A ​dervisház 137 csillagozás

Ian McDonald: A dervisház

Bomba robban egy isztambuli villamoson – egy átlagos nap, egy mindennapos merénylet a 2027-es év Törökországában, amely az Európai Unió legfiatalabb, legsokszínűbb, ugyanakkor legszegényebb tagja: Közép-Ázsia bazárja, a földgázkincsek kapuja, a nanotechnológiai fejlődés műhelye.
Ez a robbanás azonban az Adem Dede téri dervisház minden lakójának életét felforgatja: a katasztrófákra fogadásokat kötő, nyugalmazott közgazdászprofesszorét, az országos földgázcsalással élete legnagyobb dobására készülő brókerét, a legendás, mézzé lett ember nyomába eredő régiségkereskedőét, a nanotechnológiai újítást eladni próbáló marketingesét, a szívbeteg kisfiúét és a házban bujkáló férfiét, aki a merényletet követően dzsinneket kezd el látni. Olyan veszély nyomára bukkannak, amely nem csak Törökországot, hanem Európa többi részét is fenyegeti…

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Ad Astra, 2012
574 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155229084 · Fordította: Tamás Gábor

Enciklopédia 29

Szereplők népszerűség szerint

Georgios Ferentinou · Necdet Hasgüler

Helyszínek népszerűség szerint

Isztambul


Kedvencelte 12

Most olvassa 7

Várólistára tette 171

Kívánságlistára tette 87

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Ian McDonald: A dervisház

Pár hónapja az Ad Astra kiadó egyik előző könyvéről, a Felhúzhatós lányról azt írtam, hogy rendkívül sok rétege van, és az olvasóban számtalan kérdés merülhet fel, mire befejezi a könyvet.
A Dervisház még ennél is sokszínűbb, hihetőbb, és nem utolsósorban közelebbi világot mutat be, amelyben a szereplők, és a köztük feszülő konfliktusok is sokkal megfoghatóbbak voltak számomra.

Ebben a regényben szinte minden jelen van, ami a poszt-cyberpunk korszakban izgatja az SF szerzőket – a technológiai fejlődés lehetőségei és veszélyei, a társadalmi feszültségek, a terrorizmus, a profitéhes cégek gazdasági manipulációi, sőt nyomokban még a poszthumanizmus is –, mindezt ráadásul gyakran költői szépséggel megfogalmazva, ami miatt ez a kötet az elolvasás után azonnal bekerült a kedvenceim közé.

A regény egy angolszász szerzőtől merőben szokatlan környezetben, az alig tizenöt évnyi jövőbe helyezett Isztambulban játszódik, de nem csupán ebben szakít a klisékkel, de abban is, hogy a szereplői mind helybéliek.
Ez önmagában is érdekes helyzetet teremt, ami nyomban felvetheti a hitelesség kérdését. Nos, olvasás közben nem éreztem azt, hogy lenne bármi, ami falsul hatott volna, bár nyilván igazán autentikus választ erre a török olvasók tudnának adni.

A cselekmény olyan bonyolult és aprólékos, mint egy mikrográfia, azt mégsem mondanám, hogy nagyítóval kell keresni a történéseket, de nem árt, ha mégis alaposan és figyelve merül el a könyvben az olvasó, mivel a látszólagos minták mélyén újabb formák rejlenek, és az összefüggésekből kirajzolódó kép bonyolult szépsége csak így tárul fel előttünk.

A regény eseményei öt napot ölelnek fel, és ez alatt az öt nap alatt a regény hat főszereplőjének sorsán keresztül bepillanthatunk Törökország elmúlt negyven évébe és abba a jövőképbe, amit McDonald a jelen tendenciái alapján elképzelt. És ez alatt az idő alatt mind egy súlyos sorsfordulót élnek meg, amely végképp elszakítja őket attól az élettől, amelyet addig éltek.

Az író értő kézzel szőve a szálakat képes arra, hogy úgy mutassa be Törökország legnagyobb dilemmáját, a küszöbön toporgást, hogy közben ez nem tolakodik az olvasó és a történet közé.
Mert Törökország – és annak szimbóluma, Isztambul –, egyszerre kelet és nyugat. Egy város és egy nép, amely egyidejűleg mélységesen konzervatív és szabadelvű. Ahol a fundamentalista vallásos hit és a modern tudományok iránti elkötelezettség nem zárja ki egymást. Ahol még mindennapos a nemi előítélet, a rasszista idegengyűlölet, ám egyre terjed és erősödik az ezzel szemben álló tolerancia is.
Ahol a múltba révedés helyett a jelen elfogadása és a jövőbe vetett hit vált igazán fontossá.

