!

A fürdővendég / A nürnbergi utazás 13 csillagozás

Hermann Hesse: A fürdővendég / A nürnbergi utazásHermann Hesse: A fürdővendég / A nürnbergi utazás

A fürdővendég Hessének Zürich melletti Badenben eltöltött gyógyüdülését örökíti meg, ám nem egyszerű útibeszámolóról van szó, hanem elsősorban egy isiászban szenvedő fürdővendég humorral és öniróniával ábrázolt lélekrajzáról, melyet részben Jean Paul fürdőtörténete, a Doktor Katzenberger fürdőútja ihletett, s melybe a szerző becsempészte írói ars poeticáját és hitét, mely szerint a betegségben szenvedő, kétségek közt hánykódó íróember számára is létezhet remény a gyógyulásra és az üdvösségre.
A nürnbergi utazás 1925-ben keletkezett, és 1927-ben jelent meg, ugyancsak az S. Fischer kiadónál. Ez az írás egy előadóest-sorozat történetét eleveníti fel, és szintén lélekelemzésre épül. A délszaki svájci magányban élő író igent mond egy későbbre tervezett, nürnbergi meghívásra, és közben azon tűnődik, voltaképpen miért is vállalta a felkérést. A gyermekkori élményekig visszanyúló, szövevényes motivációs háló kibogozása során kiderül, hogy nem egyenes vonalú, ok-okozati elvek…(tovább)

>!
Cartaphilus, Budapest, 2005
236 oldal · ISBN: 9638588233 · Fordította: Horváth Géza
>!
Cartaphilus, Budapest, 1999
234 oldal · ISBN: 9638588233 · Fordította: Horváth Géza
Hirdetés

Kedvencnek jelölte 3

Várólistán 7

Kívánságlistán 5


Népszerű értékelések

+
>!
Rea P

Vagy egy évig vadásztam erre a könyvre, míg sikerült megszereznem, de bőven megérte.
Két elbeszélést tartalmaz a könyv. Az elsőben egy badeni gyógyüdülés alatt zajló eseményeket látjuk. A jól kiválasztott szobafoglalás fontosságától, a szerencsejátékok alatt érzett szenvedély pontos lélektanán át, a híressé vált badeni konyháig sok minden felmerül, persze az alaptémához, a betegségekhez kapcsolódóan. Ez még nem lenne elég, hogy fenntartsa érdeklődésemet, viszont a magát gyógykúráltató beteg, maga Hesse. A könyvben a saját lelkét boncolgatja, kifinomult öniróniával..Szerintem ennél pontosabb képet sehol máshol nem kaphatunk róla. Néha elhűlve néztem, hogy meri olyan gondolatait is leírni, ami ránézve tán kevésbé megnyerő, aztán persze úgy megmagyaráz mindent, hogy már -már megingó rajongásom szilárdabb lett, mint valaha. Érteni véltem az életből kiábrándultságának, és gyötrődéseinek okát éppúgy , mint amikor az ellenpólust is megmutatta, a módot, amivel a kétségbeesést mégiscsak fel lehet oldani. Ez pedig a humor és a szeretet útja. Annyira szeretem Hessének ezt a képességét, hogy filozófikus mélységekig pontosan és gyönyörűen képes megfogalmazni a betegségről, elmúlásról, kegyelemről , egységélményről, és az örökös változásról szóló felemelő gondolatait.
A második elbeszélés is a saját lélekelemzése, aminek apropóját, a pár hetes nürnbergi utazása szolgáltatja. Ez nekem picit sötétebb tónusú volt, és kevésbé találtam meg az első elbeszélésnél itt-ott azért elcsíphető játékosságot. Az élmény persze összevéve is ötcsillagos.

