Hill Ferenc: Fallosz monológok 3.39 / 13

Aztán vallásos közegbe kerültem, gondolhatod, hogy ott se a fesztelen társalgások tárgya volt a szexualitás. Megjelentek ezek a bűntudati dolgok, esetemben elég viccesen, mert már megkaptam a büntetést, mielőtt elkövettem volna a bűnt, és a büntetés nyilván az volt, hogy nem tudtam bűnözni.

29. oldal

A kíváncsiságom nem arra irányult, hogy kinek van, kinek nincsen, milyen a másiké, inkább az érdekelt, hogy az enyémet mire lehet használni. Igy fedeztem fel a kardozást, ami hosszú ideig szórakoztatóvá tette a pisilést számomra. Ezt otthon kezdtük el játszani a bátyámmal, de miután találtam az oviban egy-két jófejet, azután azokkal ott is tudtuk nyomni. Az önmagában nagyon szép, ahogy a vízsugarak találkoznak, a pisi, mint lézerkard, én meg mint Tulipános Fanfan.

23. oldal

Őszintén szólva soha nem érdeklődtem különösebben férfitársaim farka iránt, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne tettem volna úton-útfélen a szexualitást tematizáló, általános érvényűnek gondolt kijelentéseket.

(első mondat)

Mostanában győződtem meg végképp arról, hogy tényleg iszonyú fontos a gyereknek, hogy összerakja ezt a dolgot. A pszichoanalitikus szakirodalomból mondjuk tudtam eddig is, de abból, ahogy a lányom kérdez, és folyamatosan dolgozik a problémán, világossá vált, hogy tulajdonképpen a saját létezésének a kérdése foglalkoztatja, mint minden gyereket. Vegyük csak azt a példát, hogy megtanul beszélni, találkozik a „szülő” szóval, ami eleve olyan kategória, hogy ketten vagyunk, egy fiú meg egy lány, és mindkettőnknek alapvető köze van az ő létezéséhez. Ezt az infót megkapja magából a nyelvből. Egyszer, nem tudom milyen sugallattól vezérelve rákérdezett, hogy a fiúk csak pisilésre használják-e a fütyijüket. Mondtam, hogy nem. Hát még mire? Kis szünet. Hát gyerekcsinálásra. Erre teljesen elkerekedett a szeme, de aztán nem tértünk vissza rá, valószínűleg lenyomta a tudattalanba, de biztos vagyok benne, hogy nem törölte, dolgozik a koncepcióval.

21. oldal