Számomra ez az elfogadás lett a legfontosabb üzenete a könyvnek: a szereplők mindegyike a tragédia peremén egyensúlyoz, és kevés híja van, hogy elbukjanak, s hogy mégsem így alakul, az nem írói kegy, hanem annak a következménye, hogy a történetük egy csomópontjában szembenéznek magukkal, s ott és akkor nem az egyszerű, a kézenfekvő, hanem a helyes utat választják.

2 hozzászólás
FélszipókásŐsmoly P>!
Ian McDonald: A dervisház

Öt nap eseményei, hat nézőpontból, egy városban, ahol az ősi hagyományok találkoznak a jövő technológiájával.

2027-ben Isztambul már az Európai Unió egyik városa, a földgázkincsek kapuja, nanotechnológiai fejlődés műhelye, miközben a teázás hagyománya, a vallás és a maradi családi berendezkedés alig változott ősi épületeinek falai között. A cselekmény hamar lendületet kap az öngyilkos bombamerénylettel, de a vaskos kötet bőven ad teret a lassú és részletes világépítéshez, az összetett szereplők személyes szálainak kibontásához, a kulturális, történelmi, társadalmi és technológiai rétegek átfedéseinek értelmezéséhez, a varázslatos próza élvezetéhez.

Noha már csak 5 évre van a regény jelene, olyan megjelenítő erővel bírnak a szerző sorai, hogy valóságosnak, hihetőnek hat az ábrázolt világ (amihez egyébként remekül hozzájárult a kiadó ötlete, hogy egy magyar művésszel képregényes formában készítsenek kedvcsinálót: link). Ritka kincs egy könyvmegjelenések szempontból számomra remek emlékű időszakból.

Bélabá>!
Ian McDonald: A dervisház

Ian McDonald észak-ír sci-fi író olyan világot tár az olvasó elé, ami első látszatra kicsit bizarr, túl misztikus, nem igazán e világi. Pedig a regény 2027-ben játszódik, az akkor már Uniós tag Törökország megapoliszában, Isztambulban. Elgondolkodtam az olvasás előtt vajon milyen témákat, milyen világképet fogok kapni. Hiszen „csupán” tíz esztendőt ugrunk a jövőbe, és bár nehéz előrelátni a világ fejlődési ütemét, de időnként mellbe vágott az író egy-két merész ötlete.
Mit olvastam? Néhány elég aktuális témáról a földgázválságról vagy a növekvő terrorizmusról. Azt ellenben kétlem, hogy kvázi drón-szerű robotokkal fognak zajlani a harcok akár terrorista vagy hadászati frontokon. Ok, az író erősen nanotech-függő, így megértem a gondolkodását… Érdekes, bár meseszerű volt a mézzé lett ember sztorija. Realista személy lévén is tetszett a történet, ezért megsüvegelem McDondaldet. Furcsa volt a katasztrófa fogadósdi, de ha nincs jobb téma, akkor ez az utcán hever akár napjainkban… Hőseink közt akadtak nagy zsiványok, akik hatalmas csalással megszerezték a török földgáztulajdon nagy részét. De mint a közismert mondás tudatja: ami könnyen jön, az könnyen is megy… Legjobban a DNS manipulálás fogott meg. Döbbenetes lenne ezt megérni, amikor az ember az univerzum titkait, tudáskincsét önmagában hordozná, s pusztán csak a tehetségének megfelelőt kéne alkalmaznia.
A dzsinneket látó hős sztorija ugyancsak túl mesés volt, bár ezekre a a témákra pont ideális terep a helyszín azaz Isztambul. Az a város, amelyről kvázi valós tanulmányt olvastam Orhan Pamuktól, az ő külön bejáratú szemszögéből, így teljesen visszaköszönt a hangulat egy apró szelete A dervisházban is.
Hogy mi volt a gondom a regénnyel? A fenti realisztikusabb elvárásokon túlmenően kicsit túlírt, túl bizarr volt egyes pontokon. Mindent összegezve nem volt rossz olvasmány, megér nálam 4 csillagot (3,9 pont).

