének vidéke. Egy édeni szépségű táj, az arany és a borzalmas halál földje, ahol índio-k és rabszolgák vesznek körbe. Az őrület és a vallás birodalma, ahol a valóság töréspontra érkezik. Luis Quinn atya és dr. Robert François St. Honoré Falcon közös sorsának vidéke.

Eredeti megjelenés éve: 2007

Tartalomjegyzék

>!
Ad Astra, Budapest, 2014
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155229374 · Fordította: Tamás Gábor
>!
Ad Astra, Budapest, 2014
416 oldal · Fordította: Tamás Gábor

Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 29

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Ian McDonald: Brasyl

Két könyv után nyilván még túlzás lenne következtetéseket levonni en block a szerző műveire vonatkozóan, de azt azért bátran kijelenthetem, hogy McDonald az az író, akit elsősorban a választékos stílusú (poszt)modern prózát értékelők, és nem pedig a hardcore SF olvasók fognak élvezni. A könyvei a „science” részek tekintetében nagyobb részt inkább társadalomtudományokat érintik, és kevésbé hangsúlyos a természettudományos rész, ráadásul azoknak is elsősorban a társadalmi-filozófiai vetületét emeli ki az író. Szóval, akiket a tudományos részek száraz volta szokott eltántorítani a műfajtól, azok számára jó választás lehet McDonald, de semmi esetre sem ezt a könyvét ajánlanám elsőre, mert ez lényegesen szétesőbb, mint A dervisház volt.

Eleve sokáig esélytelen, hogy a három szálon, három idősíkon spoiler játszódó regény eseményei között az olvasó bármiféle kohéziót felfedezzen, a cselekmény helyszínén kívül. Ellenben a három szál közül számomra az egyik meglehetősen érdektelen, a másik pedig kimondottan taszító volt. A nem túl távoli jövőben játszódó kvantumszámítógépes / nagytestvéres cyberpunk sztori a maga kisstílű félvilági és alvilági figuráival eléggé hidegen hagyott, így csak a könyv második felére sikerült némi érdeklődést kicsiholnom magamból iránta. A közelmúltban játszódó agresszív kereskedelmi spoiler tévés szerkesztőnő története viszont már kimondottan taszított, de nem annyira, hogy az undor idézete elfogjon. Bár az író próbált valami drámát kanyarítani a szereplő köré, de számomra annak is csak a regény végére lett valami súlya. A könyv legérdekesebb szála szerintem egyértelműen a XVIII. század elején játszódó rész volt, amelyben fajsúlyos karakterek mellett érdekes konfliktust is kaptam.
A három történetszál nagyjából a könyv felétől kezd egymáshoz kapcsolódni, és akkor kezd derengeni az, hogy milyen összefüggések lehetnek az események között. Azonban, ahogy kiderül az összekötő kapocs spoiler igazából sokkal több kérdés merült fel bennem, mint amennyi választ kaptam. És sajnos a válaszok jó része, amivel McDonald szolgált, nekem nehezen volt elfogadható, mert az én földhözragadt logikámat sértette, amit megpróbáltak a torkomon legyömöszölni. spoiler
És végezetül én sem hagyhatom szó nélkül, hogy bármennyire is választékosan fogalmaz McDonald, – amit ismét csak sikerült jól visszaadni a fordításban –, de a rengeteg spoiler portugál kifejezés miatt nekem nehézkesebben olvasható lett a szöveg, mint Boomen Toronban játszódó regényei. spoiler

