Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Nyugat-Európában sokan úgy tartják, hogy Hermann Hesse a huszadik század legnagyobb német írója. Sziddhárta című műve – melyet az első világháború után írt és Romain Rolland-nak ajánlott – ma is valódi bestseller az angolszász világban, de több millió példányban adták ki Japánban is, s ami a legérdekesebb: tizenkét különböző indiai nyelvjárásra fordították le.
A keleti filozófiák örökösei tehát magukénak ismerték el az európai író "hindu regéjét", és szívükbe fogadták Sziddhártát, német fejlődésregények hőseinek hindu fivérét. Mert akárcsak amazok – például Wilhelm Meister vagy Hans Castorp –, az ifjú bráhmana is útra kel apja házából, hogy megismerje – nem a világot, hanem tulajdon életének értelmét. Az aszkétáktól éhezni, várni és gondolkodni tanul, s megismeri a nagy Buddhát, akit nem tanításáért csodál, hanem egyéniségének kisugárzásáért. A szerelem, a gazdagság, a játékszenvedély mind-mind állomásai az életútnak, mely csak az önzetlen szeretet és a fájdalmas lemondás megtapasztalása után ér el a végső bölcsességhez – ami egyúttal az igazi boldogság. Az örök folyó partján mosolyogva szemlélődő, vénséges vén Sziddhárta egy személyben testesíti meg mindazt az értéket, amivel a keleti bölcselet és a keresztény tanítás megajándékozta az emberiséget.
Címkék
Most olvassa
Várólistán
Kívánságlistán
Elcserélné vagy eladná
Top értékelések
Tökéletes! Szinte oldalanként lenyűgözött. Az imádatom főleg akkor hágott igazán magasra, amikor ezt a gondolatsort olvastam, amit én is vallok:
"Minden igazságnak az ellentéte is igaz! Ami így értendő: az igazságot csak úgy lehet kimondani, szavakban megformálni, ha sarkítva van. Sarkítva van minden, amit gondolatokba lehet formálni és szavakkal kimondani, és minden sarkított féligazság nélkülözi a teljességet, a kerekséget, az egységet. Amikor a fenséges Gótama oktatásában a világról beszélt, kénytelen volt szanszárára és nirvánára osztani, hazugságra és igazságra, szenvedésre és megváltásra. Másként nem lehet, nincs más út annak számára, aki tanítani akar. A világ maga azonban a Létező, bennünk és körülöttünk, sohasem sarkított. Az ember vagy cselekedete sohasem egészen szanszára, nem is egészen nirvána, az ember sohasem teljesen szent vagy tökéletesen bűnös."
a "főhős" neve miatt először azt gondoltam, hogy ama bizonyos sziddhártáról fog szólni, aki utóbb valamivel híresebb lett, mint a könyvbeli.
kellemes, játékosan egyszerű történetmesélés jellemzi a cselekményt, de ez csak a felszín. bizonyos részek befogadása igényel némi keleti hozzáállást az olvasó részéről, példáúl a végefelé a folyós részek, másképp nehezen elfogadható az az értékrend, amiben sziddhárta hisz.
a mondanivaló megfogalmazásához én kicsi vagyok, az egész könyv egy hatalmas mondanivaló. szédületes mélységű gondolatokat ébreszt, többször letettem olvasás közben, és csak néztem magam elé, emésztettem a leírtakat. útkeresőnek gondolom magam, örülök, hogy épp most, és épp ez a könyv akadt a kezembe.
Amikor a kezembe került a könyv, a klasszikus Buddha-életút elbeszélésére számítottam, de kiderült, hogy nem erről van szó. Talán emiatt egy pici csalódást is éreztem, mert örültem volna, ha jobban elmerül az író a buddhizmus témájában. Avval együtt nagyon megkapó olvasmánynak bizonyult, még egy kicsit sajnáltam is, hogy hamar vége a könyvnek. A vége egy kicsit összecsapottnak tűnik, addigra eléggé felgyorsulnak az események. Viszont nagyon elgondolkodtató. Legalább egyszer mindenkinek érdemes elolvasnia, szerintem.
Igazából nem is tudom, mért olvasok ilyet… Már a könyv kinyitása előtt sejtettem, hogy ez nem nekem íródott, mégis elolvastam…
Nem is pontozom, mert úgy érzem nincs jogom hozzá: olyan lenne, mint orvosi szakkönyvet pontozni közgazdászként…Valószínűleg a maga nemében tökéletes, csak nekem nem kéne erőltetnem az ilyen stílust, témát, mert nem férünk össze…
A révész szemei…. azokat sosem feledem. Valamit megváltoztatott bennem egyszer és mindenkorra Hessének ez a karaktere.