Leonidas>!
Ian McDonald: A dervisház

Furcsa világ, még furcsább emberekkel. Annyit biztos, hogy minden szépsége és varázslatossága ellenére nem szívesen élnék Isztambulban. A mesés kelet kapuja, ahol összefonódva létezik a modern technika, és a vallásos fanatizmus. Érdekesnek találtam ezt az elképzelt jövőt. Aprobotok szerepeltetése igazán érdekes színt vitt a történetbe, a nanotechnológia széleskörű alkalmazása pedig párszor elgondolkodtatott.
Az eleje kevésbé tetszett, de fokozatosan egyre izgalmasabb lett. Szépen lassan tisztul kép a rejtélyes események körül. Az író stílusa többnyire könnyen emészthető, néha azért nagyon kell figyelni, mert fontosak a részletek. A karakterek többsége remekül kidolgozott, még a női karakterekről szóló fejezetek is rendkívül élvezetesek. A görög származású professzor volt a kedvenc szereplőm.
Remek regény, érdemes elolvasni.

3 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Ian McDonald: A dervisház

Amikor hozzákezdtem A dervisház olvasásához, élt a fejemben egy kép a könyvről a korábbi vélemények és leírások alapján. Nem elvárás vagy prekoncepció volt ez, mert nem minőséget vártam – inkább csak egy hangulatot, egy érzést. Féltem, hogy a Marija Morevnához hasonlóan nem kapom meg teljesen, s elszáll mellettem a varázsa.
Milyen jó, hogy nem így történt.
Nem akarom tagadni, mélyen belemerültem egzotikus világába, mely talán ilyen a valóságban is, talán nem, de igazából itt a szürke betondzsungel Közép-Európában ez a legkevésbé sem érdekel engem. Nagyon élveztem Isztambul barangolását Ian McDonald vezetésével, a sokszínű kultúra megnyilvánulásait, a hagyomány ezer arcát, a különböző nemzetiségek és vallások együttélését, amely ahogy összeállt, valami különlegesen költőit hozott létre. Valami olyat, amit sajátosan giccses megfogalmazásban hajlamos vagyok léleknek nevezni.
Mert a regény sűrű szövete apró részleteitől lesz ennyire magával ragadó és érzelemgazdag. A magányos fiú és a még magányosabb görög közti kapocstól, a mézzé lett ember keresésére feltett emberi életek súlyától, a marketinges lány családjának mosolyogtató bájától. Nem mintha egyébként nem lenne zseniális: hat olyan történetet mond el, amelyek önállóan is kitennének egy-egy (nem is akármilyen) regényt. Van köztük hangulatos kincskeresés, izgalmas heist, bánatos sorsdráma, ötletes jövőkalauz, még összeesküvéses akciósztori is, de csak együtt képesek ilyen hatást kiváltani.
Csodálatos olvasmány A dervisház. Olyan, amit sokszor kell figyelmesen olvasni, sorra felfedezve apró rétegeit, hogy a végén valami még lenyűgözőbb tűnjön elő. Mert egyelőre még csak a felszínt kapargatom. De már az is gyönyörű.

7 hozzászólás
ppayter>!
Ian McDonald: A dervisház

Ian McDonald művész. Ezt már így megmondom, hogy ezen a regényen kívül semmi mást nem olvastam tőle és még a wikipédiás szócikket sem láttam róla. Aki egy ilyen regényt meg tud írni, nem lehet más, mint klasszikus értelemben vett művész, afféle „reneszánsz ember”, aki nem csak hatalmas műveltséget tud felhalmozni, hanem kiemelkedően intelligens is ahhoz, hogy ezt művészi formában összegezve tudja a közönség elé tárni. Mert A dervisház nem csak egy regény, féltucat szereplő eleinte csak homályosan összefüggő dolgairól, terrortámadásról, műkincsvadászatról, nanotechnológiáról, iszlamizmusról vagy az évtized gázüzletéről/csalásáról, hanem egyúttal tárháza és bemutatója az elragadóan gazdag török kultúrának, egy olyan ország kultúrájának, mely átmenet Európa és az iszlám világ között, átvitt és szó szerinti értelemben is híd Ázsia felé.