1 hozzászólás
Noro P>!
Ian McDonald: Brasyl

McDonald ismét mozaik-módszerrel építi fel regényét, akárcsak a Dervisházat, az eredmény azonban korántsem olyan kiegyensúlyozott. A történetben a jelen, a jövő és a múlt halad párhuzamosan – bár a figyelmes olvasóban esetleg felmerülhet, hogy spoiler. Az összefüggéseket sokáig csak sejteti, és tartok tőle, hogy nem minden olvasónak jön be ez a fajta kimeredt szemű kutatás egy-egy borzasztóan fontos, ámde profin elrejtett félmondat után. A könyv nagy részét ugyanis olyan impresszionista leírás-kavalkád tölti ki, amelynek vajmi kevés köze van a történethez.
A történet magja, amely XVIII. századi miszticizmust ötvöz a kvantummechanika Everett-féle modelljével, zseniális, de nem egészen világos, miért kellett hozzá fél Brazíliát beleírni a regénybe. Ráadásul több tíz oldalra rúgó portugál vocábulo felhasználásával. Talán én vagyok muito convencional, de egyszerre csak egy nyelven szeretek olvasni. (A szószedet pedig nagyon hiányos, ráadásul láthatóan angol olvasóknak szól.)
Talán a múltbeli események sikerültek a legjobban. A pap és a szabadgondolkodó vitái, illetve kettejük szembesülése a modern kvantummechanika megnyilvánulásaival nagyon izgalmas és elgondolkodtató. (És még csata is volt benne.) A jövőbeli vonalnak is megvannak a maga érdekességei, de ezt már jobban lehúzták a fölösleges sallangok. A jelenkori médiavilág nyűglődései viszont sokáig kimondottan zavartak a regény élvezetében. Ez a szál tényleg csak nagyon későn érett be. Összességében lehet, hogy ezt az ötletet nem pont McDonaldnak kellett volna megírnia. Legközelebb kevesebb futebólt és több quantumot, por favor.

1 hozzászólás
Hanna IP>!
Ian McDonald: Brasyl

A Brasyl ugyanolyan nagyszabású munka, mint A dervisház, és tökéletesen belemerít egy másik kultúrába, miközben érdekes és izgalmas konfliktust vet fel, ugyanakkor A dervisház után olvasva kicsit olyan érzésem volt, mintha amannak (igen jól sikerült) próbafutama lenne. A karakterek kevésbé ragadtak meg, a fő konfliktus sem kötött le annyira, viszont a részletek továbbra is lenyűgöztek, a pap története meg különösen lekötött.
(Most ennyire futja, lemaradásban vagyok)

6 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Ian McDonald: Brasyl

McDonald nagyon ért ahhoz, hogy olyan atmoszférát teremtsen, ami kellemesen egzotikus, egyedi és érdekes ahhoz, hogy már csak a környezettel is lenyűgözzön: Brazília ilyen tekintetben legalább olyan jó választásnak bizonyult, mint A dervisház Törökországa (az persze más kérdés, hogy mennyire hiteles is mindez – mondjuk nekem bőven elég, ha hitelesnek érzem).
De szerencsére itt nem áll meg, és a szöveg minden szintjén képes olyan élményt adni, ami miatt muszáj rajongani regényeiért – kezdve az időbeli tagoltság hatására kellő változatosságot biztosító cselekménnyel, egészen a próza magával ragadó, döbbenetesen hangulatos voltáig (aminek mondjuk fontos alkotórésze a brazil szavak egészen zavarba ejtő áradata is). Kicsit meglepetésként ért, hogy A dervisház után pont a karaktereknek nem sikerült igazán közel kerülniük hozzám, de ez lehet, hogy csak a velük kapcsolatos konfliktusoknak köszönhető.
Az mindenesetre biztos, hogy már csak az ötletek és a hangulat terén is olyat nyújtott, ami miatt valószínűleg az év legjobbjai között fogom emlegetni – úgyhogy nem tudok mást mondani, mint hogy várom a következő McDonald regényt is magyarul. (Mert ugye lesz?)
Összeszedettebb verzió: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2014-05-30+…

