Moly - Hermann Hesse: Sziddhárta

Vigyázat! A fülszöveg cselekményleírást tartalmaz.

Nyugat-Európában sokan úgy tartják, hogy Hermann Hesse a huszadik század legnagyobb német írója. Sziddhárta című műve – melyet az első világháború után írt és Romain Rolland-nak ajánlott – ma is valódi bestseller az angolszász világban, de több millió példányban adták ki Japánban is, s ami a legérdekesebb: tizenkét különböző indiai nyelvjárásra fordították le.

A keleti filozófiák örökösei tehát magukénak ismerték el az európai író „hindu regéjét”, és szívükbe fogadták Sziddhártát, német fejlődésregények hőseinek hindu fivérét. Mert akárcsak amazok – például Wilhelm Meister vagy Hans Castorp –, az ifjú bráhmana is útra kel apja házából, hogy megismerje – nem a világot, hanem tulajdon életének értelmét. Az aszkétáktól éhezni, várni és gondolkodni tanul, s megismeri a nagy Buddhát, akit nem tanításáért csodál, hanem egyéniségének kisugárzásáért. A szerelem, a gazdagság, a játékszenvedély mind-mind állomásai az életútnak, mely csak az önzetlen szeretet és a fájdalmas lemondás megtapasztalása után ér el a végső bölcsességhez – ami egyúttal az igazi boldogság. Az örök folyó partján mosolyogva szemlélődő, vénséges vén Sziddhárta egy személyben testesíti meg mindazt az értéket, amivel a keleti bölcselet és a keresztény tanítás megajándékozta az emberiséget.

Borítók (3)

Fülszövegek (2)

Most olvassa

Várólistán

Kívánságlistán

Elcserélné vagy eladná

Top értékelések

Kimmuriel 4 hónapja 3× kedvenc

→ 2009. november 25., 09:43

Hermann Hesse: Sziddhárta 4.60 / 99

Amikor a kezembe került a könyv, a klasszikus Buddha-életút elbeszélésére számítottam, de kiderült, hogy nem erről van szó. Talán emiatt egy pici csalódást is éreztem, mert örültem volna, ha jobban elmerül az író a buddhizmus témájában. Avval együtt nagyon megkapó olvasmánynak bizonyult, még egy kicsit sajnáltam is, hogy hamar vége a könyvnek. A vége egy kicsit összecsapottnak tűnik, addigra eléggé felgyorsulnak az események. Viszont nagyon elgondolkodtató. Legalább egyszer mindenkinek érdemes elolvasnia, szerintem.

Mumin 1 éve

korábbi olvasás

Hermann Hesse: Sziddhárta 4.60 / 99

Nagyon jó!

blanche P S 1 éve 1 komment

korábbi olvasás

Hermann Hesse: Sziddhárta 4.60 / 99

Négyszer vettem meg, mert háromszor nem kaptam vissza.

HAri P 1 éve

→ 2009. március 10., 09:43

Hermann Hesse: Sziddhárta 4.60 / 99

Tanítás a tudás hasznosságáról avagy éppen a haszontalanságáról. Tanítás a bölcsességről, és arról, amit annak hiszünk. Tanítás az időről és a pillanatról, ami egyrészt örök, másrészt (látszólag ellentmondásosan de mégsem) állandó mozgásban van, mint a folyó. Tanítás arról, hogy a tanulás maga egy sztoikus paradoxon. Minél többet tanul az ember, annál jobban érzi, hogy semmit sem tud, tehát tanulnia kell. De itt sem áll meg Hesse , mert odáig jut gondolataival, hogy aki tanulni vágyik az nem fogadhat el semmilyen tant, mert azzal bezárná tanulással megnyitott perpetuum mobilét.

A -fél csillag pedig annak szól, hogy néhány rész a könyv szellemiségéhez képest túlságosan szájbarágós. Pont a felfedezés örömét veszi el.

barburu 12 hónapja

korábbi olvasás

Hermann Hesse: Sziddhárta 4.60 / 99

Többször olvasandó kategória. :)

Rea P S 11 hónapja

→ 2009. április 11., 18:19

Hermann Hesse: Sziddhárta 4.60 / 99

Gyönyörű könyv. Az egyik kedvenc mondatom belőle…
„Nem, az igazi kereső semmilyen tant nem fogadhat el, az, aki valóban találni akar. Aki azonban megtalálta a kincset, az minden, minden tanítást jóvá tud hagyni, minden utat, minden célt, azt már semmi sem választja el az összes többitől, az ezer- meg ezertől, akik az Örökkévalóságban élnek, és a lelkét lélegzik.”