Gyönyörű könyv. Az egyik kedvenc mondatom belőle…
"Nem, az igazi kereső semmilyen tant nem fogadhat el, az, aki valóban találni akar. Aki azonban megtalálta a kincset, az minden, minden tanítást jóvá tud hagyni, minden utat, minden célt, azt már semmi sem választja el az összes többitől, az ezer- meg ezertől, akik az Örökkévalóságban élnek, és a lelkét lélegzik."
Hesse-től az egyik legjobb. Hihetetlen erőteljes hatást fejt ki az emberre. Egyetlen nap alatt olvastam ki, a nagyját egy orvosi rendelőben várakozva. Szinte megszűnik a külvilág, és kirajzolódnak előtted a színek, illatok, fák és patakok. Heese-t tanítani kellene az iskolákban, bár lehet ez által inkább a köztudatba kerülne be inkább, mint a diákok szívébe…
Metal Hammer No. 140 / 2001. december
Hesse egy XX. századi író volt, akinek élete épp oly' különös, mint írásai. Könyveit szokás fejlődés-regényeknek nevezni, és persze elsősorban lelki fejlődésről van szó. Hesse számos művében köszön vissza a keleti filozófiák hatása, legegyértelműbben a Sziddhártában, melynek alcíme: Hindu rege.
Sziddhárta módos házba születik, gazdag, békés gyermekkor áll mögötte, és egy tisztelettől és szeretettől övezett bráhmani (papi) élet ígérete előtte. Ám az ifjú Sziddhárta, ahelyett, hogy követné bráhmana apja példáját, elhagyja otthonát, minden vagyonát, és Govinda nevű barátjával együtt aszkéta szerzetesnek, samanának áll. Az ok, mint megannyi Hesse műben: a keresés. A lét értelmének, az igaz útnak keresése. A regény végigveszi Sziddhárta útját, aki gyakorlatilag mindent átél, amit ember átélhet, megtapasztal mindent, míg végül rálel a bölcsességre, a belső békére, Buddhára.
Röviden ez, amiről a Sziddhárta szól. Ám ez csupán a felszín – számunkra egzotikus, érdekes, különös, szépirodalmi. Igazi tartalma az, amit az egyes olvasónak ad. Legfőképp azért éri meg elolvasni, hogy megéld azokat a hullámokat, amiket benned kelt. És mert egy kicsit talán kivonja az embert a nyugati civilizáció hatása alól. Többet mondanom felesleges volna.
Szokásos Hesse: mély, elgondolkodtató, mégis szórakoztató. Nehéz letenni.
Nagyon érdekes az egész útkeresés. Tetszett, hogy a főszereplő sok mindenbe belekóstol és a hibáit is hasznosnak fogja fel.
Fantasztikus könyv.
Számomra az egyik legfontosabb mondanivalója: „nincs ember, aki puszta tanítás útján jutna megváltáshoz”
Top idézetek
Ha valaki keres, könnyen megeshetik vele, hogy már csak azt a valamit találja meg, amit keres, hogy semmit sem tud megtalálni vagy magába fogadni, mert mindig csak arra gondol, amit keres, mert egyetlen célja van, mert megszállottja e célnak. Aki keres, az egyetlen célra tör. Megtalálni viszont azt jelenti: az ember szabaddá lesz, nyitottá lesz, nem törődik a céllal.
A víztől szakadatlanul tanult. Legfőképpen azt, hogy figyeljen másokra, csendes szívvel, türelmes, nyitott lélekkel, szenvedélyek nélkül, óhajok nélkül, ítélkezés nélkül, vélemény nélkül.
Időnként, a lelke mélyén, halódó, halk kis hangot hallott, mely halkan intette, halkan panaszkodott csak, alighogy észrevette. Azután jött olyan idő, hogy egy-egy órára még tudatában volt annak, milyen különös életet él, hogy csupa olyasmivel foglalkozik, ami csak játék, hogy derűs a kedve és időnként örömben van része, de a valóságos élet valahogy mégis elfolyik mellette, őt nem érinti. Mint ahogy egy mutatványos játszik a labdáival, úgy játszott ő az üzleteivel, az őt körülvevő emberekkel, lekötötték a figyelmét, szórakoztatták; szívével azonban, lényének belső forrásával nem vett részt mindebben. A forrás valahol másutt csobogott, mintegy tőle távol, csak csobogott láthatatlanul, és már semmi köze nem volt életéhez. És sokszor megijedt, amiért ilyen gondolatai támadnak s azt kívánta, bárcsak neki is megdatott volna, hogy szenvedéllyel, egész szívével részt tudjon venni a mindennapok gyermeteg tevékenykedésében, hogy valóságosan éljen, valóságosan cselekedjék, valóságosan élvezze az életet, ahelyett, hogy puszta nézőként rajta kívül álljon.”