Teetee>!
Ian McDonald: Brasyl

Ha létezik multiverzum, nyilván van véges vagy akár végtelen számú univerzum, amelyben Magyarország megnyerte az 1954-es vb-döntőt. Talán ez az, ami miatt érdekes lenne bepillantani párhuzamos valóságokba – hogy hogyan alakultak az egyes sportesemények. Egy elveszített döntő fájdalma nem hasonlítható semmilyen más fájdalomhoz – nem halt meg senki, nyilván, de meghalt egy álom, egy lehetőség, egy esély… Az ember annyira közel kerül hozzá, hogy úgy örülhessen, mint még soha, és mégsem teheti.
Mindez nincs benne a Brasylban, de ez jutott eszembe róla.
A Brasyl Brazíliában játszódik (micsoda meglepetés): a jelen, a jövő és a múlt Brazíliájában. Három párhuzamos történetet olvashatunk – Ian McDonald, a nagy hangulatfestő ezúttal is remekül adja vissza a közeget, a nyüzsgő Riót, a jövőbeli Sao Paolót és az Amazonast körülölelő őserdőt. (Ahogy A dervisháznál is írtam, nem biztos, hogy ilyen, de elhiszem neki, hogy ilyen, és ez a legfontosabb.)
Mint a párhuzamos történetekre építő könyveknek általában, ennek is az a gyengéje, hogy az ember bizonyos szereplőkkel jobban azonosul, mások kevésbé érdeklik, ezért a három történetszál közül óhatatlanul is lesz legalább egy, amin az olvasó csak „túl akar lenni”, hogy visszatérjen a kedvenceihez. (De ez McDonaldnál nagyobb klasszikusoknál is probléma, a Gyűrűk Urában is vontatottnak találtam Frodó meg Samu hosszas vánszorgását keresztül Mordoron, miközben a többiek csatáznak ezerrel, és alig vártam, hogy a férfias és szexi Aragornhoz érjek.)
S ahogy a több történetszálat bonyolító könyvekben általában, itt is összefonódnak a végén a sztorik, de azt hiszem, ahhoz, hogy erről többet írjak, ki kellene tennem a spoiler-jelzést, azt meg nem akarom.
Mert a Brasyl számomra nem a történetről szólt elsősorban, hanem az atmoszféráról, meg egy eredeti felvetésről, ami szerintem mindannyiunkban felmerül így vagy úgy.
És hogy hogy jön ide a vb-döntő? Úgy, hogy a braziloknak is megvan a maguk traumája – az 1950-es Maracanazo, amikor már világbajnoknak érezték magukat, de kikaptak Uruguaytól 2:1-re, s megvan a maguk bűnbakja is a szerencsétlen kapus, Barbosa személyében.
(És akkor még hol volt az idei vb-s 1:7 a németek ellen? De biztos van olyan univerzum, ahol azt a meccset a brazilok nyerték 7:1-re.)

5 hozzászólás
ppayter>!
Ian McDonald: Brasyl

„A Brasyl elbűvöl, mint egy karneváli táncos és földhöz vág, mint egy capoeira-mester. […]

Ian McDonald egyik legnagyobb erőssége az atmoszférateremtés. Jó érzékkel, finoman nyúl érdekes kultúrákhoz, gyönyörűen kidolgozott képekben meséli el az eseményeket, időnként egészen hihetetlen részletességgel. Nem pusztán jól ír és jó ötletei vannak, ezek mellett rengeteg energiát fektethet kutatásba, ha ilyen alapos regényeket képes összehozni. Nem tudok olyan olvasóról, akit ne bűvölt volna el a mézzé vált ember legendája A dervisházban, akit ne hódított volna meg a 2027-es Isztambul gazdag világa. Garantáltan így lesz a Brasyl esetén is, Brazília minden időben lenyűgöző és izgalmas, különleges kultúrája egyszerre ismerős és valami új, tökéletes utazási (nem klasszikus értelemben vett turisztikai) kedvcsináló. […]

Értem én, hogy a különben teljesen jó Accelerando mutatja az új irányt, de hiba lenne annyival elintézni, hogy ez még a majdnem-megszűnés előtti csapattól maradt és csak azért jelent meg, mert már ki lett fizetve és készen volt a fordítás. Színvonal és egyáltalán, irodalom tekintetében McDonald a kiadó egyik legnagyobb szerzője, csak remélni tudom, hogy a közeljövőben még olvashatunk tőle magyarul.”


Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2014/05/ian-mcdonald-bras…

pat P>!
Ian McDonald: Brasyl

Nagyon érdekes és nagyon furcsa könyv, nagyon szerettem, de… azt hiszem, ezt a könyvet nem azért szerettem nagyon, ami az író szándéka lett volna.
Mert ebben a könyvben én a hangulatát szerettem, a képeit, a leírásait, a városait és a folyóit. A megszerethetetlen karaktereit, az ábrázolt életeit. Az idióta portugál szavak tömkelegét, a capoeirát és a Miasszonyainkat. Az aranyarcú indiánokat, a favelákat és a futebolt.
A történetét annyira nem szerettem – bár csodálom, és alig-alig érhetek fel hozzá, azt hiszem. Lehet, hogy a király meztelen, egy nagy blöff és hülyeség az egész, de ha így van, akkor örülök, hogy kevés vagyok ennek a felismeréséhez*.
Már a Dervisháznál is feltűnt, hogy McDonald jól ír. Amit ő a szavaival lefest, annak aztán van ereje, és az embereket is döbbenetesen jól ismeri. Ott kicsit nagy fába vágta a fejszéjét szerintem, de ez a könyv, ez rendben volt. Na jó, komoly hibájául rovom még fel a strand-kompatibilitás teljes hiányát. Ehhez agy kell és koncentráció, kérem szépen.