Bővebben a blogon: http://kultnaplo.blogspot.hu/2012/06/ian-mcdonald-dervi…

Sai_home>!
Ian McDonald: A dervisház

Ez egy remek könyv, nagyon jól átgondolt szálakkal, amelyek akár külön-külön, önmagukban is egy teljes könyvet alkothatnának. Ezek a szálak kezdetben alig kapcsolódnak egymáshoz (éppen csak a dervisház a közös), de végül mégis összegabalyodnak, ráadásul előre nem látható módon.
A karakterek nagyon jól ki vannak gondolva és fel vannak építve, mindenkinek van múltja, ami odavezetett, ahol éppen tart, még a 9 éves fiú (aki a kedvenc szereplőm volt a játékaival) is érdekes tapasztalatokkal bír :)
Nagyon szerettem azt is, ahogy az író a különböző szakterültetkről ír, maximálisan felkészülten, a fordításba se tudnék belekötni, pedig a tréderek által használt szlenget nehéz lehet átültetni spoiler (a valóságban sokszor nincs is magyar kifejezés, csak angol, de az rosszul nézne ki a török és magyar szavak között). Ráadásul érthetően pár mondatban leírta a tréderkedés mibenlétét is, ez is „hiánycikk” sok könyvben.
Nem akarok poénokat ellőni, hogy melyik szál miről szól, tényleg mind érdekes volt.
Ami nekem kissé nehézzé tette az olvasást, az az volt, hogy nehéz volt követni, hogy éppen kivel történnek a dolgok, egy fejezeten belül is éles váltások voltak a szálak között, ráadásul a fejezetetk hossza is jócskán túlment a kényelmesnek mondható határon. A sok török szó se segített, ebben a kultúrában egyáltalán nem vagyok otthon :)
Nagyon erős négy és fél csillag, kevésbé borús napokon akár öt is lehetne.

1 hozzászólás
Sárkánybaby>!
Ian McDonald: A dervisház

spoiler
Gyerekkorom óta rajongok az Ezeregyéjszaka meséiért. Volt egy könyvem, amiben a történetek nagyon választékosan voltak megírva, és annak ellenére, hogy gyerekkönyv volt, nem lebutított, és túlmagyarázott mesékről beszélünk. A művelt és tudós arab világ, az ezernyi keleti csoda, a legendák és kalandok, mind megelevenedtek a lapokon. Felnőttem, de a rajongásom nem szűnt.
Éppen ezért is kápráztatott el engem a Dervisház, a holnapután játszódó sci-fi, ami a csodák korából táplálkozik, egy olyan városban, ami a fűszerillatú kelet kapuja a nyugati haladás felé.
Bevallom őszintén, hogy nem erre számítottam. Talán egy kissé tucat-sci-fi felütésre, valami nagy találmányra, és arra, ahogy végignézzük, hogy a világ hogyan alkalmazkodik hozzá. Mondjuk pont mint egy Besarani-Ceylan másoló jövője.
A könyv ezzel szemben öt igen zsúfolt napot mesél el hat ember életéből, akiket látszólag nem köt össze más, mint egy több száz éves tekke, a dervisház. A háttérben azonban láthatatlan kezek már elkezdtek munkálkodni, és hőseink úgy kerülnek közelebb egymáshoz, hogy ők maguk soha nem láthatják a nagy egészet. Kicsit olyan ez, mint Ayşe imádott miniatűrjei, önmagukban egy kis világ mind, de az emberek a történeteik miatt gyűjtik.
Mégis, a balzsamos világú Dervisház nehéz könyv, tele súlyos leírásokkal, visszaemlékezésekkel, az embernek rendesen összpontosítania kell, ha teljes egészében élvezni akarja. Azonban aki nem riad meg ettől, sőt akit kifejezetten érdekel, az egy igazán modern mesét kap az ezer és egy éjszakából.

Alig várom, hogy rávethessem magam Ian McDonald India 2047 című sorozatába, mert aki angol létére ennyire ízesen ír Törökországról, annak az Indiáját is látni kell.

12 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!
Ian McDonald: A dervisház

Isztambul örök.
El sem tudom képzelni, micsoda kutatómunkát kellett elvégeznie Ian McDonaldnak A dervisház megírásához. Van itt minden, a nanotechnológiától kezdve a tőzsdézésen át a vallási ereklyékig. Miközben szereplőink 5 napját végigkövetjük a jövő Isztambuljában, szép lassan a város múltja is feltárul előttünk.
Én nagyon élveztem ezt a kettős utazást, ámulattal róttam Isztambul utcáit, és a végére mind a hat főszereplő sorsáért izgultam. A mezzé lett ember története meg már magában megérné az öt csillagot, akár egy különálló regény formájában is megállná a helyét.
Mostantól figyelni fogom McDonald munkásságát, és remélem más regényét is olvashatjuk majd magyarul. Ha csak fele olyan jó lesz, mint A dervisház, már nem járhatunk rosszul.