Látta, hogy az emberek csak úgy gyerekesen vagy épp állathoz hasonlóan élnek bele a nagyvilágba, ezt az életmódot pedig szerette és egyszersmind megvetette. Látta, hogy fáradnak, kínlódnak és megőszülnek olyan dolgokért, amik megítélése szerint egyáltalán nem érik meg ezt az árat.
Második rész - A gyermekemberek között
Megölte érzékeit, megölte emlékezetét, ezer idegen alakban bújt ki énjéből, volt állat, volt elhullott állat, volt kő, volt fa, víz is volt, de felébredtével mindig rátalált önmagára, akár nap sütött, akár hold világított az égen, újra én lett, belelendült a körforgásba, szomjúságot érzett, legyőzte szomját, újabb szomjat érzett.
Első rész - A samanáknál
Minden igazságnak az ellentéte is igaz! Ami így értendő: az igazságot csak úgy lehet kimondani, szavakban megformálni, ha sarkítva van. Sarkítva van minden, amit gondolatokba lehet formálni és szavakkal kimondani, és minden sarkított féligazság nélkülözi a teljességet, a kerekséget, az egységet. Amikor a fenséges Gótama oktatásában a világról beszélt, kénytelen volt szanszárára és nirvánára osztani, hazugságra és igazságra, szenvedésre és megváltásra. Másként nem lehet, nincs más út annak számára, aki tanítani akar. A világ maga azonban, a Létező, bennünk és körülöttünk, sohasem sarkított. Az ember vagy cselekedete sohasem egészen szanszára, nem is egészen nirvána, az ember sohasem teljesen szent vagy tökéletesen bűnös. s mivel megtévesztés áldozatai vagyunk, úgy tűnik bizony, mintha az idő valóban léteznék. Nem, az idő nem valóság, Govinda, ezt tapasztaltam minduntalan. Márpedig, ha az idő nem valóság, akkor az az elválasztó időszakasz, mely a világ és az öröklét, a szenvedés és az üdvösség, a gonosz és a jó között látszólag húzódik, szintén megtévesztés.
Sok gondolat volt, nem is egy, de nehezemre esnék közölni őket. Ezek közül a gondolatok közül, amikre rájöttem, az egyik ez: a bölcsesség át nem adható. Az a bölcsesség pedig, amit a bölcs mégis át akarna adni, mindig bolondságnak hangzik.
A legtöbb ember olyan, mint a hulló falevél, melyet a szél fúj és lebegtet – csak ring a levegőben, s végül földre hull. De vannak mások, kevesek, akik olyanok, mint a csillag, kijelölt úton haladnak, a széljárás nem éri el őket, magukban hordják törvényüket és útjukat. Az összes tudós és samana között, pedig sokat ismertem, egy volt csak effajta, egy tökéletes ember, nem tudom elfelejteni soha. Az a bizonyos Gótama, a Fenséges, annak a bizonyos tanításnak a hirdetője. Nap mint nap ezer tanítvány hallgatja tanítását, minden órájukban az ő előírásai szerint élnek, mégis olyanok valamennyien, mint a hulló falevél, nem hordják önmagukban a tanítást és a törvényt.
Átman pedig hol található, hol vett lakást, örök szíve hol dobog, hol máshol, mint kinek-kinek saját Énjében, törhetetlen legbensejében, amelyet magában hordoz mindenki? Hanem hol, ugyan hol van ez az Én, az ember lényének legbenseje, ez a Legvégső lényeg? Nem hús és vér, nem is a gondolat vagy az öntudat, így tanították a nagy bölcsek. Hol, ugyan, hol van hát?
Első rész - A bráhmana fia
Külső linkek
Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el
Hasonló könyvek címkék alapján
- Thomas Mann: Doktor Faustus / A Doktor Faustus keletkezése
- Thomas Mann: Doktor Faustus
- Martin Walser: Túl a szerelmen
- Martin Walser: A hattyús ház
- Martin Walser: Egy kritikus halála
- Martin Walser: Szökőkút
-
Traven: A fehér rózsa
-
Traven: A taliga
- Erich Kästner: A két Lotti
- Michael Ende: A Végtelen Történet
Akiknek ez a kedvence, még ezeket szeretik
- Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
- Szerb Antal: Utas és holdvilág
- Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
- Gabriel García Márquez: Száz év magány
- Michael Ende: A Végtelen Történet
- J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
- George Orwell: Állatfarm
- Márai Sándor: Füves könyv
- George Orwell: 1984
- Hermann Hesse: Demian