*Mondjuk a kvantumra azért ám gyanakszom. A kvantum a XXI.század atomja: nagyon titokzatos, még az elég okosak is csak kicsikét értik, így aztán mindent el lehet vele adni a jónépnek könnyedén. Gyanús, nagyon gyanús.

15 hozzászólás
kvzs P>!
Ian McDonald: Brasyl

Nekem most kicsit olyan érzésem van, hogy föl lettem húzva, és úgy lettem hagyva. A nagyívű, részletes világ- és szereplőbemutatás után ugyanis azt vártam, hogy a befejezés több kérdést megválaszol, mint amennyit feltesz, de sajnos nem így történt.
A Dervisháznál nagyon jól működött a különböző szálak összefonása, itt viszont olyan érzésem volt, mintha a három történt kb 2/3-nál jutott volna eszébe McDonald-nak, hogy ezekből lehetne valami közöset is csinálni. Ráadásul míg a Dervisház után rögtön Isztambulba akartam menni, most ez a könyv nem váltotta ki ugyanezt Brazíliával kapcsolatban. Talán mert brazilabb akart lenni a braziloknál is, és annyi idegen szót szőtt bele a szövegbe, hogy már zavaró volt olvasás közben az állandó hátralapozgatás (ráadásul a szavak mindegyike nem is volt benne a szószedetben).
A hangulata ennek ellenére nagyon erős, és nagyon szépen ír McDonald, csak a közös történetszál és a lezárás összecsapottsága kiábrándított.

Profundus_Librum>!
Ian McDonald: Brasyl

McDonald még mindig inkább költő, mint író. A prózája gyönyörű, virtuóz, túlzás nélkül szépirodalmi. Ezeket a színpompás leírásokat viszont meglehetősen nehéz befogadni. A szépségnek ára van. A történet másodlagossá válik az elkápráztatás mellett, ami pedig az izgalomra sincs pozitív hatással. A Brasyl még A dervisház megfontolt mozgalmasságához sem ér fel, pedig már abban sem pörögtek az események igazán.
A szerző A dervisház írásakor olyan könyvet szeretett volna, ami „törökösebb”, mint ha egy török író írta volna, itt pedig a brazil írókat megszégyenítő részletességgel mutatja be a brazil mindennapokat, a „mániákus” vallás- és tv-sorozat-fetisizmussal, a capoeirával és a zene- és foci-őrülettel együtt. Ez mind szép és jó, de nagyon lassan kerekedik a történet.

A három idősíkban játszódó történet csak a könyv végében ér (egy kicsit) össze, hasonlóan A dervisház különálló történet szálaihoz. Mikor a három rész végre összeér a legvégén, és elmagyarázzák azoknak is, akik eddigre még nem jöttek rá, mi is folyik itt valójában – véget ér a könyv. Ez csak azért dühítő, mert innentől lehetett volna – vagyis eddig is lehetett volna, de sajnos nem lett – igazán fordulatos és érdekes a regény.

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2014/09/ian-mcdonald…

Traclon >!
Ian McDonald: Brasyl

A könyv alapötlete egy rendkívül érdekes gondolatkísérlet spoiler, sajátosan ötvözve a brazil folklór érzékletes bemutatásával. Három, különböző idősíkban spoiler játszódó, egymástól látszólag független történetet kapunk, melyek a könyv vége felé kezdenek némiképp összefonódni – énszerintem egyáltalán nem erőltetett módon, amit ki lehetett hozni abból a világrendszerből, ami a történetek köré fel lett építve, azt az író kihozta.
A három párhuzamos történet folyamatos, egymás kárára történő megszakítása jelenti ugyanakkor egyben a könyv egyik gyenge pontját is. Nagyon zavart, hogy mindegyik sztori pont akkor lett félbeszakítva, amikor éppen kezdett magával ragadni, mikor kezdtem volna belemerülni, mikor kezdett a cselekmény kimondottan izgalmas lenni, akkor bumm! – páros lábbal rúgnak ki a másik sztorira váltással. A másikkal, amit korábban szintén alig vártam, hogy folytatódjon, de időközben a másik két történet annyira lekötötte a figyelmemet, hogy ennél már nem is emlékeztem, hol kellene ismét felvenni a fonalat, és lapozgathattam vissza, hogy képbe kerüljek, miről is van szó pontosan… és ez így, ciklikusan újra és újra végigkísérte az egész könyvet, ami meglehetősen illúzióromboló volt. Szerintem még azzal együtt is szerencsésebb lett volna a három történetet egyben, egymás után elhelyezni, hogy a végén az összekapcsolásuk talán kevésbé jött volna ki egyértelműen – de ki tudja, talán akkor az, aki éppen azt bírálta, hogy a három sztori egybefonása erőltetett, szintén másképp látta volna a dolgot.
Bevallom, engem a múltbéli vonal (Quinn és Falcon története) nem is kötött le igazán, azon rendre csak túl akartam esni, hogy mehessek tovább a másik kettővel, amik jobban is érdekeltek, jobban is értettem, és a szereplőik sorsa iránt is sokkal inkább felkeltették az érdeklődésem.