+
>!
n MP

A fürdővendég Bicegés a betegek birodalmába/n – az isiásztól a „szeresd felebarátodig.” Érezd a kénes víz illatát, s ha lábad valaha is fájt, hát a csodás gyógyulás nálad is bekö…vetkezhet. Humor, önirónia némi gúnnyal fűszerezve. Fürdővendégek. A szabályos életet élő holland, akinél a felebaráti szeretet parancsa már már felejthetetlennek tűnik. És a felesége akit „megengedett eszközökkel sajnos nem távolíthatunk el a világból :) Káröröm és részvét…hát idáig juthat az ember. Gyógyulni indult, de…Majd kinyitja szobája ajtaját, s meglátja az együtt-szenvedőket… S azt mondja: "Jól vagyok”. Már nem a betegség uralja, hanem fordítva. Békét köt a bajjal, fájdalommal, Istennel. Kegyelmet kap. „Soha nem sikerül egymáshoz hajlítanom az élet két pólusát, lejegyeznem az élet két szólamú melódiáját. Mégis követni fogom lelkem sötét parancsolatát, és újra meg újra belevágok. Ez a kis rugó mozgatja életem óraművét.” A nürnbergi utazás Úti élmény Hessével. Ticinóból Nürnbergbe két hónap alatt. Az utazás kellékei: jó útitárs, mezők, virágok, felhők, kék ég, megfelelő tempó, csomag, festőfelszerelés, jó könyv, fehérneműkészlet, fekete öltöny Megállók: Blaubeurent, Zürich, Augsburg, Ulm, München, Nürnberg Ha felkészültünk s vállaljuk eme elsőre jónak ígérkező utat, jobb lesz ha megismerjük útitársunkat is (H.H.) Dilettáns és kezdő a társaséletben, utálja a hírnevét. Régen álnéven írt, de felismerték. Most igyekszik úgy írni, hogy minél kevesebb ember élvezze. :) Bort iszik és nem vizet prédikál. Sohse tudja mi végre is kelt útra. „Vajon hány napig sikerül még halogatnom a hazatérést? Feltehetően sokáig leszek még úton, talán egész télen át, talán egész életemen át.”

+
>!
Zálog

a legelső könyv, ami megmozgatott. Ahogy agyában újrateremti a szomszédot, az valami felemelő. Megnyugtató, hogy létezik a humánum.

+
>!
szuzii

Kettő közül az első, ami jóban tetszett. Betegség, fájdalom de humor világában mutatja be. A második hangulata már komorabb. Itt mintha már elvesztette a humorát az író, és tényleg a szomorúság, magány beszél belőle. De mindkettőben nagyon jól elemzi magát, nagyszerűen ábrázolja, hogy is van, hogy érzi magát. Érzelemvilágába léphetünk be.


Népszerű idézetek

+
>!
HollyKitten P

Ugyanis az egész világon semmiben sem hiszek olyannyira, semmi sem szentebb számomra, mint az egység gondolata, az, hogy a világ egésze isteni egységet képez, és hogy minden szenvedést és rosszat az okoz, hogy mi, egyes emberek nem érezzük magunkat az egész részének, és az én túlságosan is fontosnak tartja magát.

81. oldal Cartafilus Kiadó, Bp. 1999

+
>!
Rea P

Lefekvés előtt rövid esti sétára indultam, csillagok tükröződtek a pocsolyákban, a vadul morajló folyó partján, az éjszakai szélben láttam néhány gyönyörű, vén fát. Holnap is szépek lesznek, de ebben a pillanatban azzal a mágikus, soha vissza nem térő szépséggel tündököltek, ami saját lelkünkben fakad, és ami a görögök szerint csak akkor ragyog fel bennünk, ha Erósz ránk emeli tekintetét.

31. oldal Cartafilus Kiadó, Budapest 1999

+
>!
HollyKitten P

Szeretni: ez egy költő számára azt jelenti, hogy a szeretet tárgyát befogadja fantáziájába, ott dédelgeti, melengeti, játszik vele, átjárja lelkével, s életre kelti leheletével. Én is így tettem ellenségemmel, amíg nem lett teljesen az enyém, amíg nem hatolt belém.

86. oldal Cartafilus Kiadó, Bp. 1999

+
>!
EleoNórra68

Bámulatos, ahogyan szépség és halál, kéj és mulandóság követeli és feltételezi egymást!

+
>!
EleoNórra68

Az ember képes megbirkózni minden helyzettel, még a legutálatosabbal is, csak akarnia kell.

+
>!
EleoNórra68

A megváltáshoz két út vezet: az igazak számára az igazság útja, a bűnösök számára pedig a kegyelem útja.

+
>!
EleoNórra68

Ne hánytorgassuk tehát a bűnöket, és örvendezzünk, ha nem követünk el még többet!


Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el