Bertalan ​úr feltámadása 6 csillagozás

Herczeg Ferenc: Bertalan úr feltámadása

A Bertalan úr feltámadása közel hatvan év óta az első, Magyarországon megjelent válogatott Herczeg Ferenc-novelláskötet.
1943-ban – amikor Herczeg utolsó elbeszélés-gyűjteménye megjelent – Schöpflin Aladár az alábbi szavakkal zárta a nyolcvanéves írót köszöntő tanulmányát:

„Pályájában s ennek eredményei között a novella legalábbis egyen-rangú szerepet játszik regényeivel és drámai műveivel. Ezt mint nagyon is öntudatos író maga is jól tudja. (…) El kell ismerni, legtökéletesebb, művészileg legtisztább ragyogású műveit ebben a nemben írta, ebben találkozott legbensőségesebben a művész a műformával, amely az ő legsajátosabb műformája. S novelláinak javarésze fogja bizonyára életben tartani élete művét.”

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Millenniumi Könyvtár Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2001
182 oldal · ISBN: 9633890608

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

Ardnazil>!
Herczeg Ferenc: Bertalan úr feltámadása

Szerencse, hogy azelőtt kezdtem el olvasni a könyvet, mielőtt megnéztem volna a fenti leírást. Novelláskötetről elég nehéz cselekményleírást adni, hiszen a kis történetek nem függnek össze nagymértékben. A három ciklus (A tentafolt, Allahé a bátorság, Élet, halál, szerelem) közül számomra az utolsó volt a legjobb, de a másik kettőben is találtam nagyon jó történeteket. Egy részüknél meg kellett állnom egy kicsit, annyira ledöbbentett a végkifejlet.
A jövő század novellája című írás külön említésre méltó, hiszen 1914-ben íródott és az 1987-es, akkor még távoli jövőben játszódik.
Ami a nyelvezetet illeti, jó volt új szavakkal találkozni. (pl.: fuzsitus, specerájos, guvernánt, duellum)
Mindenképp szeretnék még Herczeg Ferencet olvasni!


Népszerű idézetek

Ardnazil>!

Lehetséges az, hogy valaki ünnepelt szépasszonyból minden átmenet nélkül öregasszonnyá legyen?
Az asszony ott ült a széken, összekulcsolt kezei közé fogta a térdét és elszomorodva gondolt vissza elmúlt napjaira. Az élet egy tavasz volt, tavasz, amelyet mesterségesen nyújtott ki. Most arcába csapott a közeledő tél jeges lehelete, s ő követelte a sorstól az elmaradt nyarát és őszét. Hiszen az élete nem is volt élet, csak előkészület az életre.

91. oldal Olga megöregszik

Ardnazil>!

– Hol a beteg? – kérdezte a páter.
– Benn van a szobájában. Még nem vette be a mérget, de nála van.
Még nem vette be? Lám, ezek okos emberek, akkor hívják a doktort, mikor a beteg még egészséges. Ilyenkor könnyebb is segíteni.

152. oldal Élet, halál, szerelem

Ardnazil>!

…tökéletes angol benyomását tette. Egy nagyon megijedt angolét, mert szemmel látható volt, hogy a pisztoly lövése senkire sem tett olyan lesújtó hatást, mint őreá. Szíven akarta magát lőni, szerencsére hiányosak voltak az anatómiai ismeretei és a szívét a hóna alatt kereste. A lövés némileg megpörkölte a karját, de mély sebet ejtett a kabátja ujján. Nem doktor, hanem szabó kell ide.

159. oldal Élet, halál, szerelem

Ardnazil>!

A mai kor már nem tűr úriembereket. Nem akar semmit, ami egyéni, semmit, ami különbözik az átlagtól, aminek ritkasági becse van. Kötelező az, ami ordináré. Ordináré emberek persze azelőtt is voltak, de akkor szégyellték és letagadták magukat. Ma azonban divatot, meggyőződést és világnézetet csinálnak önmagukból. Ordinárének lenni szent jog, sőt kötelesség is.

167. oldal Az utolsó úriember


Hasonló könyvek címkék alapján

Fekete István: Az erdő ébredése
Békés Pál: Csikágó
Fekete István: Régi karácsony
Hunyady Sándor: Razzia az „Arany Sas”-ban
Fekete István: Tarka rét
Schäffer Erzsébet: Egyszer volt
Gárdonyi Géza: Messze van odáig!
Tar Sándor: A 6714-es személy
Benedek István Gábor: A komlósi Tóra
Kosztolányi Dezső: Válogatott novellák