A könyv másik komoly problémája, amit már többen is megírtak előttem, az ismeretlen portugál szavak tömkelege, ami erősen lerontotta mind az érthetőség, mind az élvezhetőség szintjét. A vége felé, pláne mikor egy mondatban, egymás után szerepelt három-négy dőlt betűs, idegen portugál kifejezés is, már fel is adtam, hogy mindenáron megpróbáljam helyesen kiolvasni, esetleg értelmezni őket, vagy akár kilogikázni a jelentésüket. Az pedig nagyon nem vall egy könyv dicséretére, ha egy idő után a megértés igénye nélkül olvasom…

Viszont a párhuzamos valóságok gondolata, főleg egy ilyen focis világba ágyazva nagyon izgalmas és elgondolkodtató, tehát ez már önmagában garantálja a jó könyvélményt. Igen, ha valóban létezik a multiverzum, akkor van megszámolhatatlan mennyiségben olyan világ, ahol Brazília verte Uruguayt a Maracanában 1950-ben, ahol mi vertük meg a németeket 4 évvel később Bernben, viszont akkor végtelen számú olyan világ is van, ahol 1953. november 25.-én a Wembleyben Anglia nyert 6-3-ra, ahol 1995. szeptember 13.-án Zürichben a Grasshoppers alázta le a Fradit 3-0-ra, és ahol Magyarország, mindenki meglepetésére, hosszú idő után először nem jutott ki egy világversenyre 2016-ban, és kihagyta az EB-t.
Persze ezek között végtelen számú olyan világ is van, amelyikben engem soha életemben egy percig sem érdekelt a futball, sőt, akár meg sem születtem, de végtelen számú olyan világ is, amelyikben pedig én vertem be azt a harmadikat a portugáloknak – és végtelen számúban erre nekik már nem volt még egy harmadik válaszuk… és ezt a végtelenségig tudnám folytatni.
Ha ez a pár sor megmozgatta a fantáziádat, akkor mindenképpen Neked való könyv a Brasyl. :)

Szóval, érdekes és jó olvasmányélmény volt, de ezúttal is azt kell mondjam, hogy többet vártam tőle. Az ismertetője és egyes korábbi értékelések alapján nagy esélyt láttam rá, hogy ez lazán ötcsillagos, akár „kedvencelős” értékelés lesz, de attól sajnos a fentebb taglalt hibái miatt messze elmaradt – amiről tanúskodik az olvasására fordított idő is. A kedvencek közé került könyvekkel nem kellett több, mint egy hónapig birkóznom…

Ja, és ezennel kérek utólagosan elnézést @Teetee-től, de egyszerűan muszáj volt ennyire nyilvánvalóan és pofátlanul merítenem az értékeléséből, ami az all-time második helyezett a kedvenc molyos értékeléseim között. ;)

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

ppayter>!

Preto meg metállal keresett pénzt, ő biztosította azokat a kis koncert előtti és utáni peccadillo-kat, amikre szüksége van a black/death metál bandáknak, mint például a crack kokaint, a csajokat, az amerikai whiskey-t, a bukott apácákat, az élő kecskéket, az automata fegyvereket és a könnyű aknavetőket, az elasztánba öltözött kínai lányokat és a jelentkezéseket, hogy részt vehessenek versenyzőként a Kivinni a szemetet-ben.

130. oldal, Szemetes Miasszonyunk - 2032. október 12.

ppayter>!