Amadea>!
Ian McDonald: A dervisház

Ebben a könyvben mindenki üldöz valamit ; egy régmúlt szerelem emlékét, egy fél Koránt, egy mondabeli mézzé lett embert, pénzt, titkokat, igazságot – körülöttük pedig ott van a hőségtől vibráló, lüktető Isztambul, ez az emberi szívekből, emberi álmokból épült város, amely a titokzatosság ékszerét viseli a szíve táján, ahol a lehetetlennek számító dolgok teljesen hétköznapiak. „Egész Isztambul ünnepel… És Isztambul gyászol, Isztambul retteg, Isztambul remél. Isztambul minden.” Az imára hívó szó dallamára táncolnak az emberek, akár a kerengő dervisek – örökkön-örökké, mert ez a város addig fog állni, míg emberi szív dobog a Földön, akárcsak a történeten végigvitorlázó gólya, amely a hosszú élet jelképe. Ha egyszer netalántán férjhez mennék, Isztambulba akarok menni nászútra. Meg Barcelonába. Bővebben a blogon.

11 hozzászólás

Népszerű idézetek

arsenal0522>!

– Figyelje a varjakat! – mondja Beskardes. – A varjak egészen biztosan figyelnek minket.

439. oldal

Kapcsolódó szócikkek: varjú
6 hozzászólás
Chöpp >!

[…] a varjak a főkolomposok abban, mit is teszünk a bolygóval. Minél nagyobb felfordulást csinálunk, annál jobban tetszik nekik. Az új viselkedésformák futótűzként söpörnek végig a varjúpopuláción. Tíz évvel ezelőtt a japán varjak megtanulták, hogyan kell a keményhéjasokat az útkereszteződéseknél leejteni, hogy az áthaladó autók kerekei megtörjék őket. És nem csak ezt: kivárják a piros lámpát, és csak akkor szedik fel. Mostanra a londoni varjak is ezt csinálják. Tíz évbe tellett átkelnie Eurázsián. Evolúciós nyomás van, és ha ez hat a varjakra, akkor hat ránk is, csak még nem vettük észre.

438-439. oldal

Kapcsolódó szócikkek: evolúció · varjú
3 hozzászólás
Bélabá>!

Ez a baj ezzel az országgal: senki nem tart ki semmi mellett. Amint valami gond van, vagy erőfeszítésre van szükség, vagy nehéz időszak következik rájuk, az emberek felállnak és elmennek. Amikor jön a neheze, kiszáll a többsége.

190. oldal

1 hozzászólás
Chöpp >!

Az intelligenciának nem előfeltétele a tudatosság.

174. oldal

1 hozzászólás
Chöpp >!

[…] a szeretet ott van az ember orra előtt.

568. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
2 hozzászólás
Diosz P>!

– Ez egy könyvtár? – kérdezte a maga túl hangos, tompa hangján. Érdeklődve nézett körül az egyszerű, rézlámpásos, bespalettázott ablakú, fehérre meszelt derviscellában. – A lenti nőnek sokkal több könyve van.
– „De azok nem olvasásra vannak – írta Georgios a vénséges oszmán kori asztalon heverő okospapírra. – Egy könyvtár, amelyben csupa olyan könyv van, amit soha nem olvasnak el, nem is könyvtár. – Hagyta hogy a betűk egyesével önmagukat töröljék el. – Ebben a könyvtárban csak egy könyv van, de az a világ összes könyve.”

80. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Georgios Ferentinou · könyvtár
Chöpp >!

A szaglás az emlékezet dzsinnje – az idő nem létezik a számára.

73. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlékezet · érzékelés
Szelén>!

Miért keresném?
Épp olyan vagyok, mint ő.
Lénye bennem szól.
Magamat kerestem eddig.

574. oldal

Chöpp >!

Ha Isten ott van a világegyetem minden egyes atomjában, Isten nevét ugyanúgy bele kell írni a város minden egyes kövébe, a test minden egyes sejtjébe, molekulájába, szubatomi részecskéjébe. A valóság a hét betűből áll össze. Isten neve a szuperhúr macskabölcsője.

330. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isten
Chöpp >!

     Szavazóképes férfiaknak meg kellene tiltani, hogy bármi közük legyen a tengerimalacokhoz…

265. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Octavia E. Butler: A talentumok példázata
Raana Raas: Hazatérők
Raana Raas: Ellenállók
Naomi Alderman: A hatalom
Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei
Margaret Atwood: Testamentumok
Dancs Imre: A Programozó
Brandon Hackett: Eldobható testek
Mary Doria Russell: Verebecske
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033