A fizika mostanság roda; az összes malandro ott áll körben, tapsol és énekel, mialatt a két elmélet besétál és megpróbál jeito-val túljárni a másik eszén. Van két nagydarab, erős srác, aki azt gondolja, szorult belé elég malandragem, hogy ő legyen a mindent megmagyarázó elmélet. Az egyikük a húrelmélet, vagy másik nevén az M-elmélet. Vele szemben a ring túloldalán a hurok-kvantumgravitáció. Sértegetik, méregetik egymást, igyekeznek elérni, hogy az ellenfél elkövessen valamilyen egyszerű hibát, amit aztán kihasználhatnak, és hülyét csinálhatnak a másikból, ahogy te is hülyét csináltál Jairból azzal a boca da calçával. A HKG-s srácok azt kiáltozzák a húrosoknak, hogy még csak nem is téves. A húreiro-k azt kiabálják vissza, hogy az egész nem egyéb űrbeli rasztatincseknél. Melyik a helyes?

302-303. oldal, Aranybékás Miasszonyunk - 2006. június 10-11.

3 hozzászólás
ajikarei P>!

Az ember természete szerint lázad a kerek Föld gondolata ellen, ahol mindent vonz a sötét, pokoli középpont. Nemcsak, hogy a természet ellen való, hanem keresztényietlen is, hiszen ha már vonzódunk valamihez, akkor annak felfelé, a mennyek irányába, reményünk és otthonunk felé kellene lennie, nem?

98. oldal, 1732. Július 22. (Ad Astra, 2014)

Selerdohr>!

Minden nap egy csoda, és kétségem sincs a felől, hogy örökké kellene élnünk!

187. oldal

Szilmariel>!

A napfény beleömlik Sao Paulo táljába, először a favelák közvetlenül a lábuk előtt lévő lapos tetőit és műholdantennáit érinti meg, ahol már órák óta ébren vannak az emberek, járják a végeláthatatlan, városi munkahelyükhöz vezető hosszú utat. Kiömlő méz módjára csorog le a fény a hegytetőkről az utakra, megcsillan a visszapillantótükrökön és a krómozáson, arany ívekké változtatja a hegyoldalakon kanyargó rodoviákat. Aztán bevilágítja a füstkígyókat is, a gyárak és erőművek halmainak pamacsait, az itt-ott felbukkanó bairro-k szórt fényű auráját; majd eléri a hajnali szmog fölé emelkedő magas toronyházak tetejét, a mind távolabbra menetelő épületeket, amelyek olyan messze nőnek ki a földből, ahol már Edson képzelőereje sem éri utol őket.

227. oldal

Noro P>!

– Nagyon más az, amit az ember lehetetlennek gondol, és ami a kvantumelmélet szerint is lehetetlenség. Ami lehetetlen, arra vonatkozik a Heisenberg-féle határozatlansági elv és a Pauli-féle kizárási elv. A többi csak az elképzelhető sokféle árnyalatának egyikébe tartozik.

180. oldal

sziliomomo>!

Az égen még mindig ott a nap, a hegyen még mindig ott van Jézus.

259. oldal - Teleregényes Miasszonyunk

szangi>!

„Drága Heitor!”
Húzzuk ki!
„Heitor”
Túl nyers, mint amikor a kutyáját szólítja az ember.
„Querida”. Nem. „Szia!” Kamaszos. „Szia, Heitor!” E-mailes.

343. oldal

Szilmariel>!

Helikopterek közlekednek a tetőkön kialakított leszállópályák között – olyanok élnek odafenn, akiknek a lába soha nem érintette a talajt. De még náluk is magasabban vannak az örökös megfigyelés angyalai. Tiszta, felhőtlen időben könnyű őket észrevenni – rebbenés a látóhatár szélén, akár a szemcsarnok vizében úszkáló elkóborolt sejtek – ahogy forognak orbitális pályájukon és megcsillan a fény pókhálóvékony szárnyukon.

29. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Adrian Tchaikovsky: Hadállat
Dan Simmons: Hyperion bukása
Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak – A világ leghosszabb trilógiája öt részben
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával
Chris Wraight: Vérvonalak
Philip K. Dick: Kamera által homályosan
Arthur Conan Doyle: Eltünt világ
Borislav Pekić: Veszettség
Blake Crouch: Sötét anyag
David Mitchell: Felhőatlasz